A bel-budai kerületekben élők csaknem négy évtizede hallhatják, hogy az aktuális kormányzat, városvezetés lázasan dolgozik a Moszkva tér átfogó rendezését célzó koncepciókon, terveken. Mi az oka annak, hogy a gyakorlatban ezekből a legkevesebbet láttuk megvalósulni? 
A kézenfekvő válasz az, hogy rendkívül bonyolult a probléma. A Moszkva tér, ahogy ezt sokszor leírták, tipikus „fekete lyuk” az urbanisztikában: olyan gócpont, amely a legradikálisabb átrendezés nélkül minden fejlesztési elképzelést, beleölt milliárdot nyomtalanul eltüntet. A világ sok nagyvárosa küzd hasonló problémával, és mindegyiknek megvan a maga története. A Moszkváé a lényeg szempontjából az, hogy másnak szánták, mint amivé vált. Az egykori agyaggödör helyére a tömegközlekedés kiépülésével, Budapest világvárossá válásával végállomások települtek. Azért ide, mert itt volt a város széle. A fejlődés azonban nem állt meg, a főváros tovább terjeszkedett. A tér végállomás-jellege viszont nem változott. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy erre terelődött a Buda felől beáramló forgalom jelentős része. A Moszkva egyre zsúfoltabbá vált, évről évre többen használják. Ma már világosan látható, hogy a hatvanas években, amikor nagyságrenddel kisebb volt a terhelés, sokkal könnyebb lett volna „széthúzni” a tömegközlekedési csomópontot. Továbbvezetni a villamosokat, újabb Duna-hidakat építeni. A szakemberek figyelmeztettek is a veszélyre, és mindig megjelöltek egy nem túl távoli időpontot, amikorra bedugul a tér és összeomlik a budai közlekedés. Átfogó elképzelések tehát mindig is voltak, ám ezekből csak toldozgatás-foldozgatás lett. A Vár alatt tehát létrejött a híresen csúnya csomópont, amely Antalltól Gyurcsányig a mindenkori politikai vezetés tehetetlenségének szimbólumává is vált. A rehabilitáció ügye ugyanis sok évvel ezelőtt politikai kérdés is lett, ami nem könnyítette meg a megoldást. Fővárosi beruházásról van szó ugyanis, amely azonban költségvetési igényeinél fogva nem nélkülözheti a kormányzat aktív részvételét. Politikai kérdés az is, hogy az építkezés ideje alatt le meri-e valaki zárni a tér forgalmát. Ne kicsinyeljük le ezt a problémát. A politikusok négyéves ciklusokban gondolkoznak. Ha a választások után azonnal meg is születik a döntés egy hasonló nagyságrendű beruházásról, annak tervezése, jóváhagyása a szükséges fővárosi, kerületi fórumokon, továbbá a szakhatósági engedélyek beszerzése legalább két-három évet igényel. A munkások tehát jó esetben a kormányzati ciklus utolsó évében vonulhatnak fel a terepre — akkor, amikor épeszű politikus meggondolja egy ilyen, népszerűségvesztéssel járó lépés kockázatát. Tehát ezek az okai annak, hogy a Moszkva tér úgy néz ki, ahogy. Kicsit szimbóluma mindannak, amit a XX. századból örököltünk. Az elmúlt másfél évben azonban Demszky Gábor főpolgármester és Kóka János SZDSZ-elnök, volt közlekedési miniszter aktív közreműködésével — részben a nyilvánosság előtt, részben a színfalak mögött — megkezdődött a munka. Megszületett a politikai döntés arról, hogy mekkora beruházással, milyen méretű átrendezéssel újuljon meg a Moszkva tér. A főváros illetékes fórumai, köztük 2007 decemberében a Fővárosi Közgyűlés, jóváhagyták a Mű-Hely Zrt. városépítészei által készített terveket, amelyek meghatározzák a következő évek feladatait. A budapesti főépítész hivatalában elkezdődött az építési engedélyezési tervek kidolgozása. Közben zajlik a beruházáshoz szükséges források előteremtése. Úgy tűnik, a tér rendezésének ügye egyezik az érintett kerületek vezetésének szándékával is. Több éves távlatban enyhíteni fogja a közlekedési terhelést több párhuzamosan folyó nagyberuházás is, elsősorban az új metróvonal átadása, illetve az M0-s pálya meghosszabbítása. Amikor azt olvassuk, hogy bezzeg Madridban mennyi pénzből, mennyi idő alatt, mennyivel több minden épül, gondoljunk arra, hogy a magyar szakemberek egy rendezett közműhálózattal bíró nagyvárosban, a beruházás megvalósulásával egyetértő politikai környezetben ugyanezt meg tudnák valósítani.