Librettó hírei XVI-27 (2026-07-05)

Fókuszban

Népszava • Boldogkői Zsolt

Ürge-Vorsatz Diána: Addig kell megoldásokról beszélni, amíg léteznek

Ürge-Vorsatz Diána karrierje az asztrofizikától indult, Berkeleyben doktorált, ma pedig a klímatudomány legbefolyásosabb nemzetközi fórumának, a Nobel-békedíjas IPCC-nek az alelnöke. A CEU professzora szerint a cél nem az, hogy kevesebbet vagy rosszabbul éljünk, hanem az, hogy ugyanazt az életminőséget – vagy akár egy jobbat – sokkal kisebb energia- és erőforrás-felhasználással érjük el. Nézetei több ponton gyökeresen eltérnek Gelencsér András akadémikus légkörkémikusétól, aki szerint a zöld narratíva illúziókkal táplálja az embereket. Boldogkői Zsolt professzor arról is kérdezte interjúalanyát, mi adhat reményt akkor, amikor mások már csak akadályokat látnak.

Válasz Online • Borbás Barna

Ez a hőhullám az utolsó figyelmeztetés: törd a betont, tartsd meg a vizet, vess árnyékot!

A Magyarországon most tetőző európai hőhullám nemcsak történelmi hőmérsékleti rekordokat, hanem közszolgáltatások részleges leállását, lokális vízhiányt és sok halálesetet okozott. Vagyis kiderült, hogy sebezhetőbbek vagyunk a felmelegedéssel szemben, mint gondoltuk. Pedig a klímamodellek szerint a most még extrémnek tartott hőség gyakoribbá válhat a jövőben, ezért az alkalmazkodást sürgősen fel kell gyorsítani. Mint az alábbi összeállításból kiderül, mindenekelőtt öt területen: közműbiztonság, passzív hűtés, tájhasználatváltás, vízmegtartás, betontalanítás. Mielőtt ezeket részleteiben tárgyalnánk, Európa eddig utolsó létfenntartási válságán keresztül mutatjuk be, hogy néz ki a sikeres megküzdés egy éghajlatváltozással. A tét, ahogy kétszáz évvel ezelőtt, most is civilizációs léptékű.

Facebook • Hermann György

Néhány nappal ezelőtt Kapitány István a kormány nevében arra kérte a magyar lakosságot, hogy a nyári hőség idején, lehetőség szerint csökkentse az áramfogyasztását, különösen csúcsidőszakban, este 6 és 9 óra között.

A reakciók egészen megdöbbentők voltak a számomra. Már az is, hogy milyen sokan utasították el már magát a felvetést is, de arra tényleg nem találok szavakat, hogy voltak, akik politikai hisztériát próbáltak generálni a fentiekből. Pedig erről a kérdésről nagyon fontos lenne szakmai alapon beszélni.
A villamosenergia-rendszer egyik legnagyobb kihívása ugyanis nem az energiafelhasználás mennyisége, hanem az, hogy ezt mikor tesszük. A rendszert ugyanis a csúcsterheléshez kell méretezni

YouTube • Válasz Online

Tizedannyiba kerül megelőzni a klímakatasztrófát, mint nem tenni semmit

A klímaválságot ma már nem csak a tudósok, a gazdasági szakértők is számolják. Mennyibe kerül? Mennyit spórolunk, ha most lépünk és mennyibe, ha nem? 
Erre ad választ Litkai Gergely vendége, Fazekas Dóra környezetgazdász, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának igazgatója. A téma iránt érdeklődők cikkeivel találkozhattak már a G7 hasábjain, de most a Zöld Válasz podcaston segít — ezúttal nem vagyonkezelőknek, nyugdíjalapoknak, hanem a nézőknek és hallgatóknak.

Hírek

YouTube • kontroll․hu

Forsthoffer Ágnes: „Az embertelenség nem lehet része a parlament életének”

„Szelíden, de határozottan kérem önöket, legyünk méltók a választók képviseletére ebben a házban. Azzal biztosan nem leszünk erre méltók, ha egy maratoni hosszúságú ülésen egy pillanatra le-le csukódó szempárt szándékosan lefilmezünk, és kigúnyoljuk azt az embert, aki talán éjjel is dolgozott“ — mondta a házelnök. Forsthoffer Ágnes úgy döntött, hogy kezdeményezi minden folyamatban lévő peres eljárás békés megszüntetését, amiben korábbi képviselők küzdenek Kövér László büntetései ellen.

