Ukrajna
|
444 • Kolozsi Ádám |
Drámai beszédben fordult Zelenszkij az ukrán néphez: vagy a méltóságukat veszítik el, vagy az amerikai támogatástÓriási az amerikai nyomás, történelme legnehezebb döntése előtt áll Ukrajna: Zelenszkij elkezdte tesztelni a közvéleményt a béketerv mellett. „Acélból vagyunk. De lehet, hogy még a legerősebb fém sem bírja ki.” |
|
Facebook • NAFO Hungary |
Nagyobb szükségünk van az egységre, mint valaha, hogy méltóságteljes béke lehessen otthonunkban – Volodimir Zelenszkij ünnepi beszéde.Ukránok! |
|
szegeder • Koller Hanna |
Ukrán nagykövet Szegeden: Amíg létezik a birodalom, addig mindig a szomszédjaira fog támadni. Nem mi vagyunk az utolsókSándor Fegyirt egy, a Holodomor áldozatainak emlékére szervezett gyűlés után a fegyvertámogatásról, budapesti békecsúcsról és humanitárius segítségről kérdeztük. |
|
444 • Molnár Kristóf |
Az amerikaiak és az oroszok kidolgoztak egy új béketervet, ami alapján az ukránoknak olyan területeket is fel kellene adniuk, amiket még el sem foglaltak az oroszokAz amerikai kormány azonban hivatalosan még nem ismerte el a terv létezését. |
|
Facebook • Szent-Iványi István |
Vörös vonalak átlépése a 28 pontos amerikai javaslatbanA 28 pontos, Trump elnök által támogatott, „béketervnek“ semmiképen nem nevezhető javaslatnak vannak elfogadható pontjai és vannak olyanok, amik kizárólag az Egyesült Államok és Oroszország kétoldalú kapcsolatára vonatkoznak, ezekben Ukrajnának és Európának nincs kompetenciája (véleménye persze lehet, de ez most irreleváns). |
|
Facebook • Rácz András |
A 28 pontos ukrajnai rendezési tervről — jogtechnikailag is rendkívül gyenge szöveg — nemigen lesz ebből semmiSokan írtak már magyarul a most kiszivárgott, 28 pontos rendezési tervről, úgyhogy a tartalmi részbe nem is mennék bele, mert redundáns. |
|
Facebook • Káncz Csaba geopolitikai jegyzetei |
Napi lengyelA Trump–orosz „béketerv” megdöbbentő része nemcsak az, amit Ukrajnával tenne. |
|
24․hu • Papp Atilla |
Politico: Orbán levélben sürgeti az EU-t, hogy feltétel nélkül támogassa Trump béketervét, és vegye fel a kapcsolatot OroszországgalMagyarország nem támogatja, hogy az EU pénzügyi segítségét nyújtson Ukrajnának. |
|
444 • Inkei Bence |
Oroszországba hurcolt, majd a Szentszék közvetítésével elengedett ukrán gyerekek érkeztek RómábaUkrajna arra kéri a Vatikánt, hogy hivatalosan is vállaljon szerepet a tárgyalások elősegítésében az Oroszország által elhurcolt ukrán gyerekek és civilek hazatéréséről. |
|
hvg․hu • Parászka Boróka |
Görög-bolgár-román és moldovai összefogással kap a téli hónapokban gázt UkrajnaKétmilliárd euró értékben importál gázt Ukrajna vertikális gázvezeték igénybevételével Görögországból Bulgárián, Románián és Moldován keresztül -jelentette be Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök vasárnap érkezett Athénba, és Konsztantinosz Taszulasz államelnökkel, valamint Kiriákosz Micotákisz miniszterelnökkel is tárgyalásokat folytat. |
Hírek
|
24․hu • Papp Atilla, Kerner Zsolt, Dienes Gábriel, Kozák Dániel, Bita Dániel |
Itt az összes tiszás képviselőjelölt!Két választókerület kivételével. |
|
24․hu • Vaskor Máté |
Egy somogyi kézbesítő nem hajlandó terjeszteni a Bors háborúval riogató mellékletét, 850 példány maradt nálaAzt mondta, vigyék ki azok, akik milliókat vesznek fel propagandistaként. |
|
mfor․hu • Vég Márton |
Nem érdekli a versenyhatóságot, hogy a NER megvette a BlikketA Gazdasági Versenyhivatal mossa kezeit, pedig hivatalból is vizsgálhatná az üzletet, amellyel új korszak kezdődött a magyar médiapiacon. |
|
Szabad Európa |
KözleményTájékoztatjuk olvasóinkat, hogy az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége (USAGM) utasítására a Szabad Európa magyar szerkesztősége 2025. november 21-étől befejezi működését. Köszönjük a bizalmat, érdeklődést és támogatást, amit közönségünktől kaptunk. Böngésszen korábbi tartalmaink között! |
