Librettó hírei XIV-26 (2024-06-30)

Fókuszban

Válasz Online • Stumpf András

Kedves Viktor, Péter, Ferenc! Bocs, hogy élünk!

Itt a nagy, nemzeti egység: egymásnak dobálja, együtt nyomkorássza végre a „független sajtó” feliratú stresszlabdát Orbán Viktor, Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc! Volna persze más megoldás is a problémáik kezelésére. Vélemény.

hvg․hu

Gyurcsány Ferenc szerint a 444 egy szennylap

“Magára valamit adó ember szerintünk undorral elfordul egy ilyen laptól” – írja Gyurcsány Ferenc Facebook-posztjában, majd a 444-et politikai ellenfélnek nevezi.

Klubrádió • Megbeszéljük

A független sajtót vegzálja a Nézőpont Intézet is

A Gulyáságyú Média adatkérő levelet kapott a kormány egyik informális háttérintézményétől, a Nézőpont Intézettől. Gulyás Balázs újságíró, a portál vezetője erről számolt be a Megbeszéljük… keddi adásában. Információi szerint a magyar független sajtó maradékának legtöbb orgánuma: nyomtatott lapok, televíziók és portálok is kaptak ilyen levelet. Közben a Nézőpont Intézet kiadott egy elemzést a vizsgálatáról, ennek bemutatóján Boros Bánk Levente, az intézet vezető-helyettese elmondta: „kifejezetten kormánykritikus médiumokhoz 2023-ban milliárdos nagyságrendű külföldi donációk érkeznek“.

Választás

hvg․hu

„Pontosan tudtam, hogy rám fognak indulni” – Hogyan nyert ekkorát Baranyi Krisztina Ferencvárosban?

Baranyi Krisztina az önkormányzati választáson legyőzte nemcsak a Fideszt, hanem az ellenzéki politikusok által felkért, ellene indult volt tanácsadóját, a kerület egykori polgármesterét is, Gegesy Ferencet. Emellett többséget szerzett a képviselő-testületben, hiába indult rá az MSZP és a DK, az összes egyéni körzetben a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület képviselői győztek. A választási sikert helyi politikusokkal elemeztük.

Ukrajna

Hírek

Portfolio․hu • Szabó Dániel

Elővették az uniós atombombát Magyarország ellen

Magyarország még mindig nem teljesíti azokat a reformokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy lezáruljon az Európai Unió 7-es cikk szerinti eljárása – figyelmeztetett Hadja Lahbib belga külügyminiszter, az Európai Unió Tanácsának mai egyeztetése előtt. Az eljárás keretében, amelyet még 2018-ban indítottak a jogállamiság helyzete miatt, Magyarországot továbbra is súlyos bírálatok érik, különösen a korrupció és az igazságszolgáltatás függetlensége terén. Az Európai Bizottság töretlenül vizsgálja a magyar kormány tevékenységét, míg egyes tagállamok már javaslatokat tettek a magyar vétók megkerülésére.

444 • Czinkóczi Sándor

A magyar kormány nem akar önkényesen dönteni, társadalmi egyeztetést indít az amerikai katonák rendszámairól

Az Egyesült Államok régóta szeretné rendezni a kérdést, amivel szerintük Magyarország a védelmi együttműködési megállapodást is megsértette.
Facebook — Káncz Csaba:
„Márpedig a társadalmi egyeztetés ebben a belső NATO katonai szervezeti kérdésben igen érdekes politikai JÁTSZMA és platform egy aláírt érvényben lévő amerikai-magyar védelmi megállapodással szembemenve, amely egyértelműen garantálja az amerikai csapatok, katonák és családtagjaik szabad mozgását a szövetséges magyar területen. „ 

Szabad Európa

Az Európai Bizottság kérte a kötelező akciózás megszüntetését

Egy birtokunkba került jegyzőkönyv szerint áprilisban kifogásolta az Európai Bizottság a kötelező akciózás intézményét. A kormány kedden bejelentette, hogy július 1-jétől megszűnik, mert négy százalékra csökkent az infláció – pont akkor, amikor ismét emelkedésnek fog indulni a ráta.

