Librettó hírei X-20 (2020-05-17)

Fókuszban

Klubrádió • Esti gyors

Magyar Bálint: Orbán Viktor egy bűnszervezet révén uralja az államot

Magyar Bálint volt oktatási miniszter szerint a kriminalitás a jelenlegi rendszernek nem deviáns eleme, hanem alkotó tényezője, és úgy fogalmazott: „Orbán Viktor egy bűnszervezet révén uralja az államot”, ezért nevezte azt már korábban is maffiaállamnak. Szerinte miközben nemzeti ideológiát hirdet és a nemzeti középosztályra hivatkozik „úgynevezett gazdaságpolitikájában”, ez a bűnszervezet magyar tulajdonosoktól „vesz el az állami erőszak eszközeivel cégeket, és sodorja át a baráti, haveri körébe”.

Hírek

hvg․hu • Kovács Gábor

A kormány törvényesíti az önkormányzatok kivéreztetésére alkalmas fegyverét

Gyakorlatilag szabad kezet ad magának a kormány egy törvényjavaslattal, hogy egész területeket vegyen el mindenestül a települési önkormányzatoktól, és adjon át a megyei önkormányzatoknak. A települési önkormányzatok jelentős része nem kormánypárti vezetésű – a megyei közgyűlések mindegyikében kormánypárti többség van.

Qubit • Prinz Dániel

Kiszivárogtak a kormány gazdaságvédelmi akciótervének részletei: eddig kevés pénz ment munkahelyek védelmére, és még kevesebb szociális válságkezelésre

A Qubit birtokába jutott, angol nyelvű prezentációból kiderül, hogy a meglévő munkahelyek védelmére nem költ túl sok pénzt a kormány, inkább új munkahelyek létrehozására és befektetések támogatására helyezi a hangsúlyt. A magyar kormány kedden mutatta be az európai országok nagyköveteinek, hogyan igyekszik megmenteni a gazdaságot a járványhelyzet hatásaitól.

mfor․hu • Csabai Károly • Székely Sarolta

A többezer milliárdos kérdés: mit mutat a hazai koronavírusos mentés 2 havi mérlege?

Csak úgy repkednek a számok, szinte alig van olyan nap, amikor a kormány, a jegybank vagy valamelyik állami intézmény ne jelentene be száz-, vagy ezermilliárdos mentőcsomagot a koronavírus-járvány húsbavágó hatásainak ellensúlyozása céljából. A legfrissebb döntés szerint, amennyiben a bankok összesen 150 milliárd forint értékben bocsátanak ki kötvényt, azokat a kormány lejegyzi. Összegyűjtöttük az elmúlt két hónapban bejelentett gazdaságmentő, -élénkítő intézkedéseket, abból a szempontból is, hogy azok új forrást áramoltatnak a gazdaságba, vagy meglévők átcsoportosításából állnak.

Portfolio․hu

Elképesztő kirúgási hullám söpör végig Magyarországon, rengeteg embernek zuhan a jövedelme

A megkérdezettek 7%-a számolt be arról, hogy elvesztette munkahelyét az elmúlt egy hónapban, derült ki a Tárki felméréséből. Ennél jóval nagyobb arányban vannak azok, akiknek csökkent a jövedelme.
Kiderült: rengeteg magyar nem kapott egészségügyi ellátást a koronavírus miatt (Portfolio.hu)
Minden tizedik magyar állampolgár nem kapott meg valamilyen egyéb szükséges ellátást a koronavírus miatt — derül ki a Tárki kutatásából. A lakosság elégedetebb az önkormányzatok munkájával, mint a kormányéval, de a Budapestiek már kevésbé elégedettek. Kiderült az is, hogy a budapestiek közül minden ötödiket érte mentális megterhelés a járvány alatt.

