Librettó hírei XIV-38 (2024-09-22)

Fókuszban

Facebook Live • Oltalom Karitatív Egyesület

Emberek Az Emberekért

Az „Emberek az emberekért“ program 2024. szeptember 20.-án kerül megrendezésre, 17 órai kezdettel.
A helyszín: a Blaha Lujza tér.
A rendezvény fő célja kiállás Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület, de leginkább az utcára tett közel 600 diák mellett, azok mellett, akik önmagukról gondoskodni nem tudnak, de Iványi Gáborban megtalálták a segítőjüket!

YouTube • Radnóti Színház

Szóljatok!

A Radnóti Miklós Színház társulata és tágabb alkotóközössége szolidaritását fejezi ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület mellett. E szervezetek munkatársainak sok száz gyerek számára utolsó szalmaszálat jelentő hiánypótló és példaértékű munkája mostanra teljesen ellehetetlenült.

Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója a “Szóljatok” akció kapcsán azt mondta: “Elég! Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem indulunk azonos esélyekkel az életben. Egyre nagyobbra nyílik a társadalmi olló a szegények és a gazdagok között. Egyre több a hátrányos helyzetű gyerek és fiatal. 

Árvíz

Facebook • Drogriporter

Ez volt rossz klíma-lelkiismeretünk nyara.

Mi még nem is igazán érezzük ennek az egésznek a súlyát. A klímát hűtés helyett fűtésre kapcsoltuk. Na bumm. De vannak, akiknek az élete munkája megy tönkre éppen. És vannak lények — nem emberek — ezen a bolygón, amelyeket éppen egyenesen a kipusztulás fenyeget. 
Mint a fecske. 

Magyar Hang • Koncz Tamás

Az áradó Dunával az Alföldet is locsolhatnánk

A Homokhátságon minden csepp víz jól jön, az is, ami most a Duna árterületén fut le. Az Alföldet nem felszíni víztározókkal, hanem talaj visszanyert vízkincsével lehetne megmenteni.

Válasz Online • Zsuppán András

Ez az árvíz figyelmeztetés: meg kell végre építeni a Nánási úti gátat

Nem igaz, hogy semmi nem történt a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme érdekében az elmúlt évtizedben. A 2013-as nagy árvíz idején legveszélyesebbnek számító szakaszokon új vagy újjáépített gátak emelkednek. De a legfontosabb szakasz még hiányzik: a Nánási úton és a Királyok útján építendő védmű. Nem szabad újranyitni az évtizedes vitát a parton vezetett mobilgátról, mert az itteni gátra kész tervek és engedély, sőt már uniós forrás is van. Tartós és biztonságos megoldást csak ez jelent. Mutatjuk, miért.

Hírek

Szabad Európa • Kertész Ádám

Jogsértő módon záratta be a kormányhivatal Iványi Gáborék iskoláit

A Fővárosi Törvényszék a két fővárosi iskola esetében felfüggesztette a fővárosi kormányhivatal határozatát, amely bezáratta a két intézményt. Ennek ellenére mégsem indulhat újra az oktatás, mert közben olyan helyzetet kényszerítettek ki a hatóságok, hogy ez több okból is lehetetlenné vált.

hvg․hu

A Fidesz elítéli az oroszok agresszióját, de az erről szóló állásfoglalás ellen szavaztak az EP-ben

Folytatja a magyar kormány a fekete pontok gyűjtögetését az Európai Parlamentnél. Egy Ukrajnával foglalkozó állásfoglalásban több pontban is bírálja a kormányt az EP, miközben amellett is érvelnek a képviselők, hogy Ukrajnának képesnek kell lennie katonai célpontokat támadni Oroszországban. A dokumentumot sem a Fidesz, sem a Tisza Párt képviselői nem szavazták meg.

