Fókuszban
|
parameter․sk • Széky János |
Vírus – Politikai napló (2.)Eredetileg tizenhárom – kivétel nélkül a 2004-es bővítés előtt már az Európai Unióhoz tartozó, politikai értelemben „nyugati” – tagország közös diplomáciai nyilatkozatban kérte az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezze a veszélyhelyzetben hozott intézkedések és végrehajtásuk monitorozását, megfelelnek-e az Unió alapértékeinek. |
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Saját emberei ébresztették rá Orbánt, hogy a vírus itt van a nyakunkonA miniszterelnök nehezen fogadta el, hogy a járvány miatt el kell engedni a migrációt — aztán kapcsolt, és új tervet készített. Csapdába csalta az ellenzéket, háttérbe tolta a kormányt is, és akcióhősként állt a védekezés élére. |
|
hvg․hu • Kovács Gábor |
Elég karcsú a kormány gazdaságvédelmi alapjaTízezer milliárdos nagyságrendű lesz a magyar gazdaságmentő akcióterv, de a kormány a központi költségvetésben csak 1345 milliárdot csoportosít át. A pénz nagy részét a jelek szerint a jegybank fogja kipumpálni. |
|
hvg360 |
Vissza a jövőbe! Karácsony Gergely javaslatai a válság ellenBudapest New Dealt vázolt fel a hvg360-on olvasható írásában a főpolgármester. Karácsony Gergely egyszeri juttatást adna a budapestieknek, több bérlakást biztosítana és a zöld beruházásokat támogatná. Forrásokat az EU-tól vár, de a kormánnyal is együttműködne. |
|
444 • Szily László |
Közös közleményben tiltakoznak Budapest ellenzéki polgármesterei a kormány megszorító csomagja miattAmikor össze kéne fogni a vírus ellen, az alapinformációkat is visszatartja a kormány tőlük, nem fújta le a drága sporteseményeket és azoktól veszi most el a pénzt, akik rászorulnának — írják. |
|
hvg․hu • Szlavkovits Rita |
Ha a kormány elveszi a gépjárműadót, akkor egy fillér nélkül maradhat sok településMegdöbbentette a polgármestereket a kormány bejelentése, az önkormányzatok szerint ha most elveszik a gépjárműadó-bevételeket, akkor mindenről az államnak kell gondoskodnia. |
Hírek
|
mfor․hu |
Megjelent a törvény, mától Orbánék a parlament nélkül is hozhatnak súlyos döntéseketAz Országgyűlés által a járványügyi helyzetre hivatkozva tegnap megszavazott és Áder János köztársasági elnök által rapid módon aláírt jogszabály mától hatályos. |
|
444 • haszanz |
Semjén Zsolt egyetlen este megmutatta, mik is a legfontosabb ügyek világjárvány idejénGyámság alá helyezett polgármesterek és színházak, transzszexuálisok ellehetetlenítése, a városligeti építkezési tilalom felülírása és két ingatlan Schmidt Máriáéknak. |
|
444 • Horváth Bence |
A kormány visszavonja a polgármestereket gyámság alá helyező törvényjavaslatotSemjén Zsolt javaslata alapján megyei, fővárosi védelmi bizottság felügyelte volna a polgármesterek döntéseit. |
|
hvg․hu |
Orbán a közbeszerzési szabályok alól is felmentést adhatA miniszterelnök külön engedélyével el lehet térni a normál beszerzési szabályoktól, illetve egyéb könnyítéseket is bevezetett a kormány. |
|
444 • Urfi Péter |
„Ez a rohadt vírus akár megbékélést is teremthetne, de közös hazánk miniszterelnöke nem akarja a nemzet egységét”Helyszíni riport az első online tüntetésről. |
|
444 • Sarkadi Zsolt |
13 tagpárt kéri a Fidesz kizárását a NéppártbólA Tusknak címzett levél aláírói közt ott van a norvég és a görög miniszterelnök is. |
|
Magyar Hang |
Orbán a Néppártnak: Nekem nincs erre időmSzerinte költséges luxus most arról fantáziálni, más országoknak mi a szándéka ezekben a napokban. |
|
azonnali․hu • Bukovics Martin |
