Fókuszban
|
hvg360 • Hann Endre, Nagy Réka |
A Tisza annyival vezet a Fidesz előtt, amennyivel Orbánék verték 2022-ben Márki-Zay hatos fogatátTizennégy százalékos hátrányból tizenöt százalékos előnyt épített a Tisza Párt a tavalyi EP-választások óta eltelt kerek egy évben. A Medián legfrissebb felmérése szerint többségbe került azok aránya, akik Magyar Péter pártjának győzelmére fogadnak 2026-ban a Fidesz felett. |
|
444 • Kolozsi Ádám |
Hann Endre a Tisza fölényéről: Komoly trendfordulat van a politikai erőviszonyokbanA politikában is vannak átbillenési pontok — mondja a Medián ügyvezetője, aki maga is elképedt azon, hogy mennyire vezet a Tisza a méréseikben. A propaganda közben a közvélemény-kutatókat támadja, mert annyira aggasztó számukra az eredmény. |
Ukrajna
|
Márk Takács |
A háború arcaEbben a cikkben a szokásostól eltérő módon nem egy hadművelet szakmai tanulságait igyekszem bemutatni. A közelmúltban az ukrán 128. Hegyivadász Dandár facebook oldalán jelent meg egy bejegyzés egy 50 éves katonáról. A bejegyzésre Oláh Mihály cimborám hívta fel a figyelmem, amiért köszönet neki. A bejegyzést elolvasva számos gondolat és érzés kezdett el bennem keringeni. Ezeket írom le most az eredeti szöveg magyar fordításával együtt. A könnyebb eligazodás kedvéért az eredeti bejegyzés szövege dőlt betűvel van írva, míg a kommentjeim normál betűvel. |
|
Portfolio․hu |
Putyin: egész Ukrajna a miénk!Vlagyimir Putyin újabb provokatív kijelentéseket tett az ukrajnai háború kapcsán: a szentpétervári gazdasági fórumon kijelentette, hogy „ahol orosz katona jár, az a miénk”, és Ukrajnát továbbra is Oroszország részének tekinti. Az orosz elnök azt sem zárja ki, hogy elfoglalják Szumi városát, írja a Meduza. |
|
SzabadaHang |
Levél az ukrán népnekMutassuk meg egymásnak, Ukrajna népének, köztük a kárpátaljai magyaroknak, és az egész világnak, hogy Magyarország valójában az igazságos béke, a szolidaritás és a demokrácia pártján áll, és nem feledkezik meg nemzettársairól, és azokról, akik életüket adták a hazájukért és a szabadságért! |
Hírek
|
24․hu • D․ Kovács Ildikó |
Nagyon mást gondolnak egyes közszolgáltatásokról a Fidesz és a Tisza Párt szavazóiA Policy Solutions legfrissebb kutatása szerint a magyarok legrosszabbnak a közegészségügyet, a közoktatást és az utak állapotát tartják, legjobbnak pedig az energiaszolgáltatást, a katasztrófavédelmet és a szemétszállítást. Pártállástól függetlenül sok kérdésben egyetértés mutatkozik – főként abban, hogy mely területeken van szükség sürgős beavatkozásra. |
|
24․hu |
Magyar Péter újabb országjárásra indul a nyáronA Tisza júliusban pártkongresszust tart. |
|
Magyar Hang |
Jámbor András nem indul a 2026-os országgyűlési választásonSzerinte a Fidesz azt akarja, hogy elinduljon, ezzel pedig ártson a Tisza Párt esélyeinek. |
|
24․hu • Spirk József |
Rendeletbe foglalják, mi lesz Rogánék feladata a „különleges működési rend“ bevezetése eseténA kríziskommunikáció mindenképp. |
|
24․hu • Farkas György |
Van az a helyzet, amikor Rogán Antal főcenzorrá tenné magátHadiállapot idején ő lenne a médiacézár. . |
|
telex • Világi Máté |
Schmidt Mária: A hatalom akkor nyúl a cenzúrához, ha bizonytalanA történész arról beszélt, hogy eltűntek a karakteres politikusok Európából, és hogy a legitimáció az emberek szívéből jön. |
|
Válasz Online |
