Hírek
|
Jövő TV |
Karácsony Gergely: Iszonyat erő van a városban és ha kell, használni fogjukTöbb ezren gyűltek össze a pesti alsórakparton Karácsony Gergely meghívására, hogy egy közös sétával tiltakozzanak a főpolgármester szimpatizánsai a fővárost ért kormányzati elvonások ellen. Videóriport. |
|
Népszava • Halmai Katalin |
A magyaroknak a legkevésbé fontosak az emberi jogokAz EU minden tíz polgárából csaknem kilenc úgy gondolja, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása a tisztességes és méltányos társadalom egyik fontos alkotó eleme – derül ki az Unió Alapjogi Ügynökségének szerdán közzétett kutatásából. |
|
Index • Dull Szabolcs |
Az Index szerkesztősége veszélyben vanAz Index szerkesztősége veszélyben van — Olyan befolyás ért minket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése. Aggódunk, hogy egy csapásra, egy szervezeti váltással elvesznek azok az értékek is, amely miatt ma az Index az ország legnagyobb és legolvasottabb lapja lett. |
|
Index • Marczisovszky Márton |
Ifj. Vidnyánszky Attila, Alföldi Róbert, Mácsai Pál, Stohl András és még rengeteg színész közösen tiltakozik a Színművészeti átalakítása ellenMiután a kormány váratlanul úgy döntött, hogy januárig sem vár azzal, hogy hat magyar egyetemet a korábbi állami fenntartásúból egy Magyarországon szokatlan, alapítványi fenntartásúvá alakít át, az ország legismertebb arcait adó Színházi és Filmművészeti Egyetem (SZFE) korábbi hallgatói különféle módokon, többek között videosorozatban kezdtek tiltakozni az átalakítások ellen. |
|
szinhaz․online |
#freeSzFE — Így zajlott a tüntetés a SzínművészetinélNe szavazd meg! – #freeSzFE címmel szerveztek tüntetést a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az intézményt magánegyetemmé alakító törvénytervezet elfogadása ellen, a várható parlamenti döntést megelőző napra. |
|
hvg․hu |
Egy kormányhivatal kezében a döntés, amivel engedélyezheti a munkáltató számára a két éves munkaidőkeret elrendelésétMindezt nemzetgazdasági érdekből. Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt mondja, ez nevetséges. |
|
24․hu • Kálmán Attila |
Még az omladozó Városháza felújítására sem jut pénze BudapestnekMég nem tudni, pontosan mekkora lyukat üt a járvány a fővárosi költségvetésen, csak a kormányzati elvonás mértéke látszik biztosnak. Karácsony Gergelyék mindenesetre 65 milliárdnyi forrást zároltak: utak, terek, épületek, villamossínek felújítása maradhat el. |
|
Népszava • Doros Judit |
Épül a második főváros a hajdúsági megyeszékhelyenErőltetett ütemben ontják a fejlesztési forrásokat Debrecenbe, a kormány egyfajta „Budapest-ellenpontként” tekint a régóta fideszes vezetésű településre. |
|
Magyar Hang |
Orbán Viktor: A mi hazánk szíve közepe a törvényesség, a jog és a rendMi, magyarok, feketeöves válságkezelők vagyunk, bármekkora is körülöttünk a zűrzavar, nálunk a fejekben rend, a karokban erő, a szívekben lojalitás uralkodik, mondta a tisztavatáson. |
|
SZEMlélek • Gégény István |
Melyik a legmegbízhatóbb hazai hírforrás?Az eredmény egy kicsit meglepő, ugyanakkor nagyon tanulságos. |
|
G7․hu • Jandó Zoltán |
Májusban sem csillapodott sokat a kirúgási hullám MagyarországonUtoljára bő négy éve volt ennyi álláskereső. Májusban a fővárosban, illetve a kereskedelemben és a vendéglátásban veszítették el a legtöbben a munkájukat. |
|
Pénzcentrum |
Ezek Magyarország legszegényebb települései: ennyiből tengődnek a családokSúlyos a helyzet az ország legszegényebb régióiban, friss beszámolók szerint még azok is elvesztették a járvány miatt kialakult válsághelyzetben a munkájukat, akik a legszorgalmasabbak voltak. |