Orbán annyira ráér a járvány alatt, hogy a Néppárt elnökét fúrja egy kiszivárgott levélbenOrbán arra panaszkodik a Néppárt prominenseinek, például a német CDU és CSU elnökeinek, hogy a pártcsalád elnöke, Donald Tusk a Néppárt hitelességét kockáztatja. |
|
444 • Bede Márton |
Szijjártó: A kutya ugat, a karaván halad, a nemzetközi liberális mainstream újra támadA külügyminiszter a szokásosnál is erősebb írásban sorolta fel, ki mindenki bántja, majd leszögezte: az egész igazából „nem is érdekel minket”. |
|
Media1 |
Alkotmánysértőnek és nemzetközi jogba ütközőnek tartják a magyar lapkiadók a felhatalmazási törvény sajtószabadságot érintő részétA Magyar Lapkiadók Egyesülete álláspontja szerint legfeljebb csak akkor szabad elfogadnia az országgyűlésnek a törvénytervezetet, ha a sajtó szabadságát nem a jelenleg megfogalmazott módon érintheti a különleges jogrend. Az MLE közleményében nemzetközi jogba ütközőnek nevezi a jogszabálytervezetet. |
|
444 • akiraly |
Közveszéllyel fenyegetés miatt nyomoznak Mohács polgármestere ellenCsorbai Ferenc csütörtökön adott ki közleményt arról, hogy mivel egy mohácsi betegnél beigazolódott a fertőzés gyanúja, egy másikat pedig fertőzésgyanúval szállítottak kórházba, a város járványgóccá válhat. |
|
Pénzcentrum |
Orvosi Kamara: Egy tartalékait teljesen felélt egészségügy néz szembe a járvánnyalAlábbiakban vágatlanul közöljük a Magyar Orvosi Kamara MTI-ben megjelent közleményét az egészségügy frontvonalában dolgozóknak szánt egyszeri, bruttó 500.000 forintos juttatásról. |
|
444 • Magyari Péter |
Orbán újabb cégeket próbálhat megkaparintani — erre figyelmeztetik tanácsadók a nyugati vállalatvezetőketA felhatalmazási törvény miatt is gyengülhet a forint, mert a gazdasági döntéshozók is aggodalommal fogadták, hogy a magyar kormány meghatározatlan ideig átléphet a törvényeken. |
|
Portfolio․hu |
Új terv körvonalazódik a koronavírus-válság miatt: a kritikus, de sérülékeny vállalatokat megveheti az államA válság egyes állami társaságok jövőjét teljesen új alapokra helyezi majd — vélekedett a Figyelő hetilapnak adott interjújában Bártfai-Mager Andrea. Azt is hozzátette a tárca nélküli miniszter, hogy az állami vállalatok közül a közszolgáltató cégek vannak a legnehezebb helyzetben. |
|
Napi․hu • Domokos László |
Kilenc újabb vállalatnál jelentek meg a katonákCsütörtöktől 93-ra nőtt azon vállalatok köre, amelyeknél a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport döntésének eredményeként honvédelmi irányító törzsek segítik a biztonságos és zavartalan működést az ország ellátásbiztonságának érdekében — olvasható a Honvédelem.hu-n. |
|
Index • Cseke Balázs |
Borsodba előbb érkezett meg az éhezés, mint a koronavírusBorsodba előbb érkezett meg az éhezés, mint a koronavírus — A gazdasági válság egy pillanat alatt érte el a szegényebb településeket. Tömegesen vesztették el a munkahelyeket, a boltban drágábbak lettek a dolgok, nincs óvodai-iskolai étkezés. Sok helyen már éheznek. |
|
Népszava • Koncz Tamás |
Koronavírus: nem jelentkezett a kormány az EU civileket mentő programjáraMiközben Szijjártó Péter a magyarok mentésében erélytelen Uniót emlegette, egy nagyon fontos dologról nem tett említést. |
|
Portfolio․hu • Weinhardt Attila |
