Fókuszban
|
hvg․hu • Lengyel Tibor |
Itt a Magyar-kormány első hét minisztere, mutatjuk a fontos tárcákat és vezetőiketA tizenhat tárcavezető kevesebb mint a fele biztos, a többi pozícióra még castingolnak. A most bejelentett hét miniszter neve – Orbán Anitától Kapitány Istvánon át Kármán Andrásig – nem meglepetés, de a többieké még az lehet. Mit tudunk a hetekről, mire számíthatunk tőlük tárcavezetőként, és milyen kihívásokkal kell szembenézniük? |
|
v |
Ruff Bálint miniszter: „Ennek az eufóriának hegyeket kell megmozgatnia”Ruff Bálint lesz a Magyar-kormány Miniszterelnökséget vezető minisztere. Az egykori tanácsadó, majd médiaszemélyiség ebből az alkalomból első interjúját lapunknak adta. Munkáját az ügynökakták megnyitásával kezdi, utána pedig a vagyonvisszaszerzési hivatalt hozza létre. Elszámolás és a múlt feltárása nélkül szerinte nem lehet továbblépni. Normális, hergelés nélküli országot akar, mértéktartó hatalomgyakorlást ígér. Politikusként nem indít új műsort, inkább a hatékony kormányzás motorjának készül. |
|
telex • Presinszky Judit, Mizsur András |
Magyar Péter kabinetfőnöke a Tisza egyik frakcióvezető-helyettese leszVelkey György László lesz az általános frakcióvezető-helyettese Bujdosó Andreának. |
|
Magyar Hang |
Vitézy Dávid máris felsorolta a tárcája előtt álló feladatokat, Karácsony Gergely gratuláltHárom dolgot ígér: szakmaiságot, rengeteg munkát és a tárcára igencsak jellemző hatalmi arrogancia elhagyását. |
|
YouTube • Magyar Péter Hivatalos |
Lannert Judit, a TISZA-kormány gyermek- és oktatási miniszterének bemutatása.Lannert Juditot jelölöm a leendő TISZA-kormány gyermek és oktatásügyi miniszterének. |
|
telex • Presinszky Judit |
A magyar történelemben először lesz miniszter egy látássérült emberKátai-Németh Vilmos ügyvéd és aikidomester lesz a szociális és családügyi miniszter, aki korábban önvédelmi rendszert fejlesztett vakoknak, a kampányban pedig még egy vonatot is lefutott a Gubacsi hídon. Bemutatjuk Kátai–Németh Vilmost, aki vak aikidómesterből lett miniszterjelölt (RTL.hu) |
Ukrajna
|
telex • Márton Balázs |
Egyhangúlag elfogadták az ukrán hitelhez hiányzó jogszabályt az EU kormányaiAz egyhangúlag jóváhagyott írásbeli eljárásban senki sem tiltakozott 24 órán belül, így elfogadták a jogszabályt, amelyet a magyar kormány az ukrán kőolajtranzit újraindulásáig blokkolt. |
Hírek
|
hvg․hu • Hann Endre, Nagy Réka |
Medián: Ha újabb választás jönne, nem 14, hanem 40 százalékponttal verhetné a Fideszt a TiszaHa a közeljövőben parlamenti választások lennének, még az április 12-einél is nagyobb támogatást kapna a Tisza. |
|
hvg․hu |
Sulyok Tamás kihirdette az Országgyűlés alakuló ülésének időpontjátA köztársasági elnök a mandátumot szerző pártok képviselőivel együtt határozta meg az időpontot. |
|
telex • Presinszky Judit, Mizsur András |
„Egyikünk sem volt sosem politikus” – így készülnek az újonc tiszás képviselők a parlamenti munkáraNagyjából négy hete van felkészülni 141 politikai újoncnak a parlamenti munka kezdetéig, amihez jogi kisokost kaptak, be kell magolniuk a házszabályt és az alkotmányt, képezik magukat. Van, aki arról is kapott tanácsokat egykori képviselőktől, hogy hogyan ne tévedjen el a Parlamentben, és mit tegyen, ha nagyon fáradt lesz a sok vezetéstől. |
|
hvg․hu |
Manfred Weber szerint ideje lenne lezárni a hetes cikkelyes eljárást Magyarországgal szembenAz Európai Néppárt elnöke úgy látja, hogy a képviselőcsoportjában helyet foglaló Magyar Péter elkötelezte magát a demokrácia és az Európai Unió mellett. |
|
444 • Diószegi-Horváth Nóra,Szily László |
Orbán Viktor visszaadta mandátumát, nem ül be a ParlamentbeAzt mondta, rá most nem ott van szükség. |
|
hvg․hu |