|
Napi․hu • Rácz Gergő |
További gyengülés várhat a forintraMeglepődtek a piaci elemzők a Magyar Nemzeti Bank júniusi kamatdöntésének eredményén, ugyanis nem most, és nem ilyen intézkedésre volt kilátás. Az alapkamat csökkentése azt valószínűsíti, hogy további gyengülés lehet a forint árfolyamában. |
|
Magyar Narancs |
ADF: Teljességgel szakmaiatlan, önkényes és erőltetett tempójú átszervezésen esett át az Országos Széchényi KönyvtárAz érintettek szerint a könyvtár új szmsz-ében olyan strukturális átalakítás szerepel, amely alapján összevonják a nem összetartozó gyűjteményeket és rengeteg feladat gazdátlan marad. |
|
Index • Fábián Tamás |
A főváros elkezdi vizsgálni a Tarlós-éra korrupciógyanús ügyeitA főváros elkezdi vizsgálni a Tarlós-éra korrupciógyanús ügyeit — Terítékre kerül a 3-as metró, 4-es metró, Biodóm, e-jegyrendszer és a Bálna eladása is. |
|
444 • Urfi Péter |
A főváros megtiltja, hogy a Lánchidat tűzijátékhoz használják30 km/órás sebességkorlátozást is bevezetnek a híd állagának megóvása érdekében. |
|
Infostart․hu |
Dübörög az Airbnb a budai várban, lecsapott az önkormányzatA kerület vezetése razziázni kezdett, a bérelt lakásukat szabálytalanul másoknak kiadók szerződését azonnal felmondják. |
|
Válasz Online • Stumpf András |
Megszereztük! Itt van Demeter Szilárd popzenei „ötéves terve”25 milliárd forintot költene a könnyűzenére Demeter Szilárd a Válasz Online által megszerzett stratégia szerint. Az összeg öt (és fél) év alatt menne az ágazatba, s lenne belőle új rádió, újság, megyei, járási központok, intézet, oktatás… A magyar popzene várva várt stratégiájában elképesztő dolgokra leltünk: Platon Karataev és Belau van nevesítve az anyagban. Kovács Ákos pedig nincs. |
|
444 • haszanz |
|
24․hu • Mázsár Tamás |
Egyetlen ellenzéki város sem részesül a milliárdos pénzosztásbólA turisztikai ügynökség vezetője korábban azt mondta, egyetlen jó ötlet sem marad támogatás nélkül. Úgy fest, vagy főként a fideszes önkormányzatoknak vannak jó ötleteik, vagy az ellenzékiek nem értesültek az ad hoc pénzosztásról. Felcsút viszont másfél milliárd forintot kért a záportározó turisztikai fejlesztésére. |
|
Népszava • Papp Zsolt |
Választási lesz a 2021-es büdzsé: soha ennyi pénzben nem úszott még az MTVAHúsz milliárd forinttal megemelik a közmédia támogatását, de 11 milliárdot akar a kormány elkölteni jövőre nemzeti konzultációra is. Mindez jelzi, hogy közelegnek a választások. |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Vizsgálatot ígért a tiszti főorvos a kórházaknak — ha túl sokat tesztelnekMüller Cecília legújabb iránymutatása Ionesco abszurd drámáira emlékeztet – kommentálta a legújabb utasítást lapunknak Falus Ferenc, egykori tisztifőorvos. |
|
G7․hu • Bucsky Péter |
Gulyás Gergely azokat a kerületeket segítheti ötmilliárd forinttal, amelyeket jónak látjaKözel duplájára emelné a kormány a 2021-es költségvetésben a fővárosi kerületek útépítéseinek támogatását. Az elosztásról egyedül a miniszter dönt. |
|
hvg360 |
Economist: Megkérdőjeleződhet a nálunk is újrainduló Szabad Európa Rádió függetlenségeKeményen Trump-párti figura került az amerikai rádiókat felügyelő állami testület élére, egyből kirúgta a külföldre sugárzó adók vezetését. Ez hatással lehet a Szabad Európa Rádió működésére is, amely épp azért térne vissza Magyarországra, hogy propaganda helyett tájékoztasson. |
|
24․hu |
Fellázadtak a könyvelők a kata átalakítása ellenOrszágos egyesületük szerint „a brutális adójogi szankcionálás, a fűnyíró elven működő büntetőadó“ súlyos hiba. |
