Fókuszban
|
Előválasztás 2021 |
Előválasztás 2021A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közössége úgy döntöttek, hogy közösen indulnak a 2022-es országgyűlési választáson, a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet és egyéni képviselőjelölteket előválasztáson választják meg. A 2021. évi előválasztás első fordulójára 2021. szeptember 18-26. között, második fordulójára október 4-10. között kerül sor. |
|
444 • Magyari Péter |
Budán nagyon éles küzdelem lesz, Józsefvárosban két erős civil jelölt is indulBudapesten sok a nyerhető körzet, úgyhogy sok helyen kiélezett az előválasztási küzdelem is. Sok az országosan ismert jelölt. A fővárosi versengést három részben mutatjuk be, ez az első. |
|
Media1 • Szalay Dániel |
Élő miniszterelnök-jelölti vitát tart a Partizán és az ATV isMinden harmadik választókerületbe élő közönség előtti vitákat szervez Budapesten és szerte az országban a Gulyás Márton nevével fémjelzett Partizán nevű YouTube csatorna, és lesz előválasztási miniszterelnök-jelölti vita is. Élő miniszterelnök-jelölti vitával készül az ATV is. |
Hírek
|
euronews |
Vita Brüsszelben Magyarország miattAz Európai Parlament elnöke júniusban levelet küldött az Európai Bizottság elnökének, arra kérve őt, hogy léptessék életbe a jogállamisági mechanizmust két hónapon belül. Hozzátette: ha ezt nem teszik meg, akkor jogi eljárást kezdeményez annak elindítására. #BrusselsBureau |
|
Magyar Hang |
A kémkedéssel vádolt fejlesztési bankot is felkereste Szergej Lavrov és Szijjártó PéterA Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre költözését hazai és nemzetközi kritikák érték. |
|
Telex • Molnár Réka |
Újabb afgán menekülteket szállítanak Röszkére és Tompára, köztük 126 gyermeketÖsszesen 240-en érkeztek Ferihegyre, onnan szállítják őket át Röszkére és Tompára. |
|
Telex • Flachner Balázs |
A NATO nem tudta megerősíteni, hogy lett volna olyan, aki már a kimenekítő gép vécéjében bombát szereltRuszin-Szendi Romulusz beszélt erről csütörtökön, az RTL azonban semmilyen forrásból nem tudott meggyőződni az állítás valóságtartalmáról. |
|
hvg․hu |
Az uniós pénzek elköltése miatt bírálja most Matolcsy György a kormánytA Fidesz-kormány elszalasztott lehetőségeiről ír ezen a héten a Magyar Nemzet internetes oldalán a jegybankelnök. |
|
Telex • Molnár Réka |
A korábbi évekhez képest idén kevesebben töltötték ki a kormány nemzeti konzultációjátDömötör Csaba szerint így is sokan, kb. 1,2 millióan küldték vissza a járvány utáni életről szóló konzultációt. |
|
Telex • Csatári Flóra Dóra |
Karácsony Gergely megvétózza az atlétikai vb-tA főpolgármester javasolja, hogy a fővárosi közgyűlés vonja vissza a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását. |
|
hvg․hu • Lengyel Tibor |
Leállt a kormány a Fudan-kampusz előkészítésével, a homályos magyar lobbicég is kivárBár a kormány nem engedte el a Fudan Egyetem budapesti kampuszának tervét, az előkészítés leállt. Hiába írta elő kormányhatározat és törvény, még nem alakult meg sem az állami projektcég, sem a leendő egyetem vagyonkezelő alapítványa. A beruházás előkészítésében kulcsszerephez jutó kínai tulajdonú magyar lobbicég pedig hallgat és kivár. |
|
444 • Czinkóczi Sándor |
Palkovics László lesz a Fudan alapítványának elnökeÍgy egy esetleges kormányváltás után is ő irányíthatná a projektet. |
|
444 • Szurovecz Illés |
Római-parti telkeket is adtak az egyetemi alapítványoknakA civilek garanciát kérnek az Óbudai és a Testnevelési Egyetemet fenntartó alapítványoktól, hogy nem fogják ezeket beépíteni. |
|
444 • Czinkóczi Sándor |