Ábrán mutatjuk, mennyi befagyasztott uniós pénzt olvaszthat ki a Tisza-kormányKiderül, mennyit fizetett már ki az EU, mennyi vár lehívásra, és mennyi van befagyasztva. |
|
444 • Molnár Kristóf |
Norvégia nyárig szeretne megegyezni az új magyar kormánnyal az EGT-alap Magyarországnak szánt 91,8 milliárd forintjárólAz előző körben Orbánék ellenállása miatt Magyarország egyetlen koronát sem kapott az EGT-alapokból. |
|
Népszava |
Magyar Péter megegyezett Kelemen Hunorral, hogy az RMDSZ a jövőben nem fog beavatkozni a magyar pártpolitikai küzdelembeEgyüttműködnek az erdélyi magyarság megmaradásáért, ki fogják vizsgálni, a levélszavazás szabálytalanságait, megelőzik a választási csalást. |
|
Népszava • Nagy Martin |
Beneš-dekrétumok: Magyar Péter jelezte Robert Ficónak, hogy akkor tárgyal vele bármiről, ha hatályon kívül helyezte a felvidéki magyarokat börtönnel fenyegető jogszabálytA leendő magyar miniszterelnök telefonon egyeztetett a szlovák kormányfővel. Abban állapodtak meg, hogy személyesen folytatják a tárgyalásokat a soron következő Európai Tanács alkalmával Brüsszelben. |
|
444 • Fődi Kitti |
Az ukrán külügyminiszter már felvette a kapcsolatot Orbán AnitávalAz ukránok készek új fejezetet nyitni a magyar féllel. |
|
telex • Pupli Anna Sára |
Megérkeztek az első kőolajszállítmányok az újraindított Barátság kőolajvezetékenHárom hónapos szünet után. |
|
Facebook • Válasz Online |
Paks II-t temeti az orosz állami hírügynökség„A Roszatom közel áll ahhoz, hogy elhagyja Magyarországot” – ezzel a címmel jelent meg egy cikk az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi felületén, pénteken. |
|
444 • Székely Sarolta |
Nagy Mártonék utolsó jelentéséből kiderül, hogyan ürítették ki szinte teljesen az államkasszát a választás előttNagyjából képet kaphatunk arról, hogyan hozta össze a kormány máris a rekordhiányt, vagyis az éves hiánycél 81 százalékát. |
|
Pénzcentrum |
293 ezer nyugdíjas kaphat emelést még az idén: hetvenezren közülük több mint 20 ezer forinttal kapnak majd többet havonta — PénzcentrumA Központi Statisztikai Hivatal friss adatai alapján több százezer nyugdíjast érinthetnek a Tisza Párt választási ígéretei: a 120 ezer forintos minimálnyugdíj és a 120–140 ezer forint közötti ellátások emelése akár 293–363 ezer ember juttatását növelheti. A nemrég közzétett adatok azt is megmutatják, hogy tovább nőtt a szakadék a nyugdíjak és a bérek között, miközben még mindig százezrek élhetnek a létminimum alatt. |
|
Privátbankár․hu |
Itt a bejelentés: csökken a minimálbér személyi jövedelemadójaKilenc százalék lesz a minimálbér után fizetendő személyi jövedelemadó – közölte a leendő gazdasági és energetikai miniszter szerdán a Facebookon. |
|
Népszava • Szalai Anna |
Soha nem látott megértéssel fogadta a főváros érveit a MÁK, 60 nappal elhalasztotta az áprilisi szolidaritási részlet inkasszójátKarácsony Gergely főpolgármester múlt hét kedden kért halasztást. |
|
telex • Barnóczki Brigitta, Dezső András |
Ügyészségi hatáskörbe vonta a legfőbb ügyész a Magyar Nemzeti Bankot érintő nyomozástA Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz tovább. Az ügyészség részletesen levezette, mi ennek az oka, azt írták, a büntetőeljárási törvény a nyomozást két részre osztja: felderítési és vizsgálati szakaszra, ahol a választóvonalat a gyanúsítotti kihallgatás jelenti. Eső után köpönyeg, reagált Magyar Péter a döntésre. |
|
Magyar Hang • Kósa András |
Polt Pétert az Alkotmánybíróság ülésén szólították fel lemondásraA „rendkívül feszült hangulatú ülésen” a testület elnöke információink szerint érdemben nem reagált a felszólításra. |
|
444 • Mészáros Juli |