444 • Ács Dániel, Windisch Judit

Magyar Péter titkos fővárosi terve: letolná Vitézyt Karácsony torkán

A Tisza elnöke Vitézyt akarja betolni a legnagyobb fővárosi cégekért felelős főpolgármester-helyettesnek információink szerint. Megnyirbálná Karácsony hatásköreit, és a Kutyapárttal és az LMP-vel kötött volna koalíciót. De elbukott a fővárosi patthelyzet feloldására szőtt terve.
Kovács Gergely a Tiszáról: Nem látom, miért indultak el a budapesti választáson, ha nem szeretnék irányítani a várost (Klubrádió — Megbeszéljük)

Portfolio․hu

Súlyos légszennyezés Magyarországon: a hivatalos mérőállomások eltitkolják az igazságot?

Megsértik a hatóságok a levegő szennyezettségére vonatkozó mérési és tájékoztatási európai uniós jogszabályt, mivel nem megfelelő helyen mérik a szennyezettséget, és az így keletkező adatokból helytelen következtetéseket vonnak le. Erre a megállapításra lehet jutni azoknak a méréseknek az eredményeiből, amelyeket civil szervezetek végeztek hat országban — közölte a Levegő Munkacsoport.

hvg․hu

Bruttó 375 ezer forint lehet a minimálbér 2027-ben

A Nemzetgazdasági Minisztérium háttérszámítása szerint évente 12 százalékot emelkedhet a minimálbér, amivel az átlagkereset feléhez közelítené az összeget a kormányzat. A garantált bérminimum ennél jóval alacsonyabb ütemben nőne ez idő alatt.

Magyar Hang • Lukács Csaba

Rekordveszteség a Tiltott Csíki Sörnél

A NER-közeli vállalkozás másik cége, a csipszgyár is brutálisan mínuszban van, pedig az induláshoz 1,7 milliárd forint magyar közpénzt kapott.

EU

mfor․hu • Bod Péter Ákos

Bod Péter Ákos: A Draghi-jelentés más irányt mutat, mint amit az Orbán-kormány követ(ett eddig)

A volt olasz miniszterelnök által vezetett szakértői csapat a napokban tette közzé az Európai Unió versenyképességének növelését célzó nagy tanulmányát. A részleges elemzést és a sokféle javaslatot tartalmazó két kötet főbb gondolatairól, iránymutatásairól alapos beszámoló jelent meg lapcsoportunk, a Klasszis Média felületein is.

Süddeutsche․de • Josef Kelnberger

EU: Niederlande und Ungarn wollen aus dem Asylsystem. Geht das überhaupt?

Egyelőre politikai show-nak lehet tekinteni azt, hogy Hollandia és Magyarország kormánya úgy tesz, mintha felmentést akarna kapni az európai menedékrendszer alkalmazása alól. Az üzenet a hazai közönségnek szól: fütyülünk Brüsszelre, és teszünk valamit az illegális bevándorlás ellen. 

A valóság az, hogy az Orbán Viktor alatti Magyarország már rég kilépett az európai konszenzusból, és a migránsok számára gyakorlatilag lehetetlenné teszi a menedékkérelem benyújtását – ezért az Európai Bíróság büntetés szabott ki rá. Bóka János, Orbán Európa-ügyi minisztere most csatlakozott Geert Wilders holland jobboldali populistához, aki már korábban bejelentette, hogy ebben nem országa nem akar részt vállalni. Ez azonban valójában badarság. 

Az illetékes holland minisztérium levélben közölte, hogy keresni  fogja az úgynevezett „opt out” – vagyis a menekültrendszerből való kiszállás lehetőségét – , addig azonban továbbra is együttműködik az áprilisban elfogadott reform megvalósításában. 

A felmentéshez azonban alighanem át kellene dolgozni az uniós szerződéseket, és ehhez mind a 27 tagállamnak el kellene fogadnia – ez pedig nem fog megtörténni. 

A háttérben feltehetően a németországi viták állnak. Mind Orbán, mind Wilders kedvezően nyilatkozott a német menekültpolitika irányváltásáról, amely az unióban kérdéseket vet fel, különös tekintettel arra, hogy 2025-ben kormányváltásra kerülhet sor. 

