Fókuszban
|
Válasz Online • Magyari Péter |
Óriási műsort csinált Orbán Viktor – mutatjuk, mit ért el veleDecemberben vétózott, hogy aztán február első napján elengedje az ügyet, Ukrajna négy évre szóló uniós pénzelését. Kulcsszereplőkkel folytatott háttérbeszélgetéseink nyomán furcsa kép rajzolódott ki a történet hátteréről, amelynek végén Orbán lényegében semmit sem kapott álláspontja feladásáért. S hogy akkor mire volt jó a sok hűhó? A magyar miniszterelnök rengeteget szerepelhetett és kiszámíthatatlanságával erőt mutathatott, hazai közönsége előtt világpolitikai tényezőként építhette magát, akinek már nem is dolga itthoni gondokkal bíbelődni. Exkluzív háttér. |
|
Szabad Európa • Gyévai Zoltán |
Orbán úgy járult hozzá az ukrán csomaghoz, hogy egyetlen hivatalos feltétele sem teljesültA magyar miniszterelnök ezúttal nem állt a megállapodás útjába, így az Európai Tanács úgy fogadta el csütörtökön az ötvenmilliárd euró összegű ukrán eszközt, hogy az Orbán Viktor által publikusan támasztott feltételek közül egyetlenegy sem teljesült. |
|
Direkt36 |
Zárt ajtók mögött Orbán valami nagyon mást hozott fel Ukrajna EU-csatlakozása ellenA Direkt36 információi szerint a miniszterelnök tavaly tavasszal egy zárt körű parlamenti tanácskozáson arról beszélt, hogy az ukrán csatlakozással túlságosan megerősödne a térségben az amerikai befolyás. Azt is mondta, hogy erre figyelmeztette Emmanuel Macron francia elnököt, de ő nem teljesen értette Orbán számításait. |
|
444 • Molnár Kristóf |
Több körben, Meloni és Macron vezetésével győzték meg az uniós politikusok Orbánt, hogy álljon el a vétójátólMár szerda este elkezdték győzködni a magyar miniszterelnököt, csütörtök reggelre pedig elérték, hogy Orbán is belássa, elfogytak az opciói. |
Izrael
|
euronews |
A Hamász-kapcsolat: Amerika után több nyugati ország is leállította az UNRWA finanszírozásátA kizárólag palesztinok segélyezésével foglalkozó ENSZ-szervezet ellen felmerült a gyanú, hogy több munkatársa részt vett az iszlamista szervezet októberi terrortámadásában. |
Ukrajna
|
444 • Kaufmann Balázs,plankog |
Az ukrán elnöki hivatal vezetője elmondta a 444-nek, miért nem támogatják a tűzszünetetSzijjártó Péter kicsit máshogy beszélt az ukrán szuverenitásról Ungváron, mint ahogy Orbán szokott a közrádióban. A külügyminiszter először járt Ukrajnában a háború kezdete óta, ott voltunk a rendkívüli biztonsági intézkedések mellett megtartott sajtótájékoztatón. |
|
telex |
Minden kilőtt lőszer növeli az orosz GDP-tMiközben Ukrajna éppen hiába vár 50 milliárd euró európai és 60 milliárd dollár amerikai segélyre, az orosz gazdaság látszólag lábon kihordja a szankciókat. De a kép csalóka, az orosz gazdaságot a háborús keynesianizmus röpíti, Ukrajna pedig idővel meg fogja kapni ezeket a pénzeket Téma podcastunkban Rácz Andrással és Király Andrással elemeztük a helyzetet. |
Hírek
|
Portfolio․hu |
Súlyos gazdasági károkat szenved Magyarország az állami korrupció miattA Transparency International Magyarország a jelentésében azt javasolja a kormánynak, hogy fokozza az erőfeszítéseit a korrupció elleni küzdelemben, javítsa a jogállamisági rendszereket, és erősítse az ellenőrzési mechanizmusokat. A civil szervezet kiemeli az átláthatóság és a számadás követelményét a kormányzati intézkedések terén, és hangsúlyozza a társadalmi párbeszéd és az együttműködés fontosságát a fenntartható fejlődés érdekében. A korrupció ráadásul a gazdasági adatok alapján súlyosan visszaveti a magyar felzárkózást: hiába a magas GDP-növekedés, valamint a beruházási ráta, a lakossági fogyasztás, a bővülési mutatók és a termelékenység javulás is jelentősen elmaradt a potenciálistól – ismertette Martin József Péter, a Transparency International (TI) magyarországi ügyvezetője, aki szerint globálisan így az ország beleragadt a közepes jövedelem csapdájába. |
