Librettó hírei XII-52 (2023-01-01)

Fókuszban

Ukrajna

telex • Nyilas Gergely, Huszti István (fotó)

Igen, néha félelmetes, de ez a háború túl közel van ahhoz, hogy ne a helyszínről mutassuk meg

A február 24-én Ukrajna ellen indított orosz invázió óta Nyilas Gergely és Huszti István helyszíni tudósítóink több úton összesen három hónapot töltöttek a megtámadott ország frontközeli városaiban. 17 ezer kilométer vonattal, autóval, egy háborúban, amelyből előzetesen két dolgot tartottak a katonai elemzők is szinte hihetetlennek: azt, hogy tényleg elindul, és azt, hogy Ukrajna kitart.

hvg․hu • Serdült Viktória

Melitopol polgármestere: Mit éreznének a magyarok, ha Szlovákia megpróbálná „felszabadítani” Magyarországot?

Az ukrajnai Melitopol polgármesterét már a háború első napjaiban elrabolták az orosz csapatok, majd hat napot töltött börtönben, mielőtt fogolycserével szabadult. A 34 éves Ivan Fedorov most a távolból próbál segíteni a megszállt településen élőknek, és Orbán Viktorról is megvan a véleménye, amit Strasbourgban osztott meg a hvg.hu-val.

Hírek

Portfolio․hu • Csiki Gergely

Breaking! Brutális részletek derültek ki a 2023-as rendeleti költségvetésről

A finiséhez érkezett a 2023-as költségvetés rendeleti úton történő módosítása, a közlönyben történő kihirdetése előtti utolsó mozzanatként a Költségvetési Tanács közzétette véleményét a tervezetről. Ebből a dokumentumból már sok lényeges és új információ kiolvasható. Ezek közül a legfontosabb és talán a legérdekesebb — főleg a befektetők és hitelminősítők, valamint a fiskális politika hitelessége szempontjából — az eredetileg 3,5%-ra tervezett hiánycél 3,9%-ra történő emelése. Szembetűnő továbbá, hogy a jövőre 670 milliárd forintra tervezett Rezsivédelmi Alap 2610 milliárd forintra hízik. Ez is jól mutatja, hogy nagyon sokba kerül még a módosított rezsicsökkentési rendszer állami finanszírozása is. A Tanács véleményének érdekessége továbbá, hogy az aláírók között nem szerepel Matolcsy György jegybankelnök (és KT-tag) aláírása.

Privátbankár․hu • Wéber Balázs

Csata az uniós milliárdokért: most akkor mennyi pénzt kapunk Brüsszelből?

Nagyító rovatunkban ezúttal az uniós pénzekért folytatott ütközetet nézzük meg közelebbről, amelyben végül politikai kompromisszum született Brüsszel és az Orbán-kormány között. Az EU 6,3 milliárd eurós kohéziós forrást befagyaszt, és a Helyreállítási Alapból járó 5,8 milliárd eurót sem utalja át egyelőre – ezeket a pénzeket akkor kapja meg az ország, ha a kormány maradéktalanul teljesíti a korrupcióellenes és az igazságszolgáltatás függetlenségét célzó feltételeket. A Bizottság az operatív programokat jóváhagyta, Navracsics Tibor szerint ennek köszönhetően 130 milliárd forintnyi előleget kapunk. Az alku értelmében a magyar kormány végül nem vétózta meg az Ukrajnának szánt uniós támogatási csomagot és a globális minimumadót.

Portfolio․hu

Sokkoló terhet kaptak éjjel a boltok, ami miatt napokon belül hatalmas árat fizetnek majd a vásárlók

Lehetetlen helyzetbe kerülnek a boltosok a kormány új rendelete miatt: olyan sok árstopos terméket kellene tartaniuk, amennyi piaci forrásaink szerint jelenleg nincs Magyarországon. Eláraszthatja az országot az olcsó import, de azt sem lehet egyik napról a másikra szerezni — miközben a rendelet ezt követelné -, feszített helyzetbe kerülhet az ipar, ráadásul újabb, drasztikus áremelkedés várható a nem árstopos termékek körében. Egyik forrásunk szerint az új , piacromboló rendeletet képtelenség betartani a kétszeres készletszinttel, vagyis a kormány célja könnyen lehet, hogy egyes (külföldi) boltok büntetése, bezárása.