Nem világos, hogy Németország a határon akarja-e elutasítani azokat, akiknek az eljárásában más tagállamokat tart illetékesnek, vagy azokat is el akarja utasítani, akik menedékkérelmet akarnak benyújtani? Már a most bevezetett határellenőrzések is azt a benyomást keltik, mintha Németország be akarna zárkózni, még akkor is, ha átmeneti megoldásnak nevezik arra az időre, amíg az új EU-szabályozás 

hatása megérkezik. Ha ezt a mechanizmust valaki végiggondolja, rájön, hogy ezzel teljesen magukra maradnak a migrációs problémákkal az unió külső határán lévő országok – ez pedig az EU szétesését jelentené. 

Az áprilisban elfogadott szabályosban az áll, hogy a befogadásra csekély reménnyel bíró menekülteket az EU külső határán lévő táborokban tartják, és onnan toloncolják ki. Cserébe a többi tagállam kötelezettséget vállal arra, hogy szolidáris a külső határon lévőkkel migránsok átvételével, vagy legalább pénzügyi támogatással. Így akarnak újra rendet teremteni az európai menekültpolitikában. 

A téma várhatóan napirendre kerül az októberi csúcson. Akkor szóba kerülhetnek további kiegészítések a migránsok Európába érkezésének a megakadályozására, főleg a külső államokkal való együttműködés szorosabbra fonása, vagy az eljárások kívülre helyezése útján. 

 

Vélemény

Sandor Esik

Legyen a másik kertje zöldebb!

Már július óta tudom, hogy ezt a cikket meg kellene írni, de azóta nem tudtam, hogy milyen szálra kell a gondolataimat felfűzni. Az ihletet Tímár Gábor Kard blogon megjelent írásai hozták el.

Válasz Online • Stumpf András

Így ér véget Karácsony „Budapest Köztársasága”

Vészesen fogy az idő a főváros jövőjét biztosító megállapodások megkötésére, de azok még a Tisza és a kétfarkú kutyák között is megrekedtek. Ami ugyanis a pozícióhajhászás ellentétének látszik kívülről, az másfelől a felelősségvállalás hiánya. Háttér.

Facebook • Birkás György

Mateklecke 4823. — Szakpolitikák

Nem minden szar, ami állami, a propaganda például még mindig kiválóan működik, bár egyre nehezebb dolga van, ahogy az általa közvetített és a mindenki által tapasztalt valóság egyre távolodik egymástól, már a miniszterelnök úrnak is be kellett segíteni és válaszolni néhány nem saját maga által írt kérdésre …

Szabad Európa • Gyévai Zoltán

Tarr Zoltán: „Nem Brüsszelből lehet ezt a rezsimet leváltani”

Több javaslatot is vizsgálnak, hogyan tudna Magyarország hozzáférni a befagyasztott forrásokhoz – nyilatkozta Tarr Zoltán, a Tisza Párt EP-delegációjának vezetője, aki szerint a miniszterelnök erőltetett nemzetközi és európai szerepvállalással igyekszik kiegyensúlyozni otthoni sikertelenségét.

mfor․hu • Csabai Károly

Orbán Viktor úgy táncol, ahogy Magyar Péter fütyül?

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy bár a Tisza Párt még nem vette át a vezető szerepet a Fidesztől a hazai közvélemény-kutatóknál, mintha már az elnöke tematizálná az első emberek mozgását. Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.

Népszava • Csillag István

Diktatúrák alkonya

Hosszú menetelés
A két diktátorban, Kádár Jánosban és a mai vezérben az a közös, hogy mindketten két tényezőre alapozták hatalmukat. Kádár a szovjet szuronyokra és a nép javuló életkörülményeire, a mai vezér a finomított nacionalista irredentizmusra (a Kárpát-medence egységének helyreállítására) és az oligarchái kifizetéséhez szükséges dinamikus gazdasági növekedésre.

hvg360 • Lengyel Tibor

A gödi modellel büntetheti a kormány jóformán az egész országot

Mindkét kezével elvehet a kormány: nemcsak a helyi iparűzési adót, a jegyzőket is elvonhatja az önkormányzatoktól. Hivatalos döntés nincs, csak hivatalos tagadás, de ettől csak jobban aggódnak a helyhatóságok. Göd és már Paks példája is mutatja, hogy az adóelvonás kivérezteti a városokat, miközben az újraelosztás politikailag vezérelt.

