Fókuszban
|
Jelen • Tóth Ákos |
Pető Iván, Szent-Iványi István: Orbán sebeket kapott, de a rendszere még nem rendült megAz a rossz hírem, hogy ha egy domináns párt felnőne a Fidesz mellé, akkor majd ahhoz a helyzethez alakítja a Fidesz a választási rendszert, ahogy a fővárosi szisztémát is megváltoztatták kizárólag azért, hogy győzelme esetén, ne legyen többsége Karácsony Gergelynek. Addig, amíg ez a rendszer van, elképzelhetetlennek tartom, hogy választással legyőzhető – mondja a Jelennek Pető Iván. Szent-Iványi István viszont úgy véli, a NER annyira diszfunkcionális, hogy nem tud sokáig fennmaradni a jelenlegi formájában, s benne van a pakliban az is, hogy megbukik. Az egykori SZDSZ két meghatározó személyisége a közelmúltban részt vett a XIII. kerületben független képviselő-jelöltként induló, a Corvinusról eltávolított Ádám Zoltán kampányának eseményén. Ezt követően beszélgettünk velük liberalizmusról, Magyar Péterről, egy palotaforradalom lehetőségéről és a türelem fontosságáról. |
Ukrajna
|
Facebook • Rácz András |
Zelenszkij eredeti mandátuma lejárt, de ettől még továbbra is ő marad Ukrajna legitim elnöke2024. május 20-án lejárt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a 2019-es megválasztásával szerzett ötéves mandátuma. Azonban a háborús helyzet, és konkrétan a hadiállapot miatt továbbra is ő marad Ukrajna legitim elnöke mindaddig, amíg nem lehet új elnökválasztást tartani (vagy nem mond le, vagy nem válik képtelenné a feladata ellátására.) |
Hírek
|
Szabad Európa • Gyévai Zoltán |
Második szakaszban a szuverenitásvédelmi törvény miatt folyó uniós eljárásA második szakaszba léptette csütörtökön az Európai Bizottság a magyar szuverenitásvédelmi törvény miatt még februárban indított eljárást, két hónapot adva az Orbán-kormánynak a korrigálásra. A Szuverenitásvédelmi Hivatal sorsa valószínűleg az Európai Bíróságon dől majd el. |
|
444 • Haász János |
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kacifántos eszmefuttatásban ismerte el, kétszer is, hogy a magyar politika az orosz érdekek kiszolgálójaBékepártiság biturbó: a világ legeslegeslegbékepártibb kormányának honvédelmi minisztere szerint „haderőt kell építenünk”, hogy kimaradhassunk a háborúból. |
|
telex • Sarkadi Zsolt, Halász Júlia |
Rendőröket küldött ránk a TEK, hogy Szijjártó elmenekülhessen a kérdéseink előlA külügyet érő orosz hekkertámadásról kérdeztük volna a külügyminisztert egy nyilvánosan meghirdetett kalocsai fórumon, de mikor megtudták, kik vagyunk, a szervezők úgy döntöttek, inkább mégsem sajtónyilvános az esemény. Aztán a rendőrség és a TEK is bedobta magát. |
|
telex • Király András |
Csütörtök hajnalban hat fegyveres adónyomozó tartott házkutatást Szigetvári Viktor otthonábanSzigetvári szerint teljesen indokolatlanul, mert egy Észtországban bejegyzett, ott is működő cége iratait keresték otthonában, ahol feleségével és kisgyermekeivel él. Nem is találtak semmit. Most éppen Karácsony Gergely 2019-es kampányának pénzügyei adtak apropót a hatósági fellépésre. |
|
444 • Botos Tamás |
Öt, azaz 5 lélegeztetőgépet ad a kormány Ukrajnának„A szolidaritás jegyében.” |
|
Qubit • Kende Ágnes |
Drámai képet fest a magyar iskolákról és a tanulók teljesítményéről a közoktatás helyzetét bemutató tanulmánykötetMa jelent meg a Közoktatás indikátorrendszere 2023 című kiadvány, ami 2015 óta kétévente tudósít a közoktatás aktuális állapotáról. Az egyre romló oktatási rendszerből nemcsak a tanárok hiányoznak, de a legjobban teljesítő tanulók aránya is csökkenést mutat. |
|
telex • Weiler Vilmos |
Egyre rosszabb pontszámokkal vesznek fel diákokat a magyarországi tanárképzésekreA 2010-es évek második felétől egyre silányabb teljesítményű diákok kerülnek a tanárszakokra. |
|
444 • Solti Hanna |
Bejelentették a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új tanárképző karátA képzési kínálatban kitüntetett helyen szerepelnek a nemzeti identitás kialakításában fontos szerepet játszó tanári szakok — például a magyar nyelv és irodalom vagy a történelem. |
|
Népszava • Danó Anna |
Drámai a helyzet, már több mint 40 ezer ápoló hiányozhat a magyar egészségügyi rendszerbőlVan, ahol már nincs negyven alatti dolgozó. Míg öt évvel ezelőtt ezer lakosra 6,2 ápoló jutott Magyarországon, tavaly már csak 5,3. Látszik az is, a legközelebb hol szakad el a cérna. |