Koronavírus: annyira nem segít Brüsszel, hogy máris átutalt 108 milliárdot MagyarországnakA Portfolio számításai szerint az elmúlt napokban 304 millió eurónyi, mintegy 108 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át Magyarországnak az Európai Bizottság és ugyanennyit fog még a következő két hétben is, hogy ezzel a likviditással is segítse itthon a koronavírus elleni küzdelmet. Fontos, hogy ez a bő 200 milliárd forint nem plusz pénz, hanem pár hónappal előrehozott kifizetés, de van egy ezen felül nem visszafizetendő EU-s pénz tétel is legalább 280 milliárd forint értékben. És mindez csak a kezdet: további több milliárd eurónyi mozgásteret is megteremtett a Bizottság a magyar kormánynak az EU-pénzek itthoni felhasználásában, hogy a koronavírus elleni küzdelmet rugalmasan segítse. Azt tehát nem lehet mondani, hogy a válsághelyzetben nem segít Brüsszel, azt viszont igen, hogy éppen most üt vissza az a stratégia, amiért eddig vertük a mellünket. Ez egyébként nem egyedi: 13 másik tagállam ugyanígy járt. |
|
24․hu • Rangadó |
Költsék a koronavírus elleni harcra! Visszautalt 85 millió forintot egy magyar csapatA járvány elleni védekezésre kellene fordítani ezt az összeget szerintük. |
|
24․hu |
Soros egymillió eurót adományoz BudapestnekA szülővárosa akói iránti szolidaritás jegyében. |
|
444 • Szurovecz Illés |
Budapesten üres lakásokkal és kollégiumi helyekkel segítik a hajléktalanokat a járvány idejénA hajléktalan emberek eleve különösen nagy veszélyben vannak, de a zsúfolt szállókon csak még könnyebben terjedhet a koronavírus. |
|
hvg․hu |
Becslések szerint közel minden ötödik diák nem fér hozzá az online távoktatáshozEgy friss tanulmány szerint az amúgy is lemaradó diákok a távoktatás miatt még jobban leszakadnak. |
|
Infostart․hu |
Duplájára nőtt a bántalmazás miatt segítséget kérők számaMegduplázódott a párkapcsolati erőszak miatt az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a segélyvonaláshoz fordulók száma a járványügyi intézkedések bevezetése óta. Boglacsik Tímea, a Telefonszolgálat igazgatója azt mondta az otthoni összezártság miatt nem csak gyakoribbak lettek a bántalmazások, de súlyosabbak is. |
|
24․hu • Benke Ágnes |
A háziorvosok nyílt levélben közlik Müller Cecíliával: nincs elég védőfelszerelésükAz ötven sebészeti szájmaszk és a három FFP1 maszk nem elég a biztonságos betegellátáshoz. |
|
Átlátszó blog • Katus Eszter |
Maszkokat és fertőtlenítőt kínálnak eladásra nagy tételben Szabó Tünde államtitkár rokonságábanMiközben az országban mindenhol készlethiányra panaszkodnak, a gyógyszertárakban és a boltokban szinte már sehol sem kapni, és még a háziorvosoknak sem jut elég maszk és kézfertőtlenítő, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár testvérének a veje nagy tételben, képekkel illusztrálva kínál eladásra maszkokat és fertőtlenítőt az Instagram oldalán. |
|
24․hu |
Krízis az állatmenhelyeken: táphiány van a koronavírus miattEz 8-10 ezer kisállatot érint. |
|
Index • Thüringer Barbara, Arató László |
Vesztett az állam az uniós kvótaperbenVesztett az állam az uniós kvótaperben — A luxemburgi bíróság szerint nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit az ország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezését. |
|
Index • Biró Marianna |
Vádat emelt az ügyészség Varju Lászlóval szembenVádat emelt az ügyészség Varju Lászlóval szemben — A DK alelnökét választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt ítéltetné el a vádhatóság. |
|
Magyar Narancs • Teczár Szilárd |
A demokrácia maradékát is felszámolná a kormány az alapítványosított egyetemekenKis nehezítéssel terjesztenék ki a Corvinus-modellt. |
|
Index • Biró Marianna |
