Fókuszban
|
hvg360 • Révész Sándor |
Az ember, aki nagyon kellett, és mégsem kellett ennek az országnak – 100 éve született Göncz ÁrpádŐ volt a diktatúrák utáni Magyarország legnépszerűbb politikusa. Máig sem tudta megközelíteni senki az ő népszerűségi értékeit. Szinte minden részhez kapcsolódott, egyikkel sem azonosult. Sokfelé kötődött, sehová sem kötötte oda magát. Megértő volt és kritikus csaknem mindenkivel szemben. Ő lett volna Magyarország eszményi hídembere, ha az elmérgesedett politikai viszonyok hagytak volna teret hídembernek. Páratlanul színes és gazdag életet élt. Volt cserkészvezető, jogász, tisztviselő, újságíró, fegyveres ellenálló, segédmunkás, szakmunkás, agrárszakember, forradalmár, életfogytos rab, műfordító, kritikus, író, ellenzéki aktivista és köztársasági elnök. Minden szerepében magas minőséget képviselt. A rendszerváltás utáni tevékenységéről sok szó esik. Ebben az írásban hosszú életének a rendszerváltás előtti bő kétharmadára összpontosítunk. |
|
Litera – Nóvé Béla |
Göncz Árpád 100. születésnapjáraBenne az író és ember majd’ minden vonzó erénye megcsillan: bátor nyíltsága, szerénysége, humora, együttérző készsége és mélyen megélt patriotizmusa. Azzal az eltökélt hittel, hogy egy szörnyű század minden bűnét, kudarcát és veszteségélményét csakis a szabadság és demokrácia segíthet túlélni, és meghaladni. |
Hírek
|
24․hu • Kassai Zsigmond |
A koronavírus mögé bújva rendeletben szabályozza a kormány a sztrájk alatti gyermekfelügyeletetA pedagógus szakszerveztek szerint ez ellentétes az alaptörvénnyel. |
|
Népszava • Juhász Dániel |
Tanársztrájk: Nem merték meglépni, mégsem büntetik igazolatlan hiányzással a diákokatA korábbi utasítás alapján sokuknak könyvelhettek volna el mulasztást, de az e-napló meghamisítását végül az oktatásirányítás is rizikósnak érezhette. |
|
Portfolio․hu |
Éveken belül bekövetkezik a tragédia: menthetetlen helyzetben az oktatás?A szakma elöregedése és a tanárok túlterheltsége jelzi, hogy egyre súlyosabb pedagógushiány felé halad Magyarország – derült ki a T-TUDOK Zrt. kutatásának tanárhiányról szóló részéből. Minden téren nőtt az üres álláshelyek aránya tíz év alatt. Folyamatosan romlik a helyzet a természettudományok terén, miközben matematikatanárból, gyógypedagógusból és idegen nyelvet tanító tanárból is megugrott a hiány. Éveken belül különösen drasztikus pedagógushiány lesz a szakértők szerint. |
|
Portfolio․hu |
Azzal büszkélkedik az Emmi, hogy nem fizetnek kevesebbet a tanároknak, mint a szakmunkás minimálbérHat év után ismét nyílt levelet címeztek a kormánynak miskolci tanárok, mert szerintük a 2016-os követeléseik óta tovább romlott az oktatás helyzete. A levélre reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma. |
|
Telex • Iván-Nagy Szilvia |
Add tovább a visszakapott szja-d egy részét, erre buzdítanak a Továbbadó létrehozóiEz az adó a közösbe való, valahonnan nagyon fog hiányozni, vallják az ötletgazdák. |
|
Media1 • Szalay Dániel |
Új fegyvert vetettek be a magyar médiával szemben: az internetszolgáltatóval tüntetik el a nem tetsző tartalmakatMost már nem a bíróságokon keresztül igyekeznek a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez közeli szereplőkről kínos információkat tartalmazó anyagokat eltávolíttatni, hanem a szerkesztőségek megkerülésével, az adott portálok internetszolgáltatóinál próbálkoznak egy-egy cikk eltüntetésével az ezzel megbízott jogi képviselők. A napokban így járt az Alfahír, az Ezalényeg és Propeller is. |
|
Telex • Szalma Baksi Ferenc |
Szijjártó: Magyarországra nem kellenek újabb NATO-csapatokA külügyminiszter az Euronewsnak azt mondta, hogy a hadseregünk megfelelő állapotban van ország biztonságának garantálásához. |