|
Lakmusz • Teczár Szilárd |
Megcsonkított Von der Leyen-idézetet hozott le a kormánymédia a háború árárólA Mandiner és a Magyar Nemzet szerint az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy folytatni kell az orosz háború költségeinek emelését. Csak azt nem tették hozzá a kormányközeli oldalak cikkei, hogy kinek a számára. |
|
444 • Bódog Bálint |
Csak a fideszes propagandától nem véd meg a 65 év felettieknek osztogatott gondosóraA gondosóra tulajai megtudhatták, mi minden rosszat akar tenni a magyarokkal Brüsszel és persze az ellenzék. |
|
24․hu |
Feltörték Puzsér szerkesztőségének szervereitZsarolóvírussal próbáltak pénzt kicsalni tőlük. |
|
hvg․hu |
Lánczi Tamás irodája bejelentette, hogy a Telex vegzálására készülEgy hete a miniszterelnök kezdte külföldi finanszírozással vádolni a független lapot, most majd Lánczi Tamásék próbálják ezt rájuk bizonyítani. |
|
24․hu • Grósz Petra |
Rónai Egon halálos fenyegetéseket kap az Orbán-interjú miatt, az ATV feljelentést teszA csatorna vezérigazgatója szerint több olyan folyamatban lévő ügy is van, amelynek során az ATV valamelyik műsorvezetője bűncselekmény áldozata lett. |
|
Szabad Európa • Kósa András |
Magyarul is beszélő, orosz-szakértő ügyvivő kerül a budapesti amerikai nagykövetség éléreRobert Palladino március 7-től vezette ügyvivőként a budapesti amerikai nagykövetséget, utódja nagykövethelyettesként a szintén karrierdiplomata, Oroszország-szakértő, magyar nyelvet is tanult Caroline Savage lesz. |
|
24․hu • Kozák Dániel |
Pintér Sándor mondhatja meg, hogy ki terroristaA jövőben listázhatja a kormány a „terrorista személyeket“, ám ehhez nem kell majd terrorcselekményt elkövetni. |
|
Népszava • Danó Anna |
Itt a felmérés, a magyarok csaknem egynegyede tapasztalta, hogy megszűnt az az állami egészségügyi szolgáltatás, amelyre éppen szüksége lett volnaAhova nem szívesen mennek az orvosok és az ápolók, ott előbb-utóbb a betegek sem juthat gyógyító szolgáltatásokhoz – ezt mutatják az időpontfoglalás nehézségei és a kórházi osztályok működésének szüneteltetésről mind gyakrabban érkező hírek is. |
|
telex • Nagy Nikoletta |
Ólomszennyezett a víz a népegészségügyi központ székhelyén, van, ahol a határérték huszonegyszeresét mértékAz Albert Flórián úti épületekben tizenegy mintavételi helyen haladta meg az egészségügyi határértéket az ólom mennyisége az ivóvízben. Az NNGYK tud a problémáról, több mérést is készített azóta, de a kiváltó okot még mindig nem sikerült kezelnie. |
|
24․hu |
Orosz Bernadett kérdezi Menczer Tamástól: Miért nem számít az életem?Felkérdezték a fideszes politikust Szabó Tímea hárommilliós büntetése miatt. |
|
hvg․hu • Parászka Boróka |
Lengyelország, Románia és Bulgária már megegyezett a Norvég Alappal, Magyarországon egyelőre csak a civileknek jut támogatásA lengyelek, a románok és a bolgárok több száz millió eurót hívhatnak le a Norvég Alapból, Magyarországon kormányzati megegyezés nincs, így csak a civil szervezetek 20 millió eurós támogatásáról történt bejelentés. |
|
Qubit • Kuglics Sarolta |
A magyar elsősök egyötöde nem képes megtanulni az első osztályos tananyagotAz elmaradott oktatáspolitikai eszközök miatt a gyerekek hátrányból indulnak az iskolában, és a túlterheltség miatt a tanárok mentális egészsége is romlik. |
|
Economx․hu • Koncsek Rita |
Rekordot döntött az elvándorlás: soha ennyi magyar diák nem menekült még külföldi egyetemekreMeghaladja a 18 ezret azoknak a magyar diákoknak a száma, akik külföldi felsőoktatásban tanulnak tovább – mondta Nádas Rita, az Engame Akadémia oktatási vezetője. Az akadémia friss kutatási adatai szerint Ausztria, Hollandia és Németország a top három célország. |
|
G7․hu • Bucsky Péter |
