Fókuszban
|
Városi Kurír • Gusztos István |
Az SZDSZ „rehabilitációjáért” — Városi KurírA Fidesz által meghatározott nyelvi erőtérben, „harctéren” az SZDSZ puszta említése is durva káromkodásként hat. De nem lesz ez mindig így. |
|
Index • Biró Marianna |
Az ellenzék nélkül emlékezett a rendszerváltásra az OrszággyűlésAz ellenzék nélkül emlékezett a rendszerváltásra az Országgyűlés — Áder János szerint 30 éve azért kellett megküzdenünk, hogy Magyarország ismét magyar ország lehessen. Elfogadta a Fidesz-KDNP a politikai nyilatkozatot, amely posztkommunizmusnak nevezi a NER előtti 20 évet. |
|
hvg․hu • Fekete-Győr András |
Nekünk kell befejeznünk a rendszerváltástA Momentum elnökének publicisztikája a hvg.hu számára a szabadon választott parlament megalakulásának harmincéves évfordulója alkalmából. |
|
hvg․hu |
Gyurcsány a „köztársaságnak hazudott önkényuralom köztársasági elnöknek hazudott bábjáról“ beszéltA 30 éve a rendszerváltás után megalakult első Országgyűlésre emlékeztek Göncz Árpád szobránál az ellenzéki politikusok. |
Hírek
|
Magyar Narancs |
„A budapestiek nem mehetnek vidéki nyaralójukba, pláne nem aludhatnak ott.”Szentkirályi Alexandra újabb pontosítást adott közre. |
|
444 • Ács Dániel |
„Persze, nincs diktatúra, csak ne nyomjad a dudát, és ne mondd el a véleményed, a fenét nincs diktatúra!”Mivel tüntetni most nem lehet, Hadházyék ismét szervezett dudálással tiltakoztak, de ezt már nem nézte tétlenül a rendőrség. |
|
Portfolio․hu |
Koronavírus: megjelent a rendelet az újranyitásról! A vidék kinyit, Budapest zárva maradOrbán Viktor miniszterelnök szerda esti bejelentése és Gulyás Gergely miniszter csütörtöki tájékoztatása után a Magyar Közlönyben csütörtök éjszaka meg is jelentek az új intézkedések részletszabályai. |
|
24․hu • Horváth Csaba László |
Vége a moratóriumnak: szerdától újraindulnak a kilakoltatásokAz elmúlt három évben 10 ezer ingatlant ürítettek ki a végrehajtók. |
|
Portfolio․hu • Csiki Gergely |
Kásler Miklós kiküldte: így indul újra a magyar egészségügyGulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki bejelentését követően Kásler Miklós levelet küldött az intézményvezetőknek, amelyben részletezi az egészségügyi ellátás új rendjét május 4-étől és annak feltételeit. Másfél hónapos szünet után (ami alatt csak a sürgős és azonnali ellátások voltak engedélyezettek) több fontos területen újraindul az ellátás. |
|
Portfolio․hu |
Szintet ugrik a magyar egészségügy? A kormány kihirdette a magyar telemedicina rendeletetA koronavírus-járvány újabb lépésre késztette a kormányzatot, és úgy tűnik, 2 oldalas rendeletben szabályozza a telemedicna alapjait. |
|
444 • Szily László |
Kövér: Az ellenzék nem a magyar nemzet részeA házelnök a Harmadik Birodalom náci hadseregének vezérkarához hasonlította az EU vezetését, vagyis “a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar”-t. |
|
444 • Szily László |
Schmidt Mária kőkeményen beszólt egy halott embernek és lekomcsizta az apja miatt, akit a halott ember 9 hónapos korában végeztek ki“ifj. Rajk László társaihoz hasonlóan sohasem nézett szembe azzal, amit apáik, anyáik tettek.” — írja arról, aki fél életében az apja elvtársai ellen harcolt. |
|
444 • Ács Dániel |
Egy koronaosztályon dolgozó orvos meglátta a márciusi fizetési papírját, és elszakadt nála a cérnaNettó 183 ezerért szakorvosként a frontvonalban, Covid-betegekkel. A beígért jutalomnak híre sincs, de nem sokat segítene. Védőfelszerelés saját beszerzésben. |
|
Népszava |
