Fókuszban
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Járványkormányzás: nem vírusra tesztelnek, hanem választópolgárokraOrbánék folyamatosan szondázzák a közvéleményt a fontosabb döntések előtt, de a népszerűségi mutatók egyelőre nem terv szerint alakulnak. Úgyhogy a kommunikáció magasabb sebességre kapcsol. |
|
HírKlikk |
Orwelli állapotok vannak MagyarországonVörös Imre volt alkotmánybíró, akadémikus úgy látja: Magyarországon orwelli állapotok uralkodnak. A Tageblatt svájci regionális lap, amelynek Vörös Imre nyilatkozott, mindenekelőtt rámutatott, hogy a jogász április elején – a felhatalmazási törvényben a hamis és rémhírek terjesztéséről szóló új BTK-tényállás miatt – még azt mondta, hogy „sajnos kénytelen letenni az interjúkról”, időközben azonban az aggályai súlyosabban nyomnak a latban, mint a saját szabadsága miatti aggodalom. |
Hírek
|
24․hu • D․ Kovács Ildikó |
Orbán 10: Szekértáborok mentén tört darabokra a társadalomMiközben a családtámogatási rendszert az elmúlt évtized egyik legfontosabb vívmányának tartják a szavazók, sokak szerint már esély sincs arra, hogy demokratikus úton leváltsák a Fideszt, noha úgy látják, hogy romokban hever az egészségügy. |
|
Népszava |
Felhívás a magyar jogállamért„Ez a hatalmi koncentráció példátlan az Európai Unióban. Nem szolgálja a COVID-19 – vagy annak gazdasági következményei – elleni harcot. Ehelyett megnyitja az utat mindenféle visszaélések előtt” – áll a Civico Europa állásfoglalásában. |
|
444 • Neuberger Eszter |
Európában sereghajtó a magyar sajtószabadságMagyarország a 180 országból a 89. helyre esett vissza a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-rangsorában, miközben világszerte nehezedett a független újságírók munkája. |
|
hvg․hu |
A lengyel bulvár tombol a magyar kormánymédia Tusk-hamisítása miattAz egyik legnagyobb lengyel napilap, a Fakt csütörtöki száma magyar nyelvű kommentárral a címlapon jelent meg. |
|
Medical Online • Tarcza Orsolya |
Stratégiaváltás: lassú korlátozás-feloldás, agresszív víruskövetésA tesztelések számának jelentős növelése mellett a korlátozó intézkedések enyhe lazítása következhet májustól, hogy a járványt kontroll alatt tartva újraindulhasson a gazdaság, és a társadalom is közelebb léphessen a normális kerékvágáshoz. |
|
444 • Neuberger Eszter |
Palkovics: Május elejétől megkezdődhet az ország életének újraindításaA miniszter egy online tudományos konferencián jelentette be, hogy hamarosan a korlátozások fokozatos feloldásába kezd a kormány. |
|
Index • Joób Sándor |
Maruzsa Zoltán: Megtartják az írásbeli érettségiket május 4-tőlMaruzsa Zoltán: Megtartják az írásbeli érettségiket május 4-től — A köznevelési államtitkár nem lát indokot a vizsga elhalasztására. |
|
444 • Magyari Péter |
Öt szakszervezeti tömörülés követeli Maruzsa államtitkártól, hogy kérjen bocsánatotTerroristákhoz hasonlította a pedagógusokat a köznevelésért felelős államtitkár. |
|
hvg․hu • Szlavkovits Rita |
Trükköznek és kétségbe esnek: heteken belül elindulhat az önkormányzati csődhullámA települések kétharmadánál konkrétan likviditási problémát okoz a gépjárműadó elvonása, amit a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv részeként rendelt el, de a járvány úgy általában is teljesen átírta a helyi irányítás feladatait, a finanszírozás átalakításáról azonban egyelőre nincs szó. Hiába írt levelet a TÖOSZ Pintér Sándornak, péntekig várták a választ, de az nem érkezett meg. |