Újabb kapu záródott be a magyar kutatók előtt, a veszteség több százmilliós lehetEgy közlekedési, urbanisztikai együttműködésben a magyarok a futottak még kategóriába kerültek, a kiíró a magyar résztvevők lecserélésére vagy visszasorolására szólította fel a külföldi partnereket. |
|
Telex • Halász Nikolett |
Még most is 353 kórházban hagyott gyerek vár szerető családra„Olyan nincs, hogy ott maradjon a kórházban a gyerek. Ez a törvényes rendszer teljes összeomlásának bizonyítéka” – mondta a Telexnek a TASZ munkatársa. Ma van a gyermekjogi világnap. |
|
Szabad Európa • Kerényi György |
Meghátrált Varga Zs. András: a Kúria visszavonta fellebbezését egy bírójának saját elnöke intézkedésével szembeszálló perébenJogszerűtlenül vonta meg egy kúriai tanácselnök vezetői jogosítványait Varga Zs. András, mondta ki már az első és másodfokú bíróság is. A Kúria (tehát az elnöke) az ítélethozatal előtt visszavonta a Kúriához benyújtott felülvizsgálati kérelmet. A tét igazából a bírói függetlenség volt. |
|
24․hu |
Hadházy: A főkertész elkotyogta, nem Orbán apja, hanem Tiborcz cége üzemelteti HatvanpusztátA független kéviselő szerint még jobban megdőlt Orbán meséje, „édesapja félkész mezőgazdasági üzeméről“. |
|
Szabad Európa • Kerényi György |
Novák Katalin elkezdett dolgozni, így megszűnt állami tiszteletdíjaInformációink szerint a volt államfő a magyarországi piaci szférában helyezkedett el. Emiatt már nem jár neki a törvény szerinti sokmilliós tiszteletdíj, de a költségvetés által fizetett titkárságáról, autóhasználatáról részben nem mondott le. Novák Katalin két alapítványnál is dolgozik. |
|
telex • Nagy Bálint |
Vitézy Dávid és Magyar Péter is reagált Tüttő Kata főpolgármester-helyettessé jelöléséreA Tisza elnöke szerint az ő jelöltállításukról akarják elterelni a figyelmet, Szentkirályi Alexandra pedig azt írta, a Tiszának kellene helyettest jelölnie. |
|
mfor․hu |
Karácsony Gergely fontos hírt közölt RákosrendezőrőlFontos mérföldkőhöz érkezett a Rákosrendező projekt, Budapest egyik legnagyobb városfejlesztése: lezárult a nemzetközi építészeti tervpályázat előminősítési szakasza – jelentette be kedd este a főpolgármester. |
|
Szabad Európa • Kósa András |
„Nem akarnak vesződni” – fontos vasúti közbeszerzéseket bukhat Mészáros Lőrinc„Nem ízlenek Mészáros Lőrinc cégeinek” – így minősítik forrásaink a feltételeket, amelyekkel a kormány kiírta a 884 milliárd forintos vasútfejlesztési közbeszerzést. A reptéri vasút építőjének kiválasztásában kifejezett cél, hogy Mészáros-érdekeltség ne rúgjon labdába – tudta meg a Szabad Európa. |
|
telex • Vida Benjámin |
Uniós jogot sért a mohus hulladékgazdálkodási koncesszió, a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellenA brüsszeli testület négy másik ügyben is eljárást indít. |
EU
|
Privátbankár․hu • Litván Dániel |
Most az utolsó szalmaszálat is elveheti a magyar kormány Ukrajnától?Egy hónapja van átvágnia a gordiuszi csomót Ursula von der Leyennek, különben tényleg elfogyhat Ukrajna pénze. Orbán Viktor most tényleg célhoz érhet? Nagyító alatt ezúttal Ukrajna uniós támogatása. |
|
Szabad Európa • Rikard Jozwiak |
Egy „katonai Schengen” terve körvonalazódik az EU-banEurópa növeli a védelmi kiadásokat. Egy kérdést azonban eddig elhanyagoltak: nevezetesen azt, hogy konfliktus esetén hogyan lehet a lehető leggyorsabban áthelyezni a katonai felszereléseket egyik országból a másikba. |
Vélemény
|
Válasz Online • Stumpf András |
A Tisza-jelöltektől elég a feddhetetlenség, Orbánnak viszont ki kell bújnia a bőrébőlOkosabbak lettünk 315 Tisza-jelöltjelölt nevével? Csak egy kicsit, a lényeg, hogy ne legyenek szörnyetegek. A nyomás most Orbán Viktoron van. Úgy tűnik, hogy harcosból éppen nemzet nagypapájává pozícionálja át magát. |
|
444 • Keller-Alánt Ákos,Fődi Kitti |