|
Népszava • Juhász Dániel |
Egészségügy: júliustól új időszámítás az időpontfoglalásbanA betegek kétharmadának a szakrendelésekre való bejutás, 49 százalékuknak pedig az időpontfoglalás okoz gondot egy kormányzati megbízásra készült kutatás szerint. Ezt orvosolná a kabinet azzal a júliustól bárki számára elérhető rendszerrel, amelyben az orvosi vizsgálatokra maga a beteg foglalhatja le, módosíthatja az időpontot, abban a szakrendelőben, ahol a leggyorsabban kaphat ellátást. |
|
telex • Nagy Nikoletta |
Vitézy: Lázár János újabb hadüzenetet küldött BudapestnekA főpolgármester-jelölt szerint elfogadhatatlan, hogy Lázár Debrecenbe vinné a Közlekedési Múzeumot a kőbányai Északi Járműjavító helyett. |
|
24․hu • Spirk József |
Főleg EU-pénzből épült meg a hazai lombkorona-sétányok Rolls-Royce-aHadházy mutatott rá, hogy a 200 milliós induló ár a végére 640 millióra emelkedett. |
|
444 • Herczeg Márk |
Orbán: Látom, amit az emberek még nem látnak, tudom, mi történik majdA miniszterelnök szerint az előttünk lévő két-három év a kivételesen jó évek közé tartozik majd Magyarország történetében. A Blikknek beszélt arról, hogy van egy terve, ami sikerülni is fog, és az átlagnál sokkal kevesebbet is téved. |
|
444 • Herczeg Márk |
Szerelemfoci: Orbán Felcsúton bemutatta a helyi futball 100 éves történetéről szóló könyvetMészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke finanszírozta meg a könyvet, de nem minden falu van ilyen helyzetben – mondta a miniszterelnök. |
|
24․hu |
Kiderült, melyik termékek drágultak legjobban MagyarországonTöbb mint két évbe telhet, mire visszanyerik a vásárlóerejüket a magyar fizetések. |
|
Portfolio․hu • Szász Péter |
Semmi nem álltja meg a boltbezárási hullámot – Újabb 4 ezer üzletre került lakat2023 második felében újabb 4 ezer kiskereskedelmi egység zárt be Magyarországon, ezzel folytatódott a hosszú évek óta tartó koncentráció. Ráadásul most, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felfelé módosította a szezonálisan igazított kiskereskedelmi forgalmi adatait még látványosabban nyílik az olló a boltok száma és a vásárlások volumene között. |
|
hvg․hu |
Ungváry Krisztián: Wass Albert meghamisította a zsoldkönyvét, és olyan kitüntetéseket írt bele, amilyenekkel nem is rendelkezettA mai Magyarországon ünnepelt írónak számító Wass Albert mindig is büszke volt a háború alatti teljesítményére, ám a bizonyítékok alapján inkább volt irodista, mint frontkatona, ezért is dönthetett úgy, hogy kissé kiszínezi a múltját. |
|
24․hu • Spirk József |
VSquare: Orbánék nemcsak kínai rendőrök, hanem megfigyelő kamerák telepítését is engedik PekingnekNem nyilvános megállapodás született a magyar és a kínai vezetés között. |
|
Népszava • Papp Zsolt |
Csődben a napelemes kivitelezők, sok „nyertes” család is elbukhatja eddig kifizetett önrészeitA kivitelező fizetésképtelensége esetén a már lekért előlegeket is a pályázón vasalják be. |
|
hvg․hu |
A helyi közlekedési szervezet szerint 625 millió forintnyi dugódíjjal tartozik a magyar nagykövetség LondonbanA dugódíj 2003-as bevezetése óta 65 milliárd forintnyi tartozást halmoztak fel a londoni nagykövetségek. |
Választás
|
Népszava • Krausz Viktória |
Polyák Gábor: Németh Balázs alkalmatlan a közszolgálatiság megjelenítéséreA vita formájánál nagyobb baj, hogy a közszolgálati média nem látja el a dolgát, közszolgálati feladatát – mondta a médiakutató, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. Interjú. |
|
Népszava • Juhász Dániel |
Magyar Péter: A hírhamisító Papp Dániel hazudik, az általa hivatkozott Eurobarométer-kutatás más témákat jelölt meg legfontosabbnakA politikus felhívást intézett a többi invitált párthoz, arról viszont továbbra sem nyilatkozott egyértelműen, hogy jelen feltételek mellett elmegy-e a vitára. |
|
Facebook • Karácsony Gergely |
Öt éve vadásznak rám, most ebben is szintet lépett Rogán Antal.A NAV emberei tegnap megint a jogi főtanácsadómnál és ügyvédemnél jártak, ma kora reggel pedig többeknek a magánlakásába rontottak be. |
|
telex • Brückner Gergely |