|
Magyar Narancs |
Palkovics jóval több pénzt adna az MTA-tól elszakított kutatóintézeteknekCserébe bizonyos prioritásokat figyelembe véve változtatni kell a kutatási terveken. |
Vélemény
|
YouTube • Egy nyelvet beszélünk 15․ |
Tenni vagy nem tenni?Az Egy nyelvet beszélünk sorozat mostani részében Magyar Bálint szociológus, liberális politikus arról, leváltható-e az ország élén garázdálkodó bűnszervezet. Hogyan lehet vége az Orbán-rendszernek? |
|
hvg․hu • Tóth Richárd |
Minél szegényebb valaki, annál valószínűbb, hogy fideszesDe miért? Egy új elemzőintézet, a 21 Kutatóközpont első nyilvános tanulmányában azt vizsgálta, hogy az anyagi helyzetnek és motivációnak milyen szerepe van a kormánypárt támogatásában. |
|
G7․hu • Stubnya Bence |
A magyarok már el sem tudják képzelni, hogy lehet nem korrupt országban élniAz egész Európai Unióban a magyarok a leginkább megengedőek a korrupcióval szemben, és megítélésük szerint az utóbbi három évben romlott is a helyzet az országban. |
|
HírKlikk • N․ Vadász Zsuzsa |
Ez már teljesen a sztálini szovjet időket idézi„Ez a szabályozásban az első fecske, amely nem a kormányt, hanem a miniszterelnököt nevezi meg a közbeszerzések mindenható urának… akár az is megtilthatóvá válik, hogy Ön leírja, amit én mondok, de akár még az is, hogy mi kapcsolatba lépjünk egymással… Lezárhatók az ország egyes területei, valamint a Magyarország és más országok közötti személyforgalom… tiltható az ország egyes területei, illetve az ország lakosainak egymással való személyes érintkezése.” – Ilyen és hasonlóan rémisztő részletekkel illusztrálta Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter a Hírklikknek adott interjújában a veszélyhelyzet megszüntetése után ránk szabadított egészségügyi válsághelyzet valódi mibenlétét. |
|
ES․hu • Csillag István |
Magyar KreónAnnyi a hasonlóság Théba és hazánk között, hogy a magyar Kreón is volt már a mostani hosszú uralkodását megelőzően is király, és ahogy Kreón Thébában erőszak nélkül, és nem puccsal vagy az elődje elleni merénylettel került a trónra, úgy a magyar Kreónt is a nép többsége választotta. |
|
azonnali․hu • Hutter Marianna & Fekő Ádám |
Ölheti egymást az ellenzék, de annak negyedik kétharmad lesz a vége – Orosz Anna az AzonnalinakMiért megy el valaki civil munkát végezni, hogy aztán pár hónappal később alelnök legyen ugyanott? Mi a legrosszabb abban, ha valaki Fekete-Győr Andrással dolgozik? Ha az exfideszes és exjobbikos Körömi Attila elnökségi tag lehet, Orbán Viktor is beléphet-e a Momentumba 15 év múlva? Balra kellene-e tolni a Momentumot? Fogadna-e arra, hogy megverik a Fideszt? Interjú Orosz Annával, a Momentum új alelnökével! |
|
Mérték • Urbán Ágnes |
Az Index még mindig kitartAz elmúlt napokban szinte minden az Index körül kialakult helyzetről szólt, mindenki tudja, hogy mit jelentene a magyar nyilvánosság számára, ha a piacvezető hírportált végleg bekebelezné a NER. Minden jel arra mutat, hogy a szerkesztőségre még nem tette rá a kezét kormányközeli médiabirodalom és mindannyiunk közös érdeke, hogy ez így is maradjon. |
|
444-tldr • Szily László |
Mi is igazából ez az úgynevezett Gerényi-terv, ami állítólag megsemmisítené az Indexet?Az Index szétverésével vádolt tanácsadó a blogjában megírta, mit is javasolt igazából. Játékból végiggondoltam, hogy mit jelent, mennyire értelmes és mivel járna Gerény Index-reformja médiapiaci szempontból. |
|
Index • Kárpáti Márton |
Mi kérünk elnézéstMi kérünk elnézést — Mindig csak károgunk, hogy baj van a sajtószabadsággal. Aztán mindig kiderül, hogy tényleg. |