telex • Dezső András, Cseke Balázs

Aranykonvoj-ügy: az ügyészségen belül is elkezdték fúrni a legfőbb ügyészt

A szervezeten belül sokaknak nem tetszett, hogy a vezetés kibújt a felelősség alól. Magyar Péter felszólította Nagy Gábor Bálintot, hogy ha nem tudja megtisztítani a szervezetét a fideszes befolyástól, akkor mondjon le. Hajdu János volt TEK-vezér gyanúsítása után már jóval nagyobb politikai tétje lett az ügynek, a szálak akár Orbán Viktorig érhetnek. Ő inkább megpróbálja átírni a történetet.

hvg․hu • Gyenis Ágnes

Itt az MNB-alapítvány mérlege: az induló közvagyon tizede sincs meg

Mire felelősségre vonnák, Matolcsy György egykori MNB elnök azzal védekezhet: a friss, 2025-ös mérleg szerint egy év alatt gyarapodott a Pallas Athéné Alapítvány, már 25 milliárd megkerült a vagyonából. Csakhogy előtte tízszer ennyi elúszott.

Népszava • Nagy Martin

Négy év alatt 4,8 milliárd (!) forintba kerültek Szijjártó Péter magánrepülőgépes útjai, vizsgálják a büntetőjogi felelősség kérdését is

A korábbi külügyminiszter és delegációja az előző ciklusban összesen 53 alkalommal bérelt magánrepülőgépet hivatali utakhoz. Volt, hogy úgy béreltek tízmilliókért repülőgépet, hogy végül nem is használták. Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt közölte, hogy a továbbiakban a büntetőjogi felelősség kérdését is vizsgálják. 

Vélemény

444 • Rényi Pál Dániel

Amikor a derűt elmossa a harag

Magyarország szokatlan eufóriában tölti mézes heteit, de ez sem tart örökké. A múlt lezárásához emlékeztetnünk kell magunkat arra, amit tizenhat éven keresztül átéltünk. Újra és újra. Egyedül így haladhatjuk meg az orbánizmust.

Válasz Online • Benyó Rita

Elszámoltatás vagy bosszú?

Elhiszi-e majd a társadalom, hogy egy volt miniszterelnök elleni eljárás nem bosszú, hanem a törvény előtti egyenlőség helyreállítása? A Válasz belpolitikai triójában Benyó Rita Magyari Péterrel és Stumpf Andrással az elszámoltatás jogállami határairól, az aranykonvoj-ügyről mint Orbán Viktor lehetséges banánhéjáról, valamint a Tisza-kormány első 50 napjának eredményeiről vitázott. Beszéltünk az EU-pénzekről, a 8 százalékos hiányról, a választójogi törvény átalakításáról és arról is, érdemes-e korlátozni a képviselői mandátumok hosszát.

YouTube • Szélsőközép

Magyar Bálint, Stefano Bottoni: A maffiaállam vége

A Totem Show évadzáró adásában a maffiaállam koncepciójának kidolgozójával, Magyar Bálinttal beszélgetünk a rendszer bukásáról.

Emlékezetes: néhány napja Magyar Péter miniszterelnök parlamenti felszólalásában a Fidesz rendszerét a Keresztapa-trilógiából ismert olasz maffiához, egyfajta „magyar Cosa Nostrához” hasonlította.

Az SZDSZ volt elnöke, korábbi oktatási miniszter két különleges totemet hoz magával az alkalomra, amelyen Stefano Bottonival tekintik át a NER bukásának okait, annak előzményeit és három rendszerváltást krónikáját. Mit tehetünk együtt azért, hogy maffiaállam még egyszer ne jöhessen létre?

Az est házigazdája: Silverana Noémi.

Válasz Online

Mellár Tamás: A populizmus csábítása

A nagy kérdés az, hogy ha Magyar Péter hazahozza az EU-forrásokat, azokkal mit fog, illetve mit tud kezdeni. Óriási a kísértés és a társadalmi nyomás arra, hogy a régi rendszert tegye működőképessé, állítsa vissza a NER-t, persze Orbán kedvenc oligarchái és korrupció nélkül. Csakhogy a NER már akkor is zsákutca volt, amikor még sikeresnek látszott. Vajon Magyar Péterék hajlandók lesznek akár népszerűségük feláldozására is a szükséges reformok megvalósítása érdekében? Mellár Tamás írása.