Házkutatás volt a DK újpesti polgármesterjelöltjénél a fradisták és az újpestiek közös számlagyára miattEgy éve nyomoznak abban az ügyben, amelyben Fradista Miki vezetésével egy hierarchikus szervezetben felépített bűnszervezet működött, 20 feletti kamucéggel, sok haszonhúzóval. Trippon Norbert „kampányházkutatásnak” nevezte a történteket, amiben nem tanú és nem gyanúsított. |
|
hvg․hu |
Magyar, Soros, Karácsony és Gyurcsány igen, Putyin valahogy nem fért rá a Fidesz új háborús plakátjáraMagyar Péterről napszemüveges, Sorosról vigyorgós fotót raktak be a plakát készítői. |
|
Válasz Online • Magyari Péter |
Magyar–Vitézy-jelenség: a NER kitermelte a saját ellenzékétMagyar és Vitézy az idei választás két legizgalmasabb új arca, mindketten a Fidesz környékén csináltak karriert, de most kihívói a kormánypártnak. Több polgármester-választás is a fideszes belharcok miatt lett izgalmas. Túl régi, túl nagy a kormánypárt, hogy minden sértettséget és különvéleményt el tudjon simítani. Kampányháttér. |
|
hvg360 |
Magyar Péter a HVG-nek: „Meg fogjuk nyerni 2026-ban a választásokat, és nem kell senkivel sem koalíciót kötni”Meggondolta magát: nem kötne koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel sem. Mitől változott meg a véleménye? Magyar Pétert, a Tisza Párt alelnökét somogyi túrájának záróestjén, Siófokon az országjárásról, a szervezetépítésről, a propagandáról és a hatalom személyiségtorzító hatásáról is kérdezte Gergely Márton és Hamvay Péter. |
|
24․hu • Farkas György |
Kövér László szerint minden magyar embernek kötelessége a Fideszre voksolniA fideszes házelnök szerint történelmi hőseinkhez méltó tett, megfelelő helyre húzni az ikszet. |
EU
|
European Roma Rights Centre |
Why we are boycotting the Hungarian EU Presidency — European Roma Rights Centre
Az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) bojkottálni fogja az EU magyar soros elnökségét, és erre szólított fel másokat is. Hosszú közleményében ezt egyebek mellett azzal indokolja, hogy hosszú ideje tiltakozik a magyar kormány rasszista politikája, és az ország Fidesz alatti demokratikus visszacsúszása ellen. Emberi jogi aktivistákként az értékeik, valamint magyarországi barátaik és kollégáik elárulása lenne, ha részt vennének olyan rendezvényeken, amelyeknek a vendéglátója a soros elnök Magyarország, és példájuk követésére szólítják fel a többi civil szervezetet is. A szervezet felsorolta mindazt, amiért az ország a nemzetközi bírálatok össztüzében áll, ezen belül az LGBTQ közösség jogait sértő törvényeket és intézkedéseket. Mindehhez a roma jogok szempontjából is hozzátett számos indokot, egyebek mellett azt, hogy a kormány visszaél a romák integrálására adott uniós pénzekkel, olyannyira, hogy részben a romák kirekesztésére használja, és például Nyíregyházán új szegregált közösséget épített. Nem halad az oktatásban sem a romák befogadása, és bár az EU nyolc éve kötelezettségszegési eljárás indított emiatt, nincs eredmény. A kormány nem lép fel az újra növekvő veszély ellen, hogy az utcákon mozgolódik a szélsőjobb, és ehelyett „cigánybűnözésről” szónokol. Részletesen szólt az új Szuverenitásvédelmi Hivatalról is, azzal, hogy a vonatkozó jogi szabályozás közvetlen veszélyt jelent a jogvédőkre, ügyvédekre és ellenzéki politikusokra. Az EU ezt elítélte, és jogi lehetőséget keres ennek megtámadására. A közlemény rámutatott: az EU Bizottsága azzal, hogy ilyen körülmények közözött felszabadított a befagyasztott pénzekből 10,2 milliárd eurót, elfogadhatatlan módon túllépte hatáskörét, és megsértette a szerződések őrzőjeként vállalt kötelességeit. Az ERRC a szabadságért, az alapvető jogokért, és a demokráciáért lép fel, többek között a roma és nem roma magyar állampolgárok érdekében. Ezért nem legalizálhatja részvételével a szélsőjobboldali magyar kormány rendezvényeit, és nem vállalhat vele cinkosságot például azzal, hogy részt vesz a Roma Befogadás Európai Platformja 17. alkalommal megrendezendő tanácskozásán – áll a közlményben |
|
hvg․hu |
Kizárja a német AfD-t a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia EP-frakcióAz AfD és az ID-frakcióhoz tartozó többi párt között hónapok óta nagy volt a feszültség. |
Vélemény
|
444 • Uj Péter |