Vizsgálódik az ombudsman a kórházból hazaküldött betegek ügyébenKozma Ákos az emberi élethez és a méltósághoz való jog védelmében indított hivatalos eljárást. |
|
444 • Szurovecz Illés |
Túlterhelt, alulfinanszírozott ellátás vár a kórházból hazaküldöttekreA házi segítségnyújtás rendszere még bírja a terhelést, de a kórházból hazaküldött fekvőbetegek különösen sok figyelmet és gondozást igényelnek. |
|
Klubrádió • Reggeli gyors |
Ápoló: Tízből kilenc, kórházból kitett betegem halt meg méltatlanul, kínok közöttDaganatos, egyértelműen intézményi ellátásra szoruló betegeket küldtek haza egy kórházból azután, hogy a kormányzati rendelkezésnek megfelelően az egészségügyben ágyakat kellett felszabadítani a lehetséges koronavírusos betegek elhelyezéséhez — erről beszélt Németh Athina ápoló. |
|
444 • Magyari Péter |
Az EMMI utasításba adta a kórházaknak, hogy a járvány ügyében ne nyilatkozzanakEz akkor derült ki, amikor az MSZP elnöke mindegyiktől megkérdezte, hogy hány beteget kellett hazaküldeniük. Hivatalosan csak az Operatív Törzs mondhatná meg, de ők meg nem mondják meg. |
|
Index • Csurgó Dénes |
GKI: Sosem látott mértékben zuhant a magyar gazdaságba vetett bizalomGKI: Sosem látott mértékben zuhant a magyar gazdaságba vetett bizalom — A kutatóintézet felmérése szerint még nem olyan pesszimisták a magyar cégek és fogyasztók, mint 2009-ben, de közel járunk hozzá. |
|
Portfolio․hu |
Orbán Viktor: nincs B-tervünk a munkahelyteremtésre, aki nem kap munkát a piacról, az majd kap az államtólAki a 3 hónapos munkanélküli segély után nem kap munkát a piacról, az majd kap az államtól – mondta Orbán Viktor a parlamentben képviselői kérdésre válaszolva. A miniszterelnök kiemelte: a kormánynak nincs B-terve, az A-tervet fogják megvalósítani. |
|
G7․hu • Jandó Zoltán |
A koronavírus-válság előszele is munkahelyek tízezreit szüntette meg MagyarországonBár a KSH az elemzésében a koronavírus hatásáról ír, egyelőre legfeljebb a járvány előszelének következményeit láthatjuk a számokban. |
|
Portfolio․hu |
Épp akkor tűntek el a magyar munkanélküliségi adatok, amikor a legfontosabbak lennénekA munkanélküliségi adatok transzparenciája jelentősen romlott a koronavírus-járvány kirobbanása után a Portfolio-nak nyilatkozó szakértők szerint. Számos, nagyon fontos adat nem elérhető a munkanélküliséggel kapcsolatban, így a kutatók megbecsülni sem tudják, hogy mi vár Magyarországra a következő hónapokban. |
|
hvg․hu • Tóth Richárd |
Kizárnák a közmunkából, akinek rendezetlen az udvaraUgyan az Alkotmánybíróság egyszer már megsemmisítette ezt a rendelkezést, Pintér Sándor most újra megpróbálkozik ennek bevezetésével. Orbán azt ígérte a hét elején, mindenkinek lesz állásajánlata három hónapon belül, aki elveszti a válság miatt az állását, ha nem cégektől, akkor az államtól. Ehhez viszont valószínűleg fel kell pörgetni a közmunkaprogramot is. |
|
Magyar Narancs |
Koronavírus: Ötmilliárdot osztanak ki Orbán Ráhel barátaiHivatalosan a járvány okozta károk elleni küzdelemre megy a pénz, a gyakorlatban viszont azt látni, hogy elsősorban a barátok osztogathatnak. |
|
444 • Szily László |
Leromboltak egy műemlék istállót a titkos Orbán-birtokon, újabb hatalmas földalatti objektumot építenek a helyéreLedózerolták az 1920-as években épült istállót Hatvanpusztán, tovább terjeszkedik a hatalmas pincerendszer. |
|
mfor․hu • Székely Sarolta |
Naponta 205 milliót költ a kormány sportra veszélyhelyzetbenCsütörtökön az elmúlt hetek legnagyobb, sportcélokra irányuló költségvetési átcsoportosítását hajtotta végre a kormány. A stratégiai ágazat láthatóan a veszélyhelyzet ideje alatt is kiemelt prioritást élvez a kormánynál. |