Propagandamédia a NER után, percről percreKözel két héttel a Fidesz veresége után egyre izgalmasabb az eddig kormány által uralt tévék, rádiók és lapok hangvétele. Percről percre közvetítettük a széteső közmédia és a propagandalapok egy napját. |
|
Magyar Hang |
Leépítések kezdődtek a Patriótánál és a MegafonnálA leköszönő kormány két propagandagyára – információink szerint – súlyos intézkedések előtt áll. |
|
444 • Kaufmann Balázs |
Kiderült, hogy Tiborcz alapkezelője a Tisza párt győzelmére játszott a pénzpiacon„Hajlottunk arra a várakozásra, hogy egyértelműen a Tisza lesz a győztes, és ennek megfelelően pozicionáltuk magunkat” – mondja a befektetési igazgató. |
|
hvg․hu |
Simor András: Az MNB megzsarolta az Erstét, ezért kellett lemondania felügyelőbizottsági tagságárólA volt jegybankelnök az ATV adásában arról beszélt: a Matolcsy György vezette jegybank egyik vezetője megfenyegette az Erste magyar leányvállalatát, hogy addig nem szállnak le róluk, amíg ő nem távozik az anyacégtől. |
|
Népszava |
Döntött az Európai Unió Bírósága, uniós jogot sért az Orbán-kormány gyermekvédelminek nevezett törvényeA jogszabály valójában a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó emberek méltóságát sérti, többek között a homoszexualitást megjelenítő könyvek fóliázásával. |
|
24․hu |
Videó: szabadlábra került a bicskei gyermekotthon volt igazgatójaÚjságírók kérdéseire nem volt hajlandó válaszolni. |
|
YouTube • kontroll․hu |
Zsolti bácsiról is vallomást tett a Szőlő utcai ügy koronatanújaMegdöbbentő interjút adott a Kontrollnak Bangó Sándor, a Szőlő utcai Javítóintézetben történt bűncselekmény-sorozat koronatanúja, aki a volt igazgató, az azóta letartóztatott Juhász Péter Pál által elkövetett szexuális kényszerítés és erőszak mellett beszélt a hírhedt „Zsolti bácsiról” is. |
|
Népszava • Juhász Dániel |
Idén is sok első osztályos tanuló volt évismétlő Magyarországon4247-en kezdték el másodszorra az első osztályt. |
|
444 • Benics Márk |
A CEU a kormányváltás ellenére nem költözik vissza Budapestre„Az egyetem kampusza Bécsben marad, míg budapesti telephelye a jövőben is fontos szerepet játszik kutatási tevékenységeinkben” – írták. |
|
444 • Urfi Péter |
A választások előtt még gyorsan, csendben kiosztott egy adag pénzt a kormány a haveri színházaknakA hvg.hu szerint ezúttal a látszatra se ügyeltek, és egyetlen független társulat se kapott egy fillért se. |
|
444 • Bódog Bálint |
Önszerveződnek az SZFE hallgatói, a vezetőség retorzióval fenyegetA szervezők szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem veszített a nívójából, de hamarosan változások lesznek, amikre a hallgatóknak fel kell készülniük. Frissítés: A vezetőség az állítást visszautasítja. |
|
telex • Nagy Nikoletta |
A belpolitikai helyzetre hivatkozva hátrált ki a Nobel-díjas Krausz Ferenc-féle, közpénzzel kitömött alapítvány egy sikeres tehetséggondozó program mögülNovemberben jelentették be, hogy a Krausz vezette Élvonal veszi át a 14 éve nagy sikerrel működő Nemzeti Tudósképző Akadémia támogatását. A Nobel-díjas tudós most a politikai helyzetre hivatkozik, és a minisztériumtól tehetséggondozásra kapott támogatást a saját nagyberuházására kívánja költeni. Tagadja Krausz Ferenc alapítványa, hogy kihátrált volna a Nemzeti Tudósképző Akadémia finanszírozásából (Qubit — Bodnár Zsolt) |
|
kontroll |
Felülvizsgálhatják a politikai menedékeket: változhat Gruevszki és a lengyel politikusok helyzeteA kormányváltás után újra napirendre került azoknak a külföldi politikusoknak az ügye, akik Magyarországon kaptak menedékjogot, miközben hazájukban büntetőeljárás vagy jogerős ítélet vár rájuk. A Tisza Párt vezetése jelezte: felülvizsgálják a korábbi döntéseket, ami akár a menekültstátusz visszavonásához és kiadatási eljárásokhoz is vezethet. |
|
YouTube • Radnai Márk Hivatalos |
