Normafa

Gyere velünk kirándulni!

  • 2015. december 29-én (kedden) gyalogtúra.
  • Táv: kb. 11 km, szintemelkedés: ≈260 m.
  • Szépjuhászné → Kis-kőfej → Virágvölgy → Makkosmária → Diófás-tető → Normafa → Szt. Anna-rét → Tündérhegyi út → János-hegy → Szépjuhászné
  • A Normafánál rövidítve csak 7 km hosszú az út, 230 m szintemelkedéssel.

Ezúttal Budapest legmagasabb pontját járjuk körbe egy nem megerőltető kiránduláson.

A szervezeti kriminológia aszerint rendszerezi a bűncselekményeket, hogy milyen szervezet követte el azokat. Így különböztet meg vállalati bűncselekményt és állami bűncselekményt. A kormányzat és vállalatok azonban esetenként együttműködhetnek, sőt egyenesen ösztönözhetik, segíthetik egymást bizonyos bűncselekmények elkövetése érdekében. Így jön létre még három kategória: az állam által előmozdított vállalati bűnözés, a vállalat által előmozdított állami bűnözés és a két szereplő egyenrangú közreműködése esetén: az állami-vállalati bűnözés. „A kormányzati bűnözés leginkább a fehérgalléros bűnözéssel rokon. Az állami bűnözés az állam vagy annak szervei által végrehajtott makroszintű sérelem. A politikai fehérgalléros bűnözés pedig olyan bűnözés, amelyet kormányzati pozíciókat elfoglaló személyek vagy azok hálózatai folytatnak annak érdekében, hogy gazdasági vagy politikai előnyöket szerezzenek maguknak vagy pártjaiknak.”

Nemcsak állami bűnözés létezik azonban, hanem bűnöző állam is, vagyis olyan állam, amely rendszeresen, tudatosan és kártékonyan sérti és csorbítja saját állampolgárai alapvető jogait. Egy ilyen államon belül rendkívül szoros a különböző közbeszerzésekből, pályáztatásokból élő gazdasági társaságok és a valójában a hatalom céljait kiszolgáló, politikai bábokként funkcionáló civil társadalmi szervezetek összefonódása az állammal, a kormányzattal. Ilyen esetekben a korrupció és az elnyomó rendszer szereplői ezer szállal kötődnek egymáshoz. De érdemes a szóba jöhető államokat tipizálni azok fő bűnözői tevékenysége szerint. Ennek nyomán megkülönböztethetünk „bűnöző államot, amelynek a központi projektjét emberiség elleni bűncselekmények” képezik; „elnyomó államot, melynek központi projektje állampolgárok vagy azok csoportjai alapvető emberi jogai érvényesítésének szisztematikus megtagadása”; „korrupt államot, mely az államnak annak vezetői, rokonai és hozzájuk kötődő személyek javára történő szisztematikus fosztogatása”; és végül „gondatlan államot, melyet az jellemez, hogy elmulasztja enyhíteni azokat a szenvedéseket, melyek ügyében az állam tehetne lépéseket.” A bűnöző államot természetesen az idézett „állami projektek” különböző típusú kombinációi jellemezhetik.


A cikk rövidített változata megjelent az Élet és Irodalom LIX. évfolyam 44. számában.

Gyere velünk kirándulni!

Vörös-pocsolya

  • 2015. november 28-én (szombaton) gyalogtúra.
  • Táv: kb. 10,5 km, szintemelkedés: ≈250 m.
  • Nagykovácsi → Kopasz-erdő → Vörös-pocsolya → Kecske-hát → Fekete-fej → Kis-Ördög-árok → Nagy-rét → Fazekas-hegy → Hűvösvölgy

Menekültek, bevándorlók, migráció

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Andor László, az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős korábbi biztosa
  • Sík Endre egyetemi tanár, a TÁRKI vezető kutatója
  • Dr. Tóth Judit egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője 
Házigazda
  • Ónódy-Molnár Dóra újságíró

A csóna​k megtelt?

Mit hozhat, és mit visz a migráció Magyarországnak? Milyen veszélyeket rejthet az idegen kultúrákból érkező menekültek letelepedése, milyen haszonnal járhat az országba beáramló kvalifikált munkaerő? Hogyan tudtak beilleszkedni a befogadó országokba a korábbi menekülthullámmal érkezők? Mit mutatnak a nemzetközi tapasztalatok? Van-e más alternatívája az európai szociális rendszer fenntartásának, mint a megélhetési migránsok munkába állítása?  Védőbástyája vagyunk-e Európának, avagy rés az európai eszmeiségen?

Esély vagy veszély az Európába áramló menekültek sokasága? Hogyan készült vagy nem készült fel az EU a menekültek fogadására? Milyen stratégia van születőben a befogadásukra, letelepítésükre? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a válaszokat.

Az orosz medve ölelése

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Banai Károly nagykövet
  • Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere
  • Széky János publicista, az ÉS rovatvezetője
Házigazda
  • Horváth Gábor, a Népszabadság külpolitikai rovatvezetője

Felgyorsult világpolitika és benne Magyarország

Október huszonharmadikán

1026 Budapest, Orsó utca 43.
Vendégek
  • Beszédet mond: Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke
  • Közreműködik: Rejtő Gábor énekes krónikás

Megemlékezés az 56-os forradalomról és menekültjeiről

A kerületi liberálisok 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori házánál emlékeznek az 1956-os forradalomra. Ehhez az illiberális demokráciában is ragaszkodunk. Budapesten ma ez az egyetlen hely, ahol a liberálisok együtt ünnepelhetnek. Mindenkit szeretettel várunk!