|
Szabad Pécs • Babos Attila |
Vírusválság: milliárdokat von el a kormány az egyetemektől, a PTE állami támogatása 3,6 milliárddal csökkenA vírushelyzetre hivatkozva az egyetemek állami támogatását is csökkenti a kormány, ez egy-egy intézmény esetében is több milliárd forintos forrásmegvonást jelent, a Pécsi Tudományegyetemtől 3,6 milliárd forintot vesznek el, értesült a hírről a Szabad Pécs. |
|
Színház Online |
Itt a lista — Döntött az EMMI a függetlenek működési támogatásárólMegjelent a minősítéssel nem rendelkező színházi- és táncművészet előadó-művészeti szervezetek működési támogatásáról szóló pályázat eredménye. |
|
hvg․hu • Kovács Gábor |
A koronavírus csak a kifogás volt arra, hogy a kormány megsarcolja a kereskedőketNemcsak ideiglenesen, hanem belátható ideig marad a kiskereskedelmi különadó, jelen állás szerint a benzinkutaktól a könyvesboltokon keresztül a gyógyszertárakig mindenkinek. A Pénzügyminisztérium a környezetvédelemmel indokolja a sarcot. A külföldi kereskedőkre is vonatkozik, szóval indul a NAV vs Amazon meccs. |
|
Népszava • Juhász Dániel |
Trükkel a tanárhiány ellenA szakszervezetek szerint lényegében bárki elhelyezkedhet majd pedagógus munkakörben, ha elfogadják a kormány köznevelési törvényt módosító javaslatát. |
|
Index • Pintér Luca |
Színjáték, hogy a Klik visszavonja az utólagos létszámcsökkentést a szentesi gimnáziumbanSzínjáték, hogy a Klik visszavonja az utólagos létszámcsökkentést a szentesi gimnáziumban — Farkas Sándor fideszes képviselő a Facebookon jelentette be, hogy az érintett diákoknak sikeres pótfelvételi vizsgát kell tenniük. |
|
444 • Szily László |
Ezzel a videóval köszöntöttek a 11. születésnapján egy kisfiút, aki 2018 óta van bezárva a röszkei tranzitzónába az édesapjával együttArmin 512 napja a tranzitzóna rabja. |
|
Index • Német Tamás |
A koronavírus-járvány közepén rabosították a Momentum aktivistáitA koronavírus-járvány közepén rabosították a Momentum aktivistáit — Akik másfél évvel ezelőtt fújtak fel festékkel valamit a járdára. |
|
hvg․hu |
Borított a polgármester, új korszak jön az érdi kézilabdábanAutomatikus fizetésemelés, lakások közpénzből, elmaradt adóbefizetés – Érd polgármestere szerint az elődje két kézzel szórta a pénzt, szponzort viszont nem talált a város női kézilabdacsapatának. |
|
24․hu • Spirk József |
Putnok polgármestere visszautalta a segélyszámláról a helyi ellenzékiek pénzadományaitA fideszes városvezető üzenetet is írt a visszaküldött adomány mellé: „Téves utalás, ez nem az RNÖ (roma nemzetiségi önkormányzat) számlája“. |
Vírus
|
Portfolio․hu • Csiki Gergely |
Koronavírus Magyarországon: eddig nem látott adatokat ismerhetünk megA 4 orvostudományi egyetem részvételével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával országos reprezentatív epidemiológiai kutatás indul. Ennek keretében 17 ezer ember esetében végeznek koronavírus-tesztelést — jelentette be kedden, a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla. A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. A projekt jelentőségét jól mutatja, hogy az eredményre részben építkezhet a gazdaság újraindítását tervező kormány, de hasznos lehet járványügyi szempontból, a korai detektálással ugyanis meg lehet szakítani a fertőzési láncokat. |
|
MTA․hu |