Portfolio․hu • Szabó Dániel

A magyar kormány feketelistájára került Oroszország, itt a rendelettervezet

A pénzügyminiszter bemutatta új rendelettervezetét az adózási szempontból nem együttműködő államok listájának módosításáról. A módosítás célja, hogy az uniós frissítéseknek megfeleljen a magyar jogrend, valamint hogy az adóelkerülés elleni küzdelem hatékonyabbá váljon, és a nemzetközi adózási normák betartását ösztönözze. A listán szerepel Oroszország is, több klasszikus offshore adóparadicsom mellett. Velük szemben szigorú szankciókat alkalmazhatnak.

Portfolio․hu

Historikus mélyponton a születésszám Magyarországon

Folyamatosan csökken a születésszám Magyarországon: májusban 6284 újszülött látta meg a napvilágot, 11%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Amióta vannak visszatekintő havi adataink, sosem született májusban ilyen kevés gyerek, de az éves adatok alapján biztosra vehető, hogy a mai adat évszázados negatív rekord.

Bank360․hu • Herman Bernadett

Már dőlnek a babaváró hitelek, de a java csak júliustól kezdődik

Több ezer babaváró hiteles van már most is bajban, az ötéves türelmi idő letelte után pedig a sokszorosára nőhet a számuk júliustól kezdődően. A fizetési problémás babavárók kiváltása eddig is nehéz volt, és sok ilyen kölcsön most válhat magas kamatozásúvá.

RTL․hu • Heer Orsolya

Jogellenesen rúghatták ki a mentősök szakszervezeti vezetőjét, szivárogtatással vádolják

Elbocsátották a mentőszolgálattól a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnökét. Lengyel Tibort azután küldték el, hogy a Híradóban bemutattunk egy adatlapot, amely szerint több mint három órán keresztül nem küldtek mentőt egy trombózisos beteghez. A szakszervezeti vezető jogszerűtlennek tartja a kirúgását és bírósághoz fordul. A Mentőszolgálat szerint viszont Lengyel Tibor követett el törvénysértést. Úgy tudjuk, azt a mentőst is kirúgták, aki lefotózta az esetlapot.

RTL․hu • Lőrincz Tamás

Csökkent a végrehajtók nyeresége, de így is kifizethettek maguknak 30-35 millió forint osztalékot

A covid-járvány elmúltával tavaly már nőtt az elárverezett ingatlanok száma, a végrehajtók csaknem felénél mégis jelentősen csökkent a nyereség – derül ki az rtl.hu összesítéséből. A több mint 200 iroda adózott eredménye több mint 9 milliárdról 8 milliárd forintra esett vissza, és az átlagos bevételek is inkább csak stagnáltak. A végrehajtók keresete miatt viszont nem kell aggódni: átlagosan 30-35 millió forintot kifizethettek maguknak osztalékként. Az egyik Schadl-ügyben érintett végrehajtó irodából pedig 173 millió forintot vettek ki a tulajdonosok.

hvg․hu

Megnézték, hol lehet euró, Magyarország messze van tőle

Kiadta legújabb konvergenciajelentését az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank, amelyben azt vizsgálták, hogy az eurózónából kimaradó uniós tagállamok hol állnak a bevezetésben. Bulgária áll az élen, de ott sem stimmel minden.

Szabad Európa • Wiedemann Tamás

Nem fogadta el a szaktárca a Mol hulladékos cégének a beszámolóját

Hiányos a Mol hulladékos leánycégének, a MOHU-nak a nyilvántartása –állapította meg az Energiaügyi Minisztérium. Sok esetben nincsenek adatok a különböző hulladékokról, a MOHU feladata a pontos adatszolgáltatás. A szaktárca szerint a feladat elvégzése nem lehetőség, hanem kötelezettség.

EU

POLITICO

The Hungarian presidency: Let the games begin

Sajnálatra méltóak a brüsszeli magyar diplomaták: miközben Orbán közismerten az legfőbb provokátor az EU-ban, a magyar diplomaták éjt nappallá téve dolgoznak annak hangsúlyozásán, hogy Budapest normális, sikeres periódust akar, amikor július 1-én átveszi az unió soros elnökségét.   

A Trumptól átvett jelszó – „Tegyük újra naggyá Európát” – azt az érzést kelti, hogy nem mindenki egyformán látja az üzenetet. A soros elnökség arról szól, hogy az azt betöltő tagállam kéri a tagokat, hogy tegyék félre nemzeti érdekeiket kompromisszumok elérése érdekében, valójában azonban egyben kulcsfontosságú hatalmat is jelent a napirend kialakításában, és a kérdés az, hogy ezzel mit kezd Budapest.  