|
Magyar Hang |
Karácsony: a kormánymerénylet első áldozata GödKarácsony Gergely szerint a felhatalmazással visszaélő kormány legújabb rendelete ellen a tiltakozás minden formája indokolt, amelyről egyeztetést kezdeményez a szabad városok polgármestereivel. |
|
Portfolio․hu • Csiki Gergely |
Bejelentették: máris nagy könnyítés jön a magyar bértámogatási rendszerbenÉrdemben módosul a magyar bértámogatási rendszer — hangzott el az Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfői sajtótájékoztatóján. Már két órás munkaviszonytól is igényelhető a támogatás, az igénylés folyamata egyszerűsödik, bővül a kedvezményezettek köre. |
|
Magyar Hang • Hajdú Péter |
Zuhanó árbevétel, elbocsátási hullám, elhúzódó visszaesés a kisvállalkozásoknálA koronavírus-válság agyonnyomja a kisebb cégeket: a kevés tartalék miatt fizetési nehézségekről panaszkodnak, a dolgozói létszám csökkentésére készülnek, vagy már meg is szüntettek munkahelyeket. |
|
444 • Szurovecz Illés |
GKI: 10 százalékos munkanélküliség jöhetAz eddigi 50-60 ezer ember mellett még százezren veszíthetik el az állásukat. |
|
Index • Bozzay Balázs |
Több mint 800 embert küld el a BoschTöbb mint 800 embert küld el a Bosch — Ennek egyik oka egy kiszivárgó belső levél szerint az, hogy 70 százalékkal zuhantak a megrendelések a hatvani gyárban. |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Nem stimmelnek Kásler Miklós ágyszámaiA Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatsorai cáfolják Kásler Miklós humánminisztert: sokkal több beteget küldtek haza a kórházakból, mint állítja. |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Kórházreform: készülnek a nagy újraosztásraTöbbek között a tapolcai, a kazincbarcikai és a komlói intézmény is elveszítheti összes aktív ellátását – derül ki a lapunk birtokába került kormányzati munkaanyagból. |
|
444 • Magyari Péter |
Dudálva, autóból tüntettek Budapesten a kórházi betegek hazaküldése ellenSzél Bernadett független képviselő szerint „sok szemétséget csináltak már velünk, de az semmi ahhoz képest, amit most művelnek“. |
|
Népszava • Doros Judit, Vas András |
„Nem tudunk beadni egy injekciót”Az „elfekvőkből” hazaadott idősek ellátása komoly gondot okoz, a családok magukra maradnak a bajban. |
|
Átlátszó blog • Katus Eszter |
Százhúsz millió forintot költ a főváros koronavírus tesztekre, részben Soros adományábólGyorsított, tárgyalásos eljárás keretében szerzett be a főváros koronavírus teszteket. A tendert a Kelen Kórház Kft. nyerte, amely nettó 120 millió forintért szállítja le az antitestek kimutatására szolgáló ellenanyag teszteket. |
|
Index • Tenczer Gábor |
Karácsony: Leköpték egy fővárosi idősotthon dolgozójátKarácsony: Leköpték egy fővárosi idősotthon dolgozóját — A főpolgármester egyeztetett a budapesti idősotthonok vezetőivel, ott panaszolták el neki, hogy ez lett az eredménye a rágalomhadjáratnak. |
|
Népszava • Szalai Anna |
A vírusvagdalkozás háttere: ingyen ingatlan az egyházi idősotthonoknakTöbb tucat ingatlan tulajdonjogát adnák át az egyházi fenntartóknak. A feladat a felekezeti és az állami intézmények esetében ugyanaz, de a támogatás korántsem. |
|
Portfolio․hu |
Ők Orbán Viktor segítő szakértői, akik előrejelzik a járvány csúcspontjátA miniszterelnök Facebook-oldalára feltöltött videójából derült ki, hogy a kormánynak járványügyben tanácsot adó szakértők május 3-ára teszik a járványgörbe csúcsát. Megnéztük ezért, kikre hallgat ebben az ügyben Orbán Viktor és mit mondanak most. |
