Librettó hírei XV-39 (2025-09-28)

Fókuszban

Válasz Online • Stumpf András

Ha nem védjük meg Semjén Zsoltot, olyanok leszünk, mint a NER

Ahhoz, hogy Semjén Zsoltot most bizonyítékok nélkül vádolják pedofíliával, ugyanúgy kellett megválaszolatlan kérdések sora a kegyelmi ügytől egészen a Szőlő utcáig, ahogy a tizenöt éve épülő NER egész mentalitása. Vélemény.

Facebook • Panyi Szabolcs

Személyes vélemény következik: ami a „Zsolti bácsi”-sztorival történik, az kicsit az Alien-filmek cselekményére emlékeztet.

Egy kíméletlen nagyvállalat kísérletezik azzal, hogyan lehetne egy gyilkos szörnyeteget fegyverként hasznosítani és profitálni belőle. Csakhogy a lény elszabadul, a vállalat emberei ellen fordul, és a filmek végére szinte mindenkit kiirt.
A 2010-es évek közepén az Orbán-kormány propagandája meghonosított a magyar közéletben valamit, ami korábban nem létezett: a politikai ellenfeleket és családtagjaikat személyében támadó, totális kitaláción alapuló hazugságkampányokat, melyeket cikkek százaiban, ezreiben zúdítanak ránk.

Facebook • Nyáry Krisztián

Tanmese

Hogy folytak-e felnőtt férfiak és fiatalkorú fiúk részvételével orgiák Leningrádban és Moszkvában 1933 nyarán, ma már senki sem tudja. Lehet, hogy valóban voltak ilyenek, és így kiváló ürügyet szolgáltattak Genrih Grigorjevics Jagodának, hogy megírja jelentését Joszif Visszarionovics Sztálinnak, de az is lehet, hogy teljesen légből kapott volt az egész történet.

atlatszo․hu • Zubor Zalán

Kegyelmi botrány, Schadl-Völner-ügy: mi áll a „Zsolti bácsizás” mögött?

A kormánymédiában Káncz Csabát teszik meg bűnbaknak a parlamentben kirobbant „Zsolti bácsi”-botrány miatt, de ő csak azokat az interneten évek óta terjedő pletykákat elevenítette fel, amik a kegyelmi botrányra és a Schadl-Völner-ügy nyomozati irataira vezethetők vissza. A Semjén elleni spekulációkat fűtötte az is, hogy a miniszterelnök-helyettes többször összefüggésbe került olyan egyházi vezetőkkel, akik később szexuális visszaélési botrányba keveredtek.

Ukrajna

YouTube • 444

Az orosz retorika szerint a fő ellenség már Európa

A NATO légterébe berepülő orosz drónok és repülőgépek egyszerre keltenek zavart és félelmet a nyugati országokban, az orosz belső problémákról pedig elterelik a figyelmet. Közben ifjú marxisták tüntetnek a szabad internetért, az amerikai elnök pedig papírsárkányozza Vlagyimir Putyint. Világpolitikai aktualitásokról beszélgettünk Takácsy Dorkával és Takács Márkkal.

Hírek

telex • Gulyás Ádám

Külügyi miniszterhelyettes: Magyarország a területének kétharmadát adta a békéért, Ukrajnának most a területének ötödét kellene

Magyar Levente a magyar történelmi tapasztalatokból vezette le a kormány külpolitikáját. A Párizsban tartott előadásból kiderült, hogy Trianon fájt, de a béke néha fájdalmas.

Stefano Bottoni (Facebook):
„Szóval, mi 1919-20-ban annyira akartuk a békét, hogy megüzentük az Antantnak és szeretett szomszédainknak: gyertek és daraboljatok fel, mit számít nekünk ez a talpalatnyi föld, mert fő a béke!“

RTL

Alkoholista nevelő bántalmazhatta Noelt

A másfél éves Noel a szekszárdi befogadó otthon csecsemő részlegén szerzett nagyon súlyos sérüléseket, a családja szerint egy alkoholista nevelő verhette meg. De hogy pontosan mi történt idén áprilisban, azt azért sem tudni, mert hiába érkeztek jelzések, vizsgálat nem indult.