Balatonakali Község Önkormányzata

Polgármesterek a balatoni kikötők köz tulajdonában maradásáért

A BAHART közgyűlése által május 6-án elfogadott reorganizációs terv több nagy értékű ingatlan eladása mellett arról is döntött, hogy négy balatoni közforgalmi kikötőt is értékesít a társaság, hivatkozva a vírushelyzet miatt kialakult veszteségre. Mivel a Balaton parti kikötővel rendelkező
települések önkormányzatai mára már csak összesen a társaság részvényeinek kevesebb mint 25 %-a felett rendelkeznek, így a számos „nem szavazat” ellenére sem tudták a döntést érdemben befolyásolni.
Rogán maffiamódszerekkel értékesíti a Bahart-ot – megszólalt a volt Mahart-vezér (HírKlikk — Harkai Péter)
A balatoni akciótervet az állami tulajdonrész erőfölényével visszaélve, átnyomta a Rogán Antal felügyelete alá tartozó, Guller Zoltán vezette Magyar Turisztikai Ügynökség. Hiába tiltakoztak az érintett balatoni önkormányzatok, a Balatoni Szövetség, a Nők a Balatonért Egyesület és a 22 szervezetet tömörítő Balatoni Civilek Szövetsége. Ennek értelmében, kiárusítják az aranybányaként fialó kikötőket. Szalma Botondot, az első Orbán-kormány idején leváltott Mahart-vezérigazgatót kérdeztük: a véleménye – mint mindig – korhatáros besorolású.

24․hu • Vitéz F․ Ibolya

Vádat emeltek Bige László ellen, börtönt kér az ügyészség az ország egyik leggazdagabb emberére

Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség a milliárdos műtrágyakirállyal szemben, aki korábban Csányi Sándort sejtette az ellene indult eljárás hátterében.
Megszólalt Bige László a vesztegetési vádról (Napi.hu — Tóth László Levente)
Vesztegetés miatt vádat emeltek Bige László ellen és börtönnel fenyegetik. Aki azt gondolná, hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere akart megvesztegetni valakit, téved. Másvalaki állította, hogy ő vesztegette meg Bige Lászlót – igaz, nem kapott érte semmit –, a hatóságoknak pedig a jelek szerint nem tűnik fel, hogy mennyire is nonszensz ez.

RTL Híradó • Horváth Nándor, Budai Lilla

300 millió forinttal támogatja a kormány a nyíregyházi edzőközpont építését

300 millió forinttal támogatja a kormány a nyíregyházi focicsapat új edzőközpontjának építését — derül ki egy friss kormányhatározatból. Mindezt azután, hogy az elmúlt két hétben másfél milliárd forintot vontak el két fővárosi ellenzéki vezetésű kerülettől a járványügyi védekezésre hivatkozva. Kerestük a kormányt, hogy megtudjuk mi indokolta a nyíregyházi sportberuházást, de nem kaptunk választ.

24․hu

Főváros: Fertőzésveszélyes a koronavírusos betegek Budapestre szállítása

Ellenzik a súlyos állapotú koronavírusos betegek Budapestre utaztatását a Főváros egészségügyi szakemberei.
Döbbenet és értetlenség a vidéki kórházakban: miért kell a fővárosba vinni a koronavírusos betegeket? (szeged.hu)
Dilettantizmus, káosz, szervezetlenég, átláthatatlanság, következetlenség – így reagáltak hírportálunknak azok az egészségügyben dolgozók, akiket arra kértünk, segítsenek megérteni: miért kell egy új rendelkezés szerint Budapestre küldeni a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegeket.
Müller Cecília korrigál: nemcsak Budapestre lehet szállítani koronavírusos betegeket (Magyar Narancs)

mfor․hu

Átfogó javaslatcsomagot dobott be Karácsony Gergely Budapest újraindítására

A Budapest Restart program részletesen foglalkozik azzal, hogy hogyan lehetne betartani a társadalmi távolságtartás szabályait közlekedésben, nem otthoni munkavégzés és nem otthoni oktatás esetén. De külön kitér a koronavírus-adatszolgáltatás kérdésére is, melyben eddig a kormány nem volt túl jó partnere a fővárosnak.

azonnali․hu • Hutter Marianna

Orbánék szombaton kora délután döntenek arról, lesz-e enyhítés Budapesten

A miniszterelnök szerint Karácsony Gergely az a típusú ember, aki disznóvágásnál csak a vacsorára érkezik. De ez nem baj, mert legalább addig sincs láb alatt. Ezt azért mondta így, mert szerinte a vidékiek így értik meg.
Karácsony: Hasznosabb lenne, ha Orbán nem tökörészne tovább (Magyar Hang)
Az enyhítések kérdése nem lehet politikai vita tárgya – hangsúlyozta.
Karácsony: Örülök, hogy a kormány összeszedte a bátorságát (444 • Szurovecz Illés)
A főpolgármester reagált a budapesti lazításra, és visszaszólt Orbán Viktor idősotthonokkal kapcsolatos megjegyzésére is.