Tesztek, csoportok, szelektív intézkedések: a Magyar Tudományos Akadémia ajánlása a Covid-19 járványügyi kezeléséhezA döntéshozóknak, a kormánynak és a társadalom széles körének kíván tájékoztatást nyújtani az az ajánlás, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia készített, és április 22-én eljuttatott az EMMI, az ITM és a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőinek. Az immunológusok, orvosok és biológusok által összeállított szöveg konkrét szakmai javaslatokat tesz a kormányzat és a hatóságok számára a Covid-19-járvány rövid és hosszú távú kezelésére. |
|
Portfolio․hu • Csiki Gergely |
Koronavírus Magyarországon: kiderült, mi a legrosszabb forgatókönyvA koronavírus-járvány Magyarországon jelenleg a lefojtott szakaszában van, köszönhetően a korlátozó intézkedéseknek és azok nagy mértékű betartásának. Ez azonban hosszú távon nem tartható fent, ezért a legfontosabb kérdés: merre tovább a mostani helyzetből, mi alapján döntsön a kormány. A modellszámítások azt mutatják: a szigorú intézkedések enyhítésével azonban nagyon óvatosan kell bánni, nehogy a veszélyes zónába lépjünk, amikor például már 10 fertőzött ember 13 másik embert tud megfertőzni — hangzott el a csütörtöki, Innovációs és Technológiai Minisztérium által szervezett online konferencián, ahol a kormány munkáját segítő kutatócsapat tagjai tartottak előadást és engedtek bepillantást a járványügyi helyzet kezelésének kulisszatitkaiba. Az eseményen arra is választ kaptunk, hogy milyen esetben alakul ki a kormány által sokat emlegetett legrosszabb járványügyi forgatókönyv. Az is eldőlt a szakemberek visszajelzése alapján: alapvetően más járványvédelmi stratégiára van szükség Magyarországon, a kontaktszám manipulálásán alapuló stratégiák (a korlátozó intézkedések esetén a húzd meg — ereszd meg stratégia) nem tudják ugyanis megoldani a jelenlegi helyzetet. Az új, kombinált stratégia elemének kell lennie a sokkal több tesztelés és hatékonyabb kontaktkutatás. |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Sok új szabállyal indul hétfőtől a betegellátásMozgalmas hétvégéjük lesz az egészségügyi szolgáltatóknak, ha meg akarnak felelni a legújabb kormányrendeletnek, miszerint hétfőtől újra kell indítaniuk a betegfogadást. |
|
444 • Szily László |
A központilag beszerzett kínai gyorstesztek „alkalmatlanok a COVID–19-fertőzött, aktuálisan fertőző személyek kimutatására”Ezt állapította meg a magyar kutatócsoport, amelynek tagja Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is. Ezeket a teszteket használják például a mentők is és ilyenekkel tesztelik az otthonukban a fertőzésgyanús embereket. Az egyik teszt által kimutatott 100 pozitív eredményből mindössze 7 bizonyult valódinak. |
|
Index • Presinszky Judit |
Az ambiciózus háziorvos az ország nagymamája lettAz ambiciózus háziorvos az ország nagymamája lett — Országos tisztifőorvos, évtizedes szakmai múlttal, önjelölt életvezetési tanácsadó, világi lelkipásztori munkatárs és mémek kiapadhatatlan forrása. Portré Müller Cecíliáról. |
Vélemény
|
G7․hu • Kasnyik Márton |
A tízéves NER legfontosabb dokumentumaiBemutatjuk azokat az eredeti dokumentumokat, amelyekből a legjobban meg lehet érteni, hogy működik a Nemzeti Együttműködés Rendszere. |
|
Magyar Narancs • Janisch Attila |
Janisch Attila: Szép csendben, nem is olyan lassan érkezik valami, ami félelmetesebb, mint a járványVajon mit száll meg legközelebb a hadsereg? |
|
hvg360 • Gyükeri Mercédesz |