444 • Kiss Bence,Németh Dániel,Kovács Bendegúz,Ács Dániel,Zöldi Blanka,Kristóf Balázs

A szupertitkos kínai vasút: mindannyiunkat eladósít, de az Orbán család tovább gazdagodik belőle

A Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása a valaha volt legnagyobb vasútfejlesztés Magyarországon, de a részleteiről a magyarok szinte semmit nem tudhatnak — azt sem, hogy ez miért lesz jó nekünk. Most belső dokumentumokból megtudtuk: az építkezéshez Orbánék bányájából szállítanak követ.

444 • Zöldi Blanka

Orbánék kövéből épül a Budapest–Belgrád vasút

Belső dokumentumokból tudjuk: az Orbán család bányájából szállítottak építőanyagokat a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához. A beruházás részleteit titokban tartják, így eddig nem tudhattuk, hogy a miniszterelnök közvetlen családtagjai is profitálnak belőle.

Szabad Európa • Aponyi Noémi, Nagy András

Harminchat iskolába próbálták beíratni az autista kisfiút, de sehova nem vették fel

Tamást eddig harminchat iskolába próbálták beíratni a szülei, de a most hatodikos fiút mindenhonnan elküldték, mert bár teljesen épértelmű, de autista és figyelemzavaros. Tamás esete nem egyedi, sok szülő folytat az állammal szélmomharcot autista gyermeke alapvető jogáért: az oktatásért.

Privátbankár․hu • Klasszis Klub

Rékassy Balázs: Már csak a szentlélek tartja össze az egészségügyet — videó

Ezt is kijelentette az orvos, egészségügyi menedzser a Klasszis Klubban. A beszélgetés során kitértünk arra, mi a legnagyobb baj az egészségügyben, mennyi pénz hiányzik az ágazatból, miért nem tesz meg mindent a kormány már csak a saját választói jobb ellátása érdekében is, miért nem szabályozzák nálunk megfelelően a magánegészségügyi szektort, mi várható az ügyeleti rendszer októberi budapesti bevezetésétől, hogyan értékelhető Magyar Péter programja? S Rékassy Balázs arra a kérdésünkre is válaszolt, ha kapna felkérést, vállalna-e tanácsadó szerepet a Tisza Párt elnöke mellett.

RTL․hu • Velti László

Ebben lehagytuk az EU-t: hatalmasat emelkedtek az élelmiszerárak Magyarországon

Hat év alatt megduplázódtak a magyar élelmiszerárak, miközben az Európai Unióban csak 40%-os emelkedést mértek átlagosan. Az árstop és a kötelező akciók ellenére a liszt, a cukor, illetve az olaj is jobban drágultak nálunk. Tavaly a spanyoloknál és Hollandiában is olcsóbbak voltak a boltok, mint Magyarországon.

Jelen • Ónody-Molnár Dóra

Surányi György: Az eurózónához csatlakozás csak elhatározás kérdése, még sincs napirenden

Azt gondolom, hogy az eurózónához csatlakozás csak elhatározás kérdése. Lehet olyan gazdaságpolitikát folytatni, ami 4-5 év horizontján a formai feltételeket megteremti a belépéshez. De ez egyáltalán nincs napirenden – nyilatkozza lapunknak Surányi György közgazdász, egyetemi tanár, korábbi jegybankelnök, aki úgy véli: a jelenlegi kormányzati politikának megvan az a kockázata, hogy kikerülünk az EU magtagállamai közül. Hová jutottunk húsz év alatt? Ezt beszéltük át vele.