Portfolio․hu

Magyar Péter: a Tisza-kormány bevezeti a 120 ezer forintos minimálnyugdíjat

Differenciált nyugdíjemelést ígért a nyugdíjasoknak Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A minimálnyugdíjat 120 ezer forintra emelné a pártvezető, aki szerint ma egymillió nyugdíjas él a létminimum alatt. A 120-140 ezer forint közti nyugdíjak esetében pedig egyszeri, sávos extra emelést alkalmazna a Tisza-kormány. Magyar Péter a Nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetését is megígérte, ezenkívül a Tisza 20 ezer új, modern férőhelyet hozna létre új idősotthonokban, és az otthonápolási díjakat is 50%-kal megemelné. Az ígért intézkedések költségvetési vonzatáról Kármán András ismertette a részleteket.

Szabad Európa • Wiedemann Tamás

Már 64 ezer milliárd forint felett az államadósság

Három hónap alatt 1600 milliárd forinttal nőtt az államháztartás adóssága. Ebben még nincs benne a júliusi kínai kötvénykibocsátás összege. Jelenleg 76 százalékon áll a GDP-hez viszonyított ráta, amit 73,5 százalék alá kellene szorítani év végére az Alaptörvény előírása szerint.

EU

hvg․hu

Végül Magyarország is csatlakozott az EU-s drónfal-koalícióhoz

Videókonferenciát tartottak az EU keleti szárnyán lévő országok, közöttük Magyarország is, az úgynevezett európai drónfalról. Az érintett államok védelmi miniszterei megegyeztek abban, hogy a drónokkal kapcsolatos beruházásaikat összehangolják – és amit lehet, azt megtanulnak Ukrajnától.

Vélemény

Válasz Online • Magyari Péter

Exkluzív: magyar diplomaták a Mol orosz partnerét védik a brüsszeli egyezkedésen

Ha kell, kikerülik, máskor engedményekkel együttműködésre bírják az európai országok a magyar kormányt az Ukrajnát támogató döntésekkor. Információink szerint nem igaz, hogy befagyasztott támogatást adnának az Orbán-kormánynak a szankciók elfogadásáért cserébe, de hogy a gáz- és olajüzlettől még nem tiltották el Magyarországot, az része az alkudozásnak. Exkluzív infomációink betekintést engednek a brüsszeli egyezkedésbe, ahol a Mol orosz partnerét védik a magyar diplomaták.  

Facebook • Zsuzsa Hetenyi

Könyvfeszkó

Nem akarok én botrányt, dehogy… csak vannak dolgok, amiket nem lehet szó nélkül hagyni.
Hamarosan kezdődik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. 
Éljen, ünnep!- mondja valaki, vagy na bumm! — azt is mondhatnátok.

Válasz Online • Holtzer Péter

A tanárképzés friss számai: elhagytuk a mélypontot kémiából és fizikából, de…

Idén már nem 33 kémiás hallgató vág neki egyetemi tanulmányainak, mint 2024-ben, hanem 44 – derül ki vendégszerzőnk friss számításaiból. Holtzer Péter ugyanakkor figyelmeztet: 120-150 kémiatanár éri el évente a nyugdíjkorhatárt. Mi a helyzet a többi természettudományos tárggyal? Miért csökken a Z-szakosok száma? A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány elnökének elemző írása.

Népszava • Telkes András

A (nemzet)NERbiztonsági helyzet fokozódik

Az Orbán-kormány 2010 után a saját hatalma védelmére nemzetbiztonságiból fokozatosan NERbiztonságivá alakította a titkosszolgálatokat. 2022 óta rohamtempóban folyik további erősítésük és központosításuk.

Népszava • Csillag István

Orbán (császár) új ruhája

Hosszú menetelés

Vegyük borzasztó komolyan azt a kormányrendelet-tervezetet, amelynek mellékleteként a 2035-ig megvalósítandó állami beruházásokat bocsátotta társadalmi egyeztetésre az a kormány, amelyik a (le)építési minisztere útján épp csak néhány hónapja sokszáz milliárd forint értékű beruházás „halasztásáról” hozott statáriális módon döntést.