|
444 • Horváth Bence |
A DK szerint az Állami Számvevőszék a teljes állami támogatásuk elvételével fenyegette meg őketAz ÁSZ szerint viszont Magyarországon működik a jogállam, a törvényeknek megfelelően zajlik a Demokratikus Koalíció ellenőrzése. |
|
Index • Peszto Eurológus |
Uniós főtanácsnok: jogellenes a migránsok 28 napot meghaladó fogvatartása a tranzitzónábanUniós főtanácsnok: jogellenes a migránsok 28 napot meghaladó fogvatartása a tranzitzónában — Az Európai Bíróság előtt folyó ügy arról szól, hogy a magyar menekültügyi eljárás megfelel-e az uniós jognak. Úgy tűnik, hogy nem. |
|
Index • Bozzay Balázs |
Habonyék kivásárolták az alapítót a romatévébőlHabonyék kivásárolták az alapítót a romatévéből — Balogh Eleknek nem maradt érdemi beleszólása a műsorokba, ezért elhagyta a Dikh TV-t. Én hoztam létre ezt az egészet, de eljutottunk odáig, hogy bekapcsoltam a tévét, és úgy éreztem, szinte közöm nincs ahhoz, ami ott megy — mondja. Szerinte túl jóhiszemű volt. |
|
Media1 |
20 százalékos tulajdonos lett a Pesti Hírlapban a Brit Media, újra kinyomtatják a lapotA Köves Slomóhoz köthető Brit Media megjelenése mellett a másik most bejelentett változás, hogy májustól a világjárvány ellenére újra nyomtatásban is elérhető lesz a lap, azonban nem a korábbi rikkancsos terjesztésben, de továbbra is ingyenesen. |
|
Magyar Narancs |
Miközben mindenki a járványra figyel, óriási bizniszre készül a NER a BalatonnálMegszüntetik a Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötői üzletágát: erről a javaslatról szavaz a jövő hónapban a tavaly állami többségű tulajdonúvá lett társaság közgyűlése – értesült a Narancs.hu. |
|
G7․hu • Jandó Zoltán |
A járvány árnyékában 100 milliárdnyi közbeszerzést húzott be Mészáros Lőrinc és üzleti köreBár számos állami beruházás elakadt a koronavírus-helyzet miatt, az igazán nagy közbeszerzések elé a járvány sem gördíthet akadályt. |
|
Napi․hu • Németh Géza |
Sportberuházások támogatásáról döntött a kormányA kormány több mint egymilliárd forinttal megemelte a kispesti Bozsik Stadion építésének támogatását, és több mint 450 millió forintot biztosított a Budapesti Honvéd Sportegyesület három projektjének az előkészítésére. |
|
Népszava |
Gáláns ajánlat formájában zsarolja Pécset a kormányAz államnak kell egy bitang értékes kulturális intézmény, és ha a baranyai város nem adja oda, nem biztos hogy hozzájut sok száz milliós forintnyi támogatáshoz. |
|
24․hu |
Újabb 1,67 milliárdot kapott Semjén vadászati kiállításaMég az idei költségvetésből. |
|
Napi․hu • Domokos László |
Varga Mihály aláírta — Kína biztosan jól járA magyar kormány régi terve válhat valóra. |
|
444 • Sarkadi Zsolt |
Zsinórban harmadik éve sújtja tavaszi aszály a magyar mezőgazdaságotAz országban szinte mindenhol a kritikus szint alatt van a talaj legfelső rétegének nedvességtartalma, porba vetik a kukoricát és a napraforgót. |
Vírus
|
Zsiday Viktor |
Van vírusterv?Egy dolog biztos: olyan verzió nincs hogy újranyitjuk a gazdaságot, és semmit nem csinálunk, de mégsem terjed a járvány. Szóval döntsük el, vagy ha már el nem dönthetjük, legalább tudjuk meg a döntést, hogy miképpen kezeljük a járványt. A svéd úton vagy a koreain megyünk? Ha nem tudjuk mi a járvánnyal a terv, akkor nem tudunk a gazdaságban sem tervezni. |
|