El akarják venni az állatok otthonát! — A Dharma állatmenhely a NER karmai közöttEz a NER valódi arca. Számomra ez a történet mutatja be igazán, mit művel a maffiakormány és barátai a vidéki emberekkel. Meglátogattam ezt a csodaszép menhelyet Törekiben. A Dharma egy olyan csoda hely, ahol kidobott, bántalmazott, idős állatok kapnak egy menedéket. Egy hely, ahol nyaranta beteg, szorongó gyerekek találnak kapaszkodót az állatok között. Egy hely, amit két ember a saját életéből, pénzéből és szeretetéből épített fel. És egy hely, amit kinézett magának a NER. Ugyanis a környéken már épülnek a NER-es luxusbirtokok és a közpénz milliárdos Jászai Gellértnek most kell az ő földjük is. Mivel nem adták neki oda, ezért most tönkreteszi őket. |
|
hvg․hu |
Leáll az Electrolux jászberényi gyára, 600 dolgozó kerül lapátraA cég 2023-ban már bezárta a nyíregyházi hűtőgépgyárát is. |
Vélemény
|
YouTube • Partizán |
A magyar nép a rendszerváltásra szavazottVéget ért a NER, itt a Vétó utolsó adása is! A záró epizódban Bálint és Kamilla értékeli a választást, beszélnek arról, hogy miért hittek olyan kevesen a kétharmadban, és végigveszik az egyes pártok lehetséges sorsát is. |
|
24․hu • Nagy Gergely Miklós |
„Mentálisan nagyobb béklyót dobott le magáról a magyar társadalom, mint a rendszerváltáskor“ – Kovách Imre a NER vidékvesztéséről és Orbán elkopásárólMiben rozsdásodott el a Fidesz, mi történt a magyar vidékkel, kik, mely csoportok csatlakoztak le a NER-ről, visszatérhet-e még Orbán Viktor a hatalomba, milyen kihívások, csapdahelyzetek előtt áll most Magyar Péter és pártja? Kovách Imre szociológussal beszélgettünk. |
|
YouTube • Pottyondy Edina |
|
YouTube • Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora |
Omlik a NER, fideszes napraforgók! Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora #18Reggeli hírelemzés Kovalcsik Krisztinával @lusta_lany, Molnár Áronnal és Rainer-Micsinyei Nórával |
|
444 • Uj Péter,Botos Tamás |
Orbán Krisztián: Most magunknak harcoltuk ki a rendszerváltástNem az ölünkbe esett a változás, rengetegen vettek részt benne. Ez száz éve a legjobb esélyt kínálja tartós rendszer alapítására. Meg kell nevezni a bűnösöket, ki kell szorítani az oroszokat, be kell vonni az embereket a rendszerépítésbe. |
|
Válasz Online • Vörös Szabolcs |
„Nem szakadékban vagyunk, hanem mocsárban” – így állhat talpra MagyarországGazdasági kihívások tornyosulnak a leendő Tisza-kormány előtt. Melyek a legsúlyosabbak? Merre a kiút? Hogyan reagált a piac a Fidesz trónfosztására, és mi az üzenete Kármán András, illetve Kapitány István miniszterségének? Mi Nagy Márton öröksége, és miért maradhat a helyén Varga Mihály jegybankelnök? HetiVálasz podcastunk ezúttal gazdasági kibeszélő, a HOLD Alapkezelő két szakértőjével: Szabó Balázs vezérigazgatóval és Móricz Dániel befektetési igazgatóval. A műsorvezető Vörös Szabolcs. |
|
444 • Fődi Kitti |
A fideszes anyukám a választás másnapján jött rá, hogy 16 évig hazudtak neki16 évig szavazott a Fideszre, de április 12-én rájött, hogy valami nem stimmel. Eddig azt mondták neki, hogy a Fidesz kétharmaddal fog nyerni, aztán a Tisza nyert kétharmaddal. Ami utána történt, az számomra is hihetetlen. |
|
YouTube • Partizán |
A Tisza kampánya belülrőlMikor hitte el, hogy a Tisza legyőzheti az Orbán-rendszert? Hogyan sikerült jobban mozgósítaniuk a Fidesz legendás kampánygépezeténél? Voltak-e belső konflktusok a Tisza csapatában? Ezekről és még sok másról kérdeztük Tóth Pétert, a Tisza kampányfőnökét. |
|
24․hu • Farkas György |
Unoka Zsolt: Veszélyes az erőszakos ártatlanságA pszichoterapeuta szerint nem az a kérdés, ki maradhat ártatlan, hanem az, ki mer felnőni a felismeréshez. |
|
Facebook • Béndek Péter |