Nemzetközi

POLITICO

European governments criticize IMF trip to Russia as ‘propaganda win’ for Putin

Erősen nehezményezi kilenc európai ország, hogy a Valutaalap hamarosan küldöttséget meneszt Moszkvába. A levél, amelyet a három balti állam, az öt északi kormány, valamint Lengyelország írt alá, az IMF elnök asszonyának szól és arra hívja fel a figyelmet, hogy a szervezet a saját hitelét teszi kockára. Azt üzeni ily módon ugyanis, hogy a háború ellenére rendeződnek a kapcsolatok Oroszországgal.

A Valutaalap először külső helyszínt akart, de azután elfogadta a Kreml követelését – árulták el beavatott források. Viszont a kilenc ország szerint az oroszoknak tett engedmény arra ösztökélheti az Ukrajnát támogató országokat, hogy a segélyeket ne a nemzetközi szervezeten keresztül juttassák célba. A panasszal alighanem szembesítik Georgievát az Ecofin ma záruló budapesti ülésén.

Az IMF arra hivatkozik, hogy kötelessége tartani a kapcsolatokat a tagállamokkal.

 

Emerging Europe

The last word: Hope for Hungary lies in its diverse, liberal capital

Magyarország reménysége a liberális Budapest – állapította meg a feltörekvő, főleg közép- és Kelet-Európával foglalkozó portál szerzője, aki minapi budapesti látogatásán ismét érzékelte, mennyire élő Budapesten a közösség, a nyitottság, diverzitás és szolidaritás érzése, hogy mindez a város kreatív szellemét és dacát tükrözi, és hogy a város a liberális értékek fellegvára marad, noha az ország további részében Orbán Viktor illiberális uralma érvényesül. 

A hatalom konszolidációja ellenére Budapest mindig is ellenállást mutatott Orbán kormányzásával szemben. A szerző  szolt Karácson Gergely újbóli megválasztásáról, valamint a 2022-es választáson megmutatkozó eltérésekről a főváros és a vidék között. Rámutatott: ez a dinamika jelképezi az urbánus liberalizmus és a vidéki konzervativizmus közötti mélyülő megosztottságot, de azt is, hogy Budapest különleges helyzetben van a kormány tekintélyelvűségével szembenálló erőként. 

Végső soron Budapest jelképes szerepe a magyar politikai színpadon nem csupán bizonyos politikákkal szembeni ellenállásról, hanem az ország lelkületéért szélesebb értelemben vett harcról szól. A város progresszív, liberális és internacionalista volta éles ellentétben áll az Orbán-kormány nacionalista és tekintélyelvű vonalával, és ez a jövőben is fenn fog maradni – írta a szerző. 

nd-aktuell․de • Jan Freitag

»Rechtes Paradies«: Fremdenfeinde in der Fremde

Az ARD német közszolgálati televízió „Álomország a jobboldali konzervatívoknak” címmel, „Jobboldali paradicsom” alcímmel, közölt dokumentációt a Magyarországra költöző németekről, „az idegenellenesekről idegenben”, akik a hazájuk állítólagos „hanyatlása” elől Orbán Viktorhoz menekülnek – erről sok más német sajtóorgánum között a baloldalinak számító újság is. (A magát szocialistának minősítő lap az egykori keletnémet állampárt, a SED központi lapjából alakult ki több névváltoztatás során.) 

A film szerzője Anne Tillack, a Weltspiegel tudósítója 2015-ben a menekültválság csúcsán a budapesti Keleti pályaudvarról jelentett. Most a genderőrület és a woke-ság elől menekülőkről számolt be. A nlmet „menekültek” szerint  a „jobboldali paradicsom” Orbán illiberális kormányzása alatt jól láthatóan egyre inkább keresztény, hetero, és mindenekelőtt „fehér” lett. A kivándorlás indoklása többnyire nyakatekert: emigrációjukat az idegen országba – ahol értelemszerűen maguk is idegenek — azzal igazolják, hogy a hazájukban túlságosan nagy az idegenek bevándorlása. 

Tillack a megkérdezettekkel egyformán barátságosan beszél: a német bevándorlókkal, a drag queennel, és a határon cirkáló, álli felfegyverzett polgárőrökkel, akik azt mondják, „lelőnék a menekülteket”, mert „nem európaiak és nem működnek náluk a törvények, vagy a szép szavak”. 