Várhatóan Varga Judit anyósa lesz az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyetteseVárhatóan Varga Judit anyósa lesz az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese — Handó Tünde utódja felterjesztette Áder János államfőhöz, hogy az igazságügyi miniszter férjének édesanyja vezesse mellette a bírósági igazgatást. |
|
hvg․hu |
Tíz évig titkosak lesznek a Budapest–Belgrád vasútépítkezés iratai„A beruházás megvalósítása kiemelkedően fontos közérdek” a kormány szerint. És tíz évig titkos is, ha elfogadják a kabinet javaslatát. |
Vírus
|
Koronavírus Kisokos |
Minden kérdés és válaszA Kisokost készítették és szerkesztik: Kozák Eszter, biológus, Természettudományi Kutatóközpont és ELTE Immunológiai Tanszék Mokos Judit, biológus, MTA-ELTE Elméleti Biológiai és Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport és ELTE Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszék Dr. Zámbó Boglárka, biológus, Department of Translational Medicine and Neurogenetics, Institute of Genetics and Molecular and Cellular Biology (IGBMC), Illkirch, Franciaország Az orvosi témájú anyagok szakmai hitelességének ellenőrzését Dr. Somogyi Éva kardiológus, aneszteziológus és Dr. Várdi Katalin pulmonológus biztosította. |
|
Portfolio․hu |
A neves magyar professzor már látja, milyen lesz az új Koronavírus-világIsmét elgondolkodtató Facebook-poszttal jelentjezett Barabási Albert László neves fizikus, hálózatkutató az Egyesült Államokból. Arra a kérdésre válaszol, hogy milyen lesz az új világ a koronavírussal. |
|
medium․com • Sui Huang |
COVID-19: WHY WE SHOULD ALL WEAR MASKS — THERE IS NEW SCIENTIFIC RATIONALEThe official recommendation in the United States (and other Western countries) that the public should not wear face masks was motivated by the need to save respirator masks for health care workers. There is no scientific support for the statement that masks worn by non-professionals are “not effective”. In contrary, in view of the stated goal to “flatten the curve”, any additional, however partial reduction of transmission would be welcome — even that afforded by the simple surgical masks or home-made (DIY) masks (which would not exacerbate the supply problem). The latest biological findings on SARS-Cov-2 viral entry into human tissue and sneeze/cough-droplet ballistics suggest that the major transmission mechanism is not via the fine aerosols but large droplets, and thus, warrant the wearing of surgical masks by everyone. |
|
444 • plankog |
Ez nem influenza, hanem egy olyan vírus, ami a világ legfejlettebb kórházait is túl tudja terhelniA következő 2-3 hétben már pontosabb képünk lehet a koronavírus terjedéséről, így pedig reálisabban alkothatunk stratégiát arra, hogyan térhetünk vissza a normális életbe — mondja Varga Máté, az ELTE TTK Genetika Tanszékének adjunktusa. Szerinte a járvány kitörése előtt már sűrűsödtek a jelek, amik azt mutatták, elkényelmesedtünk az elmúlt fél évszázadban. |
|
Válasz Online • Borbás Barna |
Kétszer fertőz? Hetekig lappang? 16 tévhit a koronavírusról – a biológus válaszolNem igaz, hogy agresszívabb mutáció pusztít Olaszországban, a tipikus lappangási idő nem 14, hanem 4-6 nap, a fertőzöttség kockázata egészséges fiataloknál sem zéró – derül ki tévhitromboló összeállításunkból. Összesen 16 darab, az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatban közszájon forgó állítást ellenőriztettünk Müller Viktorral, az ELTE TTK Biológiai Intézetének tudományos munkatársával. |
Vélemény
|
HírKlikk |