Népszava • Szalai Anna

Tarlós Orbán tanácsadójaként felpörgött: összevonná a MÁV-ot és a Volánt

Budapest előző főpolgármestere szerint bezárható a libegő, elhagyható a fogaskerekű.
Mit szól Budapest Tarlós István ötleteihez? Azt, hogy nem elegáns levelezgetni (azonnali.hu — Hutter Marianna)
A MÁV-Volán összevonásra készen lenne Budapest, de ez Orbán Viktoron fog múlni, nem azon, hogy Tarlós miről ír levelet, mondta az Azonnalinak Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes, akit a volt főpolgármester többi közlekedési ötletéről is megkérdeztünk.

444 • Szurovecz Illés

Döntött a Kúria: jár a kártérítés a szegregált gyöngyöspatai diákoknak

A Kúria szerint nem lehet utólagos képzéssel pótolni, hogy éveken át alacsonyabb színvonalon oktatták a romákat. Összesen 100 millió forintot kell kifizetni a per végén, ami a kormány fő témája lett volna, ha nincs a koronavírus.
Gyöngyöspatán nem akarják elhinni, hogy tényleg nyertek, a fideszes képviselő máris törvénymódosítást ígér (444 • Szurovecz Illés)
„Talán egyetlen másik ügyünkkel nem harcoltunk ennyit” — mondja Mohácsi Erzsébet a CFCF Alapítványtól. „Ez a döntés rossz és igazságtalan!” — mondja a fideszes Horváth László.

444 • Halász Júlia

„Elmondtam a rendőröknek is, hogy engem valószínűleg bekussoltatnak”

A 444-nek nyilatkozott a 64 éves férfi, akit ma rémhírterjesztés miatt vittek el az otthonából a rendőrök. Megmutatjuk azt a Facebook bejegyzést is, amiért elindult ellene az eljárás.
Az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt a férfi, akit egy Facebook-poszt miatt, rémhírterjesztésért vittek el otthonából a rendőrök (444 - Boros Juli)
A bejegyzés ugyanis nem akadályozza a járványügyi védekezés eredményességét, sőt, épp hogy óvatosságra int. A férfi már nem gyanúsított, a nyomozás pedig visszakerült felderítési szakaszba.

hvg․hu • Joó Hajnalka

A vizsgálat szerint nem hibázott a leváltott székesfehérvári kórház-főigazgató

Nem Csernavölgyi István, hanem más követte el a mulasztást, amelyre hivatkozva április közepén statáriális gyorsasággal menesztette a vezetőt Kásler Miklós. Sőt, a kórház lezárult belső vizsgálata szerint éppen az hibázott, akire a leváltása után átmenetileg rábízta az intézményt az erőforrásminiszter.

Portfolio․hu • Palkó István

Örökbefogadás: nagy változások jönnek, de egy súlyos anyagi hátrányt fenntarthat a kormány

Az örökbefogadások felgyorsítására és szabályainak egyszerűsítésére készül a kormány, hogy minél több gyermek szerető családban nőhessen fel, a leendő szülők és a gyermekek pedig minél előbb egymásra találhassanak. A jószándékú és sok elemében szimpatikus törvényjavaslatot tegnap benyújtották, az örökbefogadók anyagi diszkriminációjának megszüntetéséről azonban egyelőre egy szó sem esik benne. Meglepő lehet, de tény: a többmilliós családtámogatások jó része csak a csecsemőt örökbe fogadóknak jár jelenleg és várhatóan ezután is. Pedig most elsősorban az idősebb gyermekeket örökbe fogadó szülőket hozná előnybe többi intézkedésével a kormány.

Válasz Online • Bódis András

Van igazság: a Válasz Online jogerősen legyőzte Mészáros Lőrincet

Tavaly júniusban cikket írtunk „Ránk küldték Mészáros Lőrinc embereit: viszik a Heti Válasz-hagyatékot” címmel. A felcsúti milliárdos pert indított a Válasz Online ellen, mert nem tetszett neki, hogy egy érdekkörbe soroltuk őt és a hetilap maradékát (archívumát, jogait) elhappoló figurákat. A Fővárosi Ítélőtábla most úgy döntött: Mészáros keresetét elutasítja, fellebbezésnek helye nincs.