Nők, tanárok, orvosok – mintha egy Fidesznek szánt üzenet lenne a tiszás jelöltek összetételeArányaiban ötször annyi női jelöltje van a Tiszának az előválasztáson, mint ahánnyal a Fidesz nekivágott 2022-nek. Sok a pedagógus és az orvos a névsorban, ez az a két ágazat, amelynek a legtöbb vitája volt az állammal az utóbbi években. |
|
Facebook • Fekete-Győr András |
Illés Boglárka, te és én személyesen ismerjük egymást, és végtelenül elszomorít, amit fiatal fideszes politikusként művelsz.Remélem, büszke vagy magadra, hogy a külügy államtitkáraként megpróbáltad tönkretenni egy 22 éves fiatal, Dániel életét. Szerencsére ahogy az nálatok mostanában lenni szokott, öngólt lőttél, mert Dániel nem maradt egyedül: az a politikai közösség, amit mindenáron el akartok taposni, összezárt és kezet nyújtott neki. |
|
telex • Simor Dániel |
„Budapesten mindenhol a Tisza fog nyerni” – élőben Magyar PéterrelMagyar Péter élő interjút adott a Telexnek, miután hétfő este megjelentek a tiszás képviselőjelölt-jelöltek nevei. A jelöltállítás mellett kérdeztük őt a győri összecsapás tanulságairól, az adatlopásokról és arról is, hogyha a Tisza kormányra kerülne, mi lenne az első száz nap legfontosabb feladata. |
|
hvg․hu • Kacskovics Mihály Béla, Vörös László |
Dull Szabolcs: Magyar Péter úgy látja, komoly kockázat lenne abban, ha megszólalnának a jelöltjei — FülkeA miniszterelnök átformálta a Fidesz kampányát, elkezdett kifelé beszélni. Nem a meggyőzés a célja, hanem az elbizonytalanítás. Közben a Tisza kampánya úgy lépett szintet, hogy legfontosabb szereplői, a jelöltjei csendben vannak. Mi lehet a Tisza következő nagy dobása? Tényleg visszakapaszkodik a Fidesz? Elszúrták Orbánék az amerikai kiruccanás utókommunikációját? Dull Szabolcs politikai újságíróval, elemzővel, az Ötpontban podcast műsorvezetőjével Kacskovics Mihály Béla beszélgetett. |
|
hvg․hu • Dobszay János |
Magyar Péter visszaveheti a kezdeményezést, feljebb csavarhatja a választások tétjétKomoly helyzeti előnyt jelent Magyar Péter számára annak a – nem kis mozgósító erővel bíró – üzenetnek a kommunikálása, hogy az áprilisi parlamenti választáson voltaképp arról születik majd döntés, hogy a politikai váltógazdálkodás lehetőségétől 15 éven át lényegében megfosztott magyar társadalom képes lesz-e élni az önrendelkezési jogával. |
|
telex • Zawadowski Ádám, a CEU kutatója |
A fizetések alapján jobban is szerepelhet a választáson a Fidesz, mint ahogy most mérikA bérnövekedés üteme a múltbeli tapasztalatok szerint összefüggést mutat a hatalmon lévő párt listás eredményével. Márpedig a jövedelmek az elmúlt két évben is nőttek. |
|
Népszava • Czene Gábor |
Pető Iván: drámainak látom a jövőtA leginkább kézben tartott diktatúrák is kipukkannak valahogy. Addig is folyton jelezni kell, hogy nem tetszik, ami az országban zajlik – mondja Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) volt elnöke. |
|
Népszava • Csillag István |
A legdrágább lóHosszú menetelés A hírek követői, a gondos és szorgos újságolvasók tudják, hogy Orbán 1,4 milliárd dollár, azaz – mai árfolyamon – 466 milliárd forint USA-ban történő elköltését vállalva szabadult ki (bármit mond is, csak egyetlen évre) szorult helyzetéből. Valójában már évek óta beszorult a háborús bűnös, az Ukrajna elleni agressziót vezénylő orosz elnök, Putyin lába közé, így kénytelen volt a kilátásba helyezett büntetés elrendelőjéhez, Trumphoz futni. Pedig meglehetősen nevetséges és a magyar néphez méltatlan helyzetet jelent, hogy Orbán az oroszoktól olajat és gázt vásárol, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy Moszkvának legyen pénze az ukrajnai civileket és gyerekeket bombázni. |
|
Válasz Online • Magyari Péter |