Portfolio․hu

Ez aztán a karácsonyi ajándék: mélyrepülésben a Richter

Új különadót jelentettek be a múlt heti piaczárást követően, ami a Magyarországon termelő gyógyszergyártókat, így elsősorban a Richert terheli. Ahogy az várható volt, a befektetők kimondottan élesen reagáltak a váratlan fejleményre, jelentős forgalom mellett adják a vállalat részvényét.

Vélemény

ES․hu • Csillag István

Harminckét évem elszelelt

Ha összehasonlítjuk a magyar és a lengyel rendszerváltás kezdő lépéseit, akkor elégséges magyarázatot találunk arra is, miért él a rendszerváltás minden lengyel emlékezetében hősi időszakként, és miért tagadhatja el ezt Orbán Viktor, hogy csak a saját „hőstetteit” zenghesse. A lengyelek „lejöttek a szerről”, ezért sem lógnak ki Putyin fenekéből, hanem hősiesen támogatják a megtámadott ukránokat, mi meg továbbra is abban az álomvilágban élünk, amit Kádár János hamiskás kacsintásai, Orbán Viktor népies „Helló, Röfi!” üdvözlése fémjeleznek.

ES․hu • Várhegyi Éva

Mesék országa

A 2021-től felpörgő infláció magyarázatára nehéz lehetett a való világ unalmából kiszabadító mesét kiötleni, ám a magyar kormányfő propagandacsapata ezzel a feladattal is megbirkózott. Az elhallgatás és bagatellizálás kezdeti fázisát 2022 tavaszán a „háborús infláció” meséje váltotta fel.

Portfolio․hu

Bod Péter Ákos: Böjtre fogják Magyarországot

Az állami költségvetés már jó ideje elvesztette azt a jellegét és fontosságát, amely miatt valaha az országgyűlési szakbizottságokban, majd a szavazóteremben a naptári és egyben költségvetési év végén éjszakába nyúló vita, alkudozás és szavazás zajlott, jelentős érdeklődés mellett. A parlamenti demokráciákban a büdzsé a kormánypolitika számszerű megtestesítője, az állam főbb bevételi és kiadási tételeit jogilag szentesítő dokumentum; akár bivalybőr táskában mutatják fel színpadiasan, akár csupán laptopra töltik, mindenképp kulcsfontosságú pénzügyi törvény az ország számára, erős orientációt nyújt az üzleti élet szereplőinek.

Portfolio․hu • Nagy Károly

Viharba kerülhet Magyarország, csődhullám várható, ha nem javul a helyzet

Az egyik legnagyobb hazai vállalkozói érdekképviselet vezetője viharos gazdasági évre számít 2023-ban. Főleg az év elejével kapcsolatban bizonytalanok a kilátások, mert akkorra gyűrűzhetnek be teljesen a megemelkedett energiaárak, miközben a kereslet további visszaesése várható. Ennek hatására sok vállalkozás megszűnhet vagy átalakulhat, illetve a veszteséges üzletágaktól megszabadulhat. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Portfolio megkeresésére elmondta, hogy maximum 1 százalékos gazdasági növekedésre számít, az év elején tovább erősödő inflációval, amely fokozatosan mérséklődhet. A gazdaság hosszú távú növekedéséhez nagy szükség lenne a humán tőkébe való befektetésekre.

Népszava • Csillag István

Tiszta vizet a pohárba!

Hazánk kicsi, nyitott ország. Helyzetünk akkor javul, ha a világban zajló folyamatokhoz alkalmazkodunk, és „vigyázó szemünket Párizsra (Londonra/Washingtonra) vetjük”. A világgazdaságban a mozgás, a változás állandó; visszatérően, ciklikusan hullámzik a felívelés és a visszaesés, a válságok elkerülhetetlenek, legfeljebb hatásuk erejét kísérelhetik meg a kormányok mérsékelni.