Közlemény: a Válasz Online pert indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellenSzerkesztőségünk úgy döntött, a valótlan tényállításokkal okozott jogsérelem megállapítására személyiségi jogi pert kezdeményezünk a Lánczi Tamás által vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatallal szemben. Már csak a hivatal által elkövetetett hitelrontás utóélete miatt is: nem csupán a kormánypropaganda ismételgeti azóta a valótlanságokat – ez már miniszteri szinten is megtörtént. |
|
Népszava • Ágoston Zoltán, Nagy Martin |
Szijjártó Péter államtitkára kimondta, nem biztos, hogy valaha a parlament elé kerül az ellehetetlenítési törvényNem tudok semmilyen határozott döntésről, hogy ezt visszahozzák – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. |
|
444 • Haász János |
Orbán Viktor azzal büszkélkedik, hogy 36 éve hazaküldte az oroszokat, és ebből levonja az EGYETLEN lehetséges következtetést„Egy birodalmat már meglékeltünk” – mondja kellő szerénységgel, és nyomban megnevezi, melyik „birodalom” lesz a következő. |
|
24․hu • Farkas György |
Ehhez a naphoz köti Orbán Viktor a rendszerváltástNagy Imre újratemetésén mondott beszédére emlékeztetett a 36. évfordulón. |
|
hvg․hu |
A Voks2025 eredményéről kérdeztük a kormányt, amire azt válaszolták, hogy nem feltételezik az emberekről, hogy csalni akarnánakAzt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt. |
|
444 • Diószegi-Horváth Nóra |
Döntött a Kúria: nem tarthatnak szivárványos menetet a jogvédő szervezetek a Pride napjánVagyis a rendőrségnek adtak igazat. |
|
hvg․hu • Sztojcsev Iván |
Már nem holtversenyben, hanem egyedül vagyunk az EU legszegényebb országa – itt vannak az Eurostat friss számaiEgy ország sincs az EU-ban, amelynek a polgárai annyira keveset tudnának költeni, mint a magyarok. Az egy főre jutó GDP-t nézve eközben az EU-listán ötödikek vagyunk hátulról, de 2022 óta egy tapodtat sem tudtunk közelíteni az uniós átlaghoz. |
|
Telex • Előd Fruzsina |
Megszavazták a gigantikus kockázatokkal tervezett 2026-os költségvetéstA kormány optimista, durván bepörgő növekedéssel és lakossági költekezéssel számolt 2026-ra, az évre, amiről még nem tudunk semmit. Nagy Mártonék annyi esélyt sem hagytak maguknak, hogy félévnyi pluszinformációjuk legyen a tervezéshez ezekben a turbulens időkben. Meglepő lenne, ha nem kéne jövőre teljesen átírni az egészet. |
|
Telex • Cseke Balázs |
Döntött a parlament: korlátlan pénzből lehet mostantól kampányolniEltörölték a parlamenti választások kampányára fordítható összeg felső határát. A Fidesz eddig se tartotta be a szabályt, az ÁSZ nem büntetett, ám egy kiélezett kampányban ennek meglenne a politikai kockázata. |
|
telex • Nagy Nikoletta |
A kutatók akaratával szemben az ELTE-hez kerül a HUN-REN négy kutatóközpontjaA dolgozók és a kutatóintézetek vezetői fölött született döntés arról, hogy négy humán- és társadalomtudományi kutatóközpont az ELTE-hez kerül. Az egész folyamat nagyjából egy hét alatt zajlott le, a kutatók most nem tudják, mi vár rájuk. Akitivizálódott az MTA vezetése, közleményben jelzik, hogy szívesen átvennék a négy kutatóintézetet, amiket az ELTE-re kényszerítene a kormány (444 • Szily László) Minden érintettet meglepett, hogy négy humán- és társadalomtudományi kutatással foglalkozó intézet az ELTE-hez kerül. Nehéz nem arra gyanakodni, hogy az ötlet a legfelsőbb kormányzati körökben született meg. |
|
24․hu |
Változások az egészségügyben: mindent átnyomtak a parlamenten, amit a dolgozók nem akartakBármiféle egyeztetés nélkül kerültek be a törvénybe a kifogásolt passzusok. |
|
444 • Haász János |
Karácsony: Visszakapta a 10 milliárdot Budapest, „a kamatokat még várjuk”A Fővárosi Törvényszék tegnap döntötte el, hogy nem inkasszálhatja az államkincstár a Főváros számláit a szolidaritási hozzájárulásra hivatkozva. |
