Választási kampány – de hol és hogyan?

Már a 2014-es magyar választásokat is kemény kritikával illette az egyébként rendszerint igen visszafogott EBESZ választási megfigyelői missziójának jelentése. Az egyetlen párt által kreált, pro forma szabad, de nem fair procedúra egyik legerőteljesebben bírált eleme a választások médiakörnyezete, a pártok és jelöltek üzenetei választókhoz való eljuttatásának kirívó egyenlőtlensége volt. 

A budai liberálisok 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori házánál emlékeznek az 1956-os forradalomra. Ehhez az illiberális demokráciában is ragaszkodunk. Budapesten ma ez az egyetlen hely, ahol a liberálisok együtt ünnepelhetnek.

Vajda Mihály beszéde után átsétálunk Vásárhelyi Miklós egykori lakásához (Hankóczy Jenő utca 15), ahol részt veszünk százéves születése alkalmából állított emléktábla (Péter Vladimir alkotása), felavatásán. Avatóbeszédet Rajk László mond.

Választás vagy diktátum?

Akié a választási rendszer, azé az ország. Ha a választási rendszer közös, az ország is az – ha a választási rendszer diktátumos, az ország… hm, nem közös. Kétharmada birtokában a Fidesz csinált egy csak neki tetsző választási rendszert, az ellenzék pedig hat évig kész volt a rászabott kényszerzubbonyban részt venni a politikai futóversenyben. Az utóbbi hónapokban az igazságos választási rendszert kezdeményező Közös Ország Mozgalom hatására mintha lassú ocsúdás kezdődött volna az együgyű állapotból, de még nem látni, hogy földerengő felismerésnek milyen következményekre vezet a pártok stratégiájában.

Továbbra is elfogadják Orbán diktátumát, vagy van valami jobb ötletük? Egymást faragják, vagy közösen nekifeszülnek sorsukat előre megpecsételő választási rendszernek? Beletörődnek abba, hogy hovatovább csak grafittiken kommunikálhatnak a választókkal? És persze a kérdések kérdése: mi értelme van a választási rendszerrel bajlódni, amikor a kormánypárt megbízható káderei által uralt államhatalmi szervek, az Állami Számvevőszék és az ügyészség mondvacsinált ürügyekkel operálva a betiltást is kilátásba helyezve éppen célkeresztbe vették a pillanatnyilag legnagyobb ellenzéki pártot? Ezekről a kérdésekről fejtik véleményüket a beszélgetés résztvevői.

Személyes döntések a sötétség idején

Kiálljunk a jogainkért, a szabadságunkért akkor is, ha kockázatos, vagy az okos ember inkább keveset beszél, és az egyéni érdekeit követi? Elfogadjuk a hatalommal való visszaélést, – úgysem tehetünk mást –, vagy tiltakozzunk a jogsértések ellen? Elfogadjuk a hatalom által kínált lehetőségeket, vagy a NER-rel semmilyen módon nem működünk együtt? Kompromisszum, kollaboráció, vagy konfrontáció?

Milyen a korrupció, ha magyar?

A Transparency International friss jelentése szerint Magyarország egyre lejjebb zuhan a világ korrupciós rangsorában. Különösen szembeötlő a hanyatlás az Európai Unió országaival összevetve, hiszen ma már az ezredforduló után csatlakozott posztkommunista országok közül csak Bulgáriában rosszabb a korrupciós helyzet, mint nálunk. Ugyanakkor nehezen tudjuk elképzelni a pillanatot, amikor mondjuk az őrületes sebességgel gyarapodó Mészáros Lőrinc éppen megken egy közbeszerzési döntéshozót, vagy Andy Vajnáéknál vagyonelszámoltatást tart az adóhatóság, esetleg a Tiborcz-családot megszállja az adókommandó. de Garancsi sem köt tanácsadói szerződést a miniszterelnökkel. Mint ahogy az sem napi tapasztalat, hogy csak baksis ellenében lehetne ügyeket intézni. Egyszóval van is korrupció Magyarországon, de – Horn Gyula legendás mondását aktualizálva – „ami itt van, az nem korrupció”, legalábbis a korábban megszokott értelemben. Itt nemcsak az első százmillió volt piszkos pénz (a pártvagyon lenyúlása, lásd székházügy). De akkor mi az, ami van? Leírható-e a magyarországi korrupció a korrupciókutatás bevett, máshol szokásos eszközeivel, vagy másféle megközelítés vezet inkább eredményre? Van-e a vagyonosodásnak tipikus magyar útja? Ezekről a kérdésekről beszélget a szociológus, a korrupciókutató és a szakújságíró.