Orbán most már a fizikai fenyegetettséget is használhatjaOrbánnak a most elfogadott törvény csak ürügyet nyújt arra, hogy még az eddig is csak látszatként működő fékeket és ellensúlyokat is kiiktassa, és megvalósítsa a hatalom teljes koncentrációját – így fogalmazta meg véleményét Magyar Bálint szociológus, volt miniszter a Klikktv-ben adott interjújában. |
|
Átlátszó blog |
Kőszeg Ferenc: Reichstagtűz BudapestenHatalomra kerülése előtt Hitler pártja a legjobb választási eredményt 1932. július 20-án érte el: ekkor a nácik a 37, 4 százalékos eredményükkel Németország legerősebb pártjaként foglalták el a helyüket a Reichstagban, azaz a Birodalmi Gyűlésben. Ugyanennek az évnek a decemberében ismét választás volt, de ekkorra a támogatottságuk 33,1 százalékra csökkent. Ennek ellenére 1933. január 30-án Hitler kapott kormányalakítási megbízást, első kormányában azonban csak két náci foglalt helyet: Frick beügyminiszter és Göring. Korántsem volt biztos, hogy a náci uralom tartós lesz. |
|
HírKlikk |
Tartósan nő az igény a magyarokban a rendpártiság iránt„Az Európai Unió nem fog tudni határt szabni az Orbán-féle törekvéseknek, a magyaroknak tudomásul kell venni, hogy ha meg akarják állítani a rendpárti megoldásokkal történő kormányzást, akkor nekik kell fellépniük” – szögezte le megkeresésünkre Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője. Szerinte azonban a magyarokban nem, hogy nincs ilyen szándék, még erősödik is az igény a központosított, rendpárti megoldások iránt. Magyarországot nem fogja kitenni az EU. Az unió nem fog széthullani, de tovább sérül, s most nagy az esély arra, hogy létrejön két csoportosulás: az Európai Egyesült Államok felé haladók és a háttérbe szorulók, a nemzetállamban gondolkodók csoportja. |
|
szeged․hu • Ceglédi Zoltán: |
Belefér? Még ez is?A járvány elleni védekezés majdnem olyan fontos, mint az urizálás meg a nómenklatúra. |
|
azonnali․hu • Ésik Sándor |
El kell-e venni a polgármesterek döntési jogköreit most, hogy koronavírus van?Ha van idő és mód salátatörvényben közigazgatási részletszabályokat megejteni, akkor mi az a rendkívüli körülmény, amiért egy polgármester nyakára háborús parancsnokságot kell ültetni? |
|
mfor․hu • Zsiday Viktor |
Nincs ok félelemre, ha a kormányzatok nem rontják elA héten minimum 20 e-mailt, telefont, megkeresést kaptam barátoktól, rokonoktól: tönkremennek-e a bankok, visszafizeti-e az állam a lakossági állampapírt, vigyem-e ki külföldre a pénzemet, amíg lehet. |
|
alapblog • Zsiday Viktor (Citadella) |
A Palpatine-pillanat, avagy miért gyengül a forintAmíg a befektetők palpatinizálódástól tartanak, addig félni fognak, és ha félnek, akkor pakolnak, és mennek. Emiatt könnyen lehet, hogy a mini-forintválság valódi megoldását nem a jegybanktól, hanem a kormányzati kommunikációtól, és változásoktól lehet csak várni… |
|
TASZ |
Jogsértő listát közölt az állam a koronavírus áldozatairólA mostani járványügyi helyzetben kényes az egyensúly a közvélemény tájékoztatása és a személyiségi jogok védelme között. |
|
HírKlikk • Lendvai Ildikó |
Orbán mondata megaláz és nyomorra ítél sokakatJó hír: a miniszterelnök pénteki rádióbeszéde szerint, a rendőrökhöz hasonlóan, most az egészségügyisek is kapnak fejenként 500.000 forintot. (Noha a szocialista javaslatban az egészségügy mellett, a szintén veszélyeztetett szociális szakma is szerepelt, de örüljünk annak, hogy a javaslat fele legalább megvalósul). |
|
mfor․hu • Székely Sarolta |
Fizetések átvállalása: szinte már csak az Orbán-kormány különutasEurópában már alig találni olyan országot, mely a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítése érdekében ne vállalta volna át a munkaadóktól a bérköltségek bizonyos hányadát. |