Qubit • Dippold Ádám |
A koronavírus újabb áldozata: az oltásellenességA COVID-19 ellen egyelőre még nincs oltás, de ha lenne, még az oltásellenes mozgalom hívei közül is egyre többen kérnének belőle. Egy londoni kutatócég szerint a koronavírus miatt sokan újraértékelik eddigi oltásellenes álláspontjukat. |
Vélemény
|
azonnali․hu • Prinz Dániel |
A koronavírus-válság tanulsága Magyarország számára: egyre inkább lemaradunkA mostani járvány csak még világosabbá tette, mennyire lemaradtunk már a szomszédos országokhoz képest is. De kérdéses, észreveszi-e a társadalom, hogy az Orbán-kormány csak kommunikálja az erőt. |
|
ES․hu • Petschnig Mária Zita |
Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?Orbán Viktor tudhatta, mit jelent a járvány, mert az tavaly decemberben és januárban már tombolt Délkelet-Ázsiában. Tudhatta, hogy a feltartóztatásához milyen védekezési eszközökre van szükség: maszkokra, tesztekre, fertőtlenítőszerekre, védőruházatra, immunerősítő gyógyszerekre. Tudhatta, hogy a gyógykezeléshez oxigénpalackok és lélegeztetőgépek kellenek, és kórházi ágykapacitások – megfelelő személyzettel. Tudhatta, hogy a járvány januárban átjutott Európába is, és tudhatta, hogy előbb-utóbb minket is el fog érni. Tudhatta, hogy a vírus egyik országból a másikba behurcolással kerül át, tudhatta, hogy ennek esélyét miként lehet mérsékelni: szűréssel, szűréssel valamennyi külföldről belépő esetében. |
|
HírKlikk • Németh Péter |
Csehák Judit: Kásler erkölcsileg és szakmailag is felelős„Nem arról van szó, hogy a Titanic kapitánya utolsóként hagyhatja el a hajót, hanem ha a kapitány nem tudja jól irányítani a mentési munkálatokat, akkor át kell adnia a terepet olyasvalakinek, aki ehhez jobban ért, vagy jeleznie kell a nyilvánosság számára, hogy lehetetlen a feladatát ellátnia az adott körülmények között” – ezt nyilatkozta Kásler Miklós szerepével kapcsolatban Csehák Judit volt egészségügyi miniszter a Hírklikknek adott interjúban. A szakember három „K“ köré csoportosította a koronavírus okozta járvány hazai kezelését: a késve, a kritizálandó módon és károsan meghozott intézkedésekre. |
|
HírKlikk • Lendvai Ildikó |
A járvány csúcspontján engedi ki az embereket a karanténból a miniszterelnökKét dolgot tudtam meg az e péntekre rendelt Kossuth rádiós interjúból.Természetesen a miniszterelnöktől, és nem a riportertől. (Ő valószínűleg folyamatosan bólogatott, mint az unokáim Mikulásfejű rágóadagolója teszi, ha megnyomjuk rajta a gombot, csak a rádiós sajnos nem ad közben rágót). |
|
ES․hu • Mihályi Péter |
Vírus és valóságEgy sokszor használt amerikai példázat szerint, amikor visszahúzódik a dagály, akkor derül ki, hogy kik azok, akik pucéran mentek úszni a tengerbe. Magyarországnak ugyan nincs tengere, de a koronavírus‑világjárvány bennünket is elért. S ahogy telnek a hetek, úgy jönnek sorba elő a korábban feltételezettnél sokkal súlyosabb következményekkel a magyar egészségügyi rendszer azon problémái, amelyek létezéséről korábban is mindenki tudhatott, s amelyeket az elmúlt 10 évben végül is belenyugvással tudomásul vettünk. |
|
G7․hu • Váczi István |
A maszk adok-kapok megmutatja, mit gondol a kormány a világrólAz uniós pénzekkel kapcsolatos könnyítések szóra sem érdemesek, csak a kínai és türk maszkok, amelyekből aztán a határon túli magyaroknak és a Nyugat-Balkánra is jut. |
|
szeged․hu • Lakner Zoltán |