|
Pesti Hírlap • Nyáry Krisztián |
Szobrok, hősök, indulatokMai tudásunkkal természetesen lehet kritizálni a rabszolgatartó Jeffersont, ahogy a feketéket sértő megjegyzésekkel illető Gandhit vagy a brit kolonializmus nevében indiaiak tömegét elnyomó Churchillt is. Még arról is érdemes vitatkozni, hogy ma kaphatnának-e újabb szobrot. De arról kár vitát nyitni, hogy nekik köszönhetően jobb és szabadabb hely lett a világ. Ma álló szobraik ezt a közös történelmi emlékezetet jelképezik. Még akkor is, ha vannak olyan tetteik, amelyek ma már nem csak hibának, hanem bűnnek számítanak. De a lényegi örökségüket kétségbe vonni olyan relativizmus, amiből barbárság születik. |
|
Válasz Online • Borbás Barna |
Pokorni megoldotta: ők zárták le a 15 éve tartó turulbotránytA politika önkorrekciója, átlépés az ideológiai árkokon, széles szakmai együttműködés – a mai magyar állapotok között fehérholló-ritkaságú jelenségek sokasodnak az úgynevezett turulügy legújabb fordulatában. Tizenöt év emlékezetpolitikai csatározása ér ugyanis véget azzal, ha a friss előterjesztés alapján tényleg másodikból első világháborús mementóvá alakítják a budai turulszobrot. A Pokorni Zoltán vezette önkormányzat által felkért történészbizottság tagjai, Cseh Gergő Bendegúz, Ungváry Krisztián és Kovács Tamás a Válasz Online-nak azt mondják: kutatásuk alapján a mostani formájában tényleg nem tartható a turulos koncepció, a hasonló emlékezetpolitikai botrányok pedig elkerülhetők lennének. Teljes háttér és hármas interjú. |
|
wmn․hu • Kurucz Adrienn |
„Szabad-e egy romának dühösnek lennie?” – A hazai rasszizmusról az amerikai események fényébenRoma aktivisták egy két héttel ezelőtti beszélgetésén hangzott el a címbéli kérdés. Mert George Floyd halála nyomán megmozdult a föld, mi, itt Magyarországon is érezzük a rengéseket. Nyilvánvaló, hogy változásokra van szükség, a múlt – és a jelen – bűneivel való szembenézésre, és nem csak Amerikában! Sok magyar ember fejezte ki valamiképp szolidaritását a Black Lives Matter mozgalommal, miközben felmerült az a kérdés is: hol marad az össznépi együttérzés, a segítségnyújtás, amikor a cigányokról van szó? (És miért esik róluk, az ő helyzetükről olyan kevés szó a közéletben?!) Könnyebb a távolból empatizálni? Mire figyelmeztet minket az amerikai példa? Miben más a diszkrimináció ott, mint nálunk? Dr. Kende Anna szociálpszichológus, az ELTE tanszékvezető munkatársa segített válaszolni a kérdésekre. |
|
Népszava • Kósa András |
„Az Alkotmánybíróság elveszítette Alkotmánybíróság jellegét”Nem vizsgálhatta érdemben az Alkotmánybíróság (AB) azt a beadványt, amely az önkormányzati gépjárműadó 40 százalékának elvonásáról szólt, mert nincs a kérdésben hatásköre a testületnek – ezt maga az AB állapította meg egyik legfrissebb döntésében. A testület arra hivatkozott, hogy a költségvetést érintő ügyről van szó, ezért abban nem dönthet. |
|
Mérce • Bogatin Bence |
A bizottsági tagok megfélemlítésétől az illegális mozgósításig – Így csalhattak sok helyütt a tavalyi választásokonNemrégen, alig másfél hónapja történt, hogy a Freedom House idén májusi, Nations in Transit című jelentése szerint Magyarország 2019-ben átcsúszott a félig szilárd demokráciák sorából a „hibrid rezsimek” közé. Ebből az „átminősítésből” sok más tényező mellett közvetett módon az olyan választási rendellenességek is kivették a részüket, amelyekre az Unhack Democracy nevű civil szervezet felmérése derített fényt, amelynek eredményeit idén júniusban publikálták. |
|
hvg360 • Farkas Zoltán |