Facebook • Tanító Online

Tisztelt Miniszterelnöki Biztos Asszony, kedves Katalin!

Ön pontosan tudja, hogy pusztán a tanórák számának összehasonlítása semmit sem mond el egy gyerek iskolai terheléséről — jelzi is ezt diszkréten a témában közzétett 1. bejegyzésében. Mondandójának lényege, melyet fontosnak tartott megosztani, mégis az volt, hogy akik a gyerekek túlterhelését teszik szóvá, alap nélkül teszik ezt.
2. rész

hvg․hu • Dobszay János

Újabb kormányzati bosszú Iványi Gáborék ellen

Évek óta támadta a kormány Iványi Gábor egyházát, ezért az adózók „meghosszabbították Bicskéig”: a napokban derült ki, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) a harmadik legtámogatottabb egyház lett. A hatalom bosszúja nem váratott magára. Kedden érkezett az üzenet: az iskoláik után a hajléktalanellátással foglalkozó intézményüket, a Fűtött utcát is bezáratja a kormányhivatal.

RomaPlay • Szegedi Dezső, Kadét Ernő – RSK

Bokorban nő az igény az „önazonosságra” — térképre vittük a kitiltó településeket

Az RSK friss összesítése szerint szeptember 19-ig már 44 település fogadott el úgynevezett önazonossági rendeletet. A szám gyorsan nő, és a térképre vetített adatok alapján világosan látszik: a jelenség nem elszigetelt, hanem terjedő hálózatot alkot. Kirajzolódik a jellemző településtípus is: kisfalvak a leszakadó régiókban.

Válasz Online • Bódis András, Zsuppán András

Megvan az első eladott belvárosi állami palota tulajdonosa

Az Alkotmány utca 27. szám alatti volt OVIBER-székház a Biggeorge Ingatlanfejlesztőé lett. Ennél azonban sokkal izgalmasabb, hogy ki fizethette ki az 50,8 milliárdos vételárat a Belügyminisztérium Széchenyi téri épülettömbjéért; erre az információra azonban még várni kell.

Válasz Online • Zsuppán András

Mintha hagynák lerohadni a Sagrada Famíliát – lassan szétmállik Lechner fő műve

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott fényképeken mutatjuk meg, hogyan pusztul az építkezési védőháló mögött a nyolc éve bezárt Iparművészeti Múzeum homlokzata. Hétvégén volt és jelenlegi munkatársak próbálták meg felhívni az épület előtt tartott előadásokkal és fényvetítéssel a figyelmet Lechner Ödön fő művének tarthatatlan állapotára. Pedig a felújítás alaposan elő van készítve, és akár holnap el lehetne indítani – ehhez csak kormányzati szándék kellene. Ami viszont – érthetetlen módon – évek óta hiányzik. Az idő most már tényleg sürget: a halogatás rengeteg pénzbe kerül, a múzeum állaga romlik, az engedély jövőre lejár.

Nemzetközi

YouTube • MTA TABT Veszprémi Akadémiai Buzottság

Széteső világrend a civilizációs összeomlás árnyékában? — Buda Péter és Gelencsér András

Buda Péter és Gelencsér András a bizonytalanság korának globális kihívásairól beszélgettek, egyebek között arról, hogy összeegyeztethető-e globális léptékben a jólét és a fogyasztás folyamatosan kívánt bővülése a Föld véges erőforrásainak felmorzsolódásával, az erőforrásokhoz való hozzáférés egyre növekvő ráfordításával. Hogyan alakulhat át világrendünk a fogyatkozó erőforrásokért folytatott egyre élesedő harcban, és ennek milyen társadalmi, gazdasági és politikai következményeivel kell szembenéznünk? Lehet-e fény az alagút végén?