A világ legeslegversenyképesebb versenyképességibullshit-póverházaEzt bírtuk kihozni a történelmi lehetőségből: modern gazdaság helyett Orbán leválthatatlan hatalmi rendszerét építettük fel. A kormányzati kamubullshithablatyipar legalább világszínvonalon termel. Lesz világverő, modern hadiipar meg kreatívipari világmárka. Pont, mint demográfiai fordulat. |
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Egy legenda vége: elbukott Orbán tévedhetetlennek hitt személyzeti politikájaA kormányfő Novák Katalint okolja a kialakult politikai válság miatt, hogy ezzel is fedje saját felelősségét. De mi volt Orbán szemében a lemondatott elnök igazi bűne? Mikor fogyott el a bizalom? És miért eresztették rá Lázár Jánost? Az Orbán–Novák kapcsolat epizódjai. |
|
Népszava • Csillag István |
Repedezik az ékHozott anyagból |
|
Szabad Európa • Lampé Ágnes |
Hegedűs Dániel: Magyarország az orosz hibrid hadviselés önkéntes hadoszlopává váltA German Marshall Fund külpolitikai elemzője szerint a Külügyminisztériumot ért orosz hekkertámadás nem hiba volt, hanem a „működés része”, a NATO-EU információk ezzel leplezett megosztására. Nem tudja megbecsülni, a Fico elleni merénylet után meddig tart a politikusok önmérséklete. |
|
Válasz Online • Stumpf András |
„Kit kentek meg az oroszok? A rendszert” – Gyarmati István az atomháború lehetőségérőlNem ismerünk más magyart, aki hozott már össze tűzszünetet oroszok és más nép között, Gyarmati István ráadásul azt mondja, most is meg tudná csinálni, orosz–ukrán-viszonylatban. A veterán csúcsdiplomata a Magyar Atlanti Tanács főtitkáraként és intézetvezetőként 73 évesen is aktív – a szocializmusban indult külügyi karrierje során vádolták már CIA- és BND-ügynökséggel, tanácsokat adott Horn Gyulától Antall Józsefen át Orbán Viktornak és Gyurcsány Ferencnek is. Játszottunk hát vele egy kis igaz-hamist a kormány legutóbbi, világháborúval riogató közleményének állításairól, de szó esett Orbán Viktor zsarolhatóságáról is. És persze egy elképesztő diplomatakarrier állomásairól. Nagyinterjú. |
|
444 • Kaufmann Balázs |
Az orosz kibertámadások után született egy terv a biztonságról, de nincs nyoma, hogy a külügy megvalósította volnaA minisztériumban a titkosszolgálatok bevonásával hamar elkészült egy dokumentum arról, hogyan lehetne biztonságossá tenni a külügy hálózatát. Minden jel arra mutat, hogy ez a terv azóta sem valósult meg. |
|
444 • Kaufmann Balázs |
Gulyás a szavakkal játszik, amikor azt mondja, bizalmas adatok nem kerültek külföldi kézbeA hekkertámadások tényét a kormány már nem tudja tagadni, de arról beszélnek, hogy bizalmas adatok nem szivárogtak ki. A trükkös válasz lényege az lehet, hogy mit neveznek bizalmasnak. |
|
telex • Dezső András |
Orosz hekkerek: a magyar külügy rendszerének feltörése csak a jéghegy csúcsaMég ha csak látszólag ártalmatlan és nem titkos emailekhez, fizetési vagy szabadságolási adatokhoz is fértek hozzá a magyar külügyminisztériumban, ezekkel is komoly kárt lehet okozni. A kulcsszó a tippkutatás, de az is lehet, hogy egy keményebb célponthoz juthattak közelebb. A háború kitörése óta az orosz hírszerzés egyik fészke Bécsben van. |
|
Telex • Hanula Zsolt |
Rogán Antal most végképp kettétörte a valóságotAz orosz hekkertámadás és Robert Fico merénylője ügyében a Fidesz olyan kommunikációs helyzetbe manőverezte magát, hogy választaniuk kellett, Gyurcsány vagy Trump lesz belőlük. Utóbbit választották, és ennek hosszú távon csúnya következményei lehetnek. |
|
444 • Szily László |
Rejtő Jenő-i diplomáciai húzással rúgja be a motort Sulyok Tamás, de ki ez a bissau-guineai elnök, akit meghívott Budapestre, és mi ebben az okosság a NER-nek?Darabokra vágott hivatali előd, káosz, szegénység, sok-sok kokain. Mi Magyarország vagy az Orbán család érdeke abban, hogy az államfő budapesti látogatásra hívja a koldusszegény nyugat-afrikai narkóállam elnökét, Umaro Sissoco Embalót? |
|
444 • Zöldi Blanka |
Személyes szálak fűzik a NER-kedvenc takarítócéget a százmilliárdos kórházi közbeszerzések kiírójáhozA B+N Referencia Zrt. több száz milliárdos megbízásokat kapott a központosított közbeszerzéseket lebonyolító KEF-től. A KEF egyik igazgatója korábban évekig a sokszoros nyertes cégnél dolgozott, felesége most is a B+N környékén tevékenykedik, a KEF-főigazgató felesége szintén. |