A Citibank és Bessent miniszter kovácsolják Orbán védőpajzsátEgyre világosabb, hogy miféle pénzügyi védőpajzsról állapodott meg Orbán Viktor Washingtonban, bár konkrét szerződést még nem kötöttek róla. Elsőként a Válasz Online írta meg, közvetlenül a találkozó után, hogy egy úgynevezett swap line megállapodás körvonalazódik, és értesüléseink szerint a terv továbbra is napirenden van. Továbbá nem kizárt, hogy nagyobb hitelt is felvesz a magyar kormány amerikai bankoktól. Az erről szóló magas szintű egyeztetések már október közepén elkezdődtek. A főszereplő itt a Citibank lehet. |
|
Válasz Online • Vörös Szabolcs |
Orbánék modellje kifutott – közgazdászcsúcs a magyar bajokról105 éve bajban lévő ország, amerikai pénzügyi mentőcsomag, 5 százalékos hiány, közben meg látványos választási osztogatás. Öt hónappal a választás előtt milyen állapotban van a magyar gazdaság? Erről szól a friss HetiVálasz, amelynek vendégei Bod Péter Ákos közgazdász, korábbi jegybankelnök és Madár István, a Portfolio vezető elemzője. A műsorvezető Vörös Szabolcs. |
|
Privátbankár․hu • Imre Lőrinc, Izsó Márton |
Utolérni Ausztriát? Ezzel a cégszerkezettel nehéz lesz – Klasszis PodcastRendkívül individualisták a magyarországi vállalkozók, ami sok esetben gátja a hatékonyabb működésnek, a céges összeolvadásoknak – mondta el a Klasszis Podcast legújabb epizódjában a Concorde MB Partners ügyvezetője, az MGYOSZ elnökségi tagja. Szendrői Gábor hozzátette, hogy a lengyel és a cseh átlaghoz képest is nagyon magas, 70-75 év a magyar tulajdonosok átlagéletkora. Az egyre nagyobb számban megjelenő ázsiai beruházókkal pedig az a baj, hogy – a nyugati cégekkel ellentétben – elvétve működnek csak együtt a helyi beszállítókkal. |
|
mfor․hu • Imre Lőrinc |
Orbán Viktor rémálma, Nagy Elek kedvence: ízekre szedjük az új adócsökkentési csomagotTöbb mint 200 ezer vállalkozást érint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a kormányzat megállapodásából létrejött, 11 pontból álló adócsökkentési csomag. A kiva felpörgetéséről, a magyar Nokia megtalálásáról és zombi cégekről is szó esett a bejelentést követő háttérbeszélgetésen, amelyen lapunk is részt vett. |
|
telex • Oblath Gábor |
Miközben a magyar háztartások a sor végére kerültek, államunk csendben rekorder lett egy fogyasztási mutatóbanMeghökkentő kontraszt: miközben a magyar háztartások fogyasztási szintje az unió utolsó helyére került, a kormányzat „közösségi” fogyasztásban lehagyott mindenkit, és már az EU-átlag 130 százalékát hozza. A mutató kiemelkedő tétele az állami bürokrácia, de az utcákat ismét elborító kék plakátok is ide tartoznak. |
|
Portfolio․hu • Gulyás Veronika |
Az évezred legnagyobb lakásdrágulását várja idén az MNBBemutatták az MNB második féléves Lakáspiaci jelentését, a jegybank elemzői várakozása szerint országos átlagban 29 százalék közelébe gyorsulhat az éves lakásár-növekedés év végére, részben az Otthon Start Program okozta keresletnövekedés miatt. Utoljára ennél magasabb 25 éve volt. Érdekesség, hogy a fővárosi drágulás valamivel elmaradhat ettől, mivel a budapesti lakások egy részénél épp a program árkorlátai szabtak gátat a további áremeléseknek. A keresletet az Otthon Start mellett olyan alkalmi tényezők is hajtották, mint a reálbérek folytatódó emelkedése, a GDP-arányos nettó pénzügyi vagyon növekedése és az állampapír-kifizetések. |
|
Portfolio․hu • Hornyák József |
Sinkó Ottó: óriási haszna lenne annak, ha Magyarország bevezetné az eurótA gyártási folyamatok jobb szervezésével, az informatika eszközeinek a bevezetésével, automatizálással számtalan lehetőség van a hatékonyság javítására, de a cégek nem biztos, hogy meglépik ezeket a döntéseket, ha nem látják a kiszámíthatóságot és a megtérülést – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója. Szerinte javítani kellene a kapcsolatot a szövetségeseinkkel, amely nagyobb GDP-növekedéshez vezethetne. A folyamat részeként fontosnak nevezte az euró magyarországi bevezetését is. |