Magyar Hang • Stier Gábor

Az EU ajánlása ellenére ott volt a magyar nagykövet a minszki parádén

Az, hogy Magyarország képviseltette magát az Alekszandr Lukasenko számára kiemelt fontossággal bíró eseményen, az utóbbi időben látványosan jó magyar-belarusz viszony fényében nem meglepő. Az elmúlt években több felső szintű találkozóra is sor került, és még a járvány kitörése előtt keringtek hírek Orbán Viktor közelgő minszki látogatásáról is.

Vírus

Infostart․hu

Szívderítő üzenet Budapestnek

A szakembereket is megdöbbenti, milyen kevés koronavírus-fertőzött lehet Magyarországon — fogalmazott az InfoRádiónak adott interjújában a Semmelweis Egyetem rektora.

Portfolio․hu

Mikor nyithat újra Budapest? Így lesz vége a kijárási korlátozásnak a fővárosban

Budapest újranyitása mindenben két héttel fogja követni a vidékét — jelentette be a Facebookon Orbán Viktor. A miniszterelnök szavai és a (Pest megyén kívüli) vidékre már meghozott rendelkezések alapján bemutatjuk, mi vár május 18-ától, június 1-jétől és június 15-étől, hétfőtől a fővárosra. Nem teljesen biztos, hogy így lesz, feltehetően csak akkor, ha nem romlik a járványhelyzet.

444 • akiraly

A járvány első hullámát megúsztuk, készülhetünk a másodikra

A fegyelmezetten távolságot tartó magyarok és az időben meghozott korlátozó intézkedések megtették a hatásukat, Magyarországon tán még a népesség egy százaléka se kapta el a vírust. Vagyis nyájimmunitásban kár bízni, de időt nyertünk a felkészülésre a biztosan eljövő második hullám előtt.

Qubit • Mihályi Péter

Lehet-e minden koronavírus mellé fertőzésszámlálót állítani?

Fülig Jimmy pofonhasonlata segít a lehetőségek végiggondolásában: ha rábeszéljük az embereket, hogy 1 hónapra, 6 hónapra vagy egy éven át senki ne akarja továbbadni a pofont, akkor egy időre a járvány lecseng. De ha ez a határidő lejár, és az emberek ismét visszatérnek a „normális” viselkedéshez, akkor a pofozkodási járvány kezdődik elölről, és a járványóra újraindul.

VírusRadar

VírusRadar — a Koronavírus követésére és a COVID-19 elleni védekezésre

A VírusRadar egy mobil alkalmazás, amit a legjobb nemzetközi példák alapján fejlesztettek a koronavírus elleni védekezéshez. Az alkalmazás segítségével vizsgálható a bizonyítottan fertőzött emberekkel való kapcsolat, a mobil eszközök távolságának mérésével, Bluetooth segítségével.
A VírusRadar a járványügyi szakemberek munkáját segíti a kontaktkutatásban. A VírusRadart szintén futtató felhasználók telefonszámainak felhasználásával, a szakemberek elérhetik azokat, akikkel a fertőzött személy az elmúlt 14 napban találkozott, így potenciálisan megfertőződhettek.

Vélemény

Klubrádió • Megbeszéljük

Ellenzéki pártok: mutassátok be a jövőt a jelenben! (Bírálat és javaslat)

Vitaindító cikket írt a Klubrádió honlapjára Haraszti Miklós az ellenzék állapotáról. Szerinte az Orbánnal szemben álló pártok visszatértek az egymás elleni pontszerzés önsorsrontó politikájához, az együttműködés ismét jövőidejű szóvá vált számukra. Eközben a polgárok továbbra is egyetlen dologra kíváncsiak: van-e kormányzóképes alternatíva. Javaslatokat tesz, az ellenzék hogyan állhatna helyt már a jelen viharaiban is közösen, koalícióként.

Válasz Online • Kozák Márton

Tetszettek volna normális közjogi rendszert csinálni!