Szeretném megtörni azt a lelépő rezsim oldalán viruló narratívát, hogy mennyi mindent adott az országnak a kormányzásuk.Először is, alapvető probléma a hazai politikai szemléletben, hogy a kormányokat adományozó entitásoknak tekinti, holott bármit csinálnak ezek, azt az adófizetők pénzén, és ennek preferenciális elosztásával teszik. Egy kormányt hatékonysági alapon lehet a legjobban mérni, ami a rajta átfolyó pénzek felhasználásának megtérülését jelenti. |
|
Youtube • Kontroll |
Oszkó Péter: A piacot már az is megnyugtatja, hogy szakemberek ülnek majd a Tisza-kormánybanMilyen gazdasági örökséggel kell szembenéznie a Tisza-kormánynak? Hogyan szüntethető meg a korrupció a közbeszerzéseknél és mi lesz a NER-oligarchák cégeivel, ha megszűnik az állami pénzcsap? Ezekről a témákról is kérdeztük Oszkó Péter üzletembert, a Bajnai-kormány egykori pénzügyminiszterét, aki részletesen kifejti véleményét a Tisza Párt meghirdetett adópolitikájáról, a várhatóan végre megérkező uniós pénzek felhasználási lehetőségeiről, és arról is, hogy szükséges-e idén radikális költségvetési vágást végrehajtania az új kormánynak. Szóba kerül ezek mellett az MNB kamatpolitikája és az, hogy milyen lépésekkel vezethető be az euró Magyarországon, valamint az is, hogy mikor érezheti majd meg az átlagember is a pénztárcáján az eddigi rendszer leváltását. |
|
Portfolio․hu |
Csillag István: Költségvetési kiigazítás és demokráciaMost, hogy közeledik az igazság órája és a 2026. április 12-i választásokon győztes Tisza Párt kormánya meg kell, hogy ismerkedjen azzal az Augiász istállójával, amit az Orbán rendszer az államháztartásban hátrahagyott érdemes az érzelmektől túlfűtött véleményünket higgadtabb hangra cserélni.Hol tart a szakirodalom a költségvetési hiány keletkezését kiváltó okok vizsgálatában. Második rész Befejező rész |
|
Qubit • Qubit Podcast |
Mentális forradalomra lenne szükség az oktatásbanMihez kezd a kétharmados felhatalmazással az új kormány az oktatásban, és meddig mer elmenni egy olyan területen, amely évek óta a legnagyobb társadalmi elégedetlenség forrása? Kende Ágnes Lannert Judit és Nahalka István oktatáskutatóval és Váradi Balázs közpolitikai elemzővel beszélgetett. |
|
Válasz Online • Sashegyi Zsófia |
Többé semmit a gyermekvédelemről a benne dolgozók feje felett!A kegyelmi ügy miatt a leszakadó társadalmi osztályok felé forduló milliókban felébredő együttérzés, amely elvezetett a rendszerváltásig, morális szintlépés, amelyhez a jövőben tartanunk kell magunkat. A gyermekvédelem Orbán-rendszer által máig halogatott megújításához azonnali infúzió szükséges. Emberfeletti munka vár az új kormányra, ha meg akarja állítani azt a társadalmi spirált, amelynek következtében ma, annak ellenére, hogy egyre kevesebb gyerek születik, egyre többen kerülnek állami gondozásba. Mindehhez elsőként meg kell követni és vissza kell hívni azokat a szakembereket, akik maguk is bántalmazottjai voltak az orbáni gyermekvédelemnek. Tényalapú vélemény az új kormány teendőiről. |
|
hvg․hu |
Rainer M. János: Mit mutatott fel válaszul a megcélzott ifjú nemzedék? Egy nagy középső ujjat. Most tényleg, megérte?Meg kellene szüntetni valamennyi emlékezetpolitikai intézmény állami támogatását, elfelejteni az egész állami emlékezetpolitikát. Az állam rendezzen állami ünnepeket, rendeljen szobrokat, biztosítsa a megismerés feltételeit: megfelelő, világnézeti szempontból semleges köz- és felsőoktatást. A múltat is, mint a dagadt ruhát, hagyja másra. |
|
Válasz Online • Borbás Barna |