|
Portfolio․hu • Radó Péter |
Radó Péter: Folyamatosan zajlik az oktatás funkcionális leépülése MagyarországonA napokban jelent meg a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ által gondozott és kétévente frissített Közoktatás Indikátorrendszere 2003-as kötete. A közoktatás törzsindikátorainak legfrissebb adatait tartalmazó kötet bőséges illusztrációt tartalmaz arra a jelenségre, amit a PISA eredményekről szóló korábbi írásomban „funkcionális leépülésnek” neveztem. |
|
Szabad Vonalzó • Máté András |
Kell-e nekünk egy Faraday vagy egy Einstein?A „konzervatívnak“ nevezett oktatás újporosz rendszerétől talán meg lehetne óvni egy középosztálybeli Einsteint, de Faraday, az üvegfúvó fia, már nem biztos, hogy boldogulna az MCC és Setényi világában. |
|
Qubit • Kun Zsuzsi |
Magyarország 2023-ban sem lett jobb hely a gyerekek számáraA Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Gyermekjogi jelentéséből kiderül, hogy az iskolák, a gyerekvédelem és az egészségügy állapota is tovább romlott a korábbi évekhez képest. |
|
YouTube • fókuszcsoport |
Nem csak az ADÓFORINTUNK 💸 áldozzuk fel a MEGAFON oltárán 😵💫00:00 Bevezetés |
|
Lakmusz • Német Szilvi |
Hétköznapi facebookozóknak tűnnek, valójában a Megafon képezte ki őketTöbb mint 30 politikai véleményoldalt azonosítottunk, amelyek hivatalosan nem kötődnek a kormánypárti influenszerképzőhöz, üzemeltetőiket viszont megtaláltuk a Megafon-képzések csoportképein. |
|
Népszava • Sifter József |
Zajlik a kultúra fideszesítése, a hatalom már nem is titkolja, mi az, amit tilt, tűr vagy támogatAz elmúlt hetekben is egymás után kerültek napvilágra az egyes intézmények vezetői és alkalmazottaik között zajló – nem mindig tisztességesnek mondható – játszmák. |
|
444 • Haász János |
Mik voltak azok a törvénytelen zsebszerződések, amik miatt a lemondását követelve feljelentik Sulyok Tamást?Osztrák üzletemberek szegedi és soproni cégei környékén tűnt fel Sulyok Tamás. A gyanú szerint a földtörvényt kijátszó, kilencvenes években roppant népszerű zsebszerződéssel segítette őket földhöz jutni. A cégnyilvántartás szerint ráadásul még akkor is a kézbesítési megbízottjuk maradt, amikor már alkotmánybíró volt. |
|
Szabad Európa • Horn Gabriella |
A kormány köreihez került az állami földbirtokok jelentős része – elkészült az utolsó Ángyán-jelentésIntézményes földrablásnak hívja egy korábbi Orbán-kormány egykori államtitkára, Ángyán József a Földet a gazdáknak programot. Most az eddigi elemzéseit összefoglaló és lezáró országos jelentést írt a Fidesz-kormányok állami földprivatizációjáról. |
|
Válasz Online • Zsuppán András |
Üvegbe és betonba fogalmazott mérleg-főkönyv – itt a NER egyik legnagyobb merénylete Budapest ellenMég a korábbi izraeli ingatlanfejlesztő is szelídebb terveket készített, mint amit végül a „nemzeti nagytőke” hathatós kormányzati segítséggel megvalósított. Ezúttal nem a Bosnyák térről lesz szó, hanem egy másik XIV. kerületi projektről, a Városliget melletti, Tiborcz–Garancsi-féle Dürer Parkról. Az itteni védett épületek bontása Budapest főjegyzőjének birtokunkba került levele alapján jogsértő lehetett, de arra nem kaptunk választ, hogy Horváth Csaba zuglói polgármester tett-e lépést az ügyben. Közben kijöttek a lakótömbök látványtervei is, és kiderült, hogy hét-kilencemeletes monstrumokat erőszakolnak be az istvánmezei villák közé. A NER legkártékonyabb budapesti kiemelt projektjeit bemutató sorozatunk újabb része. |
|
mfor․hu • Kormos Olga, Kollár Dóra |
Térképen látszódik, milyen sok szülészet szűnt meg vagy szünetelt az utóbbi két évbenGyökeres átalakítás előtt áll a szülészeti ellátás Magyarországon. Talán épp azért, mert oly sok szülészet zárt be ideiglenesen vagy végleg. Már zajlik az országban azoknak az intézményeknek a kiválasztása, ahol „bensőséges hangulatú szülészeteken”, kevesebb orvossal, szülésznők jelenléte mellett adhatnának életet gyermeküknek a nők. Térképre helyeztük, hol volt az utóbbi időben gond a szülészeti ellátásokkal. |
|
Szabad Európa • Báthory Róbert |