|
telex • Pupli Anna Sára |
Szijjártó: Ha Oroszországnak hazai pályára van szüksége, készen állunk ráA külügyminiszter egy orosz lapnak arról beszélt, két orosz focicsapat szankcionálását is megvétózták, azt remélik, hogy hamarosan az orosz fociválogatott is visszatérhet a nemzetközi porondra. |
|
444 • Kaufmann Balázs,Kristóf Balázs |
Novák Katalin: Pokoli másfél év van mögöttemNovák Katalin nagy meglepetésre egy temesvári közéleti klub vendége volt. Ott voltunk a pódiumbeszélgetésen. |
|
24․hu • Benke Ágnes |
Magyar Péter: A leendő Tisza-kormány eltörli a volt köztársasági elnököket közpénzből megillető juttatásokatA Tisza Párt elnöke Novák Katalin szavaira reagált. |
|
Telex • Cseke Balázs |
Politikai üldözöttek néven új alapítványt hoz létre Fekete-Győr AndrásSzél Bernadett, Juhász Péter, Törley Katalin és Iványi Gábor is tagja alapítvány tanácsadó testületének. Azért küzdenek, hogy a kormányváltás után a meghurcolt állampolgárok igazságos jóvátételben részesüljenek. |
|
transtelex • Beke Lehel |
Magyar kormányközeli cég nyomtatta George Simion leveleit, vizsgálják a választói adatok jogtalan felhasználásátA nyomtatást végző Zipper Services SRL az AUR-hoz szorosan kötődő cég megrendelésére dolgozott, a kézbesítést a Román Posta végezte. Az ügy kapcsán nemcsak a finanszírozás hátterével, hanem a személyes adatok kezelésével kapcsolatban is vizsgálódik az Állandó Választási Hatóság. |
|
24․hu • Vincze Miklós |
A Nélküled mellett a Beatrice, a Kárpátia, Ákos, illetve a Quimby slágerei is helyet kaptak az állam a ballagóknak szánt daloskönyvébenMég jó, hogy CD-t, vagy kazettát nem csomagoltak hozzá. |
|
444 • Windisch Judit |
A BRFK szerint fegyelmi vétséget követett el Laponyi Zsolt őrmester, aki kifogásolta Rétvári Bence posztjátEgyéb szankció nem érte Laponyit. Rétvári Bence levette a róla készült képet, de még bocsánatot is kell kérnie, különben beperlik. |
|
Szabad Európa • Kósa András |
Lezárult az újdörögdi tragédiával végződött kiképzés vizsgálata, egyelőre nincs felelősCsak az a biztos, hogy nem a Miniszterelnökség fiatal kormánytisztviselőjéének kezében felrobbant kézigránát volt műszaki hibás március 21-én, a vizsgálat végkövetkeztetéseire még várni kell – tudta meg több egymástól független forrásból a Szabad Európa. |
|
444 • Ács Dániel |
Kilenc évbe telt, de elítéltek egy halom parkolási maffiózótBörtönbe kell vonulnia Fürst György volt szocialista alpolgármesternek, a Centrum Kft. egykori ügyvezetőjének és Borsi Imrének, akire a fideszesek rábízták a ferencvárosi parkolást. Véget ért a Centrum-per. |
|
444 • Molnár Kristóf |
Az Államadósság Kezelő Központnak ki kell adnia az egymilliárd eurós kínai hitel szerződéseitJogerős bírósági ítélet alapján. |
|
24․hu • Horváth Csaba László |
Devizahitelek: Orbán a Kúriának passzolta a labdát, ahol már össze is hívták a jogegységi tanácsot, közben egymás után függesztik föl a pereketBár az EU-s bíróság ítélete nyomán már egy hazai bíróság is kimondta, hogy az Orbán-kormány által alkotott devizahiteles törvény uniós jogba ütközik, a miniszterelnök közölte: nem terveznek törvénymódosítást. |
Vélemény
|
Facebook • Bruck Gábor |
Győzhet Magyar Péter – de fel kell készülnünk a hatalom trükkjeire.A Fidesz lépéseit nem mi irányítjuk – de a saját válaszainkat igen. Ezért kezdjük el a felkészülést: hogyan védjük meg a jogainkat – és a győzelmet, amit elérhetünk. |
|
444 • Gazda Albert |