Alapítványi tulajdonba került egyetemekkel osztja meg a siker titkát a Mészáros CsoportMészáros Lőrinc cégcsoportjának szakembereit is bevonják az oktatási folyamatokba, a legjobban teljesítő hallgatók hosszútávú munkalehetőséget kapnak. |
|
444 • Czinkóczi Sándor |
Plusz felvételi pontot kapnak azok a fiatalok, akik az egyetem előtt beállnak a HonvédségbeA kormány már meghozta az erről szóló döntést: féléves szolgálat után 32, egy év után 64 pluszpont jár majd. |
|
24․hu • Molnár Zoltán |
Távközlési szuperholding a vége a 4iG és az Antenna Hungária közeledésénekA NER-kedvenc informatikai cég és az állami nagyvállalat egyesülése nagy hullámokat vethet. |
|
Media1 • Szalay Dániel |
Állami kitüntetést kapott Magyarország egyik legnagyobb hírhamisító oldalának főszerkesztőjeA Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át pénteken Huth Gergely, a bírósági adatok szerint évek óta a második legtöbb sajtópert elvesztő, jelenleg épp egy képhamisítási botrány miatt magyarázkodni kényszerülő PestiSrácok internetes oldal főszerkesztője, a Pesti TV programigazgatója. Rajta kívül, mások mellett az Elk*rtuk című film producere és a a KESMA egyik rádiósa is állami díjat kapott. |
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Csányi: A következő válogatott meccsre személyesen hívom meg Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr AndrástAz MLSZ-elnök félreérthetetlenül üzent a fideszeseknek, akik nem szívesen látják a lelátón az ellenzéki politikusokat. |
|
Napi․hu • Szepesi Anita |
Lassan 9 hónapja nem fizetnek beszállítóiknak a magyar kórházakJúlius végére 46 milliárd forinttal tartoztak beszállítóiknak a magyar kórházak a háttérintézményeikkel együtt, az adósságállomány növekedése egy hónap alatt 4,6 milliárd forint volt a Magyar Államkincstár friss adatai szerint. A tartozás összege már most annyi, mint tavaly november végén, az adósságkonszolidáció előtt. |
|
Magyar Hang • Bodacz Péter |
Megunták a várakozást és távoznak a rendszerből a szülészorvosokA hiányzó részletszabályok miatt elhagyják a közellátást a szülész-nőgyógyászok, sok kismama így kénytelen idegen orvosnál világra hozni gyermekét. Gulyás Gergely közölte: egyeztetnek. |
|
Napi․hu • Szabó Dániel |
A minimálnyugdíjak emelése miatt az Alkotmánybírósághoz fordultakAz öregségi nyugdíj legkisebb havi összege (28.500 forint) nem biztosítja a megélhetést, amely szembemegy az alaptörvény szellemiségével, ezért Alkotmánybírósághoz fordult az Utcajogász Egyesület. Ez ráadásul kihathat más juttatásokra, amelyeknek számítási alapja a legkisebb nyugdíjas juttatás. |
|
24․hu |
Átköltöztetik a koronavírus áldozataira emlékeztető kavicsokatEhhez önkéntesek, hozzátartozók segítségét kéri a Főpolgármesteri Hivatal. |
|
G7․hu • Szloboda Huba |
Bécsben tüntettek az ellen, hogy a magyarok kibetonozzák a Fertő-tavatA magyar kormány nem ad részletes felvilágosítást Ausztriának, az osztrák környezetvédők szerint a magyar oldal fejlesztése az egész tóra, azaz rájuk nézve is káros. |
|
hvg360 |
Medián: A fideszesek kétharmadát nem zavarják a budapesti felújítások miatti dugókTermészetes, hogy bármilyen intézkedést inkább azok kritizálnak, akiket kedvezőtlenül érint. Így van ez a budapesti lezárásokkal is. |
|
Magyar Hang |
Rudolf Péter vezetheti a Vígszínházat a következő öt évbenA művész szavai szerint a színház politika fölött álló valami, ahol „csak rendezői jobb és bal van”. |
|
Népszava • Gulyás Erika |
Statisztikai trükkel igyekeznek leplezni a létszámgondokat a tűzoltóságnálEzt állítja a tűzoltók legnagyobb érdekvédelmi szervezete. |
|
Országszerte • Zsilák Szilvia |