A Fideszben eddig mindenre Orbán Viktor volt a megoldás. Mostantól ő maga lehet a problémaA Fidesz-hatalom emberei és magyarázói a Tisza Párt felemelkedése óta csakis arról voltak képesek beszélni, hogy minden baj kívül volt. Ukránok, Brüsszel, németek, Soros György. Három határpontot azonosítunk, melyek arra figyelmeztetnek, hogy ez nem igaz. A baj végig belül volt. A Fideszben évtizedek óta mindenre Orbán Viktor tűnt a megoldásnak, mostantól ő maga lehet a probléma. |
|
Válasz Online • Élő Anita |
Öt ok, ami miatt a Fidesz elveszítette a magyar vidéketA választás estéjének legmeghökkentőbb pillanata volt, amikor Magyarország térképe a Tisza többségét jelölő kék tengerré változott, amiben csak néhány narancssziget úszkál. Most hétvégén a külföldön élők és a nagyvárosokba átköltöző fiatalok szavazataival ezek nagy része is elsüllyedt, három egyéni mandátum és egy listás is átfordult. Pedig a Fidesz rendszeresen a vidék pártjaként hivatkozott magára, és évek óta alternatív fővárost igyekezett kiépíteni Debrecenben. Április 12-én mégis sokkal nagyobb arányban veszített az országban, mint 2024-ben Budapesten az önkormányzati választásokon. A 106 egyéni körzetből a Fidesz csak tízet tudott megnyerni, azt is jobbára a periférián. Részint azért, mert ez már nem az a vidék, amit korábban meghódított. Öt pontba szedtük Magyarország átváltozásának okait. |
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Megkezdődött a Fideszben az Orbán Viktor-mentő hadműveletNem tudni, sikerrel jár-e, de a lelépő miniszterelnök hozzálátott megmaradt hatalma körbekerítéséhez. A stábban Orbán Balázsra mutogatnak és a kampányfőnök lemondását várják. |
|
hvg․hu |
Panyi Szabolcs szerint Orbán az USA-ban kereshet menedéketAz újságíró már korábban írt arról, hogy a leköszönő miniszterelnök hosszabb időre az Egyesült Államokba költözne. |
|
Válasz Online • Labanino Rafael, Unger Anna |
Nem is volt autokrácia az Orbán-rendszer? Dehogynem! Válasz Kováts Eszternek és Körösényi Andrásnak„Ami itt történt, azt egyszerűen tarthatatlan valami szokásos, demokratikus választásnak nevezni. Mi úgy látjuk, nem az egyik karizmatikus vezető leváltása és egy új felemelése történt, hanem az ország egy nagy, sokak szerint utolsó békés próbálkozással megszabadult egy autoriter rendszertől, és visszavette magának az országot.” Két politológus, Unger Anna, az ELTE Társadalomtudományi Kar egyetemi docense és Labanino Rafael, a Nürtingen-Geislingeni Egyetem kutatója válaszol most Kováts Eszter és Körösényi András 24.hu-n megjelent cikkére. Hogy miért nem ott, hanem itt, a Válasz Online-on? Azért, mert a szerzők nem szeretnék, ha fizetőfal mögé lenne rejtve az írásuk. Parázs vita, fontos vita. |
|
Facebook • Vastagbőr |
Beszt of Szijjártó-interjú. 192 perc helyett 1 percben minden fontos válasz.Béndek Péter (Facebook): |
|
24․hu • Kerner Zsolt |
Pillanatok alatt hullott darabokra az Orbán által felépített világRitka, hogy ennyira gyorsan derül ki valamiről, hogy nem volt igaz. Orbán Viktor illiberális diplomáciájának egyik alapvetése volt, hogy nem az intézmények, hanem a személyek közötti kapcsolatok számítanak. Aztán kiderült, hogy ennél még jobban számít a siker és a földrajz. |
|
24․hu • Dienes Gábriel |
„Akik a propaganda működtetését végezték, eltűnnek“ – mi vár a közmédiára, és mit várhatunk tőle?Mong Attilát és Polyák Gábort kérdeztük az új közszolgálati média kialakításáról. |
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Rogán Antal bukhatja a TV2-tIndul a belharc: Mészárosék elküldték a hírigazgatót, aki tíz évig gyártotta a rogáni propagandát. Szalai Vivien távozásával új korszak kezdődhet a TV2-ben. |
|
Válasz Online • Stumpf András |