|
24․hu |
Parancsnok: A honvédség felkészült, hogy megvédje a magyar embereketRuszin-Szendi Romulusz az USA-ban tett hivatalos látogatást. |
|
hvg․hu • Domány András |
Ukránellenes magyar lépésekről és orosz befolyásról beszélt a lengyel külügyminiszter-helyettesMarcin Przydacz azt pedzegette Magyarországgal kapcsolatban, hogy az oroszoknak mintha sikerülne egy NATO-tagországot kivonnia az egységes fellépésből. A lengyel–magyar együttműködést az uniós politikával szemben taktikai szövetségként jellemezte Przydacz. |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Zavarhatták a kormányzati sikerpropagandát, eltűntek a kínos adatokKorábban még olvasható volt a NEAK honlapján, hogy egyes műtétekre mennyit kell várni, az adat azonban néhány nappal ezelőtt eltűnt. |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Több száz gyógyászati segédeszköz tűnhet el a kínálatból, mert a beszerzés drágább, mint amennyit azért a tb és a páciens fizetLegalább 20 milliárdra lenne szükségük, hogy az egyedi gyógyászati segédeszközöket gyártóknak és a forgalmazóknak, hogy ne kelljen becsukniuk a vállalkozásaikat. |
|
Válasz Online • Bódis András |
Már „ellenzéki” médiacsoportja is van a NER-nek – ezzel együtt a sajtó kétharmadát kontrolláljákAz állami média és a vállaltan kormánypárti orgánumok alkotta csúcsliga mellett megszületett a NER-sajtó másodosztálya: a Fidesz-rendszer tulajdonosi befolyása alá került, ám tartalmilag – még – nem teljesen átállított, „ellenzékinek”, függetlennek vagy pártsemlegesnek tűnő kiadványok csoportja. Az összesen 241 országos hatású közéleti- vagy tömegcsatornából 26 sorolható a fenti átmeneti kategóriába, 132 pedig tisztán fideszes. Ha e két számot összeadjuk, már kétharmadnál járunk – listánkon ráadásul további nyolc, úgymond „bizonytalan státuszú” médium is szerepel. |
|
Portfolio․hu • Beke Károly |
Bréking: hamarosan megszűnhetnek az MNB alapítványai!2023 közepéig a magyar hatóságok megszüntetik az MNB alapítványait — derül ki az Eurostat dokumentumából. Az Európai Unió statisztikai hivatalának látogatási jegyzőkönyvéből az is kiviláglik, hogy mindez nem is új terv: valójában már 2020 végére ígértük az időközben egy egységbe összevont alapítványok állami körbe való visszasorolását, ám ez a pandémiás helyzet miatt elmaradt. |
|
Portfolio․hu |
Térképen a leggazdagabb és legszegényebb magyar települések — Alaposan bekavart a koronavírus-válságA gazdagabb települések vásárlóereje sok helyen stagnált a koronavírus-válság évében, de például az egyébként is módosabb Debrecen és Jászberény térségében nőtt a vásárlóerő, miközben rengeteg dunántúli, tiszántúli eleve szegényebb településen csökkent, így a települések közötti életszínvonalbeli különbségeket fokozta a járványválság – rajzolódik ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. által készített ábrákból. Az életszínvonalbeli széttartás mellett az egy főre jutó átlag 2020-ban 2 millió forintra jött ki, de emögött hatalmas különbségek voltak: a legszegényebb és a leggazdagabb település egy főre jutó vásárlóereje között közel 6,5 millió forint volt ez. |
|
CEU |
A CEU közleménye budapesti működésérőlMivel a CEU nem folytathat tovább diplomát adó oktatási tevékenységet Magyarországon, oktatási tevékenységét (diplomát adó kurzusait) Bécsbe költöztette. Az Egyetem vezetése úgy döntött, hogy nem adja el, nem adja fel újonnan felépített kampuszát Budapesten és továbbra is teszi, amit a jogi környezet megenged számára. Megmaradt intézményi struktúráinak köszönhetően helyet ad magyar és nemzetközi társintézményekkel közös kutatási tevékenységnek, civil és kulturális programoknak. |