A Sámándob újjáépítésének ára közel 50 százalékkal drágább a tavalyi ajánlatoknálMost 3,8 milliárd forintért varázsolják újjá a Sámándobot Karcagon, holott tavaly a 2,6 milliárd forintos ajánlatokra sem volt elég pénze a városnak. Az önkormányzat emiatt a kormánytól kért segítséget, az időhúzás árát pedig az adófizetők állják. |
Vírus
|
MTA․hu |
Az MTA elnökének állásfoglalása a COVID-19-járvány negyedik hullámával és a harmadik oltás szükségességével kapcsolatbanA környező országok mellett már itthon is elkezdett emelkedni a koronavírus delta-variánsával fertőzöttek száma. A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként szakértők szakmai véleménye alapján javaslatokkal kívánom segíteni Magyarország Kormányának, szakembereinek és állampolgárainak a felkészülését a negyedik hullámra és megküzdését a COVID-19-járvánnyal. |
|
hvg․hu • Bedő Iván |
Ki kérje a harmadik oltást? Mit mond ma a tudomány?Van olyan oltástípus-korcsoport kombináció, amelynél mindenképpen javasolt a harmadik oltás felvétele, de a legtöbb esetben a tudomány is csak gondolkodik rajta, hogy kiknek és mikor javasolja az újabb kört. Közelednek a napok, amikortól már tömegeknek jöhet szóba itthon a harmadik dózis – összegyűjtöttük, most éppen mit lehet tudni, mit érdemes mérlegelni előtte. |
|
Telex • Szabó András, Wirth Zsuzsanna (DIREKT36) |
Oltással akarta elkerülni Orbán a kórházi drámákat. Végül csak eltitkolni tudta azokatA koronavírus legpusztítóbb hulláma előtt hetekig halogatta a kormány a szigorításokat. Beszélni azonban csak az oltási program sikeréről volt szabad, a hibákról, a kórházi állapotokról és a halottakról nem. A Direkt36 bemutatja a harmadik hullám kormányzati kezelésének háttértörténetét. |
|
444 • Haszán Zoltán |
Jobb helyzetben éri Magyarországot a negyedik hullám, mint az előző, de a be nem oltottak között végigsöpör majd a járványSok lesz a fertőzött, azok is megbetegedhetnek, akik be vannak oltva, azok pedig szinte biztos, akik elutasították a vakcinát. A nagy kérdés az, hogy hányan kerülnek kórházba, és mennyire bírja majd az egészségügy. |
|
Telex • Bolcsó Dániel, Bakró-Nagy Ferenc |
Orbán Viktor csúsztatással kampányol az oltások felvétele mellettAzt állítja, hogy Európában Magyarország érte el először az 50 százalékot a teljes átoltottságban. De nem Magyarország érte el először. |
|
Népszava • Juhász Dániel |
Se maszk, se kontroll, se távolságtartási kötelezettség nem lesz az eucharisztikus kongresszusonA szervezők abban bíznak, hogy a negyedik hullám nem a kongresszus ideje alatt fog berobbanni. |
|
444 • Szurovecz Illés |
Már nem csak vészhelyzeti engedélye van a Pfizernek az Egyesült ÁllamokbanA gyógyszerhatóság teljeskörűen engedélyezte a vakcinát. |
Vélemény
|
Facebook • Krémer Balázs |
Nézegetem a Turul-pride felvonulás képeitNa már most, pink-turul, sztaniol-István, az ottromba giccs-parádé felvonultatott tárgyai legfeljebb vodoo-bábok, nem érdemes azokkal hadakozni. |
|
azonnali․hu • Renczes Ágoston |
Hiba a Fidesztől az EU-ból való kilépést pedzegetni: nem leszünk nettó befizetők az évtized végéreEgyre gyakrabban hallani a kormánypárt képviselőit az EU-ból való kilépés mellett érvelni, még a pénzügyminiszter Varga Mihály is megpendítette ennek lehetőségét, mert szerinte Magyarország az évtized végére az EU nettó befizetője lesz, és úgy már nem biztos, hogy megéri bentmaradnunk. Utánajártunk, hogy ez előfordulhat-e, és hogy tényleg nem éri-e meg akkor is EU-tagnak lenni. |
|
Válasz Online • Rácz András |