Bóka János Európa-ügyi miniszter kifejtette: Magyarország tisztában van azzal, hogy erősen figyelni fogják, vajon valóban őszinte közvetítőként működik-e, és még az sem kizárt, hogy a magyar soros elnökséggel szemben keményebb követelményeket állítanak. Állította azonban, hogy Magyarország megugorja ezt a magasabb lécet is – a baj csak az, hogy Európa ezt nem hiszi. 

Az elmúlt években Budapest tüske volt az EU körme alatt, egyebek mellett az Ukrajnával kapcsolatos lépések akadályozásában, odahaza pedig azzal, hogy nem tartja tiszteletben a jogállamiság elveit. 

Kevesen kételkednek abban, hogy Orbán a soros elnökséget arra fogja felhasználni, hogy maga felé hajlítsa a dolgokat. Ezért az EU keményen dolgozik azon, hogy néhány érzékeny témát eltakarítson az útból még a belga elnökség vége előtt. Ilyen a csatlakozási tárgyalások megkezdése Ukrajnával és Moldovával, egy újabb szankciós csomag elfogadása Oroszország ellen, és az Ukrajnának szánt milliárdos segélycsomag elindítása. Magyarország egészen a legutóbbi napokig akadályozta több kulcskérdés megoldását, és ez annyira irritálta a többi 26 tagállamot, hogy szóba került még Budapest szavazati jogának megvonása is. 

Sok brüsszeli nagy megkönnyebbülésére a magyar elnökség nem kulcsfontosságú törvényhozási időszakra esik. Mire a választások utáni új bizottság elkezd indítványokat tenni, a magyar elnökségnek már majdnem vége lesz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesz tűzijáték. Nagy médiashow várható, amikor Orbán elmegy az európai parlamentbe, amely tavaly egész sor stratégiát vetett fel a magyar soros elnökség gyengítésére, illetve egyenesen megakadályozására. 

Mivel nincs szaftos politikai napirend, Orbán várhatóan a nemzetközi színtéren aknázza majd ki az EU élén töltött idejét, azt a befolyást akarja majd használni, amelyet kétoldalúan építhet harmadik országokkal – idézte az amerikai portál Milan Ničt, a Német Külügyi Tanács kutatóját. 

A Politico szerint ezek a harmadik államok nem mindenkinek tetszenek. Ezzel kapcsolatban a portál Donald Trumpot, Vlagyimir Putyint és Hszi Csin-pinget említette azzal, hogy Orbán közelsége e két politikushoz éles ellentétben áll a többi tagállam álláspontjával. Az európai fővárosok legnagyobb aggodalma, hogy a magyar soros elnökség idején Budapesten át orosz befolyási művelet következhet be – írta a portál egy uniós diplomatát idézve.   

Bóka ezt vitatta azzal, hogy „semmi fenntartható nincs abban az állításban, hogy barátságban állnánk Moszkvához, vagy Pekinghez. Az EU külpolitikájával kapcsolatos magyar álláspont pragmatikus, az európai és magyar érdekekben gyökerezik” – mondta. 

Krekó Péter (Political Capital) úgy látja: a nemzetközi reflektorfény paradox módon elősegítheti Orbán fékezését. „Hajlok arra, hogy a magyar elnökség nem jár majd annyi botránnyal, mert igencsak visszaüthet, ha valaki zűrzavart kelt, és tönkreteszi a befolyásgyakorlás lehetőségét” – mondta.  

Végül a Politico kiemelte: Orbán arra is felhasználhatja a soros elnökséget, hogy az európai választáson megmutatkozó jobbratolódás nyomán befolyást gyakoroljon a jobboldal egyesítésére irányuló törekvésekre, noha a pártja politikai „hajléktalan”, amióta otthagyta az Európai Néppártot. 

euronews

Működési zavarokkal indul a soros magyar EU-tanácsi elnökség

Időpont-egyeztetési nehézségek miatt elmarad a biztosi testület tagjainak júliusi budapesti látogatása, az előzetes tervek ellenére pedig Orbán Viktor nem tart elnökségi székfoglalót az új EP július közepi alakuló ülésén — írja a Szabad Európa. #EuropeNews

Privátbankár․hu • Káncz Csaba

Az új EU külügyi főnök nekimegy Budapestnek és Moszkvának

A dinamikus Kallas nagy hangsúlyt fektet az EU védelmi képességeinek megerősítésére, az energiabiztonság fokozására és a demokratikus ellenálló képesség előmozdítására. Moszkva, Budapest és Belgrád várhatóan erőteljes nyomás alá kerül. Káncz Csaba jegyzete.