A NER gazdaságpolitikája: a dúlás és a beletörődés évtizedeAz erőltetett iparosítás, az ilyen ágazatokban működő multik támogatása mellett az Orbán-kormány nem erősítette a helyi gazdaságot, ez pedig markánsabbá tette a társadalom kettészakadását – nyilatkozta a hvg360-nak Deák Dániel, akivel a NER tíz évét értékelő sorozatunkban a gazdaságpolitikát elemeztük. Az egyetemi tanár szerint a kormányfő egyetlen célja a hatalom koncentrációja, ezért nemcsak a politikai berendezkedés, de a gazdaság működése is sok tekintetben hasonlóvá válik a Kádár-rendszeréhez. |
|
Neokohn • Seres László |
Tisztelt Házelnök úr, ez nem náci alapvetés?Kövér László megmondaná, ki tartozik a magyar nemzethez és ki nem, pedig ez nem része a munkakörének. |
|
parameter․sk • Széky János |
CompradoresÁltalában a „Hanlon borotvája” elv nagy híve vagyok („sohase tulajdonítsd rosszindulatnak, amit kellőképpen meg lehet magyarázni hülyeséggel”), de Kövér László esetében kételyeim vannak. Talán viszonylag pontos volna úgy fogalmazni, hogy a magyar parlament elnökének esetében a gonoszság és az ostobaság összefonódik. |
|
parameter․sk • Széky János |
Vírus – Politikai napló (3.)Képviseleti demokráciákban a kormányok úgy akarnak hatalmon maradni, hogy az őket alkotó pártok megnyerik – pontosabban: nem veszítik el – a következő szabad és független választást. Ennek pedig az a módja, hogy jól kormányoznak – pontosabban: nem rosszul –, úgy, hogy a választók ne forduljanak el tőlük. |
|
wmn․hu |
„Szakmailag, etikailag teljesen érthetetlen döntések sorozatán vagyunk túl” – Egy fiatal kórházi orvos vallomásaA járvány átírta az egész életünket. Mindannyian igyekszünk adaptálódni ehhez a helyzethez. Kapkodjuk a fejünket, de azt, ami a kórházakban történik, csak nehezen tudjuk elképzelni, hiszen minden információt kizárólag az operatív törzs közölhet. Pedig jó volna tudni, mi az igazság, milyen a valós helyzet. Most egy névtelenséget kérő fiatal orvos – minden indulatot nélkülöző – beszámolóját olvashatjátok arról, hogyan zajlottak a változások abban a kórházban, ahol ő dolgozik. |
|
mfor․hu • Székely Sarolta |
Olyanban reménykedik Orbán Viktor, amire nem nagyon van példaVégtelen optimizmussal tekint a miniszterelnök az előttünk álló néhány hónapra és a munkájukat vesztők helyzetére. Olyanban bízik, ami egyáltalán nem jellemző, és csak keveseknek sikerült. |
|
1000 leütés |
Mingyá“ itt a Mennyország!Orbán ajánlata munkanélkülieknek a cégeknek adott mentőcsomag helyett: állami vállalatok, közmunka, hadsereg. |
|
Index • Előd Fruzsina |
Mire megy munka nélkül Orbán munkaalapú társadalma?Mire megy munka nélkül Orbán munkaalapú társadalma? — A világ egyik legszerényebb munkanélküli-ellátását alakította ki a Fidesz Magyarországon, és a koronaválságban sem tervezik bővíteni a rendszert. Ha szerencsénk van, tényleg gyors lesz a kilábalás, de ha nem, akkor több százezer ember maradhat 3 hónap után érdemi ellátás nélkül. |
|
Portfolio․hu |
Százezrek munka nélkül Magyarországon — Gigantikus közmunkaprogram vagy új csodafegyver jön?Szinte csak kérdőjelek lehetnek azoknak a fejében, akik a koronavírus-járvány kirobbanása után elveszítették a munkájukat. Három hónap múlva ugyanis lejár az álláskeresési járadék időtartama, a gazdaság viszont képtelen ilyen rövid idő alatt felszívni több tízezer, vagy akár százezer munkanélkülit. Orbán Viktor miniszterelnök azonban állami „állásajánlatot” ígért nekik. De mi várhat rájuk? |
|
444 • Wirth Zsuzsanna [DIREKT36] |