A film szól egyebek mellett arról is, hogy a svájci neonáci Ignaz Bearth „jobboldali törzsasztalokat” szervez, már van ezekből vagy 30 csak a Balaton körül, és ezeknél a német bevándorlókat ideológiailag „képzi”. 

Vagyis Orbán paradicsomában a német bevándorlók nem csupán jobboldali migránsok-menekültek, akik biztonságot keresnek, hanem a világ jobboldali populistáinak a demokrácia, a pluralizmus és a sokszínűség elleni támadására készülnek – írta a lap. 

 

the Guardian

The world should breathe a sigh of relief that Donald Trump wasn’t harmed in Florida

A világ fellélegezhet a megkönnyebbüléstől, mert szörnyű következményekkel járt volna, ha sikerül a Donald Trump elleni  újabb merénylet-kísérlet Donald. Ezt fejtette ki Simon Tisdall, a lap külpolitikai szemleírója, kiemelve, hogy ha életét veszti a volt elnök, az példátlan, és bizonyosan megjósolhatatlan, mi több, jó eséllyel anarchikus politikai vákuumot teremtett volna.

Bármennyire is paradox, ha meghal a politikus, az veszélyesebb lehetett volna, mintha életben marad. Teljes zűrzavar támadt volna az amerikai politikában, ideértve a novemberi választást. A kínai és az orosz diktátor mindenképpen sajnálta volna, mert Trumpot hasznos idiótának tartja, akit könnyű hízelgéssel manipulálni. A korábbi elnök viszont mártír lenne a mozgalma és médiabeli támogatói szemében, akik bizonyosan Bident vádolták volna összeesküvéssel.

De az igazán riasztó az lett volna, ha Vance lép elő elnökjelöltnek, mert ő szintén „hátborzongató”, de ráadásul sötét ló, kifogásolható nézetekkel. Az egyetemes demokrácia szempontjából sokkal jobb, ha Trumpot – átvitt értelemben – az urnáknál fektetik kétvállra. Az irányzatát kell ipponnal elintézni, nem őt magát megsemmisíteni.

A börtönben a helye, nem a föld alatt, és ha Harris nyer, akkor jó esély nyílik rá, hogy így is végezze. Az viszont rettenetes volna, ha az amerikai demokratikus rendszert, amely még mindig példakép a világ számára, felfegyverzett őrültek, összeesküvők erővel kényszerítenék térdre. Trumpot kiiktatni az olyan, mintha a demokráciát ölnék meg. Inkább addig kell támadni, amíg politikailag két vállra nem kényszerül.

 

Privátbankár․hu • Káncz Csaba

Peking és Moszkva óriási hadgyakorlattal üzen a Nyugatnak

Putyint és Hszit az a közös geopolitikai nézet tartja össze, hogy a Nyugat alapvető érdekeik elnyomására törekszik. Putyin számára ezek közé tartozik a NATO terjeszkedésének megakadályozása, míg Hszi Tajvan ellenőrzését és a Dél-kínai-tenger uralmát tartja szem előtt. Káncz Csaba jegyzete.

telex • Dezső András

Csipogós bombák: nem fedőcégeknek, hanem dobós cégeknek tűnnek a budapesti és szófiai „Moszad-cégek”

Van különbség a titkosszolgálati fedőcégek és az egyszer használatos „dobós” cégek között. A Moszad az utóbbiakat használhatta a Hezbollah-tagok kezében felrobbanó csipogós bombás művelete során. Az ilyen cégek vezetői sokszor azt sem tudják, kivel és miért üzletelnek. Ez megmagyarázza, miért hagyhatták magára a magyar strómant.

Események

CEU

Kutatók Éjszakája – 2024. szeptember 27 — 28.

Magyar Bálint: Egy új rendszerváltás felé?