Die Presse

AfD scheitert vorerst mit Bildung einer eigenen EU-Fraktion

Úgy tudni, hogy az AfD egyelőre felsült a tervével, hogy új frakciót hozzon létre Strasbourgban. Az alakuló ülés elvileg ma, csütörtökön lett volna Brüsszelben, ám sajtóértesülések szerint a szervezők lemondták, mégpedig arra hivatkozva, hogy egyes lehetséges partnerek túl nagy kockázatot jelentenek, mivel például nem ítélik el egyértelműen a holokausztot.

Mint emlékezetes, az német pártot pont ilyen okokból tették ki az európai választás előtt a szélsőséges ID-pártcsaládból. Az AdF listavezetője ugyanis védelmébe vette az SS-t.

Az új frakcióba mindenesetre bejelentkezett a Mi Hazánk, a bolgár Újjászületés, a román SOS, valamint a lengyel Konfoderacja is. Ahhoz hogy az ötletből legyen is valami, legalább 7 országból 23 képviselőt kell(ene) mozgósítani

Vélemény

Szabad Európa • Németh Dóra, Kósa András

Éppen ott nem foglalta el a kormány Brüsszelt, ahol a legfontosabb lenne

Magyarország Szlovákia mellett az egyetlen olyan tagállam, amelynek sem teljes jogú kinevezett főigazgatója, sem főigazgató-helyettese nincs az Európai Unióban. A három magyar igazgató politikailag súlytalan helyen dolgozik az Európai Bizottságon belül.

Facebook • Szent-Iványi István

Baljós előjel a soros EU elnökség előestéjén

A magyar diplomaták Bóka János irányításával hónapok óta lázasan bizonygatják, hogy a magyar EU elnökség a hagyományoknak és elvárásoknak megfelelő konstruktív, jóhiszemű, kompromisszumkereső elnökség lesz, felkészültünk az ún. „honest broker“ (tiszteséges közvetítő) szerepre. Nekik azonban inkább Orbán Viktort kellett volna meggyőzniük erről és nem a partnereinket.

444 • Szily László

A hasmenéses kakukk

Minden ország megvédi az állampolgárait, ha mások cseszegetik őket. Szóban mindenképp. A miniszterelnök eddig sem tűnt a maga urának, ha Oroszország került szóba. Ezzel a lépéssel beismerte, hogy már annyi mozgásteret sem kap Moszkvától, hogy a szuverenitásnak legalább a látszatát fenntarthassa.

ES․hu • Széky János

Álmodozások kora

Egészséges országban ez annyit jelentene, hogy a kormányzás totális csőd. Egészséges ( = demokratikus) országban a kormány belebukna. Magyarországon lényegében meg se kottyan. Az első olyan országos választáson, június 9-én, ahol a publikum értékelhette a kormányzat aktuális teljesítményét, a Fidesz–KDNP (…) arányos rendszerben több mandátumot szerzett, mint az ellenzék együttvéve.

Újnépszabadság • Berend T․ Iván

Bankett Hunniában

>Nagy-nagy örömhírre ébredtünk! De hadd idézzem magát a miniszterelnököt: “Megvalósult az elmúlt 15 évben felépített munkaalapú gazdaság”. Nincs jó napom, nem jut eszembe milyen alapú volt az Orbán korszak előtti gazdaság, ami nem munkára épült. De ez nem is fontos. A lényeg a munkaalapú gazdaság igazság-teremtő hatása. Ha valaki több és jobb munkával többet és jobbat produkál, többet is kap vissza. Lám Orbán apja, leánya, veje már multi-milliárdosok és legjobb, kisiparos barátja az ország leggazdagabb embere.

Hirtelen az éles szemű Miroslav Krleža, horvát író jutott eszembe aki 1939 és 1962 között írta meg a “Bankett Blitvában” című szatíráját a Kárpát medence világáról.