„Most senki nem tud adni egy darab kenyeret sem”A mélyszegénységben élő falusi közösségeket hetek alatt súlyos helyzetbe hozta a járvány, pedig még be sem tört hozzájuk a fertőzés. Az adományozás akadozik, az alkalmi munkák megszűntek. Ahol nem telik ételre, ott fertőtlenítőszert sem tudnak venni. A kormány eddig érdemben nem intézkedett, éhező családok ezrei maradtak magukra. |
|
hvg․hu • Sztojcsev Iván |
Nem lesz könnyű dolga a kormánynak, ha újra be akarja vetni a közmunkátMindenkinek lesz állásajánlata három hónapon belül, aki elveszti a válság miatt az állását, ha nem cégektől, akkor az államtól – ígérte a miniszterelnök hétfőn. Ebből kiolvashatjuk azt, hogy újra felpörgetnék a közmunkaprogramot, de ez sokkal több problémát okozna, mint 2010 után. A kormány próbálkozott az elmúlt években még szövetkezetek szervezésével is, sikertelenül. |
|
24․hu • Győrffy Dóra, Lantos Gabriella |
Mi kell ahhoz az egészségügyben és a gazdaságban, hogy a legkevesebb veszteséggel éljük túl a járványt?A koronavírus magyarországi kezelése a kritikus állapotúak és az elhunytak alacsony száma alapján sikeresnek tekinthető. Ám a korlátozások feloldásához és a gazdaság újraindításához az eddigi módszerek kevésnek bizonyulhatnak. Háborús uszítás helyett világos stratégiára, hiteles kommunikációra és társadalmi bizalomra van szükség mind a járvány terjedésének korlátok közé szorításához, mind a gazdasági válság kezeléséhez. |
|
Portfolio․hu • Csiki Gergely |
Újranyitás koronavírus idején: miért most és mire lesz elég?Pontosabb képpel rendelkezünk arról, hogy a kormány mire készül a járvány alatti újraindítás során. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy egy sajátos vegyes irányt követ, a húzd meg, ereszd meg stratégiát egészíti ki szelektív intézkedésekkel. |
|
HírKlikk • Németh Péter |
Szabadjára engedik a járványt„A munkanélküliség a piacgazdaság természetes jelensége. Így aztán azt kijelenteni, hogy minden elveszett munkahelyet pótolunk, rendkívül merész gondolat. Már csak azért is, mert a miniszterelnöktől arra nem kaptunk választ, hogy milyen rendszer alapján kívánják ezt elérni” – nyilatkozta a Hírklikknek Herczog László, volt szociális miniszter. Azt is elmondta, hogy nehéz döntést hozhatott meg a kormány: a tömeges fertőzés, vagy a tömeges munkanélküliség között kellett választania, és a jelek arra utalnak, hogy inkább a járványt engedik szabadjára. |
|
G7․hu • Simonovits András |
Nyugdíj 2020: Ha ki akarunk mászni a gödörből, abba kellene hagyni az ásástA kormány csökkenő járulékkulcsból akar nagyobb nyugdíjat adományozni, az ellenzék pedig türelmesen várja, hogy összeomoljon a rendszer. Lehetne és kellene is mást csinálni. |
|
Válasz Online • Bódis András |
Minőségi csere a NER első sorában: Balázs Attila az új üstökösA Bayer Construct magyar tulajdonú vállalatcsoport, de alegységeiben fel-feltűnik a francia csúcsarisztokrácia is. A cég elnöke, Balázs Attila közel két évtizede üzletemberkedik, jellemzően a piacról él, tehát nagyon nem hasonlít a gázszerelői referenciákkal a semmiből érkező közbeszerzés-specialistákra. Ám most kijött a fényre: először balatoni kikötőt vásárolt közösen a Tiborcz-leágazásként elhíresült Appeninn Nyrt.-vel, majd e tőzsdei holdingba is beszállt a kormányfő veje mellé – úgy ráadásul, hogy részvénycsomagját Mészáros Lőrinc köreitől szerezte. Vagyis különösen alkalmassá vált a közvetlen kormányzati támogatások, illetve a tízmilliárdos állami fejlesztési hitelek lehívására. Balázs Attila mindaddig készségesen válaszolt kérdéseinkre, amíg nem hoztuk szóba – az Appeninnből egyébként kiszállni készülő – Tiborcz Istvánt. Ott hangnemet váltott, és leszögezte: „Amit maguk csinálnak, rossz, amit mi, az jó, hiszen értéket teremtünk. Ha tud szépen kérdezni, folytathatjuk a beszélgetést.” |