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Fideszes szuverenitásvédelem: kínai óriásbank pénzeli az MVM-et100 milliárdos hitelkeretről szerződött az ICBC az állami vállalattal. Nem verték nagy dobra. |
|
Telex • Halász Nikolett |
Amerikai külügyi bizottsági elnök: Érdemes lenne megvizsgálni a vízummentesség eltörlését Magyarországgal szembenBen Cardin szerint azt is érdemes megvizsgálni, hogy nem kellene-e szankciót kezdeményezni a korrupt magyar politikusokkal szemben. |
|
Pénzcentrum |
Akinek esze van, az menekül? Sorra húznak el az országból a budapesti diplomásokMegvizsgáltuk, hogy az elmúlt több mint 30 évben hogyan alakultak a kiköltözési adatok, vármegyei bontásban hány magyar döntött úgy, hogy elhagyja az országot. Budapesten és Pest vármegyében a legmagasabb a kiköltözöttek száma a vizsgált időszakban, a nagyjából 361 ezer kivándorlásból közel 162 ezer ebből a térségből származik. Ahol összességében az iskolázottság a legalacsonyabb, onnan vándoroltak ki a legkevesebben külföldre. A célországokat még mindig Németország vezeti, a kontinensek közül pedig a magyarok 80%-a Európában keres új lakhelyet. |
|
Népszava • Juhász Dániel |
Utólag változtatott a szabályokon az Orbán-kormány, több mint 16 ezer pedagógus inkább nemet mondott a minősítésreAz előre jelzett 22 ezer fő közül mindössze 5,4 ezren vesznek részt az 2024-es eljárásban. Ráadásul a visszamenőleges szabályozás törvényességi aggályokat is felvet. |
|
Szabad Európa • Kerényi György |
Megválasztotta vezetőségét az új OBT: az elnök korábban fellépett az előző OBT mellett Handó Tünde kinevezettjeivel szembenA bíróságok igazgatásában komoly jogosítványokat szerző új testület elnöke Szabó Péter, a Győri Ítélőtábla bírája lett. A leköszönő OBT-elnök függetlenségpárti, a többi felszólaló az együttműködést hangsúlyozó beszédet mondott. A Kúria elnöke kicsit brüsszelezett. |
|
24․hu • Nagy Gergely Miklós |
Medián: Vitézy Dávid 23 százalékon áll, előzi a Fidesz jelöltjétEgy mostani választáson Karácsony Gergely győzne, ám Vitézy Dávid erősebb lehetne a fideszes jelöltnél egy friss felmérés szerint. |
|
24․hu • Bita Dániel, Benke Ágnes |
Győrfi Pált és Vitézy Dávidot is mérik a Fidesz által támogatott lehetséges főpolgármester-jelöltek közöttA mentőszolgálat szóvivője nem kapott ilyen felkérést. |
|
Magyar Hang |
„Hatvanpusztára az akkufeldolgozót!” – skandálták a fáklyákkal tiltakozó dühös sóskútiakA demonstrációt megelőző lakossági fórumról inkább elmenekült a polgármester. |
|
hvg․hu |
Nagy Márton: Magyarország a nagyon közeli jövőben nagyhatalom lesz logisztikábanMagyarország logisztikai nagyhatalom lesz, a beruházások megmentik az építőipart. A foglalkoztatottságot fel kell tornászni 85 százalékra, az inflációtól pedig már nem kell félni. Gazdasági tankönyvekből sem tanulható meg minden – mondta Magyarország gazdasági minisztere. |
|
Népszava • Danó Anna |
Követeléseik feléhez sem jutottak hozzá a kórházak hitelezői, a beszállítócégek az Orbán-kormány további intézkedéseire várnakA kabinet december eleji adósság rendezése ellenére a múlt év végén 62-63 milliárdra nőtt az ellátók tartozása. |
|
444 • Diószegi-Horváth Nóra |
Milliárdos szerződések felét fizette ki az állam a Covid-teszteket szállító baráti cégeknek, közbeszerzés nélkülA cégeket azóta már elkezdték felszámolni. |
|
Népszava • Szalai Anna |
Megjelent a rendelet a budapesti Dubajról, az Orbán-kormány gyakorlatilag felmondhatatlan megállapodást kötne az arabokkalÚj elem, hogy a rákosrendezői vasúti pálya helyét parkká alakítanák, de a megállapodás-tervezetbe a reptéri gyorsvasút odavezetése is bekerült. |
|
Szeged․hu • Szlavkovits Rita |
Véderdő-mizéria: kiderült, hogy nem az iskola, hanem három foci edzőpálya miatt vágatná ki az erdőt a püspökKiss-Rigó László a sportkomplexum részeként megépülő három edzőpálya miatt aggódik, erről a püspök beszélt egy szülői értekezleten. Az iskola elférne a város felajánlotta területen, de a három focipálya nem.