24․hu • Bita Dániel, Pető Péter

Török Gábor: Egymást figyelik a fideszes politikusok, hogy lesz-e dezertőr

A borogyinói csatához hasonlítja a Fidesz szemszögéből az EP-választást a politológus. Interjúnkban arról is beszél, hogy miért lenne érdeke Magyar Péternek egy fideszes politikust átvenni a Tisza Pártba, hogy miért látunk majd egy új Karácsony Gergelyt, és hogy Gyurcsány Ferenc már nem lesz királycsináló.

444 • Windisch Judit

„Magyar Péter felépítette önmagát és ezzel be is zárta a pártot”

Nem a szavakból, hanem a tettekből fog kiderülni, milyen ideológiát képvisel a Tisza Párt. Erről beszélt a 444-nek Szabó Andrea társadalomtudós. Mielőbb meg kell találniuk a 106 országgyűlési képviselőjelöltjüket, Magyar Péter egyedül már kevés. Bár több helyen megelőzték a Fideszt, de ettől még nem lettek néppárt.

Telex • Cseke Balázs

A DK annyira elképzelhetetlen Gyurcsány nélkül, mint a Fidesz Orbán nélkül

Gyurcsány Ferenc szerint nem követtek el komolyabb hibát a kampányban, ezért a kudarcos választási eredmény után sem mond le a DK éléről. A döntés szimbolikus jelentőségén túl egy új vezető újraszervezhette volna a baloldalt, és megszűnhetett volna a gyurcsányozás is. Másrészt meglett volna az a veszélye, hogy Gyurcsány nélkül teljesen összeomlik a párt. A Jobbik és a Momentum teljes sorcserével próbál kimászni a gödörből.

Qubit

Földes B. István fizikus: Megélhetési kutatók nincsenek

Az elmúlt évtizedekben csak azok a doktori ösztöndíjasaim jutottak el a tudományos fokozatig, akiket családjuk jelentős mértékben tudott anyagilag támogatni, a többiek elmentek „megélhetést” keresni – írja az MTA doktora Krausz Ferencnek címzett levelében, amit változtatás nélkül közlünk.

HírKlikk • Millei Ilona

Polónyi István: komoly ára van az egyetemek elhibázott koncepciójának 1. rész

Polónyi István oktatáskutató szerint komoly ára van annak, hogy az idén három magyar egyetem is jelentősen javított a Quacquarelli Symonds (QS) 2025-ös globális egyetemi rangsorában a tavalyihoz képest. Mégpedig az, hogy az elvárásoknak megfelelően ugyan nőtt a külföldi hallgatók száma, de kiszorultak a magyar hallgatók, és az oktatók – ahelyett, hogy oktatnának – megpróbálnak publikálni. Mindez pedig Palkovics László Fokozatváltás a felsőoktatásban című koncepciójának az eredménye, amiben azt tudta eladni Orbánéknak, hogy Magyarországon minden egyetemnek világszínvonalúnak kell lennie. Ezzel tudott fellépni az MKIK stupid szakképző szemléletével szemben. Ám Polónyi szerint nem kellene minden egyetemünknek világszínvonalra törekednie.

Válasz Online • Sashegyi Zsófia

A kormány kizsarolta: a Műegyetem elrántotta a kormányt a modellváltás felé

Új korszakához érkezett a Műegyetem. Az ország egyik legnagyobb presztízsű állami felsőoktatási intézményét a fenntartó oly’ mértékben éheztette ki, hogy az jó eséllyel maga indítja el csatlakozását az alapítványi egyetemek köréhez. Hogyan jutott el idáig a BME, mi az igazság a finanszírozását illetően, mely alapítványi egyetemek pályáznak a helyére, kik és milyen titkos küldetéssel vezették a modellváltás felé az intézményt és hogyan próbálták meg befolyásolni kormányzati körökből a rektorválasztást? Teljes háttér.

24․hu • Vitéz F․ Ibolya, K․ Kiss Gergely

Hiába a sok ázsiai nagyberuházás, vállalhatatlan feltételeket diktálnak, hoppon marad a magyar építőipar

Kongatják a vészharangot az építőipari vállalkozások, mert a keleti tőkebeáramlás mellékhatásaként azt tapasztalják: nem rúgnak labdába a gigaépítkezéseken, miközben a kormányzati beruházásokat felfüggesztették. A török, koreai és kínai befektetők fővállalkozót, alvállalkozókat, munkaerőt, sőt alapanyagot is hoznak magukkal országukból.