|
444 • Sarkadi Zsolt |
Karácsony Gergely: Lázár János tartozik egy köszönettel és tartozik egy bocsánatkérésselLázár budapestezett, pedig a tram-train kerekeit épp a BKV csapata esztergálja — figyelmeztetett a főpolgármester. |
|
mfor․hu |
20 éves csúcsra ugrott a maginfláció, elszálltak az élelmiszerárakA vártnál jóval magasabb lett az éves inflációs adat, januárra 7,9 százalékot jelentett a KSH — utoljára 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció. A maginfláció még durvább rekordot döntött. |
|
24․hu • Mázsár Tamás, Horváth Csaba László |
Vendéglátósok segítése helyett egy turisztikai portálra osztották ki az EU-s koronavírus alap 630 milliójátA Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorlatilag a saját alapítványának adta a támogatási összeg harmadát. A többit állami szervezetek, balatoni borászok, valamint pár budapesti elitétterem tulajdonosa kapta. |
|
24․hu • Spirk József |
Újabb budai villára bukkantunk Rogán kabinetfőnökének családjánálA miniszter kabinetfőnökének apja egy háromszintes, úszómedencés mártonhegyi házat is birtokol az egyik kft.-jével. Amikor megkérdeztük, hogy Nagy Ádám használja-e, egy ügyvédi levél jött válaszul. |
Választás
|
24․hu • Dömös Zsuzsanna |
Minden körzetben összegyűltek az aláírások a fideszes és az ellenzéki jelölteknek isOrbán évértékelője előtt nemsokkal jelentette be a hírt a Fidesz és Márki-Zay is. |
|
24․hu • Kerner Zsolt |
|
444 • Magyari Péter |
Orbán többször mondta ki, hogy „Gyurcsány“ és „Bajnai“, mint valahaEgyszerre mutatta magát a világpolitikai megkerülhetetlen nagyságának, és az ellenzéken gúnyolódó komikusnak az idei évértékelőjén. Először beszélt arról, hogy nem biztos, hogy az EU egyben marad. |
|
Magyar Hang • Gulyás Balázs |
Iványi Gábor: Radikális köztársasági elnök lennékMár arra is van terve, mit mondana az Országgyűlésben Orbán Viktornak. Interjú! |
|
Magyarnarancs․hu • Teczár Szilárd |
László Róbert a kampányról: „A győzelem érzületét kell megteremteni”A Political Capital választási szakértőjét Márki-Zay Péter stratégiai hibájáról és a kampány „atombombáiról” is kérdeztük. |
|
ES․hu • Kim Lane Scheppele |
A felszabadító uniós jog?Ilyenformán az új magyar parlament kezdhetné a munkáját azzal, hogy az európai joggal összeegyeztethetetlen magyar jogszabályokat megfelelteti az európai jognak. Amennyiben a magyar jogszabályok ellentmondanak az európai jognak, a folyamat kezdődhetne azzal, hogy a csak kétharmados többséggel módosítható törvények „alkalmazhatatlanná válnának”. |
|
444 • Csurgó Dénes |
A kormányváltás után a gazdaság szolgálatába lehet állítani a NER-birodalmat – Interjú Király JúliávalKirály Júlia közgazdásszal, Márki-Zay Péter gazdaságpolitikai tanácsadójával arról beszéltünk, mit tartana meg és vetne el a Fidesz gazdaságpolitikájából egy kormányváltás után, mennyire nehezíthetné meg az új kormány dolgát Mészáros Lőrinc vagy Matolcsy György, és hogy miért várja szívesen Orbán Viktort az egyetemistáknak tartott monetáris politika kurzusán. |
|
Alfahír • Sarkadi-Illyés Csaba |
Angliai csata: civilek gyűjtenek adományokat, hogy mindenkit elvigyenek szavazni árprilisbanEgy új kezdeményezést indult útjára az angliai magyar közösség körében — készülvén az áprilisi országgyűlési választásokra. A crowfunder.co.uk adománygyűjtő oldalon jelent meg Láng Balázsék legújabb akciója, melynek célja eljuttatni minden szavazni vágyó angliai magyart valamelyik szavazóhelyiségig buszokkal, vagy más módon. |
|
hvg․hu |