|
|
hvg․hu • Serdült Viktória |
Karsai Péter az elutasított népszavazási kezdeményezésről: Megyünk továbbAz ALS-beteg Karsai Dániel sorstársai sírva beszéltek csalódottságukról a döntés után. |
|
444 • Kaufmann Balázs |
Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnakA molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből. |
|
Népszava • Papp Zsolt |
Több ezer milliárd forintnyi vagyont rejteget tőkealapokban a NERA magántőkealapok száma egy év alatt közel megduplázódott és gyakorlatilag teljesen átszövik a magyar gazdaságot. |
|
Szabad Európa |
Vagyonnyilatkozatok: leadták az ideit a képviselők, egyre kevesebbet mondanak a számokNyilvánosak az országgyűlési képviselők, kormánytagok új vagyonnyilatkozatai, amelyekből kiderül, hogy az elmúlt egy évben hogyan alakult az anyagi helyzetük. A K-Monitor szerint azonban a tartalmuk nem megfelelő, nem kereshető, nem ellenőrzik, és a 2022-es módosításokkal még rosszabb lett. |
EU
|
Szabad Európa |
Meloni bemutatja: terv a migráció megfékezésére az Olaszország–Afrika-csúcsonMeloni olasz miniszterelnök hétfőn megnyitotta az afrikai vezetők csúcstalálkozóját, amelynek célja a földrészt érintő olasz fejlesztési terv bemutatása. Rómában azt remélik, hogy ez megfékezi a migrációt, diverzifikálja az energiaforrásokat, és új kapcsolathoz vezet Európa és Afrika között. |
|
Politico |
Europe’s Greens are on the ropesEUROPE’S GREENS TRY TO STAY RELEVANT: Belgian MEP Philippe Lamberts doesn’t really look like a Green. Dressed in his usual suit when we met for lunch at the Maison du Luxembourg restaurant near the European Parliament, the affable former IBM executive told me that when he became an MEP 15 years ago he kept the business attire as a strategy. “If someone who spent 22 years in a big U.S. multinational comes to tell you that indeed we need a fundamental shift of the economic system, probably this guy’s not totally crazy,” he said, over a dish of wild sea bass, fennel and pak choi. “I like to describe myself as a radical reformist, I’m not a revolutionary.” Now, after a decade of leading the Greens in the European Parliament, 60-year-old Lamberts is preparing to leave at a particularly painful moment, when the Greens’ internal conflict between pragmatism and idealism — embodied in his suit and green tie — is front and center. |
Vélemény
|
Klubrádió |
Csillag István: Ha a vonatok indulnak…Minél kevésbé működik jól egy szervezet, annál inkább hajlamos a vezetés a hiányosságokat egyrészt az állandó vezetőváltás lázas tevékenységével, másrészt a „kicsi a rakás” olvasszunk bele további szervezeteket gigantomániával és átszervezéssel álcázni. |
|
Válasz Online • Stumpf András |
Vitézy szoros versenyben van az ismeretlen fideszessel Karácsony ellen – már szinte biztos, hogy elindulMeglepő eredményt mutat egy, a Válasz Online birtokába került friss belső mérés: az LMP által rendelt kutatás szerint Vitézy Dávid máris 16 százalékon áll a főpolgármesteri versenyben. Az eredmény ismeretében most már szinte biztos, hogy a közlekedési szakember elindul a júniusi főpolgármester-választáson, s az LMP (valamint egy vagy több civil szervezet közös) listáját is ő vezeti majd. Értesülésünket mind az LMP háza táján, mind Vitézy környezetéből többen megerősítették, s hogy hivatalosan nem álltak még elő a farbával, annak leginkább a Fidesz az oka – máris mutatjuk, hogyan. Pillanatfelvétel a nagy Budapest-csata előtt. |
|
Népszava • Népszava |
EllentervHozott anyagból |
|
Facebook • Oltalom Rádió |
Eörsi Mátyással beszélgetünk a KEDDI KÖZÉLETI KÓSTOLÓ-banEörsi Mátyással a Liberális Internacionálé alelnökével Lendvai Ildikó beszélget a KEDDI KÖZÉLETI KÓSTOLÓ-ban |
|
Válasz Online • Élő Anita |