Egyre távolabb a magyar euró, úgy tűnik, a kormánynak igénye sincs ráEgyre kevésbé teljesíti a magyar gazdaság az euróövezeti tagság feltételeit, holott mélyen integrálódott a valutaövezetbe. A csúcsvezetők nem is törik magukat, hogy belépjenek, de a lemaradás nem válik dicsőségükre. |
|
hvg360 • Riba István |
Pintér Sándor titka: nem véletlenül áll Orbán háta mögött több mint 20 éveOrbán Viktor eddigi kormányainak egyetlen állandó tagja van: Pintér Sándor, aki ráadásul bármilyen területen bevethető és lojalitása megkérdőjelezhetetlen. A mindenügyi miniszter legutóbb az egészségügyi rendszer átszervezésénél bukkant fel mint megoldóember. |
|
hvg360 • Szabó Yvette |
Jócskán megkopasztotta járvány sújtotta polgárait az Orbán-kormányA csőd szélére jutott cégek, a munkájukat vesztő tízezrek nemigen kaptak segítséget, a németek GDP-arányosan több mint 30-szor annyit költöttek erre. A magyar kormány kommunikációjából ez persze nem derül ki, ezért nőhetett Orbán Viktor népszerűsége. Arról nem beszélve, hogy kedvenc üzleti körei persze most sem jártak rosszul. |
|
444-Foci • haszanz |
68 milliárdba került, de végül csúcsra ért Orbán futballhóbortjaVégre Európa is megismerheti a magyar futball legújabb csodáját: dobogós lett és indulhat a nemzetközi kupában az 1800 fős Felcsút csapata. Nem került kevésbe. |
|
444 • Szabó András (DIREKT36) |
„Mr. Oroszország” a paksi bővítés után most Orbán német kapcsolatait egyengeti pár százmillióértAz európai és orosz gazdasági elitben otthonosan mozgó Klaus Mangold évek óta segíti az Orbán-kormányt. A Direkt36 birtokába került szerződésekből az derült ki, hogy mostanában az a feladata, hogy segítsen elmélyíteni a német ipari kapcsolatokat. |
|
hvg․hu • Donáth Anna |
Fideszmentesíthetők az uniós forrásokAz oligarcha nem hozzáadott, hanem elvett érték az uniós források felhasználása során. Új költségvetés, új modell: számon lehet kérni a jogállamiságot, és közvetlenül annak adjuk az EU-s pénzt, aki országot épít! |
|
hvg․hu • Windisch Judit, Serdült Viktória |
Akárhonnan nézzük, nagyon drágán vettük a kínai lélegeztetőgépeketPánikolhatott a kormány, ezért rendelt meg 16 ezer lélegeztetőgépet Kínából – mondta a hvg.hu-nak egy egészségügyi szakértő. Ez kétszer annyi, mint amennyit Orbán Viktor bemondott mint szükséges mennyiséget, most próbálják eladni a felesleget. Kérdés, sikerül-e, és ha igen, mennyiért. A beszerzés átláthatatlan, az eddig nyilvánosságra került információmorzsák alapján csillagászati árat fizettünk a gépekért, csak nem tudni, hogy ezért – autós hasonlattal élve – inkább Trabantot vagy Mercedest vettünk-e. A külügy azt sem mondja meg, mennyi gép volt használhatatlan. |
|
Klubrádió • Reggeli gyors |
Kamara: Egyre több orvos érzi úgy, hogy ennyi pénzért nem érdemes belehalni a munkábaAz önként vállalt túlmunka felmondásával szeretne nyomást gyakorolni a Magyar Orvosi Kamara a kormányra, tehát azzal, hogy az orvosok ne dolgozzanak havi 200 óránál többet. Keresték a kormányt bértárgyalás-ügyben, választ nem kaptak, a jövő évi költségvetésben pedig nyoma sincs béremelésnek – mondta Svéd Tamás, a kamara titkára. |
|
Népszava • Juhász Dániel |
Nem béremelést kapnak a tanárokA valódi béremelés azt jelentené, ha a tanári bérek 2015 óta befagyasztott vetítési alapját (ami a 2014-es minimálbér összege, 101 500 forint) emelnék meg. |
|
444 • Herczeg Márk |
A rendőrségnek nem mindig világos, hogy Bede Zsolt áll a Vadhajtások mögöttAmerikai szerverekre hivatkoznak, miközben máskor éppen az ő videójukat használják bizonyítékként. |
|
444 • Neuberger Eszter |