Varga Judit: Tiszta és demokratikus választások lesznek, ha a megfigyelők nem próbálnak beavatkozniA tárcavezető szerint nincs semmi gond azzal, hogy teljes körű EBESZ-misszió érkezik Magyarországra a választásokra. |
|
24․hu • Tóth Bálint Soma |
Legfeljebb a Fidesz szatellitszervezeteit érheti el a Warner a Mini Feri-kampány miattBár a Gyurcsány-show korábbi epizódjait maga a kormánypárt finanszírozta, a szerzői jogilag problematikusnak tűnő Mini Feri kampány a CÖF-höz és egy ifjú influenszerhez köthető. |
|
444 • Tbg |
Dombóváron többet ér egy szavazat, mint DunakeszinA választásokon a legtöbbet a dombóvári, a legkevesebbet a dunakeszi választó szavazata fog érni. A kormámypártoknak kedvez a jelenlegi aránytalanság. |
|
Telex • Sajó Dávid |
Guardian: Magyarországra hívták Trumpot megtolni a Fidesz kampányszekerétA brit lap szerint az egész kormánypárt nagyon várja az előző amerikai elnök budapesti látogatását. Már ha jön. |
|
444 • Czinkóczi Sándor |
A Kétfarkú Kutyapárt a jelölállításnál nem veszi figyelembe, hol vannak a billegő körzetekHa megvan a 71 egyéni indulónak a szükséges 500-500 ajánlás, akkor lehet, hogy fontolóra veszik a taktikai nem indulásokat. |
|
444 • Gazda Albert |
Százmilliókért versenyeznek a választásokon a bizniszpártok, most dől el, hogy nehezebb lett-e szabadon rabolniEddig 37 pártot vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság, ami harmada a 2018-asnak, de idő még van. Rengetegen csak az állami támogatásért versenyeznek, amit rossz eredmény esetén kötelező lenne visszafizetni, ám ez szinte soha nem történik meg. |
|
Szabad Európa • Ungár Tamás |
„Orbán jó ember” – A drávaszögi magyarokat nem érdekli, mit mond az ellenzékA horvátországi Drávaszög választójoggal bíró magyarjai – várhatóan – szinte valamennyien Orbán Viktorra szavaznak az áprilisi voksoláson. A Duna, a Dráva és a horvát–magyar határ által körbezárt terület magyarsága hálás Orbánnak az állampolgárságért és a kapott támogatásokért. |
Vélemény
|
ES․hu • Váncsa István |
Ami utána jönMagyarország a jelek szerint előre megfontolt szándékkal és vélhetőleg aljas indokból nyakig eladósodott. Ebből a slamasztikából egyedül kikecmeregni sohase tud. Viszont itt vannak nekünk a kínaiak, adnak azok annyi hitelt, amennyit csak akarunk, és ez nem puszta vágyálom, mert csakugyan adnak. Nemcsak nekünk, bárkinek, aki hajlandó elfogadni. Épeszű országok persze nem hajlandók… |
|
Népszava • Bonta Miklós |
Csaba László: Akárki nyer is 2022 tavaszán, mindenképpen megszorító intézkedésekre fog kényszerülniA közgazdászprofesszor szerint a valódi versenyképességünk záloga az euró alaposan előkészített bevezetése. A parlamenti választás után a költségvetési fegyelmet rendbe kell tenni. |
|
mfor․hu • Király Béla |
Még jó ideig velünk maradhat a brutális infláció15 éves rekord dőlt meg, hiszen 2007 óta nem vágtattak úgy az árak, mint januárban, ahogy az a KSH péntek reggel publikált adataiból kiderül. Különösen fájó, hogy az élelmiszerek drágulása még az átlagosnál is nagyobb. |
|
Jelen • Szolga Bálint |
Nyugatos fiatalok, öregedő FideszHiába használ a kormány évek óta nyugatellenes retorikát, a Medián által készített kutatás szerint a fiatalok többsége minden kérdésben vonzóbbnak találja a Nyugatot, mint a mai Magyarországot. Kérdés, hova állnak áprilisban a fiatalok, ha egyáltalán elmennek szavazni. |
|
YouTube • Bánó és Bolgár |
Bánó és Bolgár — Csillag István (2022 02 09)Ebben a beszélgetésben arról esik szó: |
|
Az én pénzem |