Szakítsunk Kövér László örökségével és helyezzük vissza a székelyeket oda, ahova valók – a magyar nemzetbe!Aki a székely zászlóért hörög, aszerint a piros-fehér-zöld kevés. Nem elég. Az ilyen akkor mondja ki szépen, hogy szerinte a nemzeti trikolórban nincsenek benne a székelyek! Mondja ki, hogy ők nem a nemzet részei! Szerintünk bizony részei a nemzetnek ők is. Ha viszont őket állandóan lobogó külön zászlóval kell megjeleníteni, az azt jelenti, hogy nem. Az EU-zászló visszahelyezése a Parlament épületére jó lépés, de nem kellene félmunkát végezni. |
|
Buda Peter |
Visszatekintés a hamis zászlós műveletekre — az előrelátás érdekébenSzerencsére túl vagyunk már rajta, azonban annak érdekében, hogy legközelebb messzebbről kerülhessük el, érdemes visszatekinteni arra, hogyan is épültek fel az orosz hátterű és típusú hamis zászlós műveletek Magyarországon, amelyek betetőzését (egy esetleges ellenzéki tiltakozás erőszakos provokatőrök segítségével történő lejáratását és felszámolását) csak az ellenzék elsöprő győzelme tudta megakadályozni. |
|
Youtube • Népszava |
Katrein Ferenc: Lehet tudni, kik az orosz kémek BudapestenElső lépésként ki kell tenni a NATO és az EU zászlaját a titkosszolgálatok elé és megüzenni a szövetségeseinknek: visszajöttünk — mondja Katrein Ferenc, az elhárítás volt műveleti igazgatója, aki 2017-ben elsőként szólalt fel a rendszer ellen a rendvédelmi dolgozók közül. Szerinte a magyar szolgálatoknak elemi érdeke, hogy visszaállítsák a közbizalmat és helyre kell tenni a szövetségi viszonyokat is. |
|
Szeretlek Magyarország • Fischer Gábor |
Telkes András: A titkosszolgálatok esetében bonyolultabb lehet a nyomok eltüntetése, mert ott sokkal zártabb informatikai rendszerek működnekAz Információs Hivatal volt főigazgató-helyettese szerint a Tisza Párt elleni titkosszolgálati akcióról szóló döntés felső politikai szinten születhetett meg. Hogy eljussanak hozzájuk, át kell világítani a szolgálatokat, és a baráti magáncégeket is fel kell térképezni. |
|
Népszava • Telkes András |
Új orosz hátterű befolyásolási hullám?Ráfutottam egy feltehetően orosz mintára készült befolyásoló honlapra, amelynek egyik posztja () arról ír, hogy Matolcsy Ádám lényegében a Tisza Párt embere, és azt állítja, nem is lopott el az MNB-ből 650 milliárdot, továbbá ami történt, azt meg a Tisza elintézi majd egy kis ejnye-bejnyével. A bejegyzés mindezt egy Matolcsy György fiával készült HVG-interjúra alapozza. Ahol a poszt megjelent, az a Fidesz nevű Facebook-csoport, amelynek neve eleve félrevezető. Nincs köze a párthoz, önmagát „Fidesz szavazók elit köreként” határozza meg. |
|
G7 • Stubnya Bence |
Vissza tudja venni jogállami eszközökkel az MCC-nek juttatott vagyont az új kormányOrbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke az intézmény jövőjével kapcsolatban jogállami keretek közti gondolkodást kért. A kétharmados többséggel a vagyonvisszaszerzés ilyen módon valósítható meg. |
|
Válasz Online • Szathmáry Eörs |
Történelmi lehetőség: a Collegium Budapest feltámasztása a KarmelitábanA bedöntésének fő felelőse által gründolt helyszínen, a Karmelitában születhetne újjá – támadhatna fel halottaiból – az egykor neves intézmény, a Collegium Budapest (Institute for Advanced Study). Szathmáry Eörs evolúcióbiológus Zsuppán András kollégánk múlt heti, vonatkozó cikke után teszi meg konkrét javaslatát az Orbán-időszak miniszterelnöki rezidenciájának hasznosítására. A két javaslat akár kombinálható is, de ha nem így lesz, a Collegium Budapest akkor is megérdemel egy megkésett nekrológot. |
|
Válasz Online • Bátonyi Péter |
A Citadella megbontott falai és a pusztába kiáltott szavakNem igaz, hogy senki nem emelte fel a szavát a Citadella megbontása ellen: Bátonyi Péter volt kormányfőtanácsos most elmeséli, mi történt a háttérben. Megdöbbentő, hogy az akkori helyettes államtitkár még a megvalósultnál is nagyobb bontásokat javasolt. Kordokumentumként azt a levelet is közöljük, amit Bátonyi a feletteseinek írt az erőd védelmében, hogy a történelmi és műemléki értékek bemutatásával lebeszélje őket a Citadella szétvagdalásáról. Érvelését azonban semmibe vették, és hamarosan megszületett a Citadella megcsonkításának utat nyitó kiemelő kormányrendelet. |