Népszava • Czene Gábor

Sik Endre: A válság sem fogja megrendíteni az Orbán-kormányt, a propaganda egyre jobban le tudja nyomni a valóságot

Jól működik a bűnbakképzés és a félelemkeltés. A jelek szerint az orbáni rendszer nem egyszerűen csak kialakult Magyarországon, nem egyszerűen csak fennmarad, hanem egyre inkább hegemón helyzetbe kerül – mondja a Népszavának adott interjújában Sik Endre szociológus, aki szerint ha a miniszterelnök valakit mellőzni akar, akkor is megjutalmazza valamilyen konccal, amivel érdekeltté teszi az illetőt abban, hogy ne váljon külső ellenséggé.

Válasz Online • Bódis András

Az előbújás éve: 2022-ben több NER-nagyság is elkezdte felvállalni vagyonát

Rengeteg pletyka kering arról a cégvilágban, hogy ki kinek strómankodik, ki állhat az ilyen-olyan magántőkealapok mögött, ki az oligarchia tagja Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Garancsi István mellett. Idén sokkal okosabbak lettünk, hiszen Tiborcz István, Matolcsy Ádám és Habony Árpád is elkezdte igazolni a mendemondákat. Nevükre vettek gigantikus vagyontárgyakat, egyre inkább felvállalják tényleges helyüket a NER-piramisban. S közben kiderült, hogy még össze is fonódtak: egymás bankjainál vezetik számláikat, egymást hitelezik, egymás között adnak-vesznek. A Válasz Online az év utolsó munkahetén vissza- és előretekintő, elemző írásokat közöl – Lányi Andrással indultunk, Szalay Zoltánnal folytattuk, most pedig nyitóképünk szereplőit „leltározzuk körbe”.

eduline․hu

Egyházi gimnáziumok: kiút a túlszabályozott állami oktatásból?

Évről évre egyre több diák tanul egyházi gimnáziumokban, amelyek ma már nemcsak a vallásukat gyakorló, hanem a túlközpontosított állami oktatásból kiábrándult családok számára is egyre vonzóbb alternatívát jelentenek. A HVG Középiskola 2023 cikke.

hvg․hu • Lengyel Tibor

A diplomatának készülő Volner János szinte semmilyen feltételnek nem felel meg, de a külügy megoldja „okosba“

Se itthon elismert felsőfokú végzettsége, se ilyen nyelvvizsgája nincs a szingapúri külgazdasági attasénak készülő exjobbikos Volner Jánosnak, csak egy kamuegyetemként ismert orosz, fizetős képzésen kapott diplomája, amihez a vizsgáit is magyarul tette le. Hogy a diplomataságához hiányzó feltételeket hogyan teljesíti, Volner nem árulta el, de a hvg.hu úgy tudja, felmentést kaphat alóluk.

Qubit • Kende Ágnes

A gyerekekkel otthon töltött hosszú évek tovább erősítik a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséget

Magyarországon a 3 év alatti gyereket nevelő anyák gyakorlatilag kivonulnak a munkaerőpiacról, és ezzel hosszú távon hatalmas hátrányba kerülnek. A szakemberek szerint a nők foglalkoztatási lemaradásának csökkentését a bölcsődei férőhelyek növelésével, a mindkét szülőre vonatkozó szülési szabadsággal, a rugalmas foglalkoztatással és az attitűdök megváltoztatásával lehetne javítani.

Nemzetközi

Portfolio․hu • Forrás Dávid

Deák András: az orosz politika csúcsragadozója a katonai vereség; nincs veszélyesebb, mint véres fejjel levonluni a színről

Oroszország már a kilencvenes években sem értette, hogy a NATO miért marad meg, és minek bővül tovább, amikor azt a megbukott Szovjetunió ellen hozták létre. Ukrajna szerepe ráadásul mind a Nyugat, mind pedig az oroszok szemében felértékelődött: úgy vélték, akié az ország, azé a teljes posztszovjet térség. Végül az is hozzájárult ahhoz, hogy Ukrajnát politikailag elvesztette Oroszország, hogy az országban igazi Nyugat-ellenes politikai erő nem volt, oroszellenes viszont annál inkább – egyebek mellett erről beszélt a Portfolio Checklist keddi adásában Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Startégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa. A két ünnep között podcast sorozatunk nem napi hírek elemzésével foglalkozik, hanem az év kulcsfolyamatait értékeli vezető gazdasági, tudományos szakértők segítségével. A keddi műsor témája az volt, hogy miképpen változott Oroszország nemzetközi helyzete 2022-ben, ennek megértéséhez pedig arról is szó volt, hogy hogyan alakult a Nyugat és Oroszország viszonya a kilencvenes évek eleje óta.