Moszkvának vakond kell, nem közvetítő – illúzió a magyar hídszerepIllúzió abban reménykedni, hogy egy NATO-tagországot, amely az Egyesült Államok szoros katonai szövetségese, Moszkva ne az ellenséges szövetségi rendszer részeként kezelne, emiatt sem reális – még akkor sem, ha a lakosság nagy része pártolná – a Magyarországot hídszerepben elképzelő budapesti külpolitika. Rácz András történész, Oroszország-szakértő vendégszerzőnk szerint a Nyugatból való orosz kiábrándulás velünk marad akkor is, ha az elnököt már nem Vlagyimir Putyinnak hívják. Bár Oroszország továbbra is pénzt keresne a Nyugattal való kereskedelmi együttműködésből, ehhez nincs szüksége közvetítői szerepre áhítozó kisállamokra – annál inkább az EU és a NATO koherenciáját belülről aláásni képes vakondra. Kijózanító elemzés Szergej Lavrov orosz külügyminiszter budapesti látogatása elé. |
|
Válasz Online • Ablonczy Bálint |
Terjedő orbánizmus – a „magyar modell” alapján alkotmányoz a chilei baloldalA kétharmados többséget szerzett politikai erők nagy lendülettel állnak neki az 1988–89-ben megbukott diktatúra óta toldozott-foldozott alkotmány átírásának, miközben az elmúlt három évtized meghatározó pártjai eltűnnek a süllyesztőben. Ismerős? Nos, nem a 2010 utáni magyar fejleményekről, hanem a mostani chilei alkotmányozásról van szó. Fröhlich Johanna alkotmányjogász idehaza Stumpf István munkatársaként kísérte végig az új Alaptörvény elfogadását, most Santiago de Chilében figyeli, ahogy a progresszív baloldal a magyar jobboldaléhoz hasonló diadalittassággal szabja át a közjogi kereteket. Miért rajong a világsajtó a chilei alkotmányozásért? Ha a jövő tavaszi magyarországi választásokon győz az ellenzék, alkotmányellenesnek kell-e nyilvánítani az Alaptörvényt? Hogyan lehet visszaszerezni az elprivatizált magyar egyetemeket? Miért állítanak tilalomfákat alkotmányjogászok az erős felhatalmazást szerzett politikusok elé? Nagyinterjú. |
|
HírKlikk • Sebes György |
Magyarország szövetségesei joggal bizalmatlanokHelytelen a szövetségeseket ingerelni, és nem is vezet semmi jóra. Így összegezte véleményét Jeszenszky Géza annak kapcsán, hogy a magyar nagykövetek éves értekezletének díszvendége az orosz külügyminiszter volt. A történész professzor – aki volt külügyminiszter és nagykövet is – úgy látja, a jelenlegi magyar külpolitika nem vezet semmi jóra, csak a bizalmatlanságot és a fenntartásokat erősíti Budapesttel szemben. |
|
Szegeder • Szűcs Dániel |
Iványi Gábor: „Ha elviszik a felszerelést a szegedi iskolából, akkor leülünk a földre, és a földön ülve fogjuk megtartani az órákat”Iványi Gáborral, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökével készített interjút a Helyben.hu hírügynökség az egyházuk ellen folytatott kormányzati hadjáratról, szegényekről és menekültekről, valamint arról, kitől kell félteni a keresztény kultúrát. |
|
Népszava • Lendvai Ildikó |
Állami mostohaIsmerek remek, szerető mostohákat, a mozaikcsaládokban egyre többet. Az állam nem ilyen. Vagy szabadulni akar a rábízott gyerekektől (gőzerővel tolja át a macerás szociális feladatokat az egyházakra), vagy, amit azért nem gondoltunk, egyszerűen nem ad nekik rendesen enni. Szél Bernadett és az ombudsman levelezéséből robbant ki a botrány. Megtudtuk, az állam neveltjeinek étkezési normatívája tíz éve napi 684 forint. Az intézmények persze kínlódnak, igyekeznek, adományokat gyűjtenek, átcsoportosítanak, így több helyen valahogy feltornásszák ezt a képtelen összeget napi 800-ra. |
|
Városi Kurír |
Békesi László: az új atlétikai stadion felépítésével a kormány több legyet akar ütni egy csapásraAz elmúlt napok legfontosabb és minden bizonnyal legtöbb vitát kiváltó belpolitikai eseménye a fővárosi közgyűlés vétójának meghirdetése volt. A budapesti testület azok után, hogy a kormány a fővárossal kötött megállapodás ellenére a kínai Fudan egyetem tervezett letelepítése és beruházása miatt meghiúsítja a főváros és az ország számára is fontos program, a Diákváros felépítését, visszavonja támogatását a 2023-ra tervezett atlétikai világbajnokság rendezéséhez-írja Békesi László volt pénzügyminiszter. |