„Ha Orbánon múlik, nem engedi ki a kezéből a hatalmat”Kis János, a rendszerváltó ellenzék meghatározó alakja szerint válságban senki nem ura az eseményeknek, az autokrata sem, és ha kísérletet tesz a választás megpuccsolására, rajtaveszthet. |
|
24․hu • Papp Atilla |
Hallgatásba burkolóztak a kormánypárti közvélemény-kutatókEgyetlen pártpreferencia-kutatást publikáltak a kormányzati megbízások miatt Fidesz-közelinek titulált intézetek az idei év első felében. Ez az elmúlt évhez képest feltűnően kevés. |
|
telex • László Róbert |
Ha a Fideszen múlik, 199 helyett csak 197 mandátumért küzdhetnek a pártok 2026-banHa a Fidesznek sikerül elérnie, hogy a német mellett a roma nemzetiség is hozzájuk lojális jelöltet állítson, akkor a kormánypártoknak minden esélyük meglesz, hogy kétmandátumos előnnyel induljanak 2026-ban. A Political Capital választási elemzőjének írása. |
|
Szabad Európa • Kerényi György |
Miért szeretnek ki az emberek a Fideszből, ha kiszeretnek egyáltalán? I. részLegyőzi-e a békepártiság a megélhetési nehézségeket vagy mindent visz az anyák adókedvezménye? A Fidesz-best of, az ukrán nagy-narratíva mellett kell-e mást is előhúzni a kalapból? És mi történt Orbánnal? Már kér a lángosra tejfölt? Mit kíván a magyar nemzet választás előtt és mit ígérnek neki? |
|
Népszava • Csillag István |
299 napHosszú menetelés |
|
Szabad Európa • Kerényi György |
Miért szeretnek ki az emberek a Fideszből, ha kiszeretnek egyáltalán? II. részRosszul járt volna a Fidesz, ha Trumpnak sikerül egy nap alatt békét teremtenie? Mit kíván a magyar nemzet választás előtt és mit ígérnek neki? És hol igyekszik feltörni Magyar Péter a kormánypárt erős támogatói burkát? Muníciót adunk a mindennapok beszélgetéseihez. 2. resz. |
|
444 • Gazda Albert |
Lakner Zoltán politológusnak van 4+1 észrevétele Novák Katalin pokoli másfél évével kapcsolatbanSzerinte korántsem mondott még el mindent a kegyelmi ügyről a volt köztársasági elnök. |
|
telex • Dezső András |
Az ukrán gengszter kockázat, a szerb gengszter nem? – ellentmondásos kampányt folytat a FideszEllentmondásos kampányt folytat a Fidesz, amikor részben az ukrán szervezett bűnözés miatt ellenzi Ukrajna uniós csatlakozását. A riogatásnak van alapja, de hiteltelenné teszi a kampányt, hogy Szerbiát eközben szívesen látná az EU-ban. Pedig a szerb szervezett bűnözés sem ma született kiscicákból áll. |
|
Facebook • Mitrovits Miklós |
2018. június 12-én 54 percet kapott az MTA, hogy véleményezze azt a törvényjavaslatot, amely megfosztotta a kutatóitól és a költségvetésének jelentős részétől.Ezt követően az MTA kutatóintézeteit elcsatolták és előbb Eötvös Loránd Kutatóhálózat, majd Magyar Kutatási Hálózat, végül egy HUN-REN nevű ernyőszervezet alá sorolták be. |
|
Válasz Online • Ablonczy Bálint |
„Több mint bűn, ez hiba” – sztártörténész a kutatóhálózat szétveréséről és egy szenzációs csángókötetrőlA moldvai csángókról még soha nem látott napvilágot olyan fontos angol nyelvű kötet, mint Molnár Antal történész az 1642-es kutnári zsinatról szóló munkája. A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet igazgatójának a Vatikán hivatalos kiadójánál megjelentett könyve egy látszólag periférikus egyházigazgatási témából bontja ki a moldvai csángók történetét, s bizonyítja a közösség magyarországi katolicizmushoz, magyar kultúrához való szoros kötődését. „Vélt sérelmek miatt tudatosan rombolni számomra értelmezhetetlen magatartás” – mondja a Történettudományok Pápai Bizottságának tagjaként is dolgozó szakember, a Magyar Tudományos Akadémiáról korábban leválasztott Történettudományi Intézet igazgatója a kutatóhálózat újabb átszervezéséről. A tervek szerint ugyanis az amúgy is forrásgondokkal küszködő ELTE kapná meg bölcsészeti kutatásokkal foglalkozó intézményeket. |