„Egy halottnak nem mindegy, ki temeti el?” – A megtagadott utolsó kívánságLegalább három elhunyt szatmári férfi utolsó kívánságát tagadta meg a Református Egyház tiszteletese. Farkas Lajos bűne például az volt, hogy ő is feljelentett egy esperest, mert az elöljáró törvénytelenül oszlatta fel a vallási közösségüket és csavarta ki a kezükből a négymilliárdos iskolájukat. |
Nemzetközi
|
POLITICO |
The Kremlin’s growing influence in Orbán’s HungaryNem szabad hagyni, hogy az orosz-magyar kapcsolatok továbbra is ellenőrizetlenül alakuljanak – erre figyelmeztetett Edit Zgut-Przybylska, a Lengyel Tudományos Akadémia tanársegéde, a CEU tanára az amerikai portál európai kiadásában. A cikk címe: „A Kreml növekvő befolyása Orbán Magyarországán”. Orbán és Putyin barátsága két nacionalista erős ember ölelkezése, amelyben mindketten nyíltan elítélik a nyugati liberalizmust, és átalakították országuk politikai rendszerét. Orbán a Moszkvával és Pekinggel való gazdasági kapcsolatok elmélyítésétől azt reméli, hogy Magyarországot túlméretezett szerephez juttatja a globális döntéshozatalban, a Putyinhoz fűződő „barátsága” pedig táplálja a rohamosan növekedő kliensrendszert és a haverok finanszírozását. Erre a legjobb példaként említi a szerző Mészáros Lőrincet, a leggazdagabb magyar oligarchát, Orbán gyerekkori barátját, aki egyebek mellett megnyerte a Paks II építésére szóló közbeszerzést, egy több mint 12 milliárd eurós projektet, amelyet nagyrészt orosz hitelből építenek, és amely Magyarországot Európa többi országától eltérően még inkább a Kreml körüli pályára viszi. Emellett a cseh és a lengyel hatóságok feltárták, hogy a Voice of Europe elnevezésű, Fideszhez köthető híroldal oroszbarát propagandát terjeszt, és európai politikusokat fizet Németországban, Franciaországban, Lengyelországban, Belgiumban, Hollandiában és Magyarországon. A portál kíméletlen Ukrajna-ellenes propagandát és szélsőjobboldali nézeteket terjeszt 2022 óta, ezért szankcionálták is két Kreml-barát ukrán oligarchával együtt, akik állítólag mögötte állnak. Szólt arról is, hogy Gazprom szponzorálja a Ferencvárost, és ezt a magyar kormány lelkesen üdvözölte.
Mindez nyomatékosítja, hogy mennyire változott az orosz befolyás Magyarországon. Az Ukrajna elleni támadás előtt már jók voltak a Putyin és Orbán közötti kapcsolatok, de nem voltak ilyen mélyek. Például az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) magyarországi tevékenysége töredezett volt, és főleg helyi támogatók toborzására összpontosított. Most azonban Magyarország az orosz kémek biztos menedéke, és közvetlen vonala van Orbán kormányához. Miután Orbán 2022 óta akadályozza Európa erőfeszítéseit Ukrajna megsegítésére, egyre inkább a Kreml erőszakos képviselőjének tekintik. A többi európai állam visszaszorította az orosz nagykövetségek személyzetének létszámát, Budapesten ez a létszám nő – írta a szerző. Megemlítette a Nemzetközi Befektetési Bankot is, amely egy orosz irányítás alatti pénzintézet volt, amelynek az alkalmazottai, de még a vendégei is teljes diplomáciai mentességet és a Schengeni övezetben való szabad mozgást kaptak a budapesti székhelyen. Részletesen szólt a szerző a külügyminisztérium IT-redszerének meghekkeléséről, azzal, hogy ennek a minisztérium tudatában volt, valamint arról, hogy a magyar közszolgálati média a Kreml dezinformációját terjeszti, hogy igazolja Oroszország hadviselését, és még sorolta a példákat. Rámutatott: Brüsszelt és Washingtont mindez frusztrálja, de a jelek szerint zavarba hozta azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudna gátat vetni annak, hogy Magyarország autokráciákkal szövetkezik. A szerző szerint sok érvet lehet felhozni a Globális Magnyitszkij Törvény alkalmazása mellett, amelynek értelmében szankciókkal sújthatnák az emberi jogok megsértőit világszerte, így a magyar kormány magas rangú tisztségviselőit, és a közvetlen befektetésekkel járó orosz projektekben résztvevő magyar oligarchákat. Felhívta a figyelmet arra, hogy Mészáros Lőrincre külön összpontosítani kell, nem csak azért, mert sok orosz projektben érdekelt, hanem azért is, mert a bankja Orbán utasítására 10,6 millió eurót adott kölcsön Marine Le Pen 2022-es választási kampányára. „Tekintettel minderre, nem szabad tovább hagyni, hogy a Moszkva és Budapest közötti kapcsolatok ellenőrizetlenül alakuljanak tovább” – figyelmeztetett a szerző.