Válság egy megosztott országbanMit tesz a politikai közösség kettészakítása egy országgal súlyos válsághelyzet idején? Ugyanarról beszélünk-e, amikor a mindannyiunkat érintő krízisről alkotunk véleményt? Felülkerekedik-e rajtunk ilyenkor is a szekértábor-logika? |
|
444 • Magyari Péter |
Rengeteg EU-pénzt tudna a kormány a járványra átcsoportosítani, ha akarnaKormányzati kommunikációra, kastélyokra, útfelújításra, csatornázásra szánt milliárdokat lehetne a járvány miatt bajba került emberek és cégek támogatására költeni. A még csak papíron kiosztott pénzhez azonban nem nyúl a kormány. |
|
hvg360 • Herczog László |
Bérkiegészítés: nem azzal van baj, amit a kormány tesz, hanem azzal, amit nem teszA kabinet valóban támogatja a részmunkaidős foglalkoztatást, de elfelejtkezik a megélhetésüket elvesztők sokkal népesebb csoportjáról – reagál a döntésekre a Bajnai-kormány munkaügyi minisztere. |
|
hvg․hu • Sztojcsev Iván |
Több millióan nem tudják megfogadni a tanácsot, hogy költsenek kevesebbet a bevételeiknélTöbb százezer embert nem érnek el a kormány mentőintézkedései. Hiába van hiteltörlesztési és kilakoltatási moratórium, ha például albérletben élő emberek tömegeinek kell a lakástulajdonosukkal egyezkedniük. De a legszegényebbek közül is segítség nélkül maradnak azok a százezrek, akik előrefizetős mérőórát használnak, vagy akik uzsorahitelt vettek fel. |
|
Privátbankár․hu • Káncz Csaba |
Új magyar nemzeti biztonsági stratégia: haragban a világgalA stratégia helyesen állapítja meg, hogy világunkban előtérbe kerülnek a katonai megoldások, korrekten mutat rá a kibertérben zajló egyre élesebb közdelemre, ahogyan a hibrid hadviselés növekvő jelentőségére is. Napjaink megrendült nemzetközi rendjében a jelenlegi kormányzat újra hadban áll a modern világgal és annak értékrendjével. |
|
Portfolio․hu • Csiki Gergely |
Kiderült a koronavírus miatti kórházi ágyszámcsökkentés valódi háttereÁt kell gondolni, és erre a járványügyi válság is felhívta a figyelmet, az egészségügyi ellátórendszer finanszírozását — jelezte a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. Azt is hozzátette: felesleges egy olyan kórházi kapacitást fenntartani, amit a betegek száma nem indokol. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szavai komoly fordulatról adnak tanúbizonyságot, mert úgy tűnik, hogy a kormány felvállalja a kórházi ágyak átalakításának kényes, de hosszú évek óta húzódó ügyét. Mindez azért is érdekes, mert újfajta megvilágításba helyezi az elmúlt hetek gyors ütemű, fokozatmentes ágyfelszabadításait is és nagyon úgy tűnik, hogy a járvány miatti ágyfelszabadítás valójában egy tartós ágyszámcsökkentési terv lett. |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
„Ennyi tragikus sorssal még nem találkoztam”Paradox módon egyszerre jellemzi a túlélésért vívott harc és a vásárlói roham a gyógyászati segédeszközök piacát. A kereskedők megrázó történetekről meséltek. |
|
Klubrádió • Megbeszéljük․․․ |
Magyar György: Lehet perelni a betegek hazaküldése miattMagyar György ügyvéd szerint a kormány kórházkiürítési „főpróbája” nagyon nehéz helyzetbe hozza az orvosokat, akik nem tehetnek mást, vagy kiteszik a beteget, vagy őket teszik ki. De hozzátette, a családok indíthatnak pert a hozzátartozóik hazaküldése miatt. |
|
szeged․hu • Ceglédi Zoltán |
Mennyi kórházi ágyra van szükség?A címben feltett kérdésre nincs egzakt válasz. Illetve a válasz maga a politika, amiből, higgyék el nekem, ma túl kevés van az országban. |