Megdőlt a negatív születési rekord – 7 női csoport, akik miatt bajban a kormány családpolitikájaSoha nem született még olyan kevés gyerek a modern Magyarország történetében, mint 2023-ban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal pénteki gyorsjelentéséből. A tavalyi már a második év, amikor megtört a 2012 óta tartó demográfiai lendület. 2021 óta közel nyolcezerrel csökkent a megszületett babák száma. Ott esett leginkább a születésszám, ahol már eleve alacsonyabb volt a termékenység: főként az ország fejlettebb régióiban élő nőknél. Hét pontba szedtük, milyen társadalmi csoportok miatt dőlt be a születések száma, és kerül az ország egyre távolabb a kormány demográfiai céljaitól. Át kell írni emiatt a népesedési forgatókönyveket is, mert 2050-re várhatóan 8,5 milliós sem lesz hazánk lélekszáma. Még a lakosságszám milliós bezuhanásához is legalább 1,65-ös termékenységi mutatóra lenne szükség. A következő 25 év alatt 1,1 milliónál is több ember tűnhet el Magyarországról. |
|
444 • Fődi Kitti |
Egy pályakezdő pedagógus többet fog keresni, mint egy 20 éve a pályán levő egyetemi oktatóTovább nő a bérfeszültség az állami egyetemeken oktatók és a közoktatásban dolgozó pedagógusok bérrendezése miatt. Az egyetemi oktatók egy jelentős része nettó 300 ezer forint alatt keres, miközben ők képzik a jövő pedagógusait. Szerintük a bérezések körül kialakult helyzet már nem egyszerűen méltánytalan, hanem ez egy alap egzisztenciális kérdés. |
|
Portfolio․hu |
Lerohanja Európát az új autóipari szuperhatalom: megszökni nem lehet, csak megszokniAz elektromosautó-gyártás ellátási láncába történő kínai befektetések legfontosabb tényezőit, trendjeit és következményeit vizsgálja a V4 országokra (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) fókuszálva Szunomár Ágnes, a Corvinus egyetem Globális Tanulmányok Intézetének vezetője egy friss tanulmány keretében. A szerző szerint visszafordíthatlan transzformációs folyamatról van szó, ami jelentős hatással lesz a V4 országok autóipari tevékenységére és ezek súlya miatt a gazdaságaikra. Választási lehetőség nem sok maradt, az országoknak be kell kapcsolódniuk az EV-gyártási értékláncba, ha nem akarnak lemaradni. |
|
G7․hu • Torontáli Zoltán |
A vízvezeték hálózatot lerohasztó rezsicsökkentés most fordul általános áremelésbePár nap múlva érkeznek az első brutálisan megemelt céges vízszámlák, amelyek a jellemzően magyar tulajdonú kisebb cégeket fogják sokkolni és áremelésre késztetni. |
|
Szabad Európa • Benyó Rita |
Rákosrendezőből Rákos-Dubaj? – ezermilliárdokból kifényesített rozsdaövezetNormafa magasságú felhőkarcoló, gigapláza, ötvenezer új lakás – röpködnek az ötletek a kormány által maxi-Dubajnak keresztelt rákosrendezői beruházásról. Ha megvalósul az arab befektető terve, örökre megváltozna Budapest. Milyen lesz a főváros 2030-ra? A Szabadon riportja erre is keresi a választ. |
|
444 • Takács Lili |
Továbbra sem tudni, miért megy 200 magyar katona CsádbaBár jóval több a kérdőjel a Honvédség első önálló művelete körül, mint ahány oszlop mögé Orbán Gáspár megpróbált elbújni, úgy tűnik, ez sem akadálya annak, hogy áprilistól tényleg magyar katonák szolgáljanak Csádban. Közben a magyar-csádi kapcsolatok elkezdtek megtelni minimális tartalommal, de a csádi kaland valódi okait valószínűleg máshol kell keresni. |
|
Magyarnarancs․hu • Krusovszky Dénes |
Így vásárolta fel a NER a SvábhegyetA napokban a Béla király út 20. számú ingatlanon beindultak a NER-közeli cégek buldózerei, hogy átfazonírozzanak egy nemrég még a közös állami vagyonhoz tartozó területet. |
Nemzetközi
|
New York Times |