2024. szeptember 27.   20.00-20.45
Helyszín: CEU, 1051 Nádor u.15., földszint Auditorium B
Előadás és vita — Magyar Bálint szociológus, politikus, volt oktatási miniszter, országgyűlési képviselő, az SZDSZ alapító tagja. Politikai pályája mellett kutatóként és publicistaként is ismert, különösen a posztkommunista rendszerek elemzésében és a „maffiaállam” fogalmának megalkotásában szerzett hírnevet. 2020 óta a CEU Demokrácia Intézetének kutatója.

Facebook • Progress Alapítvány

Belpolitikai mozgások a magyar uniós elnökség idején

Időpont: 2024. szeptember 24-én, kedden 17 órakor
Helyszín: V. Deák Ferenc utca 21.
Vitavezető: Fleck Zoltán
Résztvevők: Nagy Attila Tibor, Kárpáti János, Szentes Ágota
Felkért hozzászóló: Horgas Péter
A Progress Alapítvány 2025 elején egy tanulmánykötetet fog megjelentetni a 2024 második felében zajló magyar soros elnökségről Az Orbán-rezsim kudarca a soros uniós elnökségben címen. A tanulmánykötetet vitaestek sorozatával készítjük elő, és a fontos témakörökben összegezett jelentéseket fogunk közreadni Progress Monitoring címmel. Az első vitaest a program általános körvonalait vázolta fel, bemutatva az uniós feszültséget az Orbán-rezsim és az EU intézményei között.

PORT․hu

World Press Photo

Dátum: 2024. szeptember 20. (péntek) 10:00

HITELES KÉPEK ÉS TÖRTÉNETEK A BIODÓMBAN A World Press Photo kiállítás 48 éve minden évben jelen volt Magyarországon. Az elmúlt hat évben a Magyar Nemzeti Múzeumban közel ötvenezer látogatónk volt évente. Nagyszerű múzeumi gárda segítette a kiállítás sikerét. A múzeum profilváltása miatt azonban sajnos búcsút kellett vennünk. A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának segítségével megtalálta a kiállítás új és méltó helyszínét, az Állatkert végén épült BIODÓM hatalmas bejárati auláját. A kiállítás 2024. szeptember 19-én nyílik és a közönség számára szeptember 20. és október 27. között minden nap (hétfőn) is látogatható lesz. A World Press Photo kiállítás a világ legjobb és legfontosabb sajtófotóit és dokumentarista fényképeit mutatja be, amelyeket egy független zsűri választott ki. A World Press Photo kiállítás arra ösztönzi a nézőket, hogy lépjenek ki a hírciklusból, és kritikusan gondolkodjanak világunk fontos témáiról. Hiszünk abban, hogy a pontos, sokszínű, kiváló minőségű vizuális történetek elősegítik a kölcsönös megértést a világban. 3 851 fotós 130 országból összesen 61 062 fotót és szabadon választott formátumú pályázatot küldött be. Végül a díjazott 31 fotográfus 24 országot képvisel, melyek: Argentína, Ausztrália, Azerbajdzsán, Brazília, Kanada, Kína, Kongói Demokratikus Köztársaság, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Irán, Japán, Mianmar, Palesztina, Peru, Fülöp-szigetek, Dél-Afrika, Spanyolország, Tunézia, Törökország, Ukrajna, Egyesült Államok és Venezuela. Kisérő kiállítás: „ON THE SPOT“ Képek és videók az útjaikról. A műsort Cseke Eszter és S. Takács András készítette, akik egyben a narrátorok, riporterek, szerkesztők és vágók is. A produkció alapötletét a híres magyar származású fotós, Robert Capa inspirálta, akinek az egy mondása volt: „Ha a képeid nem elég jók, nem vagy elég közel”. Az angol „on the spot“ kifejezés továbbá azt jelenti: „ott helyben“ vagy „a helyszínen“. A világszerte elismert magyar dokumentumfilm-sorozat, az On the Spot alkotói túrájuk során — gyakran a két gyermekükkel együtt — bemutatják a világ érdekességeit konfliktusait és környezetvédelmi és természeti világát. Céljuk a mindennapok bemutatása ahol gyakran találkoznak az adott ország fontosabb személyiségeivel is. A Monte-Carlói Televíziós Fesztiválon a gázai riportfilmjük nyerte a dokumentumfilm kategória nagydíját, az Arany Nimfát. Látogatható minden nap: 2024. szeptember 20.- október 27.hétfő, kedd, szerda, csütörtök, vasárnap: 10.00 – 18.00 óráig;péntek, szombat, október 23: 10.00 — 20.00 óráig.Október 23-án a megszokott jegyárak érvényesek.A World Press Photo-ra október 23-án is belépőt kell váltani, mivel külső, befogadott kiállításról van szó.