|
Portfolio․hu • Árgyelán Ágnes |
Hátborzongató adatokat közöltek a koronavírusról – A magyar küzdelem legérzékenyebb pontjaira is rávilágítanakA koronavírussal való küzdelem legérzékenyebb pontjaira világít rá az OECD friss elemzése. Egyre több ember szembesül azzal az eshetőséggel, hogy a koronavírus okozta kieső jövedelmeik miatt szegénységbe süllyednek, a nélkülözhetetlen napi életvitelhez szükséges kiadások a legszegényebb családok jövedelmének 75%-át is felemészti. A tanulmány szerint sok szempontból Magyarországon is rossz a helyzet, a magyar családok 25%-a él túlzsúfolt környezetben, egészségügyi szempontból pedig jelentős probléma, hogy az ezer főre vetített orvosok és nővérek számában nagyon hátul kullogunk az országlistán. |
|
szeged․hu • Ceglédi Zoltán |
Sínen vagyunk: gyarmat leszünkA kínai vasútprojekt meg az orosz atomerőmű görbéjét nem tudjuk ellaposítani, ezekkel valóban együtt fogunk élni. |
Nemzetközi
|
444 • Horváth Bence |
Csokinyúllal és minimálbérrel várja Nyugat-Európa a kiszolgáltatott kelet-európai vendégmunkásokatA járvány megmutatta, hogy mennyire rá van szorulva a nyugat-európai országok élelmiszerpiaca a kelet-európai olcsó munkaerőre. |
|
nlc • Hercsel Adél |
„A koronavírus helyett az éhezés fog megölni bennünket” – küszöbön a globális éhségválságAz ENSZ Világélelmezési Programjának munkatársai úgy vélik, a járványhelyzettel összefüggő gazdasági válság közel megduplázhatja a világ éhezőinek számát: az év végéig negyedmilliárd lehet azok száma, akik a tartós éhezésbe fognak belehalni. Momentán 55 ilyen, veszélyzónába tartozó országot tartanak számon. Nemzetközi körkép. |
|
POLITICO • Paul Taylor |
The revolt of the white-hairedExpect the ‘twelderly’ to rebel against indefinite confinement in coronavirus purgatory. |
|
azonnali․hu • Fekő Ádám |
Dunaszerdahelyen szinte Iszlám Állam-szintű terrort tartottak a bűnözőkBarak Dávid Elásott igazság című könyve megdöbbentő részletességgel mutatja be a felvidéki szervezett bűnözés történetét. A nemzetközi mércével is brutális maffia nemcsak véres leszámolásokról és a leleplezésükről szól, hanem arról is, min kellett átmenniük a csallóközi magyaroknak az elmúlt évtizedekben. A szerzővel interjúztunk. |
Események
|
Facebook • Hadházy Ákos |
Nem hallgatunk el!Dátum: 2020. május 4. (hétfő) 17:00 |
|
Facebook • Szeretem a Jaffás könyveket Klub |
Nyilvános vita Ungváry Krisztián új könyve kapcsánDátum: 2020. május 6. (szerda) 18:30 |
Nekünk tetszett
|
hvg․hu |
Brad Pitt járványügyesnek öltözve osztotta ki Trumpot – videóA színész Anthony Fauci bőrébe bújva kritizálta az amerikai elnököt és a járvány ellen hozott intézkedéseit. |
|
artportal․hu |
Tizennyolcan a COVID-19 helyzetről. Magyarországi művészek és a válságAmi félbemaradt, ami eltűnt, ami felszabadult, ami nem működik, ami megtörténhet, ami begyűrűzik és aminek itt volna az ideje. Megakörkép kortárs magyar képzőművészek helyzetéről. |
|
Szabad Pécs • Babos Attila |
Mindig szeretett volna Pécsről forgatni Haller Szabolcs, végül az elnéptelenedett városról készített videótA néma, elcsendesült, elnéptelenedett Pécsről forgatott filmet Haller Szabolcs pécsi fotós. Gyönyőrű fekete-fehér képekben, felülnézetből látjuk a várost a Youtube-ra szombat este felkerült, Silence of Pécs (A csendes Pécs, esetleg Pécs csöndje) című videóban. A Szabad Pécs megkérdezte a fotóst arról, hogy miért így és most forgatott Pécsről. |