Az Ungár Péterre reagáló Farkasházy Tivadar után itt a Schiffer Andrással vitatkozó Kozák Márton! Erőszak nélkül, egyetlen nagy választási győzelemmel alkotmányozó hatalomhoz lehetett jutni, aminek birtokában porig lehetett rombolni a plurális politikai rezsimet – ez a tény a ’89-es közjogi mű megsemmisítő kritikája a szociológus szerint. Az SZDSZ egykori médiapolitikusa úgy számol: az őseredeti választási törvény szerint 2010-ben még akkor is hét mandátum hiányzott volna a Fidesz szupertöbbségéhez, ha minden egyéni választókerületet megnyert volna a párt. Azt ígértük: ha a harminc éve rendszerváltásként elhíresült események mai hatásait vizsgáló sorozatunk írásaira értelmes válaszok születnek, azokat közöljük. Így teszünk.

444 • Magyari Péter

Orbán kijelölte maga helyett az ellenséget

Pénteken a rádióban a járvány visszaszorításának ünneplése helyett az értelmiség, a cigányok, és a budapestiek veszélyességére hívta fel a figyelmet. Úgy tűnik, hogy a munka nélkül maradók dühét igyekszik terelni, nehogy benne keressék a felelőst.

hvg360 • Balla Györgyi

Megtaláltuk a politikai mesterművet a NER rendszerében

A NER elmúlt 10 éve elérte, hogy a legelesettebbek is beletörődjenek abba: a rendszer ilyen marad. Politikai képviselet hiányában és a kisebb településeken gyakorlatilag láthatatlan ellenzék miatt mást nem is igen tehetnek. A kulcs a hatalom identitáspolitikája, amely elhiteti az alul lévőkkel, hogy ők is a társadalom részei, mondja Kovách Imre szociológus. Interjú.

azonnali․hu • Ésik Sándor

A megye visszatér

Az ellenzék október 13-án pénzhez jutott. Megjelent a veszély, hogy egy közepes képességű polgármester is látványosan jobb várost csinál, mint a fideszes. Így hát előkapták a már évek óta sorvasztott megyét, hogy hozzájuk csapják a kiemelt gazdasági övezeteket.

Index • Fábián Tamás

Hogyan volt erre idejük?

Hogyan volt erre idejük? — A kormány a világjárvány idején is szédületes tempóban pörgeti a koronavírushoz nem kapcsolódó, de saját politikai érdekeit szolgáló témákat. Öveket becsatolni!

ES․hu • Csillag István

Két kitörölhetetlen film

Nem tudom, miért nem vagyok képes kiverni a fejemből ennek a két filmnek a jeleneteit, most, amikor olyan sikeres hadgyakorlaton vagyunk túl, mint a 36 ezer kórházi ágy kiürítése és a másfél száz vállalat (köztük a Csatornázási Művek) katonai megszállása.

Népszava • Czene Gábor

„Perverz kommunikációt” folytat a kormány

Mégis utazhatnak a fővárosiak és a Pest megyeiek. Síklaki István szociálpszichológus szerint félő, hogy az ellentétes állítások kioltják egymást, és mindenki elindul a saját feje után.

Klubrádió • Megbeszéljük․․․

Itt van a csúsztatás a felhatalmazási törvényről

Miért ne dőljön be Európa Varga miniszter asszonynak? Ezzel a címmel jelent meg Vörös Imre tanulmánya egy német szakmai blogon a magyar felhatalmazás törvényről.

parameter․sk • Széky János

Egy aggódó veterán

Bocsánat, hogy megint Kövér Lászlóról írok, de a látszattal ellentétben nekem is van szívem, és nem bírom nézni, mennyit szenved ez az ember. Segíteni próbálok.

