Végre

Megtörtént a felszabadulás. Amikor 1989 novemberének végén, a bársonyos forradalom győzelmének napjaiban beállítottam pozsonyi barátomékhoz, azzal a kiáltással fogadtak az ajtóban: „Szabadok vagyunk!” Nagyon irigyeltem őket, mert ilyen pillanatot abban az időben itthon nem éltem át. Nem volt olyan eset, amikor a tömeg – a nagyvárosi utcákra kivonuló, több százezres, alapjában véve békés tömeg – akarata érvényesült az elnyomó hatalommal szemben. A hatalom kooperált, fokozatosan hátrált, egyre többet engedett, miközben valakik a jövőnkről tárgyaltak a nevünkben, csukott ajtók mögött, megbíztunk bennük, és a sokaság nem azért ment ki az utcára, hogy elkergesse a zsarnokot. Akárhogy is próbálták belemagyarázni utólag.