How a Game of Good Cop-Bad Cop Sealed the E.U. Ukraine Fund DealJó rendőr – rossz rendőr” forgatókönyvnek minősítette a lap azt, ahogyan az európai vezetők végül egyeztetett fellépéssel meghajlásra kényszerítették Orbán Viktort az Ukrajnának szánt négyéves segélycsomag kérdésében. A szokatlanul hosszú és részletes cikkben a lap rámutatott: Akadtak olyan vezetők is, akik tréfálkoztak, hogy majd Orbánnak küldik el a miatta feleslegesen Brüsszelben töltött éjszakák szállodaszámláit. Mások kevésbé viccesen elmondták neki, hogy az uniós szavazati joga felfüggesztésével néz szembe, néhányan pedig mély együttérzéssel hallgatták egy esti ital mellett a panaszait arról, hogy ideológiai okokból mennyire ellene van az európai bürokrácia. Csütörtök reggelre, a rendkívüli csúcs megnyitása előtt alig egy órával, ez a zárt ajtók mögötti, gondosan koordinált nyomás meghajlásra kényszerítette Orbánt, aki sok hetes magányos ellenállást követően belement a csomag támogatásába. Az áttörésnek különösen nagy jelentősége van mind Ukrajna, mind pedig az Európai Unió számára. A csomag víz felett tartja majd az ukrán gazdaságot a következő négy évben, még akkor is, ha az amerikai támogatást továbbra is akadályozza a kongresszus. Emellett egyértelműen demonstrálja, hogy mennyire elszánt az unió, hogy egységesen Ukrajna mellett álljon Moszkvával szemben, továbbá azt is, hogy mennyire eltökélt abban, hogy megregulázza a gyakran obstruáló Orbán Viktort. |
|
the Guardian |
As EU leaders grow visibly irritated, has Viktor Orbán overplayed his hand?Orbán Viktor Európa egyik legtapasztaltabb politikusa, de a jele szerint kezdi túllicitálni magát. Éveken át a nemzetközi politikában való súlyánál erősebb csapásokat igyekezett osztogatni, világszerte autokratákkal épített kapcsolatokat, projekteket finanszírozott külföldön, és sok esetben z EU jelentős döntései kapcsán alkupozíciói javításához használta fel a vétóját. Odahaza a magyar kormány EU-val folytatott csatáiról szónokolt – a jelek szerint néha ki is talált ilyeneket -, és az európai színpad vezető erejeként mutatta be magát, de az utóbbi hetekben az európai nehézsúlyú politikusok egyre ingerültebbek lettek a magyar vezetővel szemben, aki egyre inkább elszigetelődött. Még a héten, alig néhány nappal a meggyőzésére összehívott rendkívüli csúcs előtt is harcolt az Ukrajnának szánt csomag ellen, csak azért, hogy az EU vezetőivel folytatott megbeszélés után csendben megadja magát – mutatott rá Lili Bayer az amerikai portál európai kiadásában. A csúcsra érkező politikusok közül többen nem is rejtették véka alá ingerültségüket. Kaja Kallas észt miniszterelnök annyit mondott: „Viktor szereti, ha minden alkalommal a figyelem középpontjában áll. Ennek nem kellene így lenni”. Orbán azonban dacos retorikája ellenére csak icipici, jelképes engedményeket kapott, de ez nem zavarta abban, hogy odahaza győzelmet hirdessen. Tisztségviselők szerint a magyar vezető magatartása azt jelzi, hogy a nyilvánosság előtt erősen obstruál, de most gyakorlatilag elérkezett a falhoz. Hozzátették: Orbán nyilván komolyan vette a Financial Times-nak kiszivárogtatott (munka)dokumentumot arról, hogy mit lehet tenni a magyar gazdasággal. Egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselő szerint volt értelme az erős üzenetnek, és hogy Orbán az unió néhány befolyásos vezetőjével tartott megbeszélésen megértette: elérte az „utolsó vonalat”. |
|
Journal of Democracy |
Viktor Orbán’s Newest Tool for Crushing DissentHe has created a new office with massive investigatory powers that are vaguely defined and leave everyone on edge. In other words, it’s classic Orbán. |
|
DIE WELT |