|
Népszava • Szalai Anna |
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes: szeptember 4-re minden működésre fordítható állampapírunk és készpénzünk elfogyOnnantól hitelkeretből működik a város. |
|
Népszava • Ungár Tamás |
A nehéz sorsú falvakban Orbánnak hisznek az emberek, a melegeket pedig gyűlölikFélszáz embert kérdeztünk öt faluban, és többségük úgy látta: a gyermekvédelminek nevezett népszavazáson a Fidesz hívei egyöntetűen beikszelik a kormányfő által várt válaszokat. |
|
hvg․hu |
Fülke: Összeomlás várható a közoktatásban, ha nem változik semmiA közoktatás összeomlását jósolja a nem is túl távoli jövőben a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Totyik Tamás szerint a tanárhiányon kívül más válságtünetek is jelzik, hogy óriási kihívások várnak a most felnövekvő generációkra Magyarországon. |
|
Népszava • Juhász Dániel |
Hiába félnek, nem szólnak a tanárokAz elégedetlenség érzésénél még nagyobb a félelem érzése, amit az is mutat, hogy a legtöbb pedagógus még egy petíciót is csak monogrammal mer aláírni. |
|
hvg360 • Joó Hajnalka |
„Rettenetes, sírnivaló”: lehúzták az új tankönyveket a szakértőkMásodik nekifutásra sem sikerült korszerű irodalom- és történelemtankönyveket írni a tavaly hazafiasított Nemzeti alaptantervhez. |
|
szeged․hu |
Kis János és a gyávák – Lakner Zoltán jegyzeteHa ők a jövő záloga, nem biztos, hogy ki kellene váltani – hogy Hofi Géza egyik poénját felpuhítsam rögtön az elején –, amiből az olvasó talán már ki is találta: a kormánypárt ifjúsági szervezeteinek tevékenységéről fogok megemlékezni. |
|
Telex • Brückner Gergely |
Brutálisan emelkedett az energia ára, a megújulók nem bírták a lépéstGlobálisan is nagyon megnőtt az igény a földgáz és az áram iránt. A nagy kereslet megdöbbentő mértékű áremelkedéshez vezetett: egy év alatt négyszeresére nőtt a földgáz ára. Ráadásul hiába nőnek szépen például a hazai naperőművi kapacitások, a nyár az európai fosszilis áramtermelés berobbanásáról szólt eddig. |
|
24․hu • Vitéz F․ Ibolya |
„Összességében elégedett vagyok“ – megszólalt a gurulmadaras felvonulást szervező TulipánTündér vezetőjeAz azonban titok, kitől és mennyiért kapott megbízást a cég az esemény megszervezésére. |
|
Helsinki Figyelő |
Napi 9 perc havi majdnem 20 ezerért nem oldja meg a rabok visszailleszkedésétBéla bekerülése óta a család Katalin fizetéséből él, ami fedezi azt is, hogy telefonon tudják tartani a kapcsolatot. A telefonálás költsége, ha mobilszámot hív, 75 forint percenként. Ha él a számára biztosított heti összesen 65 perc telefonálási lehetőséggel, az hetente 4875 forint, ami egy hónapra 19500 forintba kerül. |
Nemzetközi
|
Telex • Tóth Gergely |
Miért robbantott az Iszlám Állam a tálibok területén?A kabuli reptérnél legkevesebb 90 afgán civil és 13 amerikai katona halálát, több mint 150 sebesültet követelő terrortámadást az Iszlám Állam helyi szervezete követhette el. Bár „minden bombák anyjával” is őket próbálták kifüstölni, idén mégis újra 100 támadást tudtak elkövetni. A tálibokkal is szembenálló csoport fenyegetése nem múlt el, sőt még fokozódhat is az evakuálás utolsó napjaiban. |
|
Infostart․hu |
Gyors bosszú: az amerikaik végeztek a kabuli merénylet egyik előkészítőjévelAz amerikai hadsereg közölte szombaton, hogy visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után, amelyben 13 amerikai katona és 169 afgán vesztette életét. |
|
Hungarian Spectrum |