Így csoportosítja a kormány a pénzt a szegényebbektől a gazdagabbakhozTöbb szakértő is megállapította már, hogy a kialakított állami támogatási rendszer a tehetősebbeknek kedvez. Valójában azonban – derül ki egy friss tanulmányból – az egész adórendszer így működik. A minimálbér körüli munkajövedelmek adóterhelése az uniós országok között nálunk a legmagasabb. |
|
Népszava • Herczog László |
Mégis, ki vette el a nyugdíjakat?Látjátuk feleim szümtükhel, hogyan csapja be a kormány a nyugdíjasokat? Íme. |
|
hvg360 • Lengyel Tibor |
Péterfalvi a Pegasus-vizsgálatról: A megfigyelések indokai nem tűntek kamunakNem igaz, hogy a Pegasus licencszerződése szerint a kémszoftver kizárólag a terrorizmus és a szervezett bűnözés gyanúja esetén vethető be – mondja a hvg360-nak adott interjúban Péterfalvi Attila, a Pegasus-jelentést készítő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Állítja, minden vizsgált esetben alapos volt gyanú. Elhiszi, hogy „nem hangzik megnyugtatóan”, de tényleg bárkit meg lehet figyelni. A Nemzetbiztonsági Bizottság vagy az Európai Parlament szerinte megfogalmazhat ugyan aggályokat, de ezek politikai testületek. Arról is beszélt, hogy eltörölné a választási ajánlásgyűjtést és a „semmit nem érő” vagyonnyilatkozat-tételi rendszert. |
|
444 • Tbg,Herczeg Márk |
Csak a fideszes blogok és újságok már 1 milliárd forintot hirdettek el a FacebookonÉs a kampány csak ezen a héten indul el hivatalosan. |
|
Szabad Európa • Fazekas Pálma |
„A szakmai szempontokat felülírta az egészségügyben a lojalitás, a párthűség”Dr. Kunetz Zsombor szerint nincs olyan szegmense a hazai egészségügynek, amely az elmúlt tizenkét évben fejlődött volna. A döntések hiányát vagy a rossz döntések hatását pedig felerősítette a világjárvány. A szakértő szerint csak a társadalom tudja kikényszeríteni a változást. |
|
G7․hu • Pálos Máté |
„Minden nap úgy megyek be a gimnáziumba, hogy fáj a gyomrom“ – ilyen az oktatási válság a tanárok szemszögébőlA Helyközi Járat legutóbbi riportjában egy fiatal, a tanári pályát pár év után otthagyó, és egy tapasztalt, nyugdíj előtt álló pedagógus mesélt arról, hogy milyen nehéz ma Magyarországon tanárként |
|
Népszava • Szalai Anna |
Az Orbán-kormány hiába erőlteti mindenáron a projektet, az atlétikai stadionnak még mindig csak a váza állHa az ellenzék nyer áprilisban, úgy szakad rájuk az atlétikai stadion erőltetett ütemű befejezése, hogy az elejétől fogva ellenezték az egészet. Nem jók a kilátások. |
|
G7․hu • Hobot Péter, Jandó Zoltán |
Olcsón is tízmilliárdokba kerülhet az újabb magyar vizes vb, ami mindenkinek kockázatosSokat drágíthat a vb-n, hogy mindössze 131 nap lesz a megszervezésére. Bár sok fejlesztést meg lehet spórolni, amit mégsem, az is tízmilliárdokba került öt éve. |
|
24․hu • Vas Máté |
„Jobboldali ideológusok korszaképítésben gondolkodnak“Hiába a kormánypárt kultúrára gyakorolt hatása, úgy tűnik, ez nem jár együtt a jobboldali alkotók befolyásának, tekintélyének jelentékeny növekedésével. Kristóf Luca az elmúlt bő tíz év kultúrpolitikai csatáit kutatta, és munkájából az is kiderül, miért érzik egyesek, hogy a független értelmiségi szerep ma idegbeteggé teszi az embert. |
|
G7․hu • Tóth István János |
Hétszeresére növeli a közbeszerzési győzelem esélyét a NER-es kapcsolatErős lenne azt feltételezni, hogy egyes cégek NER-es periódushoz köthető kiemelkedő sikeressége hatékonyságuk vagy a közbeszerzési piacon való jártasságának növekedésből származik. |
|
444 • Kiss Bence,plankog,Ács Dániel,Botos Tamás |
Bűnszervezet működtethette a BKV informatikai rendszerét, Pintér Sándor köre vette át a biznisztAz ügyészség gyanúja szerint 200 nokiás doboznyi pénzt csalhatott el egy társaság, akik a BKV-nak dolgoztak. A NAV országos akcióban csapott le rájuk. A volt belügyi államtitkár vette át az üzletet. De miért nézik ezt némán Karácsonyék? |
