Két éve Berlinben, barátaimmal Grunewaldból a Kurfürstendammra sétáltam, amikor egy hosszú beszélgetés után kaptam egy kötetet a halálos betegségével küszködő Jehuda Elkánától, a Közép-európai Egyetem volt rektorától, azzal, hogy egyszer még szükségem lesz rá. Jehuda a kitűnő tanár és nagyszerű tudományszervező Mahatma K. Gandhi: Hind Swaraj or Indian Home Rule című könyvét hagyta rám. Ebben a könyvében a kitűnően író szerző pontosan azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyekkel a pesti utcán tüntetők nap mint nap szembesülnek. Az erőszakmentes – egyesek szerint passzív – ellenállás elveit és gyakorlatát taglaló mű, amelyben Gandhi, aki később a Mahatma, azaz a Nagy Lélek melléknevet kapta, kifejti az engedetlenségről vallott tolsztojánus nézeteit. Cikkem első részében azokat a szerzőket idézem, akik a polgári engedetlenségről a legtöbb tapasztalatot szerezték és legszebben írtak róla. A második részben pedig arról írok, hogy a klasszikus szerzők – Gandhi, Tolsztoj, Thoreau – miért aktuálisak ma, amikor megkezdődött a rendszer széthullása és egyre többen fáradozunk a maffiaállam bomlasztásán.

Gandhiról tudtam, hogy egyetemi tanulmányait Londonban végezte, ügyvédi vizsgát tett és azt is, hogy fiatalon áttelepült Dél-Afrikába, hogy jogászként részt vegyen az ott élő hindu vallásúak egyenjogúsításáért folytatott emberi jogi küzdelemben. Ám a kötet előszavából az is kiderült, hogy a következő években dolgozta ki az erőszakmentes rezisztencia elméletét és – gujarati nyelven – a fent említett alapművét, amelyet amikor 1914-ben visszatért Indiába, angolul is publikált. A britek első un. ”áprilisi” vérengzései után, hirdette meg a megszállók elleni erőszakmentes harcot. Hívei megtagadták a britekkel való minden együttműködést, bojkottálták a kormány iskoláit, nem fogadtak el polgári vagy katonai állásokat. Válaszul az angolok évekre bebörtönzik Gandhit, akit szabadulásakor honfitársai már szabadsághősként ünnepelnek. 1932-ben ismét passzív ellenállást hirdet, éhségsztrájkok sorozata következik, megint bebörtönzik, de most már az egész világ közvéleménye mellette áll. Fontos megjegyezni, hogy Gandi soha nem lépett fel „hindu vezetőként“. Világéletében ellenezte a vallásközpontú politizálást, s miatta vált India szekuláris állammá, nem pedig hinduvá. Folyamatos erőfeszítéseket tett, hogy egységes indiai öntudatot alakítson ki, amely vallástól független. A második világháború alatt, 1942-ben, ismét bezárták, a háború végén szabadult és karizmatikus vezetőként vesz részt azokon a tárgyalásokon, melyek eredményeként 1947 augusztusában India elnyeri a függetlenségét.