|
Facebook • Vakmajom |
Itt a bizonyítvány: Magyarország hivatalosan az EU legszegényebb tagállama, …utolsó az egy főre jutó, árakkal korrigált lakossági fogyasztásban, 72-n áll, ahol az EU átlaga 100, beesett Bulgária (74) mögé is. Tökutolsó abban, mennyit tudnak a polgárok fogyasztani, ha árukra és szolgáltatásokra költik a pénzüket. |
|
G7 • Elek Péter |
A magyar gazdaság rémisztő adatáról, amelyik zuhan, mint a kőMég ha látna is fantáziát valaki nálunk egy beruházásban, érdemes megkockáztatnia, hogy egy reggel arra ébred, éppen az ő pénzét teszi fel az állam a kaszinóban? |
|
444 • Székely Sarolta |
Naponta 225 millió forintot szavaztak meg maguknak a NER legnagyobbjaiBár a magyar gazdaság finoman szólva sem szárnyal, a NER kiemelkedő alakjai nem panaszkodhatnak, rengeteg osztalékot szavaztak meg maguknak. A kék plakátokról elhíresült Balásy Gyula a profit 80 százalékát osztaléknak minősítette. |
|
Népszava • Papp Zsolt |
Az Orbán-kormány 1100 milliárdnyi vagyont ajándékozott el 2020-23 között, miközben privatizációs bevétele csak 130 milliárdot tett kiMost a hadiipar van soron. Nagy kérdés, hogy ez eladás vagy ajándékozás lesz-e. |
|
Válasz Online • Bódis András |
A titkos tizenkettő – ők a Matolcsy-hálózat alapembereiBár a minap az Orbán-kormány egyik minisztere börtönnel fenyegette meg „Matolcsyékat”, egyelőre csak döcög az állami büntetőgépezet. Pedig elég egyértelmű, hogy kikből állt az a hálózat, amely az MNB forrásait magánvagyonná „lényegítette” át. A tíz- és százmilliárdokkal bűvészkedő Matolcsy Ádám-csapat nagy része már a korai milliókat is együtt gyűjtötte, s szintén közösen üzemeltették a tíz éve megszerzett első igazi trófeát, az Origo hírportált. Nem állítjuk, hogy a pénzügyi szakemberekből, vállalkozókból és ügyvédekből álló 12 fős stáb tagjai egyformán gyarapodtak, de azt igen, hogy – legalább tanúként – mindegyikük méltó lenne a nyomozók figyelmére. |
|
Facebook • Vitézy Dávid |
6 napja, múlt vasárnap posztolta ezt a MÁV vezérigazgatója.Azt bizonygatta akkor a ma leállított Vonatinfót dicsérve, hogy ez az “egyetlen felület”, ahol a vonatkésések követhetők. Ezt a rendszert állították ma le, tüntették el először a netről, aztán az Androidon futó appból, és rövidesen jön az Apple MÁV-app frissítés is. Akkor Hegyi amiatt posztolt erről, mert lebuktak azzal, hogy a sokat késő vonatokat korábban átszámozták, és eltüntették ebből a rendszerből — így próbálta akkor bizonygatni, hogy ez a rendszer azért mégis megbízható. |
|
mfor․hu • Garamvölgyi Zsolt |
Orbán Viktor igazságaAz erős gazdaság alapja az erős vállalkozói réteg – mondta a miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén. De vajon milyen a mi vállalkozói rétegünk? |
|
Válasz Online • Sashegyi Zsófia |
„Éjszaka nyílnak meg a lányok” – a kegyelmi botrányt is felülmúlja a javító igazgatójának lelepleződéseIgazi csúcsragadozókat kaptak el május végén a hatóságok a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának és élettársának személyében. A kormánypártok kegyeltje, Juhász Péter Pál esete lerántja a leplet a szociális ellátórendszer minden hibájáról. A politikai lojalitás alapján kinevezett vezetőkről, akik gátat vetnek a belső megtisztulás folyamatainak, az álszent és haszontalan erkölcsi vizsgálatról, amelyen gond nélkül átment az igazgató, az állam által mélyszegénységbe taszított, prostitúcióra kényszerülő gyerekekről és a hivatásukat végző, végsőkig kizsigerelt szociális munkásokról, akik hiába próbálják, nem tudják megtisztítani a rendszert. Portré egy nagyvadról. |