Válasz Online • Laky Zoltán

„Érzek elégtételt” – Lovász László a kutatóintézetek hazatéréséről és a matematika jövőjéről az AI korában

A kormányváltás után egyre valószínűbb, hogy a kutatóintézet-hálózat visszakerül a Magyar Tudományos Akadémiához, ahonnan Lovász László elnöksége idején, 2019-ben választották le. Az Abel- és Wolf-díjas matematikus elégtételként éli meg a fordulatot, de óvatosságra int: szerinte ettől még nem jön el a Kánaán a krónikusan alulfinanszírozott magyar tudományban. Beszélgettünk arról, hogy miért veszett el a bizalom a HUN-REN vezetése és a tudós közösség között, miért sajnálja, hogy a mesterséges intelligencia megoldotta Erdős Pál egyik híres, 80 éves matematikai problémáját, és hogy lenne-e köztársasági elnök mint köztiszteletben álló tudós. Nagyinterjú.

Facebook • Radnai Márk

Szerintem ideje lenne újragondolni, mit jelent valójában a társadalmi egyeztetés.

Gyakran kimerül ez a fogalom — itthon és más országokban is — egy kérdőív kitöltésében vagy egy gyors vélemény beküldésében. 
Fogalmunk sincs, hogy mi történik ezután. Nem tudjuk, milyen vélemények érkeztek, milyen érvek hangzottak el, milyen javaslatok születtek, ahogy azt sem, hogy a döntéshozók végül mit építettek be belőlük.
Szerintem a társadalmi egyeztetésnek nem így kéne működnie. 

YouTube • Diétás Magyar Múzsa

Kapkodva összedobott fércmű? – Kit takarítana ki valójában Magyar Péter a parlamentből?

A Diétás Magyar Múzsa rendkívüli nyári adásában Ésik Sándor egyedül jelentkezik a kánikulai uborkaszezon közepén, hogy a legforróbb közjogi és belpolitikai kérdéseket tegye tisztába. Szó lesz a fűnyírás és a klímaváltozás váratlan politikai vetületeiről, Cser-Palkovics András Székesfehérváron elbukott „népszavazásáról”, és arról, hogy miért kapkodva összedobott fércmű Magyar Péterék vagyonvisszaszerzési törvénytervezete. Emellett górcső alá kerül a TEK volt főigazgatója, Hajdú János elleni nyomozás és az ügyészség taktikázása, a parlamenti mandátumok korlátozásának populista csapdája, valamint a nemzetközi fronton Irán és az orosz olajfinomítókat AI-drónokkal bénító ukrán hadviselés is.

atlatszo․hu • Zubor Zalán

Kisebb választókerületek, 16 éves korhatár – milyen legyen az új választási rendszer?

A Tisza-kétharmad kinyitotta egy választási reform lehetőségét is, de igazán demokratikus rendszer csak akkor jöhet létre, ha a folyamatba a választók is beleszólhatnak – hangzott el az MTA-n rendezett, a választási rendszer átalakításáról szóló konferencián. A rendezvényen egy szakértő arról beszélt, a Tisza Párton belül egyelőre nincs konszenzus az új választási rendszer részleteiről, de abban egyetértenek a képviselők, hogy véget kell vetni a „győztes mindent visz” elvnek.

Miért nem mindegy, milyen a választási rendszer? — MTA KIK TTO 2026. június 25. (Youtube — Választási reform és EPP országa)

Tóth Csaba Dr

Demokrácia, korrupció, kétharmad

Él vagy visszaél a Tisza kétharmadával?

Gondoljuk végig. A Fidesz alkotmányos változásai, az ügyészség és az Alkotmánybíróság elfoglalása lehetővé tette a state capture-t, a korrupció elszabadulását, magánvagyonok létrehozását. Ezzel szemben a TISZA kétharmados változásai e magánvagyonok visszaszerzését, az elszámoltatást szolgálják. A korrupcióellenesség paradigmáját előtérbe helyezve abszurdumnak tűnik a két változást egyenértékűnek tekinteni.

Magyar Hang • Lakner Dávid

Áder János mondatainak hitele

Alkotmányos puccs? Közjogi szőnyegbombázás? Hideg polgárháború kezdete? Mit nem beszél Áder János?

YouTube • Népszava

Horváth Lóránt: Lesz még Orbán Viktor is gyanúsított az ukrán aranykonvoj ügyében

Orbán Viktor gyanúsított lesz az ukrán aranykonvoj ügyében indult büntetőeljárásban — jelentette ki a pénzszállítók jogi képviselője a Népszava Törésvonal című műsorában. Horváth Lóránt szerint a volt miniszterelnök „nem alhat nyugodtan”, mert Hajdu János meggyanúsítása önmagában nem zárja ki a további felelősségre vonást.