|
Portfolio․hu |
Zsiday Viktor elmondta, mire van most szükség a gyors gazdasági fellendüléshezA nagy kérdés, hogy miután a karanténokkal visszavertük a vírust, hogyan tud ebből talpra állni a gazdaság, és legfőképp mikor – kezdi legújabb blogbejegyzését Zsiday Viktor. A befektetési szakember rögtön meg is osztja az olvasóival a véleményt, amely szerint a kulcs az, hogy mikor lesz gyors, nagy mennyiségben bevethető teszt — ha ez rendelkezésre áll, akkor a gazdasági fellendülés gyorsan eljöhet. |
|
Portfolio․hu • Heil Péter |
Itt az EU-s pénz, hol az EU-s pénz a magyar koronavírus válság alatt?Az elmúlt napok egyik kiemelt belpolitikai vitatémája az, hogy vajon az Európai Unió nyújt-e valós segítséget Magyarországnak a koronavírus okozta válság kezelésére. A Fidesz politikusai ezt vehemensen tagadják. Az Európai Bizottság (EB) 2000 milliárd forintos támogatásról beszél, és hivatalos levélben kérte a magyar kormány felelős minisztereit, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Bizottság szakszolgálataival, hogy megbeszéljék a részleteket. |
|
ÚJNÉPSZABADSÁG • Békési László |
Mi az, hogy osztalék?Olvasom az MNB “hirdetését” – nem is közleményt tesznek közzé! – , hogy “az MNB 250 Md forintot ad a magyar költségvetésbe.” (?!) Ez a pénz szerintük osztalék. Továbbá: “2013 óta harmadszor adott osztalékot a költségvetésbe – az első két esetben 50-50 Md forintot.” |
|
hvg360 • Herczog László |
Van itt pár javaslat, mi segíthetne a járvány miatt kilátástalan helyzetbe került emberekenFontos elkerülni a pánikot, de az államnak támogatnia kellene a járvány okozta válság legnagyobb áldozatait – ajánlja Herczog László, a Bajnai-kormány szociális és munkaügyi minisztere. Alább írásában összegzi, mire van megoldás a jelenlegi munkaügyi rendszerben, és amire nincs, arra megoldásokat kínál. |
|
Qubit • Simon Éva |
A világjárvány idején a cenzúra jelenti az egyik legnagyobb veszélytNyilvánvaló, hogy a szabad információáramlás önmagában nem elég a járványhelyzet megfelelő kezelésére, de az is egyértelmű, hogy annak hiánya komolyan akadályozza a megalapozott egyéni és a kollektív döntések meghozatalát. |
|
Media1 • Szalay Dániel |
Megkérdeztük az Index főszerkesztőjét, mit szól, hogy Vaszily Miklós, a kormánypárti TV2 elnöke átvette az Index reklámbevételeit szállító Indamedia felétA jelenleg a TV2, korábban a Mészáros Lőrinc-féle Echo TV elnökeként, azt megelőzően az MTVA vezérigazgatójaként dolgozó új Indamedia-társtulajdonos, Vaszily Miklós vezette korábban az Origo Mediát, amikor onnan kormánypárti nyomásgyakorlásra távozni kényszerült Sáling Gergő főszerkesztő. Vaszily most a KDNP-s kötődésű Oltyán József üzletrészéhez jutott hozzá. A Media1 megkérdezte az Index főszerkesztőjét, mit szól a fejleményhez, és persze összeszedtük, amit eddig tudunk a friss fejleményekről. |
|
Portfolio․hu |
Surányi György a koronavírus-válságról: Ki ült tehát fordítva a lovon?Igazán felkavaró az MNB két, hazai és nemzetközi színtéren is méltán neves középvezetőjének a jelenlegi válságra adott javaslataimra írott válasza. Ezt kénytelen vagyok az MNB hivatalos reagálásának tekinteni. Fel sem tételezem, hogy a bank vezetőinek jóváhagyása nélkül lehetne fontos kérdésekben még ilyen tekintélyes vezetőknek is magán véleményt megfogalmazni. Különösen megnyugtató a válaszból tükröződő magabiztosság. Magam is szeretném osztani és erőt meríteni belőle. Ami egy kicsit elbizonytalanít, az legfeljebb a piac méltatlan viselkedése. |
|
G7․hu • Bod Péter Ákos |