|
Szabad Európa • Benyó Rita |
„Ha ügynökök lennénk, már rég találtak volna valamit” – így működik az állami megbélyegzés rendszereÜgynöknek neveznek bizonyíték nélkül, miközben egy nap alatt többet költenek propagandára, mint amiből egy szerkesztőség túlél. A Címlapban arról beszélgetünk Tóth Balázzsal és Polyák Gáborral, hogyan válik az átláthatóság jelszava a függetlenség elleni fegyverré. |
|
YouTube • Ungváry Krisztián |
Tényleg Orbán Viktor küldte haza az oroszokat?Ez az adás néhány ponton szeretné a történelmi tényekkel és saját korábbi véleményével szembesíteni Orbán Viktort. |
|
telex • Marton Kamilla, Szopkó Zita [Direkt36] |
Ennyire részletesen még soha nem látszott, hogyan épül le a magyar egészségügy – Kivérző kórházak I.A kormány igyekszik titkolni, hogy milyen problémákkal küszködnek a magyar kórházak. A Direkt36 azonban mesterséges intelligencia segítségével feldolgozott több mint ezer hatósági dokumentumot, amelyekből lesújtó kép rajzolódik ki arról, hogyan küzdenek nap mint nap az egészségügy szereplői. |
|
Népszava • Juhász Dániel |
Igazságtalan a tanárok teljesítményértékelő rendszere, még mindig több kérdés merül fel a megvalósítással kapcsolatbanA vonatkozó kormányrendelet nem tér ki minden részletre, így a pontozással kapcsolatban is kérdések merülhetnek fel. |
|
Magyar Hang • Hutter Marianna |
BKK-vezér: 50 milliárdos likviditási problémára nem lehet vészforgatókönyvet írniEttől függetlenül írtak ilyet, ám ez nem oldaná meg a főváros anyagi nehézségeit. Kiderült az is, hogy miért kell minden nyáron felújítani a 4-6-os villamos vonalát. |
|
Válasz Online • Élő Anita |
„A pénz a számládon a miénk” – magukra hagyta Mészáros Lőrinc bankja a csalók áldozatául esett ügyfeleketA Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH bank hónapokig nyitva hagyott egy biztonsági rést, amelyen keresztül bűnözők emberek százait foszthatták ki ugyanazzal a módszerrel. A panaszokat sorozatosan elutasították, ügyfeleik csalárd, szándékos vagy gondatlan kötelezettségszegő magatartására hivatkozva. Az ügyben súlyos felelősség terheli a bankfelügyeleti feladatot ellátó Magyar Nemzeti Bankot is. Négy valós ügyféltörténeten keresztül mutatjuk be, hogyan hagyta magára az állam a banki ügyfeleket, akik számára most felcsillan a remény, hogy részben megtérítik a pénzüket. |
|
mfor․hu • Herman Bernadett |
Kamatstop: a felelőtlen adósoknak kedvez, a megfontoltakból balekot csinál, a gazdaságot nem szolgáljaIsmét meghosszabbítják a kamatstopot, ahogy eddig minden félévben tették 2022 közepe óta. A kormány 300 ezer adós megmentéséről beszél, az MNB szerint maximum 16 ezren kerülnek nehéz helyzetbe a kivezetéssel. Az intézkedés jóval többet árt már, mint amennyit használ. Jegyzet. |
|
Válasz Online • Huszár Ferenc |
Orbán Viktor és az Ablak-Zsiráf – száguldás a behozhatatlan AI-lemaradás korábaFélő, hogy behozhatatlanul a vesztesek között találja magát Magyarország mesterségesintelligencia-fronton, hiszen nálunk „a 7-10 éves gyerekek tudásvágyának kielégítésére 2025-ben ugyanúgy az Ablak-Zsiráf szolgál, mint a vezetékes telefon bevezetése előtt” – írja lapunknak küldött elemzésében Huszár Ferenc. A Cambridge-i Egyetem docense, az egyik legidézettebb magyar AI-kutató egy májusi szimpóziumon elhangzottakkal vitatkozva fejti ki, hol tartunk most, de lehetséges kitörési pontot is mutat. Ahhoz persze többek között az kellene, hogy a világ vezető kutatóinak ne az autokrata Orbán Viktor jusson először eszébe Magyarország nevének hallatán. |