|
Kölöknet |
Egy budapesti informatikatanár tételesen összeszedte, mitől aggályos az érettségi jelenlegi lebonyolítási terveEgy budapesti informatikatanár vállalkozott arra, hogy — mint fogalmazott — aludva rá egyet, összeszedjen minden fontos kérdést, ami az érettségi tegnap bejelentett lebonyolításával kapcsolatban eszébe jutott. Fenntartva, hogy a vizsgák ilyen formában való lebonyolítását ebben a helyzetben ő is teljesen elhibázottnak tartja. |
|
euronews • Tibor Vovesz |
Az álhírek járványa: hogyan hitelesíti a koronavírus a hazugságotA koronavírus-járvány tökéletes táptalajt biztosított az összeesküvés-elméleteknek és dezinformációknak: adott egy hosszú távú, mindenkit érintő váratlan esemény, amellyel kapcsolatban rengeteg a bizonytalanság. |
|
444 • Czinkóczi Sándor |
„Ezen a rendeleten érződik, hogy a kormány hosszú távra tervezi, és nem csak a veszélyhelyzet miatt hozta”Göd polgármesterét kérdeztük arról, milyen lehetőségei maradtak a városnak, miután a kormány elvette a Samsung-gyárhoz tartozó iparterületet. |
|
Index • Dezső András, Előd Fruzsina |
Pénz? Bosszú? Más oka lehet, hogy elvették Gödtől a SamsungotPénz? Bosszú? Más oka lehet, hogy elvették Gödtől a Samsungot — A kormány gyakorlatilag elvette az ellenzéki vezetésű várostól a koreai cég gyárát, így az adóbevételeket is. A helyiek a pénz miatt dühösek, Orbán politikai bosszúját emlegetik. Pedig van olyan forgatókönyv is, hogy a kormány biztosra akar menni: senki ne akadékoskodhasson majd a gyárbővítés miatt. |
|
Klubrádió • Esti gyors |
Demszky betegszállítónak állt, és üzent KarácsonynakFel kell kutatni a kórházakból kitett rászoruló betegeket Budapesten, és megszervezni az ellátásukat élelmiszerrel, gyógyszerrel, és ez természetesen vonatkozik minden más magára maradt, elesett emberre is. Karácsony Gergely főpolgármester pedig elkérhetné az egyik sportcsarnok kulcsát, és berendezhetné éjszakai szállásnak – tanácsolja Demszky Gábor volt főpolgármester. |
|
azonnali․hu • Szakács András |
Miért akarja valójában lebontani Dézsi Csaba András a győri színházat?A gazdasági és társadalmi válság berobbanása előtt megpróbálja a politikai kommunikációs szempontból országos szinten a Fidesznek sikert hozó identitáspolitizálást helyi szintre levinni a polgármester. |
|
444 • Ács Dániel |
Nem tartják magukat újságírónak, mégis megcsinálták az első magyar online tévétA járvány kezdetétől napi adással jelentkezik a Partizán, Gulyás Mártonék csatornája. Így az első hazai online közéleti televíziót nem újságírók, hanem politikai aktivisták indították el. |
|
Index • Fábián Tamás |
Szétverte a természetvédelmet, majd megpróbál bezöldülniSzétverte a természetvédelmet, majd megpróbál bezöldülni — Orbán tíz év alatt felszámolta az állami természetvédelmet, majd zöld fordulatot hirdetett. A szakmabeliek szerint a miniszterelnök zöldülése csak marketing, továbbra is a politikai-gazdasági lobbiérdek az első. |
|
Index • Brückner Gergő |
Az állami felügyelet alá vont Kartonpack igazi történeteAz állami felügyelet alá vont Kartonpack Dobozipari Nyrt. igazi története — Miként segíti a járvány megfékezését a nyomdai cég állami felügyelete? Vélhetően sehogy. |
|
HírKlikk • N․ Vadász Zsuzsa |