Afghans in HungaryI would wager to say that many of you will be surprised to hear that close to 2,000 Afghan nationals live in Hungary, many of whom were born there. It might also come as a revelation that the Hungarian Afghan community is uniformly described as “the largest and the most stable and successful” among the refugee communities living in the country. |
|
Qubit • Hegyeshalmi Richárd |
Afganisztán csaknem legyőzte a járványos gyermekbénulást, de lehet, hogy kárba vész az összes erőfeszítésAz elmúlt évben csupán egyetlen esetet regisztráltak az országban, de történelmi példák igazolják, hogy a védekezési kampány leállítása az esetszámok megugrásához vezethet. Mi lesz, ha a tálibok nem hagyják az egészségügyi dolgozóknak, hogy felvegyék a harcot a fertőzéssel szemben? |
|
Privátbankár․hu • Káncz Csaba |
Morajlik az arab világ Kabul eleste utánMára az arab világban Katar maradt a Talibán egyetlen politikai támogatója. Szaúd-Arábia a fegyverek helyett főként a diplomáciára támaszkodna új geopolitikai kurzusában – de azért a héten Moszkvával is katonai szerződést kötött. |
|
euronews • Székely Ferenc |
Joe Biden első fél éve: robogás és totyorgás — 1. rész: odahazaA mandátum első fél éve után azt látjuk, hogy az elnök néhány nagy témára fókuszál, más ügyekben viszont lassulás, halasztás vagy tanácstalanság látszik. |
|
euronews • Székely Ferenc |
Afganisztán most mindent beárnyékol, az USA toporog a nagyvilágban — Joe Biden első féléve (2. rész)Az amerikai külpolitika jórészt Donald Trump örökségére támaszkodik, több területen visszalépés vagy ácsorgás mutatkozik (Közel-Kelet, Irán). Afganisztán után további veszteségekkel is számolni kell, főként Tajvan esetében. Eközben az elnök hazai elutasítottsága minden eddiginél magasabb lett. |
|
mfor․hu • Tiszai Balázs |
Ilyen az, amikor Kína tesz egy szívességet, aztán kér cserébe valamitKína globális gazdasági nyomulása számos olyan történetet szállított az elmúlt években, melyek alapján minimum vakmerőségnek tűnik az ázsiai nagyhatalommal való közösködés. Persze nem minden hitelezés fordul adósságcsapdába, de miután Magyarország a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításával, és most már a Fudan Egyetem betelepítésével is több százmilliárd forintos kínai kölcsönöket vesz fel, puszta elővigyázatosságból is indokolt megnézni, hogyan alakulhat egy Kínával közös gazdasági együttműködés akkor, amikor a legrosszabb forgatókönyv valósul meg. |
|
Napi․hu • Komócsin Sándor |
Nukleáris veszélyhelyzet OroszországbanOroszországban a Szibériában pusztító erdőtüzek bekerítettek egy különleges fontosságú nukleáris létesítményt, ami határozott intézkedésekre késztette a hatóságokat. Az erdőtüzet egyelőre nem sikerült kontroll alá vonni. |
|
G7․hu • Kasnyik Márton |
Normális, hogy két-három cég kezel szinte minden vagyont a világon?Mindenhol ott vannak tulajdonosként, nekik van a legnagyobb szavuk, mégsem érdeklik őket annyira a cégeik. A BlackRock és a Vanguard áll most a legközelebb a világkormányhoz. |
Nekünk tetszett
|
Turizmus․com • Kaszás Fanni |
TV-maci, Malév és úttörődalok – Retro Élményközpont nyílt BudapestenA hétfőn megnyitott Budapest Retro Élményközpont interaktív időutazásra hívja látogatóit a főváros központi részén, három szinten. |
|
444 • Szily László |
Az új vadászati kiállítás szenzációja a fiatal Szájer József erdei Covid-bulijáról előkerült pompás olajfestményA Kulában született Jakobey Károly 1861-es, “Zöldben” című munkája azt a pillanatot örökíti meg, amikor a még költőien fiatal Szájer és három haverja a zöld hatására már mozdulni sem tudnak. És ez még csak a Vadászati Világkiállítás előeseménye, mi lesz itt még! Helyszíni riport Semjén Zsolt birodalmából. |