| Adat | Érték |
|---|---|
| Törzs |
„Nem félünk” – emelte ki a Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke, mivel úgy fest, hogy az amerikai kormány utasítására szélsőséges tevékenység támogatásának gyanújával eljárás indul a jótékonysági szervezet ellen. Maga Trump jelentette be, hogy az alapító Soros György célkeresztben van, bár nem derült ki, hogy miért. Mindenesetre most Binaife Nowrojee, az alapítvány elnöke úgy reagált, hogy itt nem az üzletemberről van szó. Az Egyesült Államok lassan búcsút int a demokráciának, a világban látható, miként megy ez. Ő maga Kenyában nőtt fel és ezért pontosan tudja, mi az a diktatúra. És azzal is tisztában van, hogy ez nem jó út. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy békés és törvényes tevékenységet folytatnak, bár cseppet sem biztos, hogy ez bármit is számít. Az interjút készítő amerikai közszolgálati rádió megjegyezte, hogy ha tényleg lesz valami a dologból, az a helyzet eszkalálódását jelentené, mert az FBI volt igazgatójával szemben Soros soha nem töltött be kormányzati pozíciót. |
| Hivatkozás | |
| Forrás | |
| Rovat | |
| Megjelenés helye |
Hírlevél
|