Facebook • Hírek Lengyelországból

A Lengyel Köztársaság elnökének, Karol Nawrocki beszéde az ENSZ Közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján

2022. február 24-én mindannyian brutálisan felébredtünk a „történelem vége” világról szőtt boldog álmunkból – a történelem nem ért véget, és nem is fog véget érni, ennek tudatában kell lennünk. Felébredtünk abból a boldog álomból, amelyben a globális béke és a nemzetközi jog elveinek betartása felé haladunk. Ezek valószínűleg a leggyakrabban elhangzó szavak ebben a testületben. Ez az álom, Hölgyeim és Uraim, már nem létezik, és gyakran olyan szavakat ismételgetünk, amelyek nem tükrözik a körülöttünk lévő valóságot – sem Közép- és Kelet-Európában, sem a világ más régióiban, ahonnan Önök érkeztek.

Válasz Online • Laky Zoltán

Fegyverek és fórumok: miért a Z generáció vált a politikai erőszak motorjává Amerikában?

Az amerikai jobboldal egy része az éveken át kritizált eltörléskultúrát kezdte el lemásolni a Charlie Kirk-merénylet után, a baloldalon pedig sokan megpróbálták eltolni maguktól az elkövetőt – de az is látszik, hogy egyre többen tartják közülük igazolhatónak a politikai ellenfelek vagy „kizsákmányoló” üzleti vezetők elleni erőszakot. A jelenség nemzedéki: főleg arra a Z generációra jellemző, amely beleszületett a politikai polarizációt felerősítő közösségi médiába, és iskolai lövöldözések árnyékában nőtt fel, mégis nagyobb arányban visel fegyvert, mint elődei. Háttér.

Emlékezünk

Facebook • Sajdik Ferenc Fanklub

A VARÁZSLÓ LETETTE CERUZÁJÁT

Sajnos végleg…
SAJDIK FERENC, mindannyiunk kedvenc karikaturistája, sokunk barátságos, régi ismerőse egy hónappal 95. születésnapja, valamint szeretett felesége, Marika halála után elhagyta ezt a földi világot.
 

Nekünk tetszett

Válasz Online • Bérczes Tibor

„Én még mindig Danival töltöm a hétköznapjaimat” – film készül az egy éve halott Karsai Dánielről

Most vasárnap, szeptember 28-án lesz egy éve annak, hogy meghalt Karsai Dániel. Gerő Marcell a betegség korai szakaszától az utolsó pillanatig követte kamerájával az alkotmányjogászt: látta, hogyan épül le a test, hogyan változik a lélek, s hogyan folytatja közben a harcot a méltóságteljes halál jogáért. A dokumentumfilm-rendező azonban nem mozgalmi filmet vág a mintegy 400 órányi felvett nyersanyagból – ő maga nem is foglal állást az eutanázia mellett. „Dani élete egyáltalán nem azt bizonyítja, hogy ő szegényebb lett attól, hogy nem vethetett véget az életének” – mondja. Interjú.

Válasz Online • Borbás Barna

Egy emberöltő alatt 25 nappal lett hosszabb a nyár Magyarországon

A kedves olvasó nem téved, ha úgy érzi, szeptember elsejével nem ért véget a nyár Magyarországon. Az ELTE éghajlatkutató meteorológusainak alább bemutatott számításai szerint a tavasz és a nyár 25-25 nappal lett hosszabb, mint 45 éve volt. Vagyis az év közel kétharmadát immár ez a két évszak tölti ki. Jelenleg az ősz átlagosan szeptember 17-én kezdődik, és egészen december 18-ig tart Magyarországon. A szemünk előtt alakul át az évszakok szerkezete, annak minden kedvező és negatív következményével együtt.

Facebook • Lackfi János

HIMNUSZ — DRAMATIZÁLT VÁLTOZAT

– Isten áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel.
– Megáldottam, fiam, mégis többnyire rinyálást meg szükséget látok mindenütt.
– Nyújts feléje védőkart, ha küzd ellenséggel.
– Nyújtom én, de jobb lenne megtanulni focizni, mert az ellenség is hozzám imádkozik. Vagy ti sem.
– Balsors akit régen tép…
– Na, azért ezen a vonaton ül még pár nemzet, egy tépési versennyel nem biztos, hogy jól járnátok. Ruanda, Irak, Észak-Korea, Örményország… Mond ez nektek valamit?

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.