Nemzetközi

telex • Király András

„Te vagy a legrosszabb!” „Nem, te vagy a legrosszabb” – Trump se lépett túl az árnyékán, de Biden nagyon rosszul jött ki az első jelölti vitából

Vesztenivalója pedig csak Bidennek volt, mert Trumptól senki se várt többet. Az elnöknek azt kellett volna bebizonyítania, hogy képben van, kompetens, képes még négy évig ellátni feladatát. A színpadon egy fáradt, mondataiba belezavarodó 81 éves embert láttunk.
Jon Stewart’s Debate Analysis: Trump’s Blatant Lies and Biden’s Senior Moments (YouTube — The Daily Show)
 

DER STANDARD

Putin bunkert sich ein

Putyin az oroszokat még az eddiginél is sötétebb információs lyukba zárja, egyre több nemzetközi hírforrás nem fogható Oroszországban. Az orosz elnöknek most új barátai vannak, mint Észak-Korea, Irán, és Magyarország. A kérdés azonban most már úgy merül fel: „Teljesen mellettem vagy? A Nyugathoz tartozol, vagy hozzám?” – figyelmeztetett Hans Rauscher kiváló szemleíró a liberális bécsi lapban. 

A több tucatnyi most betiltott nemzetközi orgánum között van az osztrák ORF közszolgálati műsorszóró is, Moszkva megvonta az ORF utolsó tudósítójának akkreditációját is, és felszólította az újságírót az ország elhagyására. 

Nincs mit csodálkozni: ez hozzátartozik a totalitárius rendszer kiépítéséhez, amelyet Putyin egyre határozottabban visz előre. Putyin már nem Ukrajna, hanem a Nyugat ellen vív háborút. Ezt maga mondta, bár ő a „kollektív Nyugat” fogalmat használja. Ebbe bele tartozik például Japán is, amelyek földrajzilag ugyan nem, de irányzatukat tekintve a Nyugathoz tartoznak. 

Ez érvényes Ausztriára is, ahol még mindig sokan élnek abban az illúzióban, hogy Ausztria semleges országként valamiféle különleges kapcsolatban van Oroszországgal és az elnökével – írta a szerző. 

Válasz Online • Ablonczy Bálint

Le Pen a kapuk előtt – megelőző csapásként nyitott utat Macron a radikáljobbnak, de magát lőheti lábon

Az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványát előzte meg Emmanuel Macron francia államfő az előrehozott választások kiírásával, ám a döntése saját csapatait zilálta szét és a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés hatalomra jutását segítheti elő. A most vasárnap tartott időközi választás első fordulója toronymagas esélyese a radikális jobboldal, de kétséges, hogy abszolút többséget szerez-e a Nemzetgyűlésben. Franciaország az EU szempontjából kulcspillanatban gyengül meg. Helyzetjelentés Párizsból.

DER STANDARD

Strache lobbyierte als Vizekanzler für Obi und Müller in Ungarn

Heinz Christian Strache Strache az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke alkancellársága idején lobbizott Magyarországon az OBI barkácsáruház-lánc, valamint a Müller drogérialánc érdekében. Ez derül ki a liberális osztrák Der Standard, valamint a HVG közös tényfeltáró munkájából. 

Meg nem nevezett források eljuttattak az osztrák lap szerkesztőségébe összesen mintegy 180 oldalnyi chat-leiratot, amelyek a „vörös-kék” koalíció hatalommal való visszaélését vizsgáló parlamenti bizottság elé került anyagok részét alkotja. A szokatlanul hosszú cikkben a Der Standard részletesen idéz beszélgetéseket, amelyek Strache, illetve a két áruházlánc vezetői között folytak. Ezekből kiderül egyebek mellett az is, hogy Gulyás Gergely akkori kancelláriaminiszter 2019-ben Strache vendége volt a bécsi Operabálon.

A lobbizás célja az volt, hogy a két lánc terjeszkedni tudjon annak ellenére, hogy Magyarországon törvénnyel igyekeztek visszaszorítani a plázák építését, ezért 2012-től kezdve 400 négyzetméternél nagyobb üzlethelyiségeket csak az illetékes hatóságok külön engedélyével lehet építeni. 

Az egykori alkancellár chatjei azt mutatják, hogy a magát „a kisember rendszer ellen küzdő pártjának” tekintő FPÖ sok energiát fordított arra, hogy nagyvállalatok kívánságait teljesítse, és afféle ombudsman volt a gazdagok és hatalmasok, no meg a többi jobboldali populista és szélsőjobboldali számára. Ugyanis ami az FPÖ ma az Európa szerte kiközösített német AfD számára, arra  szövetségesekre az EU-ban, ahol teljesen elszigetelődött — Orbán Viktornak mát öt évvel ezelőtt is szüksége volt.  