Nemzetközi
|
Válasz Online • Vörös Szabolcs |
„Mindig van lejjebb” – tényleg Budapestre jön Putyin?Ismét jelentkezik világmagyarázó szerkesztőségi triónk! Izraeli–iráni háború, Los Angeles-i zavargások, lengyel elnökválasztás és a magyar–orosz viszony fejleményei: a HetiVálasz 281. adásában ezekről beszélget Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs. |
|
DER STANDARD |
Die Welt als Schrebergarten der Nationalisten?Lengyel és magyar agytrösztök, akárcsak az amerikai Heritage Alapítvány a maga „Project 2025” dokumentumával az EU leépítését, afféle nemzetállami rongyszőnyeggé változtatását tűzték ki célul, és ez a cselekvőképes uniós végét jelentené – mutatott rá cikkében Paul Schmidt, az Osztrák Európa-politikai Társaság főtitkára. Az elnöki rendeletekkel való amerikai akcionista kormányzást alaposan megtervezte az ultrakonzervatív Heritage Alapítvány a ”Project 2025” című programban, ami nem más, mint stratégiai agenda az Egyesült Államok átépítésére. Közben megszilárdul a nacionalisták transzatlanti tengelye, amely az európai integráció alapvető leépítését tűzte ki célul, amint azt mutatja a PiS lengyel Ordo-Iuris Intézete és a magyar MCC, amely szorosan kötődik a Fideszhez. |
|
Privátbankár․hu • Káncz Csaba |
Keményen szembeszállt Trumppal, a demokraták sztárja lettKalifornia kormányzója mumusból a demokraták reménysugarává vált. Newsom tudja, hogy a 21. században a választásokat már nem a hagyományos médián keresztül nyerik meg, így felfedezte a közösségi platformokat is. Káncz Csaba jegyzete. |
|
ZEIT ONLINE |
Menschenrechte: Es geht um sie – und um noch viel mehrAki Magyarországon bíróság előtt áll, nem számíthat tisztességes eljárásra, mert Magyarország nem a jog és a törvény, hanem Orbán Viktor birodalma – írta „Orbán áldozata” című kommentárjában a lap brüsszeli tudósítója, aki felháborodottan tette fel a ké, miért nem tesz semmi a német kormány Maya T.-ért. Köztudott, és európai botrány, hogy mi van Magyarországon, a német hatóságok mégis kiadták Maya T.-t, akit Budapesten 24 évig terjedő börtön fenyeget – ez abszurd. Törvénysértő is, hiszen annak ellenére adták ki, hogy Maya T. ügyvédei elérték, hogy a Szövetségi Alkotmánybíróság megtiltotta a kiadást. Mire azonban a bíróság ítéletet hozott, Maya T.-t már kiadták. |
|
substack • Buda Peter |
Robbanás vagy béke a Közel-Keleten? Az iráni rezsimváltás kérdése 2.“Izrael Irán elleni támadása kétségtelenül visszaveti Teherán nukleáris ambícióit. |
|
The Economist |
Trump’s three excruciating choices on IranTrump három gyötrelmes választási lehetőség előtt áll Iránban, mert ugyan Izrael kezdte a háborút, de csak Amerika fejezheti be. Az elnök azt ígérte, hogy gyorsan véget vet a válságnak, és változatlanul azt hiszi, hogy könnyen meg is tudja csinálni. Optimizmusát egyszerű cáfolni, de hogy mit tesz, az alapvetően behatárolja Netanjahu mozgásterét. Először is azt kell eldöntenie, kardoskodik-e a diplomáciai rendezés mellett. Izrael mindenekelőtt az iráni atombombát igyekszik megakadályozni, ugyanakkor egyik hadviselő fél sem áll készen az egyezségre. |
Nekünk tetszett
|
Facebook • Széplábi Bori |
Óriási leleplezés!!!! 😃 😃…Mivel van egy nyolcadikos gyermekem, ő is megkapta ezt a daloskönyvet, amiről Hankó miniszter úr énekelt nekünk. |
|
24․hu • Bihari Dániel |
„Öljenek meg!“ – ezek voltak Kádár János utolsó szavaiKádár János életének utolsó hónapjai tele vannak sorsszerű, szimbolikus eseményekkel az üres bőröndtől Nagy Imre temetésén át gyónásig és zokogós bocsánatkérésig. |