elektrotechnikus

Budán születtem értelmiségi családban, 1954 augusztusában. Édesapám mérnök, édesanyám bölcsődevezető volt. Eredeti szakmám elektrotechnikus, 1973-ban végeztem.
Négy év állami alkalmazás és 2 évi sorkatonaság után a mai napig a magáncégek világában dolgozom. 1987 óta a versenyszférában nyomdai, reklám és újságkiadói családi cégeink irányításában veszek részt.
Konzervatív liberálisnak vallom magam, és mint ilyen, a zsidó-keresztény kultúrát vallom identitásom alapjának.
Szűkebb hazám a második kerület, Kurucles. Itt születtem és felmenőim három generációja is itt élt. Feleségemmel, fiammal és lányommal, vejemmel, három unokámmal egy 1880-ban épült, felújított családi villában élünk és dolgozunk.
A demokrácia és a politika nem függőséget, hanem hitet jelent számomra. Hitet a szabadságban és hitet a becsületesen dolgozó emberekben.