Az ügyvéd úgy látja, nyomozati szempontból indokolatlan volt külön kezelni Hajdu Jánost, Demeter Tamást, Farkas Örsöt és Orbán Viktort, mivel állítása szerint mindannyiuk gyanúsításához rendelkezésre áll elegendő adat. A jogi képviselő bűnszervezeti elkövetés lehetőségét is felvetette, mert több szereplőt és egymásra épülő döntési láncot lát az ügyben. Hajdu Jánosról azt mondta, kizártnak tartja, hogy saját döntésből járt volna el. Horváth Lóránt szerint a legfőbb ügyészt le kellene cserélni ahhoz, hogy Orbán Viktort gyanúsítottként hallgassák ki.

Index • Sereg András

Jön a Tisza-kormány szuperhatósága, milliárdos tétekkel indul a játszma az eltűnt pénzekért

Még egy napig lehet véleményezni a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalról szóló törvény tervezetét. Az újonnan felálló szuperhatóság a közvagyonvédelmi vizsgálat keretében akár ötmilliárdos bírságot is kiszabhat az együttműködési kötelezettségét szándékosan megszegő szervezettel szemben, vádemelés előtt saját hatáskörébe vonhat már folyamatban lévő ügyeket, és az ügyészséghez hasonlóan vádat emelhet, és közvádlóként képviselheti a vádat a bíróság előtt.

Qubit • Qubit Podcast

A NER-nek történelmi felelőssége van Magyarország kiszáradásában

Miért súlyosbodik évről évre az aszály? Hogyan mélyítette el a NER vízpolitikája és hatalmi logikája a válságot? Mit jelent a tájba integrált vízvisszatartás? A Qubit podcastjának vendégei a Vízválasztó Mozgalom alapítói, Balogh Péter és Keresztes László Lóránt.

Válasz Online • Magyari Péter

Eltűnt a pénz a régi paksi atomerőműből, az újra is jobban kellene vigyázni

Lesz-Müllek Károly és Lesz András ikertestvérek és mindketten energetikai szakemberek. Károly látta belülről az MVM-et, és hiába jelezte, hogy eltűnik a pénz, a levegő is elfogyott körülötte. Jelenleg a mátrai gázerőművet építő cégnél dolgozik, ahol egyelőre Mészáros Lőrinc is a tulajdonosok között van. András a Bristol Energy Consulting tanácsadó cégen keresztül kötődik ehhez a projekthez, de készített tanulmányt a Tiszának is Paks 2-ről. Áramipari és korrupciós körkép, interjú formában, három év után újra.

YouTube • Magyar Közöny Podcast

Ligeti Miklós: „Súlyos korrupciós-ügy nyomára bukkantunk!“

Újabb óriási korrupciós botrány közeleg? Megfelelő személyt jelölt a Tisza-kormány a NAV élére? Hajdu János sosem fog Orbán ellen vallani? Hogy halad az elszámoltatás? Magyar Péter kíváncsi-e a Transparency Magyarország javaslataira? A Tisztitótűz-művelet fogja felszámolni a hazai korrupciót? Mi a véleménye a Transparencynek a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalról? A Szuverenitásvédelmi Hivatal dolgozóinak nem sok keresnivalójuk van a közéletben? A Magyar Közöny Podcast kérdéseire Ligeti Miklós, a Transparency Magyarország jogi igazgatója válaszolt! 

Portfolio․hu

Oszkó Péter: mindenki boldog lesz év végén egy 7 százalékos költségvetési hiánnyal

Az első negyedéves kormányzati hiány elérte a GDP 9 százalékát, ami Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint hajmeresztő mértékű: a központi költségvetés deficitje meghaladta a 2400 milliárd forintot. Oszkó szerint az uniós források nélkül az éves hiány akár 8,3 százalék körül is alakulhatna, és a tavalyi arányok alapján 7 százalék körüli éves deficit is sikernek számítana. A volt miniszter úgy látja, a deficit nem írható az új kormány számlájára, a piac pedig türelmes lehet, ha a kabinet hiteles konszolidációs pályát mutat be. A forintárfolyammal kapcsolatban Oszkó arra figyelmeztetett, hogy az MNB kamatcsökkentései megállíthatják a korábbi erősödést, és a 383–350 forint közötti eurószint lenne kedvező a gazdaság számára.

mfor․hu • Imre Lőrinc

Megszólaltak az elemzők: a Magyar Péter által leírt siralmas költségvetési hiány várhat ránk 2026-ban?