|
Paraméter • Széky János |
A SZER-nek is végeSzabad világ? Ugyan. Elmehet a bánatba. Ha tudtuk volna annak idején. |
|
telex • Dezső András |
Lázárt akkor húzza magához Orbán, amikor veszélyben érzi a rendszert2010 után nagyra nőtt, 2018-ban visszaszorult, 2022-ben visszatért, és éppen akkor tudott újra megerősödni, amikor a Fidesz nehéz helyzetbe került. Lázár János maga dicsekedett el azzal, hogy ő lett a kampány három oszlopának egyike. Forrásaink szerint buzog benne az ambíció, de ez nem tetszik mindenkinek. |
|
Media1 • Szalay Dániel |
Miért kapott az ATV-s Rónai Egontól Orbán Viktor másfélszer több műsoridőt, mint Magyar Péter és Toroczkai László?Az ATV korábban egyenlő műsoridőt ígért, mégis jelentős lett a különbség Orbán Viktor és Magyar Péter szereplése között. Mi állhat a háttérben? |
|
transtelex • Vig Emese |
Vida Gábor: Erdélyben nincs független értelmiség, a szabadság fikcióVida Gábort a Füst Milán-díj apropóján arról kérdeztük, miért szűkült be Erdélyben a nyilvánosság. A beszélgetés közben az is kiderült, miért nem hisz a magyarországi rendszerváltásban. |
|
Portfolio․hu • Debreczeni Réka |
Átírt adatok nyomában – így változtatta meg a KSH a szegénységről alkotott képünketA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felülvizsgálata több évnyi szegénységi statisztikát írt át: volt olyan év, amikor több mint 150 ezer fővel ugrott meg a relatív jövedelmi szegénységben élők száma. Vizsgálódásaink során kiderült, hogy a nagy figyelmet kapó gyerekszegénység mellett a szegénységben élő romák aránya is jelentősen megugrott a revíziót követően. A mostani számok alapján emellett úgy tűnik, hogy a gyerekes háztartások helyet cseréltek a nyugdíjasokkal: míg eddig a 65 éven felüliek éltek az átlagnál nagyobb arányban a szegénységi küszöb alatt, addig ez most inkább a családosokra jellemző. Kérdőjelek pedig még mindig bőven akadnak a KSH és a szegénységi statisztikák fura történetében. |
|
eduline․hu • Kurucz Tünde |
Európában példátlan antipedagógia: így választja szét a hátrányos helyzetű és a középosztálybeli gyerekeket a magyar oktatásSpontán jelenség vagy rendszerszintű probléma, ha jobb körülmények között élő tanulókat a szülők olyan iskolába viszik, ahol alig vagy nincsenek hátrányos helyzetű diákok? Mit lehet ez ellen tenni, és ha minden így marad, annak milyen következményei lehetnek? Nahalka István oktatáskutatóval beszélgettünk. |
|
Qubit • Szabó Attila |
A nemzetiségi ombudsmanhelyettes azt tette, ami egy alkotmányos rendszerben a dolga: próbálta megvédeni a sérülékenyek jogaitSzalayné Sándor Erzsébet állásfoglalásainak eltávolítása sérti az általa védeni kívánt polgárok érdekeit, és jogilag sem tűnik megalapozottnak. |
|
Szabad Európa • Báthory Róbert |
Kadét Ernő: „Ha így marad ez cinikus és kirekesztő törvény, akkor cigány rezervátumok jönnek létre”Miután Heves városából elkezdték kiszorítani a romákat, a várost körülvevő hét településen bevezették az önazonossági rendeleteket. A Roma Sajtóközpont vezetője szerint a láncreakció azért indult be, hogy nehogy odamenjenek a romák. A minisztérium szerint a törvény kiváló és nem diszkriminatív. |
|
Népszava • Danó Anna |
Negyedmillió haláleset lett volna elkerülhetőNemcsak keveset fordítunk az egészségügyre, hanem azt az összeget rosszul is költjük el — derült ki Orosz Éva, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának előadásából, aki a HVG Biomet konferenciájának előadója volt. |
|
444 • Szily László |
Csütörtök este Orbán egyszerre volt Kádár, Horn Gyula és mocskosfradi666, a lelkes kommentelő„Nehogy már nekem idejön valaki, és elmagyarázza nekem, hogy mi a futball. Hát hogy?” Döbbent beszámoló az estéről, amikor Orbán Viktor olyan őszinte volt, mint évtizedek óta soha. |