Lélegeztetőgépenként ötmillió forint eltűnikTotális káosz jellemzi a – rendelkezésre álló, az országba már beérkezett, s a majd beérkező – lélegeztetőgépek számáról és költségéről nyilvánosságra hozott információkat. Orbán Viktor április 10-én azt mondta, hogy „lélegeztetőkészülékből körülbelül 2000 van, ezt kell felfuttatni 8000-re” – ám három nappal korábban, Szijjártó Péter arról beszélt, hogy 14 490 lélegeztetőgépet rendeltek. A különbözettel megegyező, több mint hétezer gép pedig – a többi nyilatkozat alapján biztosan állítható – nincs az országban. Csak nem véletlen a homály? A gyanút erősíti, hogy a rendelkezésre álló kevés információból kiindulva, az látszik, hogy akár 4-6 milliós túlszámlázás sem kizárt gépenként. |
|
444 • Ács Dániel |
A magyar állam minden bizonyíték és védekezési lehetőség nélkül tönkretette egy diák életétAz iráni diáklány kilenc éve élt Magyarországon, magyar barátai voltak, sok millió forintot áldozott a tanulmányaira. Most ketté törték a pályáját, kiutasították az egész EU-ból, hogy példát statuáljanak. A Partizán dolgozta fel a történetét. |
Nemzetközi
|
Hungarian Spectrum • Kim Lane Scheppele, Gábor Halmai |
Kim Lane Scheppele and Gábor Halmai: Don’t be fooled by Autocrats! Why Hungary’s emergency violates the rule of lawAs a result, the oversight mechanisms that the Hungarian government has been pointing to in order to reassure the world that Hungary still honors the rule of law are illusory. Orbán governs as a dictator and no plausible domestic mechanism can now stop him. |
|
azonnali․hu • Isztin Péter |
Vége a globalizációnak és az alkalmi szexnek, de jön az ingyen pénz?Mi lesz a válság után? Elterjed a home office? Kevesebb lesz az alkalmi szex? Visszaszorul a globalizáció? Jön a feltétel nélküli alapjövedelem? Leszokunk a dohányzásról? |
|
Portfolio․hu |
Zsiday Viktor: a vírushelyzet nem jól lett kezelve, nincs megoldva és újabb problémákat fog okozniFenntartható-e a részvénypiaci emelkedés? – teszi fel a kérdést legújabb blogbejegyzésében Zsiday Viktor. A befektetési szakember rögöt meg is adja a választ, attól tart, nem sokáig. Véleménye szerint ugyanis a vírushelyzet nem jól lett kezelve, nincs megoldva és újabb problémákat fog okozni. |
|
G7․hu • Litkai Gergely |
Ezután: Katasztrófasorozat jön, de ezt nem közvetítik majd a híradókA következő másfél hónapban elképesztő gazdasági katasztrófasorozat jön, de ezt most nem fogják közvetíteni a híradók – mondta Feledy Botond külpolitikai szakértő a G7 és a Dumaszínház új podcastjában, az Ezutánban. Feledy szerint sok a kockázat a koronavírus-járvány utáni világ körül. Az egyenlőtlenség tovább fokozódhat, és politikai polarizáció sem valószínű, hogy csökkenne. |
|
G7․hu • Torontáli Zoltán |
A tengeri hajós turizmusnak most kellene végleg megszűnnie, de nem fogA luxushajózás olyan mint a macska, ha kidobják az ajtón, visszajön az ablakon. A turizmus legjobban fejlődő ága ez annak ellenére, hogy nagyon sok probléma van vele. |
|
Válasz Online • Valló Andor |
A zöldek tévednek: filléres jegyekkel indul újra a repülés. Az aranykornak mégis vége leszRövid távon biztosan téved a repülés-elitisták és a zöldek alkalmi szövetsége: a fapados légi közlekedés hamarosan feltámad és olcsóbb jegyeket kínál, mint valaha. Hosszabb távon azonban bejöhet a jóslat: sok légitársaság hullhat el a válságban, érezhető drágulás következhet – derül ki prognózisunkból. Az üzleti turizmust visszaveti a videócset-láz, a közép-kelet-európai vendégmunkások viszont ugyanúgy repkednek majd. Lesz-e kötelező maszk? Mi az a „vírusútlevél”? A Válasz Online nagyképe a hamarosan újrainduló légi közlekedésről. |