Kevesebb ráfordítással nagyobb kontroll, erről szól az egyetemek alapítványi kiszervezésePapíron magánegyetemek, a gyakorlatban politikai kinevezettek kiskirályságai lehetnek a modellváltás előtt álló felsőoktatási intézmények. |
|
Magyar Narancs • Huszka Imre |
Vidnyánszky Attila és az oktatási színvonal: kaposvári munkássága 2012-től„Az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja” – ezzel provokatív, az inszinuáció határát súroló mondattal szította tovább a Színház- és Filmművészeti Egyetem rapid átalakítása körül amúgy is háborgó indulatokat a Teátrumi Társaság, valójában Vidnyánszky Attila kommünikéje. Mire ez a pökhendiség? – ennek jártunk utána. |
|
mfor․hu • Kormos Olga |
A diákok harmada még hátrányosabb helyzetbe került a digitális oktatás során – figyelmeztet a PDSZ elnökeGulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: az egészségügy és az oktatásügy felkészülve „várja” a második hullámot. Vajon a pedagógusok is így érzik ezt? Szűcs Tamást, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnökét kérdeztük. |
|
hvg․hu |
Avítt, lapos, történelmet hamisít — Kiakadtak a magyar- és történelemtanárok az új NAT-hoz készült tankönyvekenNemcsak a sokat bírált, három év alatt hazafiasított alaptantervben, hanem a hozzá készült tankönyvekben is sok helyen tetten érhető, ahogy a kormány politikai szempontjai felülírták a szakmai elveket, sőt, néhol a tényeket. Bár a Horthy-kedvelő Takaró Mihály részvétele miatt sokan az irodalomkönyvektől tartottak, ezek „csak“ zsúfoltak és unalmasak, a történelemkönyvek viszont az általunk megkérdezett tanárok szerint konkrétan is hamisítanak, csúsztatnak. |
|
mfor․hu • Vég Márton |
Milliárdos lett Orbán Viktor puritán irodájának felújítója — Családi körben renoválják a budai VáratA koronavírus-járvány miatt még hiányoznak a turisták a budai Várból, de a folyamatos építkezéseknek is köszönhetően milliárdos osztalékot vehetett ki cégéből a Miniszterelnökségnek otthont adó Karmelita-kolostort is felújító mérnökiroda tulajdonosa. Sorra kapják az újabb megbízásokat a Várkapitányság Zrt.-től, más cégnek kevés az esélye. |
Nemzetközi
|
POLITICO • Laurenz Gehrke |
Weak support for liberal democracy in EU’s east: PollLiberal democracy has weak support in much of Central and Eastern Europe, according to polling conducted in 10 countries across the region. |
|
POLITICO • Lili Bayer |
Hungary to end special powers, but opens door to future rule by decreeRights activists say they are worried by the latest move. |
|
G7․hu • Kasnyik Márton |
Soha nem fordult még ekkorát a közvélemény az USA-ban, mint most a feketék ügyében, de ez is kevés lehetNéhány nap alatt meggondolta magát Amerika a feketék egyenjogúságának kérdésében. De ahhoz, hogy a probléma megoldódjon, rendszerszerű változásokra lenne szükség. |
|
Marosvasarhelyi Radio • Parászka Boróka |
Anélkül is letartóztatják a feketéket, hogy bármit elkövettek volna. Róna-Tas Ákos az amerikai intézményes rasszizmus hátterérőlAz egész világot sokkolta, és világszerte tiltakozássorozatot váltott ki a George Floyd elleni gyilkosság. Az amerikai tüntetések radikalizálódtak — ennek a radikalizációnak az okairól beszélgettünk a San Diegóban élő Róna-Tas Ákos szociológussal. |
|
mfor․hu • MTI |
IMF: annál is rosszabb a helyzet, mint amit korábban gondoltakA koronavírus-járvány korábban becsültnél nagyobb negatív hatása miatt rontott idei világgazdasági prognózisán a Nemzetközi Valutaalap szerdán kiadott felülvizsgált jelentésében. |
|
Napi․hu • Komócsin Sándor |
