| Adat | Érték |
|---|---|
| Törzs |
Az óvodák bezárása már a jelen, és az iskoláknak is fel kell készülniük arra az óriási kihívásra, amit az okoz, hogy az utóbbi négy évben közel húsz százalékkal csökkent a születésszám. Ám a bezuhanásnak más hatása is lesz: egyes vidékek elnéptelenedése. A nagy demográfiai kísérlet csak félsikert hozott, kicsit lassította a folyamatot, de nem állította meg. Ma 17 ezerrel kevesebb egy év alatti gyerek van Magyarországon, mint amennyi négyesztendős. Ez 600-800 óvodai csoportnyi és osztálynyi gyereknek felel meg, tehát legalább száz kisiskolányi gyerekkel lesz kevesebb. Cikkünkből kiderül, hogy az utolsó nagy intézménybezárási hullám óta okosabbak lettek a módszerek, de a végeredmény ugyanaz. |
| Hivatkozás | |
| Forrás | |
| Rovat | |
| Megjelenés helye |
Hírlevél
|