Öt ok, ami miatt a Fidesz elveszítette a magyar vidéket

Adat Érték
Törzs

A választás estéjének legmeghökkentőbb pillanata volt, amikor Magyarország térképe a Tisza többségét jelölő kék tengerré változott, amiben csak néhány narancssziget úszkál. Most hétvégén a külföldön élők és a nagyvárosokba átköltöző fiatalok szavazataival ezek nagy része is elsüllyedt, három egyéni mandátum és egy listás is átfordult. Pedig a Fidesz rendszeresen a vidék pártjaként hivatkozott magára, és évek óta alternatív fővárost igyekezett kiépíteni Debrecenben. Április 12-én mégis sokkal nagyobb arányban veszített az országban, mint 2024-ben Budapesten az önkormányzati választásokon. A 106 egyéni körzetből a Fidesz csak tízet tudott megnyerni, azt is jobbára a periférián. Részint azért, mert ez már nem az a vidék, amit korábban meghódított. Öt pontba szedtük Magyarország átváltozásának okait.

Hivatkozás
Forrás
Rovat
Megjelenés helye
Hírlevél