(Fotó: mno.hu)

Az Orbán-rezsim koncepciós perei

Koholt vád, bilincs, vezetőszár, előzetes letartóztatás, nyilvános megalázás, munkalehetőségektől való megfosztás, ízelítő a politikai üldöztetés eszköztárából. Vendégeink, a Bilincs egyesület alapítói végül győztesen kerültek ki az ellenük indított perekből, de amíg eljutottak idáig, volt alkalmuk kiismerni a rendszer működését, megtanulni az ellenük való eredményes védekezést.

A Momentum új kezdete

A Momentum az első szabad generáció ígéretes mozgalma a NOlimpia-népszavazás kampánnyal berobbant a hazai politikai közéletbe. A kormánypropaganda csípőből Új SZDSZ-nek bélyegezte az agilis, életigenlő, européer, atlantista politikai alternatívát mutató csapatot. Vajon szitokszónak tartják-e ők is a liberalizmust, vagy nem is foglalkoznak vele, egyszerűen más kategóriák szerint gondolkodnak? Mi volt a feladat a kommunista rendszerből való kimenetkor, és milyen változtatások szükségesek a keleti nyitás rendszerének  bebuktatása után? Milyen célkitűzéssel indult az SZDSZ az új országgyűlésbe, és vajon milyen jövőképet kínál a Momentum? Mi vagy ki volt akkor az ellenfél, és ki vagy mi ellen kell most küzdeni? Mennyire változtatja meg az ember életét, hogy profi politizálásba kezd?

Chile — Magyarország 1988:2017

Idei első programunk olyan lesz, amilyen még nem volt: film + beszélgetés.

Előbb levetítjük Pablo Larraín 2012-es, Oscar-díjra jelölt No című filmjét, aztán esetleg jöhetnek az áthallások. A chilei történet 1988-ban játszódik, amikor már 15 éve hatalmon van Pinochet, akinek rezsimje uralja a hatalmi ágak minden intézményét és az összes médiát, új alkotmánnyal betonozták be hatalmukat, és a gazdasági eredmények ellenére menekülnek az országból a fiatalok. A növekvő nemzetközi nyomásnak engedve népszavazást írnak ki arról, hogy maradjon-e újabb nyolc évre Pinochet. A tábornok biztos lehetett a győzelmében, ellenzéke egymással acsarkodó, végzetesen megosztott pártocskákból állt, a közvéleménykutatások is biztos győzelmet igértek, de a No-kampány meglepetésre sikeres lett.

Élet és Újságírás Orbánon innen és túl

Az első konzervatív kormány még harcolt a médiával. Orbánék maffiaállama szocialista megoldást választott, így-úgy elhallgattatja, aki ellene szól.  Ha nincs hír, nincs botrány. Ha nincs botrány nem bukhat a kormány, s ez Orbánnak minden (köz)pénzt megér. Mint a Gyilkos-tóban a fák, olyan ritkásan állnak az Orbánt szolgáló médiatengerben a tőle független médiumok. Az állami média hét tévén és hat rádiócsatornán sugároz, a helyi rádiókat régóta egy Orbán-hivatalnok cége látja el gondosan ellenőrzött hírekkel, az utóbbi hónapokban pedig raklapszám vásárolt fel közpénzből népszerű újságokat, sokak által hallgatott rádiókat, kereskedelmi tévéket Mészáros (értsd: Orbán), Vajna (értsd: Orbán) és Habony (értsd: Orbán). És a folyamatnak még nincs vége.