PORT․hu

CSALÁD? — 24. ARC közérzeti kiállítás

Dátum: 2024. szeptember 13. (péntek) 12:00

TÉMA:Szüleid? Gyerekek? Sógorod? Vejed? Macskád? Anyósod? Tesód? Házasodsz? Válsz? Terhes vagy? Apa leszel? Kutyát veszel? Megint válsz? Megint házasodsz? Feleséged gyereke a te lányod? Anyád harmadik férjénél laksz, mióta anyád újra összejött a másodikkal? A férjed előző barátnőjétől született gyerekét is te neveled? Apád a szomszédotok, és anyád új férjével jár futni? Nagymamád két hete jött rá, hogy leszbikus, pedig a családban már évtizedek óta megy a pletyka erről, de meg kellett várni, hogy maga jöjjön rá? Te a kutyáddal alszol, a férjed meg kint pecózik a kanapén a macskával? Tesód barátnőjének unokatesójával jársz, és nálatok találkoztak életükben először? A család az vajon mi? Te tudod? Nemzetünk nagyjai tudni vélik, de ezt ők sem gondolhatják komolyan. A család az kaotikus, alakváltozó, meghatározhatatlan és megfoghatatlan közeg, ami egyszerre a legnagyobb boldogság és a legnagyobb teher. Mert miből másból vennénk a motivációt az életünkhöz, ha nem abból a szeretetből, együttlétből, abból a tonnányi konfliktusból, a családtól kapott jó és rossz mintákból, az örömből és fájdalomból, amit kapunk a családunktól? A család egyszerre csodálatos és elátkozott csoportosulás, ahol a szerepek vidám és önkényes összevisszaságban, követhetetlenül cserélnek gazdát és a rend csak pillanatnyi állapot, mert hosszútávon ez is csak egy megvalósíthatatlan elmeszülemény, hiszen minden változik benne egyik pillanatról a másikra, és sosem tudod igazán, hol is helyezkedsz el benne – valami miatt mégis úgy érzed, biztonságban vagy az egész káosz kellős közepén. Az anya se mindig biztos, minden más meg végképp az aktuális értelmezés kérdése. Mert ki a testvér? Ki a nagyi? Ki a keresztapa, a nagybácsi, az unokahúg? Hogy férhet bele, hogy a tanárod vagy a szomszéd anyáskodik feletted, és ez neked még be is jön? Hogy a legjobb barátodra úgy tekintesz, mint a kedvenc testvéredre? Hogy a portásnéniről úgy gondoskodsz, mintha a nagymamád lenne? És hogy lehet az, hogy bármelyik ismeretlen, akinek segítesz tájékozódni az utcán, vagy a másik ember gyereke, aki pont előtted esett arcra és te voltál az első, aki lehajolt hozzá, azt az érzést kelti fel benned, hogy mintha a családodhoz tartozna, róla is gondoskodnod kell. A család lehetne az egyetlen olyan közösség, ami egy magasabb jó érdekében tolerálja a konfliktust, hagyja, hogy megtörténjen, de soha nem büntet érte senkit és nem zár ki magából. Te mit gondolsz? Mit érzel? Hogy látod? Téged mi kötelez el és milyen düh fűt? Találd ki, fejezd ki, dobd fel, zárd le, mondd meg vagy kérdezz rá, akassz ki vagy nevettess meg – egyszóval hozd idén is az ötletedet az Arcra, hogy mint egy család, idén is kismúzoljuk és kitomboljuk magunkat mindannyian egy családi kiállításon!  

Nekünk tetszett

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.