|
Népszava • Gulyás Erika |
Többen jönnek, mint mennek: 200 ezer külföldi él jelenleg Magyarországon, csaknem kétszer annyian, mint az ezredfordulónA magyar kormány intézkedéseinek következményeként jelentősen átalakult az utóbbi időben az itt munkát vállalók összetétele. |
Nemzetközi
|
Telex • Pál Tamás |
Oroszország szerint elfogadhatatlan az EU és a NATO közös válasza Szergej Lavrov leveléreNagy-Britannia, Hollandia és Japán is Ukrajna elhagyására szólította fel az állampolgárait. |
|
hvg․hu • Németh András |
A szemünk láttára esik szét a Nyugat egységeAz Egyesült Államok azt ismételgeti, küszöbön áll az Ukrajna elleni orosz támadás. Az európai államok – ahogy három évtizeddel ezelőtt a délszláv válság idején – képtelenek közös álláspontra jutni. És mindeközben újabb orosz egységek és fegyverek érkeztek Ukrajna határára. |
|
24․hu • Kerner Zsolt |
Most már inkább békülnének a lengyelek az unióval, de csak nem jön összeKellene a pénz a lengyel kormánynak, főleg a választások előtt, de a kisebbik kormánypárt gyakorlatilag foglyul ejtette a koalíciót, és nem engedi a békülést Brüsszellel. |
|
Szabad Európa • Arató László |
A magyarok döntő többsége szerint az ország profitál az EU-bólA demokrácia és az emberi jogok védelme a legfontosabb az európaiak szerint – hasonlóan gondolkodnak a magyar polgárok is. Ugyanakkor a magyarok az EU-ban a legritkábban beszélnek uniós ügyekről, viszont magas arányban vélik úgy, hogy az ország számára hasznos az EU-tagság. |
|
Portfolio․hu |
Hanyatlik a demokrácia a világbanA világban a (bizonyos fokú) demokrácia alatt élők aránya tavaly 45,7%-ra csökkent az egy évvel korábbi 49,4%-ról — derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) friss jelentéséből. A magyar helyzet is romlik, egye közelebb kerülünk a hibrid rezsim kategóriához. |
Nekünk tetszett
|
Válasz Online • Sashegyi Zsófia |
„Politikai célra kezdik fölhasználni a táncházmozgalom vívmányait” – Sebő Ferenc 75Illyés Gyula mondta egyszer a Sebő-klubról: „Ha Tersánszky Józsi Jenő élne, minden nap itt lenne”. Akkoriban a legendás Kassák Klubban játszott az idén 50 éves együttes, amely erre a jeles évfordulóra fedél nélkül maradt. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas énekes-dalszerzőt, népzenekutatót és építészmérnököt, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítóját, Sebő Ferencet 75. születésnapja alkalmából kerestük meg. És ha már nála voltunk, az idén 50 éves táncház indulását is felidéztettük vele. |
|
Válasz Online • Stumpf András |
„A szabadság már nem aktuális” – Nyáry Krisztián kampányokról, Petőfi-filmről és melegszerelmes új könyvéről„Ha arról írok, milyen jogsértések érik a magyar kisebbséget Erdélyben vagy Ukrajnában, arra baloldali ismerőseim sokszor teljesen vakok. Ha pedig a melegek mellett szólok, ugyanez igaz jobboldali ismerőseimre.” Nyáry Krisztián politikai kampányokról, legújabb, meleg irodalmi témájú könyvéről és Rákay Philip készülő Petőfi-filmjéről. A Válasz Műhelyben, újságíróiskolánk hallgatóinak közreműködésével készült nagyinterjú a Líra csoport kreatív igazgatójaként is dolgozó – egykor politikai kommunikátor – sikerszerzővel. |
|
hvg360 • Murányi Gábor |
Rákosiék éppúgy nem sajnálták a pénzt Petőfi-filmjüktől, mint most Rákay Philipétől a FideszMeghökkentő párhuzamok fedezhetők fel az 1953-ban bemutatott – s mára a feledés jótékony homályába tűnt – Petőfi-film és a közelmúltban gigaköltségvetésű szuperprodukcióként beharangozott, Most vagy soha munkacímű történelmi filmtabló előkészületei között. |