|
alapblog • Zentai Péter (Zentuccio) |
A svéd beteg: egészségesA vírus elleni harci modell Svédországban nem egyéb, mint a nyílt társadalom működési modellje. Amennyiben a vírus megfékezésére alkalmazott módszerünk bizonyítja hatékonyságát, akkor az az alulról szerveződő nyitott társadalom hatékonyságának lesz a beigazolódása. – mondja az Alapblognak adott interjúban a Göteborgi Egyetem néplélektannal, médiával és politikával foglalkozó professzora, Bengt Johansson. |
|
Válasz Online • Vörös Szabolcs [podcast] |
Koronavírus: „Lehet kártérítési per Kína ellen”Olyan nézőpontból vizsgáljuk a koronavírust, amilyenből eddig szinte csak amerikai republikánus héják merték: mennyiben tehető felelőssé Kína a járvány elterjesztéséért, és ha Pekingnek voltak mulasztásai a vírussal kapcsolatos kommunikációban, akkor kötelezhető-e arra, hogy – a háborúban vesztes országokhoz hasonlóan – valamiféle jóvátételt fizessen azoknak az országoknak, amelyek részben a kezdetben hiányos kínai közlés miatt most dollármilliárdokat kénytelenek a védekezésre költeni, gazdaságaik visszaesése várhatóan kétszámjegyű lesz, miközben a vírus ezres nagyságrendben szedi áldozatait? |
|
Városi Kurír |
Gábor György: számító üzletemberek — politikusnak számító naivok és naivákAd notam: A minap Orbán Viktor valami olyasmit zagyvált össze, hogy a koronavírus-járvány arra figyelmeztet, hogy nem elég jól élni, éljünk szépen is, s az élet értelme nem az, hogy gazdagodjunk, hogy állásunk legyen, akár több is, meg új autónk, hiszen mindez nem hoz emelkedett és szép életet. |
|
euronews • Anelise Borges & Magyar Ádám |
Forronganak a francia külvárosok, hatalmas a feszültségA koronavírus-járvánnyal járó korlátozások tovább rontották a szegénységben élő tömegek helyzetét. |
|
Privátbankár․hu • Káncz Csaba |
Világszerte egymás torkának ugranak a kiszáradó folyók miattDélkelet-Ázsiában és Észak-Afrikában is egyre nő a politikai feszültség a világ nagy folyamainak vízelosztása miatt. Kína tavaly fél éven keresztül óriási mennyiségű vizet tartott vissza azon 60 millió ember számára, akik a Mekong folyam alsó folyásán élnek. |
Események
|
Facebook • Momentum Mozgalom és Hadházy Ákos |
Dudálj, hogy Orbán is hallja!Dátum: 2020. április 27. (hétfő) 17:00 |
Nekünk tetszett
|
Facebook Watch • Párbeszéd Magyarországért |
Tuti tippek Müller CecíliátólVálogatás Müller Cecília legfontosabb tanácsaiból. |
|
Facebook Watch • Bach Szilvia |
|
Válasz Online • Stumpf András |
Neki köszönhetjük a Tusk–Orbán-csörtét? Petri Lukács Ádám útja az SZDSZ-től a FideszigAz egykor a Magyar Narancsba író vadliberális ifjú Horn Gábornak adott tanácsokat a Gyurcsány-korszakban, ma meg nemhogy Orbán-támogató, de könnyen lehet, hogy ő az éceszgébere az immár nemzetközi szintre nőtt Tusk–Orbán-csörtének. Miért változott meg ennyire Petri Lukács Ádám? Hogy viseli, ha egykori liberális természetes közege most apja, a költő Petri György szellemének elárulásával vádolja? Interjú magyar zsidó identitástól a Fideszen át egészen addig, miért van igaza a pártnak még abban is, hogy nem kell a kultúrába közalkalmazotti státusz. |
|
444 • Herczeg Márk |
Itt az Orbánwave: a szentendrei Fidelitas 1 órás agymosó mixet készített Orbán-idézetekbőlHogy erre lazuljanak a szélsőjobbos fiatalok, amíg a Daddy megmenti Európát a corótól. ???????? |