|
|
the Guardian |
Whether Robert Fico survives and resumes office or not, Slovakia stands on the brinkAz ötmilliós Szlovákia a szakadék szélén áll, akár visszatér hivatalába Robert Fico, akár nem, mert a már felszínre került megosztottságok széleskörű civil nyugtalansághoz vezethetnek – írta a brit liberális lap. Hozzátette: még nem zárható ki, hogy a bölcsebbek kerekednek felül, és nemzeti egységkormányt hoznak lére, de a jelek baljósak. Emellett Szlovákiában nem újdonság az erőszak – írta a szerző, és emlékeztetett a Fico-kormány korrupcióját kutató Ján Kuciak újságíró és menyasszonya elleni bérgyilkosságra. Az eset megrázta Szlovákiát, és a bársonyos forradalom óta legnagyobb tüntetések törtek ki. Mindez végül Ficót és az egész kormányát lemondásra kényszerítette, de előbb Fico még Soros Györgyöt vádolta meg a tüntetések szervezésével. Távozása reményeket keltett, de ez nem tartott sokáig. Előbb ugyan szenzációs győzelmet aratott az elnökválasztáson Zuzana Čaputová, és lett változást ígérő új kormány is, de jött a pandémia, egyre szaporodtak a kormány gondjai, és végül az országnak négy év alatt négy miniszterelnöke volt, ez adott alapot Fico visszatéréséhez. Ő pedig Orbán Viktorról vesz példát, Orbánhoz hasonlóan egyre inkább jobbra tolódik, és noha Szlovákia Ukrajna egyik legeltökéltebb támogatója volt, Fico most támadja a kormány Ukrajnánk küldendő fegyverekről szóló döntését, és például „amerikai ügynöknek” minősítette Čaputovát. A választási kampányban két szerepet is játszott: Fico a diktátor, és Fico a hazafi. Az eredmény szoros volt, de győzött, és heteken belül kiderült, hogy a liberálisok legsúlyosabb félelmeit is felülmúlja fellépésével. Ukrajna ügyében 180 fokos fordulatot hajtott végre, és most Fico és Orbán személyében két olyan miniszterelnök van az EU szívében, aki Putyinnal rokonszenvez. Egyikük sem szándékozik lehagyni sem az uniót, sem a NATO-t, hanem inkább belső tüske akar lenni. A Szlovákia jövőjéért folyó harc a sajtóért is, és a sajtóban folyik, és már érezhető is a nyomás a liberális orgánumoknál, de a fő csata a közszolgálati műsorszóróért folyik, amelynek helyére Fico „hazafiasabbat” akar állítani. Szlovákia egyik tragédiája, hogy sok fiatal elhagyja az országot, bár sokan csak a szomszédba mennek, ahol az eltökélten Európa-barát Petr Pavel választották meg államfőnek – vagyis a nagyobb testvér egyelőre más úton jár. |
|
DER STANDARD |
Illiberalismus von rechts: Eine neue Dynamik in Ostmitteleuropa?A Visegrádi négyek országában az illiberális populizmust egyre gyakrabban jobbról érik sikeres kihívások – ezt elemezte igen hosszú írásában Peter Techet jogász és történész, az osztrák Dunai Térség és Közép-Európa (IDM) intézet munkatársa. Varsóban, Prágában és Pozsonyban konzervatív politikusok győzték le az ottani populistákat – bár Pozsonyban csak átmenetileg -, és Magyarországon Magyar Péter, az új csillag igyekszik ezt a stratégiát Orbán ellen alkalmazni. A szerző elékeztetett rá, hogy a 2022-es választás után az ellenzéki táborban reménytelenség ütötte fel a fejét, az ellenzék maga is megosztott volt, és alig tudott Budapesten és néhány nagyobb városon kívül új választókat meghódítani. Orbán rezsimje még áll, de kinevettél volna, ha valaki pár hónapja azt mondja, hogy a kis falvakig bezárólag tömegek vonulnak az utcára. Magyar nem mindenekelőtt ideológiailag utasítja el Orbánt, sőt, e téren bizonyos kérdésekben egyet is ért vele. Azt mondja azonban, hogy Orbán maffiát épített ki, és ezért le kell váltani. Emlékeztetett a szerző a „kegyelmi botrányra”, azzal, hogy le kellett mondania Varga Juditnak, és ekkor lépett színre a volt