|
Válasz Online |
Zsámbéki Anna: Vessünk véget a műtárgyak elkótyavetyélésének!Azonnal hatályon kívül kell helyezni a jogszabályt, amellyel az Orbán-rendszer reprezentációs célból, protokolláris ajándékként ingyenesen átruházhatóvá tette az állami tulajdonú műtárgyakat – írja lapunknak küldött cikkében Zsámbéki Anna. A restaurátor az örökségvédelem terén szükséges elszámoltatás és rendszerváltás további lépéseit is vázolja, és felhívja a figyelmet az Iparművészeti Múzeum tarthatatlan állapotára. Ez a magunk mögött hagyott korszak talán legsúlyosabb öröksége a múzeumügyben. |
|
Válasz Online • Benyó Rita |
A polgármester fia terítette a kristályt, a lánya a pénzt a szavazatokértA dílerek és a demokraták furcsa „kiegyezése” is kellett ahhoz, hogy április 12-én meg lehessen törni a szavazatvásárlás rendszerét – állítja Tímár Áron, a Szavazat ára alkotója. A De! akciócsoport számításai szerint őrszemeik legalább hat mandátum sorsát befolyásolhatták. A Válasz Online stúdiójában most szólal meg először névvel a film eddig rejtve maradó alkotója, Orsós Lajos. A beszélgetésben a filmből kimaradt történetek is előkerülnek: civil jelenléttel megtört maffiaszerű hálózat, Kubatovékhoz vezető szálak, és a készpénz mellett politikai zsarolásra használt kristály világa. |
|
444 • Takács Lili |
Vizsgálódik az ügyészség a csádi misszió ügyébenHivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt érkezett feljelentés. Információnk szerint az ügyészség dokumentumokat kért be a Honvédelmi Minisztériumtól a belengetett, minden elemében szürreálisnak tűnő csádi misszió kapcsán. |
|
telex • Brückner Gergely |
GKI: Sokkal több benzint tudunk venni ma a fizetésünkből, mint 2010-benNem is annyira az olaj ára, inkább a magyar szabályozás dobálta azt az elmúlt másfél évtizedben, hogy egy átlagbért kereső magyar mennyi üzemanyagot tud venni a fizetéséből. |
Nekünk tetszett
|
24․hu |
Orbán Viktorból kecses balett-táncos, Magyar Péterből pedig cowboy lett a Tudósok friss klipjeibenA két anyagban a NER vezető politikusai is feltűnnek. A sokszor egyértelmű politikai áthallásokkal teli, szürreális festményeivel rengeteg rajongót szerző Máriás Béla, azaz drMáriás épp negyven éve létező zenekara, a Tudósok már korábban is játszott a mesterséges intelligenciával, hiszen a Balkáni dalhoz készült klipjük egy az egyben így készült, a most bemutatott A hattyú dala és A magyar cowboy pedig továbbviszi ezt a hagyományt. |
|
YouTube • Mronk |
Mronk — Hülyét csináltak belőlem az interneten #zenésítveGajdics Ottó reakciója arra, hogy megzenésítettem amit mondott — megzenésítve |
|
Litera – az irodalmi portál |
Tillmann J. A.: Szótár szíriusziak számára – 7.MŰVÉSZET „[O]lyan birodalom, amelynek határai: Északon a tudományok (ott hűvös van), Keleten a vallás (ez az élet Keleten), Nyugaton a technika; Délen pedig, a forró, perzselő Délen, Délen: az őrülettel határos. De nem határos a valósággal: mert ő maga az.” – Rendhagyó szószedet Tillmann J. A. gyűjtésében. Hetedik kör. |
|
444 • Szily László |
Hangyásszal ölelkező aranyos kismajomban is oktatjuk az egész világot – ismerd meg a zuglói Punch igaz történetét!Mi a titka 2026 legaranyosabb videójának, amin egy hangyász ölel egy árva kismajmot? Bementem a ketrecükbe, hogy kiderüljön. Két csőfejű hangyász, két császárbajszot viselő nyugdíjas, egy mogyorófejű rettegő és egy kamasz oroszlánmajmocska igaz története a budapesti állatkertből. |