Portfolio․hu • Csiki Gergely

Történelmi lehetőség adódott: a magyar egészségügy átalakításának 11 lehetséges pontja

Most dőlhet el, hogy a koronavírus-járvány elindít-e egy valós struktúraváltást a magyar állami egészségügyben – vélekedett Végh Attila a Portfolio-nak nyilatkozva. Az Európában is elismert kórházláncigazgató és válságmenedzser szerint nem kérdés, hogy átalakításra szorul az ágazat idehaza, és a járvány következményei meggyorsíthatják a folyamatokat. Összefoglaljuk 11 pontban, hogy a szakember szerint hogyan lehetne ezt a krízist megragadni annak érdekében, hogy lehetőségünk legyen az egészségügy átalakítására.
A magyar egészségügy így nem fenntartható — De akkor hogyan finanszírozzuk? (Portfolio.hu - Állami Számvevőszék)
Alapvető társadalmi elvárás, hogy az állampolgárok – a pénzügyi lehetőségek hatékony felhasználása mellett – a lehető legmagasabb szintű ellátást kapják a kórházakban. Ehhez szabályosan, átláthatóan és hatékonyan működő egészségügyi gazdálkodó szervezetekre van szükség Magyarországon. E cél érdekében az Állami Számvevőszék folyamatosan ellenőrzés alatt tartja az egészségügyi ágazatot. Mindemellett az ÁSZ több elemzésben összegezte az egészségügyi ágazatot érintő ellenőrzési tapasztalatait, és 2019-ben elemzést készített az egészségügy finanszírozási rendszeréről. Az alábbi cikkben ez utóbbi az elemzés főbb következtetéseit, felvetéseit foglalja össze az Állami Számvevőszék.

azonnali․hu • Ésik Sándor

A cigányokkal az évtizedes struccpolitika miatt van ennyi baj

Hatévesen, iskolakezdéskor A, B és C-kategóriába sorolják a gyerekeket. Ők ekkor még nem tudják, de itt el is dőlt, milyen lesz az életük: ezt a struccpolitikát legalább tíz évnyi kemény munkával lehetne megváltoztatni.

Portfolio․hu • Oblath Gábor

Magyar konvergencia program: meghökkentő előrejelzés, elégtelen költségvetési reagálás

Nem kétséges, hogy koronavírusos időkben nehéz előrejelezni a makrogazdasági és költségvetési folyamatokat. Ránézésre is látszik azonban, hogy a magyar kormány konvergencia programja európai összehasonlításban meghökkentően optimista a 2020. évi GDP, különösen a háztartási fogyasztás alakulását tekintve (3%-os GDP csökkenés és 0,9%-os vásárolt fogyasztás-emelkedés), miközben a kormány a GDP-arányos államháztartási hiányt 3,8%-on kívánja tartani. A derűlátó reálgazdasági prognózis és a deficit mindössze 1,8 százalékpontnyi emelkedése azonban ellentmond egymásnak. Az EU-bizottság Magyarországra vonatkozó előrejelzései a kormányénál lényegesen valószerűbbek (GDP: -7%, fogyasztás: -6%, deficit: 5,2%), de az előrejelzések, valamit 21 EU-tagország konvergencia programjának egybevetése alapján is csak az tűnik ki, hogy európai összehasonlításban a magyar kormány kíván a legkevésbé támaszkodni a költségvetés egyenleg változásának – válságok esetén nélkülözhetetlen – gazdaságstabilizáló hatására.

ES․hu • Csillag István

Mi van a spájzban?

1947-ben senki sem mert volna röhögni, ha A tizedes meg a többiek című Keleti Márton-filmet már ekkor bemutatták volna, és elhangzik, hogy „az oroszok már a spájzban vannak”. A háború után Kelet-Európában katonaruhás (meg civil ruhás) oroszok húzódtak meg a spájzban, Nyugat-Európában a spájzokba amerikai pénzből, a Marshall-segélyből vásárolt élelmiszerek kerültek. Ez a különbség a mai napig, koronavírus idején megmaradt: katonaruha és katonai ellenőrzés hazánkban, Oroszországban; pénzsegélyek és élelemosztás a polgári Nyugaton.

wmn․hu • Gyurkó Szilvia

Miért született ez az ítélet a gyerekpornóval lebukott, volt perui nagykövet ügyében? – Erről és a hasonló ügyek bírósági döntéseinek hátteréről

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a fél ország felhorkant a gyerekekről készült pornográf felvételekkel lebukott volt perui nagykövet ügyében hozott elsőfokú bírósági ítélet hallatán. Kaleta Gábort tárgyalás nélkül, a beadott iratok tanulmányozása után egy év, két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és mellé 540 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki. Gyerekjogi szakértő szerzőnk annak járt utána, hogy milyen törvényi és társadalmi keretek között születhetett meg ez az ítélet – és születik minden hasonló esetben.