Portfolio․hu

Abszurd jóslatok jöttek a Kremlből — Magyarországot is súlyos vádak érték

Kifejezetten meredek jóslatokat írt ki Twitter-oldalára Dimitrij Medvegyev, volt orosz elnök, jelenleg az orosz nemzetbiztonsági tanács elnöke a 2023-as évre. Az nem világos, mennyire szánja csupán trollkodásnak a gondolatsort a jelenleg is aktív és befolyásos orosz politikus, mindenesetre a jóslatok egy része kifejezetten szürreálisnak tűnik és van olyan is, amely Magyarországot közvetlenül említi.

444 • Csurgó Dénes

Putyin oligarcháinak kell ez a háború, még ha fáj is

Volodimir Iscsenkó ukrán szociológus szerint egy évtizedes társadalmi konfliktus húzódik meg az orosz-ukrán háború mögött, amiben Putyin az orosz gazdasági elit érdekeiben cselekszik. Zelenszkij elnök viszont hatalmasabb lett az ukrán oligarcháknál.

Emlékezünk

hvg․hu • Oláh Krisztina

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.

Nekünk tetszett

Válasz Online

Karikó Katalin: „Köszönetet mondok azoknak, akik megnehezítették az életemet. Nélkülük nem lennék ma itt”

Az utóbbi három évet leszámítva Karikó Katalin egész élete munkahelyi kudarcok sorozatából állt. Elküldték, sokáig nem nyert egyetlen nagy kutatási pályázaton sem, nyugdíjazták, de soha nem adta fel. Túl a 65. életévén vált híressé, a világ tudományos akadémiái, legrangosabb egyetemei, királyi családjai tüntetik ki. Budapesten a Semmelweis Award átvételekor megosztotta a hallgatóságával a saját titkát: soha se hagyd, hogy mások döntsenek a sorsodról. Mégis hogyan, ha egyszer kirúgnak, elbocsátanak, elutasítanak, nyugdíjaznak? Erről szólt Karikó Katalin ünnepi beszédének második része, amit szerkesztve, Karikó Katalin jóváhagyásával közlünk.

24․hu • Polák Zsóka

Ne a gyerekek vigyék el a balhét az alkoholista szülők problémái miatt

A Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának vezetőjével, Frankó Andrással arról beszélgettünk, hogyan lehet láthatóvá tenni a láthatatlan árvákat, és hol tart a hazai alkoholstratégia.
Minden taps annak a kisgyereknek szól, aki csak az alkoholista apja figyelmére vágyott (Telex - Mizsur András)
Magyarországon több százezer gyerek nő fel olyan családban, amelyben az egyik szülő iszik. Kovács András Péter is így nőtt fel, neki az apja alkoholista volt. Saját élményeiről is ír abban a most…

Népszava • Muhari Judit

„A helyzet sose volt jó, de mindig van lejjebb” – Interjú Ferge Zsuzsával

Az emberek többsége nem tudja, mit jelent a menekülés, ezért mondhatják sokan, ha a sajátjainknak sem jut elég mindenből, akkor ne legyünk bőkezűek az idegenekkel – állítja Széchenyi-díjas szociológus, hozzátéve, a magyar miniszterelnök csak látszólag békepárti. Ferge Zsuzsa beszél arról is, Magyarországra nem jellemzők a szolidaritás-alapú mozgalmak, de a tanárok, diákok tiltakozásával itt és most talán mégis történhet valami. Valójában nem is az oktatásért, hanem a tudásért kell küzdeni, az Orbán-kormány ugyanis minél több tájékozatlan és könnyen manipulálható alattvalót óhajt.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.