férje. Magyar Péter, a Fidesz-bennfentes, aki az elmúlt 14 évben magas gazdasági tisztségekben dolgozott, és a hatalom legszűkebb elitjéhez tartozott. Támadta a Fideszt, aztán márciusban bejelentette, hogy saját párttal indul az európai választáson. Pártja heteken belül a legerősebb ellenzéki párttá vált, tudott támogatókat vonzani mind a reményvesztett ellenzéki pártoktól, mind a Fidesztől, és nem csupán Orbánt akarja legyőzni, hanem a jelenlegi ellenzéket is, és annak helyére akar állni egyedüli alternatívaként – írta Techet. Magyar most járja az országot, és vidéken is tömegeket mozgat. A Fidesz megpróbálja a bevett módszerét alkalmazni ellene, azt mondja, Magyar „Soros ügynöke”, baloldali, háborúpárti, az illegális migráció és a gender-ideológia híve, de a jelek szerint Magyarral szemben nem hat az, ami jó volt a „régi” ellenzéki pártok ellen. Magyar ugyanis a Fidesz narratíváját is a kormányzó párt ellen fordítja, és olyan álláspontokat is képvisel, amelyeket a Fidesz-szavazók is jól fogadnak. Sőt, nacionalista, helyenként EU- és Amerika-ellenes retorikát alkalmaz. Ugyanakkor elhatárolódik a mai ellenzéktől, mindenekelőtt Gyurcsány Ferenctől, mi több, elzárkózik az együttműködéstől mindazokkal, akik valaha együttműködtek Orbánnal, vagy Gyurcsánnyal – azt mondja, az egész legutóbbi 34 évet akarja leváltani a mai ellenzéket is beleértve. A politika két tábora, a Fidesz, valamint a többnyire baloldali és liberális ellenzék egyaránt támadja Magyart, de neki ez csak segít abban, hogy „az eleitek ellen küzdő új fiúnak” állítsa be magát, noha maga is a Fidesz-elit tagja volt 14 éven át. Némileg emlékeztet az olasz Beppe Grillo pártjára, még abban is, ahogyan pályázati úton választotta ki a párt jelöltjeit az európai választásra. Így jól képzett, de teljesen ismeretlen emberek kerültek a listára, ami erősíti Magyar vezérpozícióját a pártjában, és azt az arculatot is, hogy „az igazi, az egyszerű népet” képviseli. |
|
FRANCIA POLITIKA • Eszter-Petronella SOÓS |
Mit akar Macron, és mire van reális esélye? Kül- és belpolitikai helyzetképEurópa-politika, Ukrajna, atomfegyverek, francia érdekek – és belpolitika. Fekete Ritával áttekintettük mindazt, amiről most francia viszonylatban tudni érdemes. |
|
24․hu • Szalai Máté |
Kényes időszak, vezetői válság vár Iránra az elnök halála utánA konzervatív irányba tolódó rezsimben nincs biztos befutó, aki pótolhatná a helikopterbalesetben elhunyt Ebrahim Raiszi elnököt. Még nagyobb gond, hogy ő lehetett volna az 1989 óta hatalmon lévő legfőbb vallási vezető utódja. |
Nekünk tetszett
|
YouTube |
Hetényi Zsuzsanna irodalmár, író: El kell menni a rémes helyekre – Lakner – 24.05.18.Ogyesszától Odesszáig, vagy mondhatnánk azt is, hogy egy kolera karanténtól a Nyugati pályaudvarig ível Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész, esszéíró, műfordító… |
|
Jó Blog • Urfi Péter |
Alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori otthonaÓbuda önkormányzata megveszi a házat, és egy írók által vezetett alapítvány fogja szervezni annak programját. |
|
Qubit • Bodnár Zsolt |
Lovász Lászlót tiszteletbeli doktorrá avatták a Yale EgyetemenAz USA és egyben a világ egyik legrangosabb egyeteme szerint az MTA volt elnöke „zseniális matematikus és elméleti informatikus”, akinek a kombinatorikában végzett úttörő munkássága az emberiséget szolgáló alkalmazásokhoz vezetett. |
|
Népszava • Frank Zsófia |
Frankón: Még hogy a fiatalokat nem érdekli a politika!Kenyeres Kristóf és Lovas Milán még csak gimnazista, mégis fajsúlyos hobbit választottak maguknak: politikáról, közéletről készítenek riportokat a Balzac nevű YouTube-csatornán. Videó. |