Nemzetközi
|
hvg․hu |
Reuters-elemzés: Amerika feladja az emberi jogok védelmétDonald Trump barátkozása a világ autokratáival is jelzi, hogy alapvető változáson megy át az USA emberi jogi politikája. |
|
Portfolio․hu |
Történelmi kivonulást hajtana végre az Egyesült Államok Európából — Már az is megvan, kinek a kezébe dobnák a gyeplőtWashington hosszabb távon azt szeretné, ha Németország venné át a NATO európai főparancsnoki (SACEUR) tisztségét, jelezve, hogy Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelmében — jelentette a The Times. |
|
Neue Zürcher Zeitung • Ulrich Speck |
Im geopolitischen Wettstreit erntet Trump, was Putin gesät hatTrump gyűjti be a termést mindabból, amit Putyin vetett el – kiszélesíti az amerikai befolyást a posztszovjet térségben – hangsúlyozza Ulrich Speck, a Német Marshall Alapítvány vendégkutatója a liberális konzervatív svájci lapban. Semmi jelét nem mutatja az elnök, hogy akárcsak a legcsekélyebb mértékben is tiszteletben tartaná a Kreml próbálkozásait az egykori orosz befolyási övezetben. Nem ismeri el Moszkva igényét Kelet-Európára, a Dél-Kaukázusra és Közép-Ázsiára. Sőt, már-már provokatív módon szembe megy az orosz törekvésekkel. |
|
upstreamonline․com |
US extends validity of licences for sanctioned Russian oil giantWashington biztosítja a Lukoil nemzetközi eszközeinek többségének zavartalan működését, hogy több időt adjon a potenciális ajánlattevőknek, hogy megegyezzenek a vételi feltételekről az orosz olajtermelővel. A minisztérium által múlt pénteken jóváhagyott négy új engedély először is november 21-ről december 13-ig hosszabbítja meg a társaság külföldi eszközeit kezelő szervezet, az Ausztriában bejegyzett Lukoil International potenciális vásárlóinak határidejét, hogy tárgyalásokat folytassanak a Lukoil-lal Moszkvában az ügyben. Másodszor, egy másik engedély december 13-ig meghosszabbította minden olyan tranzakció érvényességi határidejét, amely rendszerint járulékos és szükséges a Lukoil Oroszországon kívül található kiskereskedelmi benzinkutain történő áruvásárláshoz és szolgáltatásokhoz, illetve azok karbantartásához, üzemeltetéséhez vagy leállításához. A harmadik engedély azonban lényegesen hosszabb – 2026. április 29-ig – mentességet biztosított a Lukoil bulgáriai holdingjainak működésének leállítása alól, ahol a Lukoil egy nagy olajfinomítót birtokol és üzemeltet Burgasz kikötőjében, valamint nagykereskedelmi üzemanyag-elosztó hálózatokat. Végül a negyedik engedély lehetővé teszi a Lukoil napi működését Kazahsztán legnagyobb olajtermelőiben, a Tengizchevroilban és a Karachaganakban, valamint a Kaszpi-tengeri Vezeték Konzorciumban, amely Kazahsztán teljes olajexportjának mintegy 80%-át szállítja a globális piacokra |
|
Telex • Nyilas Gergely |
Szijjártó azután szólt be a NATO-nak, hogy a szövetség hetekkel korábban megmutatta, mekkora fölényben van az orosz légierővel szembenÉsztország légterét orosz vadászgépek sértették meg szeptemberben, de a NATO fellépése óta ezt nem merik megismételni. A külügyminiszter mégis arról posztol, hogy Magyarország az igazi garanciája annak, hogy ne törjön ki a harmadik világháború. |
|
444 • Urfi Péter |
Kikerült a Kreml iránymutatása, hogyan kell a médiában felhasználni az ukrajnai háborút – és mintha a magyar kormány mondta volna tollbaPutyin azt ígérte, hogy nem emel adót, most mégis rákényszerül. De csak a háborúpárti nyugat miatt. |
|
hvg․hu |
Tizenöt embert gyanúsított meg a litván ügyészség, hogy az oroszok megbízásából csomagküldő szolgálatokkal juttattak bombákat nyugati országokbaA négy bombából egy meghibásodott, egy Lengyelországban, egy Németországban, egy pedig az Egyesült Királyságban robbant fel. |
|
LA NACION |
