Utolsó vérig – Bayerné újabb titokzatos plazmaüzlete

Adat Érték
Törzs

Magyarország csúcsra járatta a plazmáztatást, hazánk világelső lett az egy főre jutó emberi vér exportálásából származó jövedelmezőség terén – derül ki a Marketing Research Bureau kutatásából. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy noha az emberi szervekért és szövetért Magyarországon nem lehet fizetni, az állam évek óta szemet huny afölött, hogy van centrum, amely már az első plazmaadásért egyhavi segélynek megfelelő összeget juttat. Ráadásul a plazmázók is csúcsra járatták magukat: az elmúlt napokig nem ellenőrizte senki, hogy betartják-e az évi 45 alkalmas korlátozást. Közben a Bayerné Matusovits Andrea által vezetett Országos Vérellátó Szolgálat megint ugyanannak a tulajdonosi körnek adta el az állami vérplazmát négy évre 19 milliárd forintért, amely a Bayerné titokban eladta a plazmát a multiknak című korábbi cikkünk főszereplője volt. A bíróság korábban kimondta, hogy ez versenyeztetés nélkül nem történhet meg. Versenynek viszont nem találtuk nyomát. Az OVSZ-től lapzártánkig nem érkezett válasz.

Hivatkozás
Forrás
Rovat
Megjelenés helye
Hírlevél