Nagy bizonytalanság övezi az elemzői becsléseket azzal kapcsolatban, hogy mennyire szaladhat el 2026-ban a magyar költségvetés eredményszemléletű (ESA módszertan szerinti) hiánya. Mindenki a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére vár, miközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi. Annyi biztos, hogy a kiindulópont nem túl kedvező a Tisza-kormány számára: az idei első negyedéves hiányadatnál 1999 óta csak háromszor mért rosszabbat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Válasz Online • Halácsy Péter

Ne az elitiskolák szempontjai alapján tervezzük meg az iskolarendszert!

A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok mellett évtizedek óta ugyanaz az érv hangzik el: tehetséggondozást végeznek. Ez jó érv lehet egy kiváló iskola mellett. De vajon elég erős-e ahhoz, hogy egy egész iskolarendszert erre építsünk? Halácsy Péter reakciója a lapunkban megjelent vitára.

YouTube • Klubrádió

„Fiktív anyát kellett kitalálnunk a gyerekünknek”

Leestek-e a sziklák a rendszerváltás után a két gyereket nevelő meleg pár, Pál Marciék szívéről? Nincsenek egyedül, egy Szekszárd méretű város gyereklétszámának megfelelő kiskorút nő fel ma szivárványcsaládban. A tizenhat évig tartó politikai ellenszél ellenére. Most nem szabad megállni, mondja a kétgyerekes édesapa, nem szabad azt gondolni, hogy az állam bácsi megmondja, hogy neked mi a jó. A beszélgetésből kiderül: a megoldás pofonegyszerű lenne. Mondja Rostás Ármin diákújságírónak és a műsorvezetőnek, Pankotai Lilinek Pál Marci, a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora.  

Népszava • Szalai Anna

Több ezer „flakonos”, hajléktalan, drogos, zavart pszichiátriai beteg kószál Budapest utcáin, a megoldáshoz pedig nem lesz elég a rendőrség

Győri Péter szociológus a fővárosban utcán élő hajléktalanok számát 1000-1500 főre teszi , közel ezren élhetnek zártkerti sufnikban, 300-400-ra tehető az utcán kószáló kezeletlen pszichiátriai betegek száma, míg az olcsó, könnyű drogosok több ezren lehetnek. Ehhez adódnak a flakonosok, akik szintén 3-5 ezer fős csapatot alkothatnak.

Facebook • Válasz Online (Zsuppán András)

ÚJRA NYILVÁNOSAK AZ ÉPÍTÉSÜGYI INFORMÁCIÓK

Döbbent üzenetváltás indult 2024 nyarán az építészettel foglalkozó újságírók között, amikor jött a hír, hogy Lázár János megszünteti az ÉTDR-nek nevezett építéshatósági rendszer nyilvános felületét. Hogy először még azt találgattuk, jól értjük-e. Hogy ezt tényleg képesek-e megcsinálni.

Ukrajna

Jelen • Fedinec Csilla

Éjjel-nappal háború

Az elmúlt körülbelül három és félezer évből csupán nagyjából kétszáz év telt el háború nélkül. Talán nem az a legnyugtalanítóbb, hogy a háború időről időre kitör, hanem az, hogy valójában sosem tűnik el teljesen.

EU

Válasz Online • Micheál Martin

Ír miniszterelnök: uniós elnökségünk a magyarok és valamennyi európai polgár érdekeit kívánja szolgálni

„Örömmel fogadtam a magyar miniszterelnök egyértelmű elkötelezettségét amellett, hogy Magyarország ismét elfoglalja méltó helyét az Európai Unió közösségének szívében” – írja véleménycikkében Micheál Martin ír kormányfő, aki első külföldi állami vezetőként látogatott Budapestre az új kormány megalakulása után. Írország a mai napon veszi át fél évre az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelynek során Dublin az európai versenyképesség növelésére, a demokrácia megerősítésére és az EU-t fenyegető külső veszélyek elleni védekezésre összpontosít. Micheál Martin programcikke Magyarországon kizárólag a Válasz Online-on jelenik meg.

Nemzetközi

Emlékezünk

Népszava

Elhunyt Csernus Mariann

Életének 98. évében meghalt Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Színház társulatának meghatározó művésze — közölte közösségi oldalán Magyar Színház. 

Szeretlek Magyarország

Meghalt Szilágyi Tibor

A Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész 83 éves volt. Felesége közlése szerint szerettei körében, békésen hunyt el.

Nekünk tetszett

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.