A valóságosan létező orwellizmus
Mark Carney kanadai miniszterelnök Svájcban méltóságteljes hegycsúcsként magasodott a davosi kalmárnyüzsgés fölé. Január 20-án ellenállást hirdetett Orwell valóra vált disztópiája ellen.
Amit a brit író az ’1984’ című regényében Óceánia, Eurázsia és Amerika mindent bekebelező, hol háborúzó, hol egyezkedő diktatúráiról írt (egyébként már akkor, majd száz éve is Kínára, Oroszországra és az Egyesült Államokra utalva), az Donald Trump Nagy Testvérré válásával immár a mi élő valóságunk.
Önmagában is lenyűgöző dráma a disztópia és az utópia kései csatája. Ugyanabban az időben, a 2. világháború után született meg az Egyesült Nemzetek Szervezete a maga optimista világképével, és Orwell rémképe az ENSZ valódi urainak jövőjéről. Bizonyára volt ebben része Orwell „európai” sértődésének is, hiszen a Biztonsági Tanács három nagyhatalma már a kezdetektől csak fügefalevélként húzta magára Nagy-Britanniát és Franciországot. De mára igaza lett.
A demokratikus Amerikát mai uralkodója Übü király stílusában, mégis teljes komolysággal zülleszti le Sztálin és Mao örököseinek cinkostársává.
És a kishatalmak?
Az új világról azt mondja Davosban a kanadai vezető: Ne sirassuk azt, ami elmúlt, azt a világrendet, amelyet a 2. világháború után éppen a nagyhatalmi önkény ellen hirdetett meg az ENSZ. De az új imperializmusba sem szabad belenyugodnunk.
Már nem hivatkozhatunk bizalommal a szabály-alapú világrend paragrafusaira, hiszen azokat a nagyhatalmak eddig is kijátszották, s éppen most vetkőzik le még a képmutatást is. Persze az a képmutatás mégiscsak minden addiginál több mozgásteret biztosított a közép- és kisállamoknak. De ma ez már csak utópia.
Carney javaslata: Inkább egymás között teremtsük meg azoknak a szövetségét, akik képesek és hajlandóak szembeszállni a nyers erő uralmával, a területi kannibalizmussal, azzal a rombolással, amit a felvilágosodás értékeit ellenségüknek tekintő nagyhatalmak visznek végbe.
Sajnos, a kanadai hegycsúcs a nagyszerű davosi beszédében csak a középhatalmakra látott rá, ahhoz nem volt elég optimizmusa, hogy a baj közepén ücsörgő kisállamoknak is kiutat kínáljon. De lám mégiscsak szólt hozzánk, mert meglepő módon Vaclav Havelt idézte fel George Orwell valósága ellen.
Carney szerint az új imperialista világrenddel Havel 1987-es igazságát kell szembeszegeznünk: a kevésbé hatalmasok hatalma az őszinteséggel kezdődik. Egy ideig úgy is megélhettük a szép értékeinket, hogy elfogadtuk a képmutatást, és eltűrtük a nagyhatalmi szabálysértéseket. (Ez a kanadai gondolat nagyon nem közép-európai, mert például a jaltai világrend elfogadásából nekünk az életben maradáson kívül nem sok hasznunk származott.) De immár szövetkezzünk pragmatikusan, „minden irányban”, és a szabadságunk átmentése érdekében azokkal fogjunk össze szorosan, akik maguk is vallják az értékeinket.
Mit szól ehhez Fico és Orbán?
Legyen igaza a kanadai monológnak, de felkínálja a legújabb képmutatás lehetőségét is. Két középeurópai vezető, Orbán Viktor és Robert Fico úgy értelmezheti, mintha a kanadai miniszterelnök éppen az ő receptjüket másolná.
Kétségtelenül ők is az új világhelyzethez igazodnak, sőt még siettetik is a kialakulását. Mondhatják: „Szuverenitásvédelem, konnektivitás – hát nem ezt tesszük-e, amikor szembeszállunk Brüsszel diktátumaival, és Washington, Moszkva és Peking között ingázva keressük a népünk hasznát”?
Persze itt nem az európai felvilágosodás értékeinek védelméről van szó, hanem csak az önkényurak szuverenitásáról és konnektivitásáról. Csatlósságról szövetség helyett.
Az orwelli világban a kisállamok sorsa a legkeservesebb. Sajnos számukra Carney haveli víziója sem kínál megoldást, talán leginkább még az Európán belülieknek. Mi még bízhatunk az Európai Unió középhatalmi megerősítésében, ha pedig Brüsszel ugyanolyan erőtlen marad, mint eddig volt, akkor a tettrekészek koalíciójában.
Carney beszéde fekete-fehér teszteket is kínál arra, hogy melyik fajta konnektivitás szolgálja a szabadságot: képesek vagyunk-e erőt mutatni Ukrajna és Grönland ügyében? Megvalósítjuk-e a NATO „Egy mindenkiért, mindenki egyért” elvét legalább azok körében, akik ezt választják az új geopolitikai függőségek helyett?
Trump Amerikája beállt Orwell világának oszlopai közé. Három nagyúr szolgája lesz-e Magyarország és Szlovákia, és szuverenitásnak hazudhatja-e a három úr ideiglenes kegyét?
Végső soron mégsem csak a középhatalmakhoz szólt a kanadai Carney Davosban, hanem hozzánk is. Európai módon beszélt, Orwell és Havel pedig elégedetten elmosolyodott a bajusza alatt.
A cikk eredetileg a SME szlovák napilapban jelent meg.
Kép: Sean Kilpatrick, The Canadian Press