Barátságos figyelmeztetés Putyinnak: ne folytassa!Vlagyimir Putyin orosz államfő jó eséllyel további 15 évig vezetheti majd országát az oroszországi alkotmányos reformoknak köszönhetően, ami lehetőséget kínál arra, hogy újragondolja politikáját. Kérdés, hogy egy volt KGB-s tiszt ki tud-e találni valami mást annál, hogy vissza kellene hozni a boldog szovjet szuperhatalmi időket. |
|
444 • Szily László |
A járvány azonnali hatása, hogy sosem látott mennyiségű műanyag hulladék árasztotta el a FöldetMilliárdos darabszámban kerültek piacra majd szemétbe egyszer használatos védőeszközök, a megugrott online kereskedelem pedig sokrétegű, újrafelhasználhatatlan műanyag csomagolásokkal lökte meg a szennyezést. |
|
euronews • Anna Flori |
Lefejezi az indián törzseket a koronavírus-járvány BrazíliábanA bennszülött lakosság nagy része nem jut segítséghez, és elveszíti öregjeit a járvány elleni küzdelemben. Ez végveszélybe sodorja számos törzs kultúráját, nem egynek a fennmaradása is kétségessé válik. |
|
hvg․hu • Gyöngyösi Márton |
A szerbiai választások tanulságai a magyar ellenzék számáraTeljes kormánypárti tarolás a Balkánon. |
|
azonnali․hu • Techet Péter |
Budapest és Belgrád csak abban különbözik, hogy Orbánnak már a formalitásokra sem kell adniaAmi Szerbiában zajlik, az sokban mindannak a karikatúrája, ami Magyarországon történik. Mint minden karikatúra: a valóság túlzó, de éppen ezért a lényeget hangsúlyozó tükre. Öt hasonlóság a magyar és a szerb politika között. És egy fontos különbség! |
Nekünk tetszett
|
Életforma • Szarvas György |
“Házkutatástól házkutatásig éltük az életünket” – interjú Hodosán RózávalEgyre több, közelmúltunk történetét feltáró munka jelenik meg a hazai könyvpiacon. Legutóbb Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat címmel írt könyvet a hetvenes-nyolcvanas évek magyar-lengyel ellenzéki együttműködéséről. A demokratikus ellenzék soraiban a nők is hangsúlyos szerepet vittek; Hodosán Róza mesél az akkori évekről. |
|
Index • Pálúr Krisztina |
Meghalt Bálint gazdaMeghalt Bálint gazda — Meghalt Bálint György kertészmérnök és tévés személyiség. Az ország kertésze 101 éves volt. |
|
atlatszo․hu • Papp László Tamás |
“Bizonyos fékek és ellensúlyok jobban működtek 1944-ig, mint manapság” – Ungváry Krisztián a Horthy-korszakrólHorthy Miklós államfővé választásának századik évfordulójára jelent meg a történész kötete, amely azt vizsgálja, hogy a kormányzónak milyen felelőssége volt az 1919-20-as politikai gyilkosságokban és az 1944-es deportálásokban. A könyv apropóján egyebek közt arról beszélgettünk Ungváry Krisztiánnal, miért próbálja a Fidesz-kormány és a hozzá közel álló történészi kör tisztára mosni, mentegetni Horthyt. Az is szóba került, hogy milyen párhuzamok, illetve különbségek vannak a Horthy-korszak és a NER működése, valamint a két világháborús időszak és a kádári évtizedek megítélése között. |
|
444 • tldr • Urfi Péter |
„Leírtam neki, hogy egy pap ilyet nem tehet, pláne fiúval”Kőhegyi Dániel kamaszkori szerelmét és fidelitasos karrierjét hagyta maga mögött, amikor papnövendéknek állt. A kalocsai érsektől kért segítséget, amikor már nem bírta tovább egyik elöljárója szerinte erőszakos közeledését. De hiába számolt be a szexuális zaklatásról, a megvádolt István atya ma is aktív pap. |
|
24․hu • Nagy József |
Moldova György: Isten maga az örök méltányosságHitetlenül is hinni kell benne. De azért „támad majd bosszúálló a mi csontjainkból”. |
|
444 • Neuberger Eszter |
Roska Botond neurobiológus kapja idén a Körper-díjatEz Európa egyik legrangosabb tudományos elismerése, a magyar tudós a vakság gyógyítása területén elért eredményeiért kapja meg. |