Nemzetközi

Project Syndicate • Guy Verhofstadt

Is COVID-19 Killing Democracy?

Global media are so consumed by the public-health and economic consequences of COVID-19 that they have failed to pay adequate attention to growing political and institutional risks. In fact, if we are not careful, the biggest casualty of COVID-19 could be democracy.
Verhofstadt: Hitler óta nem látott Európa ilyen fellépést (Index)
Ezt írta Orbánról az ALDE frakcióvezetője egy véleménycikkben.

Project Syndicate • Gregor Peter Schmitz & George Soros

The Crisis of a Lifetime

Only one thing is certain about the post-pandemic world: there is no way back to the globalized economy that preceded it. Everything else is up for grabs, including the rise of China, the fate of the United States, and the survival of the European Union.
Soros György: Orbán diktátort csinált magából a koronavírust kihasználva (Index)
A milliárdos szerint a magyar parlament jelenleg csak azért ülésezik, hogy automatikusan jóváhagyja Orbán rendeleteit.

Portfolio․hu • Fóris György

Politikailag mélyen megosztott EU-n ütött nagyot a német döntés

A német alkotmánybíróság elhíresült múlt heti döntése főként azért fontos, ami mögötte van. Olyan közegben született, amiben EU-országok hatalmi és gazdasági érdekellentétei elegyednek ideológiai konfliktussal és az EU működtetését övező véleménykülönbségekkel. A hajdani közös piac még úgy volt zömében technokrata projekt, hogy a résztvevők politikailag homogénok voltak. A mai, eseménykövető Unió úgy válik egyre inkább politikaivá, hogy éppen politikailag megosztottabb, mint valaha. A karlsruhei döntés ennek valahol terméke is, befolyásolója is. Amit viszont helyesebb tágabb összefüggésben nézni — vezeti fel hosszabb vélemény cikkét Fóris György EU-elemző, az ELTE EU-válságok kurzusvezetője, majd tágabb kontextusba helyezi az említett döntést.

UNICEF

Napi 6000 gyerek halhat meg a vírus közvetett következményeként

Napi 6000 gyerek halhat meg a következő hat hónapban megelőzhető okokból, ha a COVID-19 járvány tovább gyengíti az egészségügyi ellátást és megzavarja a szolgáltatásokat – jelentette ki az UNICEF. A becslés a John Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Iskola kutatóinak jelentésén alapul, amelyet a Lancet Global Health szakújság publikált elsőként.

Nekünk tetszett

Index • Kovács Bálint

Ingyen nézhető Enyedi Ildikó karanténfilmje

Ingyen nézhető Enyedi Ildikó karanténfilmje — Az Oscarra jelölt Testről és lélekről rendezőjét egy filmfesztivál kérte fel a kisfilm elkészítésére. Csak a lakásában forgathatott.

Zóna • Konok Péter

Nyunyóka

Sokan értetlenül állnak a „nyunyóka” előtt. Ez csak azt mutatja, hogy nem ismerik kellőképpen a magyar irodalom mélyrétegeit.
Csenjük el a gyermek nyunyókáját! (IndexVideo)
Tanítsuk meg, hogy mossa a kezecskéjét, hogy törölje orrocskáját. A tisztifőorvos a gyermekek ezernyi csápjáról az operatív törzs tájékoztatóján.

szabad․ahang․hu

A járvány után ne tűzijátékon égessük el az adófizetők pénzét!

Ha egyetértesz azzal, hogy a pandémia utáni újrakezdést jobban szimbolizálná, ha lemondanánk az augusztus 20-ra tervezett grandiózus pénzégetésről, és valami újat találnánk ki, amivel valóban méltóképp tudnánk ünnepelni a magyar állam születésnapját, akkor írd alá ezt a petíciót.
Ha egyetértesz azzal, hogy az erre szánt grandiózus összeget azoknak a megsegítésére használnánk, akiknek most nagy szüksége van erre, írd alá ezt a petíciót.
Ha egyetértesz azzal, hogy állatok élete fontosabb az ember szórakozásánál, írd alá ezt a petíciót.
Európa legnagyobb tűzijátéka lehet Budapesten augusztus 20-án (hvg.hu)
Többnapos programsorozatot ígér a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.