Causa Vialidad: la Justicia ordenó el decomiso de los bienes de Cristina Kirchner y Lázaro BáezAz exelnöknő vagyonelkobzása (Argentína és Magyarország — minden hasonlóság csak a véletlen műve #2) Mintegy 480 millió dolláros VAGYONELKOBZÁST rendelt el a bíróság a korrupcióéért elitélt, börtönbüntetését háziőrizetben töltő argentin ex-elnökasszony, Cristina Fernández de Kirchner, és pénztárnoka, valamint a politikus két felnőtt gyermeke ellen. A korrupciós ügyük (nem az egyetlen) a „Causa Vialidad“ volt, ahol Lázaro Báez, az elnöknő férjének gyerekkori barátja, a túlárazott útépítési közbeszerzésekből meggazdagodott vállalkozó visszacsorgatta a Kirchner családnak a törvénytelenül megszerzett pénzt. A vagyonelkobzás a folytatólagosan elkövetett korrupciós cselekmények idején, 2003 és 2015 között megszerzett vagyont, ingatlanokat, földeket érinti, és az érintett személyeknek közösen kell helytállniuk érte. |
|
DER STANDARD |
Klimts afrikanischen Prinzen kann man nur in Wien „verifizieren“? Unsinn!Nehogy már csak Bécsben lehessen eldönteni, valóban Klimt műve-e a vitatott kép, amely ha minden igaz, jogellenesen került ki Magyarországról. Így foglalt állást Olga Kronsteiner, aki alaposan ismeri a történetet, hiszen Ausztriában annak idején ő hozta nyilvánosságra az egész históriát. Az háborította fel, hogy az érintett osztrák galéria tulajdonosai elszántan védelmezik magyar megbízójuk érdekeit, csak közben badarságokat beszélnek. Beutazzák az egész világot, hogy szükség esetén hitelesítsék a festő valamelyik művét, de Budapestre valahogy nem jutottak el. Majd tavasszal 15 millió euróért kínálták eladásra az „Afrikai herceget”, amelyet most lefoglalt az osztrák ügyészség, mert ezt kérték a magyar társhatóságok. |
Események
|
Connect Europe |
Közmédia? Állampártmédia! A szabad sajtó bilincsben – Connect EuropeA Connect Europe és a Democracy Institute szervezésében november 25-én kerül megrendezésre következő konferenciánk. A programok alatt a magyar sajtóra nehezedő politikai nyomásról, a hazai médiarendszerre terhelt politikai nyomásról és az európai médiapolitika esélyeiről beszélgetnek meghívott vendégeink. Mikor: 2025. november 25. 10:00 – 13:00 |
|
http://republikon․hu |
Érdekek és értékek — Hova futhat ki Magyarország külpolitikája?Magyarország a méretéhez, a lakosság számához vagy épp a gazdasági jelentőségéhez képest a világpolitika hangos szereplője. Nem ritkán renitens az Európai Unióban, a szövetségeseihez képest nyitott… |
Nekünk tetszett
|
hvg․hu • Mátraházi Zsuzsa |
Visky András: Talán egy katasztrófa fog rádöbbenteni bennünket, hogy civil gyávaságunk a szakadékba vezette a társadalmatKossuth-díját a békepapság idején bebörtönzött, máig nem rehabilitált üldözött lelkészeknek, presbitereknek, egyháztagoknak ajánlja fel Visky András, aki Illegalisták című, most megjelent megrázó regényét a meghurcoltak szenvedéséről írta. Az interjúban beszél analógiákról a mai korral. |
|
Válasz Online • Papp István |
Visszatérhet-e még Helsinki szelleme? – Ötvenéves a finn remény„Lehet-e reménykednünk egy olyan világ eljövetelében, melynek a kiszámíthatóság, a kompromisszum, a jogok garantálása és a bizalmon alapuló csere a főbb ismérvei?” – teszi fel a kérdést Papp István történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főosztályvezetője. Az intézményben ma rendezik az 1975-ös Helsinki Záróokmányt és annak sokrétű hatását vizsgáló, Két világ határán – A helsinki záróértekezlet és következményei című konferenciát, amelynek megnyitóbeszédét szerkesztett formában közöljük. Papp István nem csak Kelet és Nyugat nagyjelentőségű megállapodására emlékezik, de az 1975-ös tanácskozásnak helyet adó Finnország filozófiáját is megidézi, amelynek középpontjában nem a nemzet mint politikai test, hanem a nemzetet alkotó emberek állnak. Elgondolkodtató, áthallásos esszé. |