Orbán reizt sein Blatt bis zur letzten Karte ausAz Egyesült Államok szállít F-16-os vadászbombázókat Ankarának, miután Törökország ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását — (ezt a folyamatot teljesen le is zárta azzal, hogy a dokumentumot megküldte az Egyesült Államoknak és a NATO többi tagállamának – a szerk.) – és akkor jön Orbán Viktor, és tovább makacskodik, „meghívással sértegeti a svéd kormányfőt” – írta a jobboldali konzervatív német lap „Orbán az utolsó lapjáig licitál” című cikkében. A szerző beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok európai idő szerint szombatra virradó éjszaka engedélyezte az Ankara által kért F-16-osok szállítását: a 23 milliárd dolláros üzletben 40 új repülőgép, é az eddigi török flotta karbantartása foglaltatik. Erdogan tehát ismert stratégiájával, azzal, hogy a világpolitikai táborok között navigál, elérte, amit el akart érni. Mivel azonban létezik Orbán Viktor személyében egy további politikus, aki igen hasonló stratégiát követ, még mindig nem zárult le a svéd csatlakozás. Orbán azonban időre játszik. Legutóbb váratlanul a svéd miniszterelnök látogatását követelte tárgyalások céljából. Orbán ebben a kérdésben eddig nyilvánvalóan szorosan egyeztetett Ankarával, Erdogannal mindkettejük konfliktuskészsége hozza össze, akkor is, ha a viszály a nyugati szövetségek kárára zajlik. Mindkét ország tagja a NATO-nak, de ha a helyzet úgy kívánja, kész eltávolodni a Nyugattól, bár mindig megfontoltan, mert tudja, hogy rá van utalva az EU-ra és az Egyesült Államokra egyebek mellett a biztonság terén. A török blokád vége nyomán Magyarország is pozitív jelzéseket küldözget, de igencsak kétséges, hogy valóban megvan-e a szándék a sietségre, hiszen Orbán 48 órán belül összehívhatná rendkívüli ülésre a parlamentet. Orbán végig hangoztatta, hogy nem Magyarország lesz az utolsó, de éppen ez következett be, és ebből megfigyelők arra következtetnek, hogy a magyar kormányt meglepetésként érte a török ratifikálás. Nem valószínű, hogy Magyarországnak önmagában meglenne a politikai tőkéje ahhoz, hogy Svédország ellen keresztülvigye a vétóját. Budapest azt remélte a blokádtól, hogy nagyobb befolyást gyakorolhat Brüsszelben, de Svédország már átadta a soros elnökséget, így ez már nem játszik. Legutóbb Orbán felkérte a svéd kormányfőt, hogy látogasson Budapestre, holott egy kétoldalú megbeszélésnek semmi köze a NATO protokolljaihoz és a csatlakozásról szóló döntéshez. Ám Stockholm számára nem jött számításba a hallgatás a meghívással kapcsolatban, mert mint a berlini svéd nagykövet a lapnak elmondta, ahhoz túl nagy a tét. A nagykövet arra is rámutatott, hogy máris fennáll szoros katonai együttműködés, Magyarországon például svéd Gripenek vannak hadrendben. |
|
FRANCIA POLITIKA • Eszter-Petronella SOÓS |
Fenyeget-e minket háború? Mit adhat Európának a francia hadsereg? Resperger István professzor a FranciapolitikábanResperger István ezredest, egyetemi tanárt arról kérdezte a Franciapolitika, hogy mi vár Európára? Mennyire vagyunk biztonságban? |
|
parameter․sk • Széky János |
2024 – a fordulat éve? Milyen fordulaté?Egyre több aggódó cikket olvasok arról, hogy 2024 történelmi mérföldkő lesz, amikor is minden rosszra fordul. Világméretű „populista” áttörésre lehet számítani, Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, ám előbb még az Európai Parlamentben a szélsőségesek, euroszkeptikusok, sőt EU-ellenesek lesznek az urak, vége szakad a középpártok dominanciájának – nézzük csak meg közvélemény-kutatásokat és a tavalyi nemzeti választások eredményeit. Valamit gyorsan tenni kell, hogy ez ne történjék meg. |
|
444 • Gazda Albert |
Ilyen is rég volt: bambán bámul a Kreml, Putyint és csapatát megdöbbentette a háborúellenes ellenjelölt felemelkedéseBorisz Nagyezsgyin szinte a semmiből jött, de miután felsorakozott mögötte az igazi ellenzék, a népszerűsége kilőtt. Úgy néz ki, ő maga is kezdi komolyan venni a harcot, a kérdés az, hogy mikor és hogyan állítja meg a hatalom, és hogy ez milyen következményekkel járhat a mai Oroszországban. |