A beszélgetésekből az is kiviláglik, hogy Strache Szalay-Bobrovniczky Vincénél is lobbizott: a nagykövet szervezte meg a találkozó Gulyással az OBI tulajdonosa számára.   

A lap kérdéseire Strache azt válaszolta, hogy mindössze a tárgyalási lehetőséget teremtette meg osztrák vállalatok számára. Hozzátette: tudomása szerint az OBI nem építkezett Magyarországon. Wegscheider, az OBI tulajdonosa hasonló értelemben nyilatkozott a lapnak. A lap szerint ebből annyi igaz, hogy az OBI nem építkezet, de az OBI nem is épít, hanem bérli a helyiségeket. Ám például Kiskunhalason az építkezésbe befektető cég két héttel azután alakult meg, hogy Wegscheider 

jelentette Strachének, hogy sikerrel jártak a megbeszélései. Tény, hogy az OBI 2019-ben Debrecenben bemutatótermet,  és Pécsett  2022-ben egy 7800 négyzetméteres áruházat nyitott. 

A lap részletesen ismertette azokat a chateket is, amelyeket a Müller drogérialánc tulajdonoságnak egyik akkori bizalmasa, Walter Schiefer folytatott Strachéval. Az illető 2020-ben kivált a cégből, és gyakorlatilag nem található. A dokumentumokból kiderül: ő Budapest főpolgármesterével tárgyalt sikeresen. 

Erwin Müller tulajdonában van 2019 óta a Váci utcában lévő volt Fontana üzletház, és a „politikára” annak lebontásához volt szükség, amelyért sok évig küzdött az osztrák cég. A bontási és építési engedélyt 2020 őszén kapta meg. Az új épületben 40 reprezentatív lakás lesz, valamint 3000 négyzetméter kereskedelmi felület, amelynek egy része egy Müller bolt lesz.   

 

Portfolio․hu • Zsoldos Ákos

Ha 10 éve azt mondják nekem, hogy Románia utoléri Magyarországot, nehezen hiszem el

Románia jelentős gazdasági fejlődésen ment át az elmúlt 20 évben, amelynek nagyrészt a nyugati gazdasági rendszerbe történő beintegrálódás volt az oka – mondta el lapunknak adott interjújában Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja. A közgazdász szerint abban, hogy Románia a régió többi országához képest is jól teljesített, nagy szerepe volt az ország adottságainak, valamint annak, hogy a kormányzat hagyta a piac szabályait érvényesülni. Azt Bálint is megerősítette, hogy a fejlettségi mutatókat nem lehet készpénznek venni, és bár a román gazdaság fejlődését odahaza nem egyformán érzi mindenki, szerinte az eredmények elvitathatatlanok. A jövő már bizonytalanabb, a várható organikus lassulás mellett ugyanis jelentős kockázatot jelent a költségvetés helyzete, amely azonnali beavatkozást igényel. Mindent figyelembe véve viszont Románia folytathatja a felzárkózást, és az évtized végére még közelebb kerülhet az EU-s fejlettségi szinthez – addigra talán már eurója is lesz az országnak.

Nekünk tetszett

Válasz Online • Élő Anita

Egy titkosrendőr négy élete – a III/6-os ügyosztálytól a gyermekklinikáig

Egy brit és egy magyar fiatal 1968-ban egymásba szeretett Budapesten. Ötven évvel később derült ki, hogy minden lépésüket figyelte a kommunista titkosszolgálat. A kelepcét állító titkosrendőr néhány évvel később már doktori címmel egy budapesti klinikán gyógyított gyerekeket. Lajti Rudolf a nemrég bemutatott 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című film kapcsán került elő, ám az alkotók a történetet nem az ő személyére fűzték fel. A Válasz Online több hónapos kutatás után bemutatja dr. Lajti négy életét: a titkosrendőrt, a klinikai szakpszichológust, az ékszerkereskedőt és a magyarországi metoo-t kirobbantó botrány (a Sárosdi Lilla-, avagy Marton László-ügy) hátterében feltűnő figurát. Émelyítő történet következik, csak felnőtt olvasóknak.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.