Memo a pénzügyminiszternek. 2020, április 2. (bizalmas)„Tisztelt miniszter úr, múltheti megbízására reagálva csatolom az európai kormányzati reakciók valamint a korábbi válságok tapasztalatai alapján készített szakértői jelentésünk vezetői összefoglalóját, benne kitérve a felkérő levelében feltett kérdésekre.“ |
|
444 • Panyi Szabolcs (DIREKT36) |
Így lettek barátokból a koronavírus bűnösei az irániakNagy pénzeket várt Magyarország a szankciók alól szabaduló Irántól, a kormány ösztöndíjakkal, tartózkodási engedélyekkel is próbálta megolajozni a kapcsolatokat. Majd a világpolitika és a koronavírus mindent megváltoztatott. |
|
Népszava • Vas András |
Akasszam fel a padlásra a gyerekemet?A mosonmagyaróvári családi tragédia hátterében a sérült gyermekeiket évtizedek óta gondozó szülők problémája húzódik: az idős emberek nem tudják, haláluk után mi lesz gyermekük sorsa, ráadásul az államtól sem kapnak segítséget. |
|
Index • Kovács Bálint |
A koronavírus írta a leggonoszabb tragédiát a színházaknakA koronavírus írta a leggonoszabb tragédiát a színházaknak — Pont akkor fenyegeti csőddel a színházakat a koronavírus miatti kényszerbezárás, amikor a kormány amúgy is bizonytalanságban tartja őket. Meddig bírják ki a színházak ezt az állapotot? |
|
mfor․hu • Kormos Olga |
Kemény kritikát kapott a kormány egészségpolitikája — mennyire jogos?Magyarország a lehetséges tíz pontból csak kettőt szerzett a Bertelsmann Alapítvány fenntartható kormányzás indexének (SGI) egyik alindexében, amely azt méri, hogy a kormány mennyire hallgat a szakemberek tanácsaira. Ezzel a vizsgált országok közül Magyarország az utolsó – írta meg a The Brussels Times, amit a Hírklikk szúrt ki. Kovácsy Zsombor egészségügyi jogászt arra kértük, segítsen kommentálni a hírt. |
|
Index • Perger István |
Nem jó belegondolni, mi lenne most az EU segítsége nélkülNem jó belegondolni, mi lenne most az EU segítsége nélkül — A magyar egészségügy az elmúlt másfél évtizedben jórészt éppen az EU-s forrásoknak köszönhetően tudott szinten maradni, sőt fejlődni. |
|
G7․hu • Torontáli Zoltán |
Béna kacsaként nézzük, ahogy a lengyelek és a románok megszerzik a magyar fuvarpiac jelentős részétA járvány után újra fogják osztani a lapokat az európai fuvarpiacon, és a helyezkedés máris elkezdődött Mivel Magyarország egyelőre nem nyújt hathatós segítséget a cégeinek, pillanatok alatt óriási hátrányba került. |
|
PC Blog |
Elvesztené a Fidesz a kétharmadát, ha…Polt Péter kezdeményezte Boldog István fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Bár ez nem jelenti azt, hogy belátható időn belül mandátuma visszaadására kényszerülne (Mengyi Roland mentelmi jogát 2016 nyarán függesztették fel, a ciklus végéig mégis képviselő maradhatott), érdemes megnézni, mi történne abban az esetben, ha Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. egyéni választókerületében még ebben a ciklusban időközi választásra kerülne sor (aminek további feltétele, hogy a kormány feloldja a veszélyhelyzetet). |
Nemzetközi
|
The Independent |
Guy Verhofstadt: Europe will be destroyed by Orban’s authoritarianism – unless it unites to stop himUnder the pretext of the coronavirus pandemic, the Hungarian prime minister has executed an unprecedented power grab allowing him to rule by decree |
|
the Guardian • Editorial |
The Guardian view on Hungary’s coronavirus law: Orbán’s power grabEditorial: The pandemic has allowed one of Europe’s most authoritarian leaders to marginalise critics and political opposition |
|
Hungarian Spectrum |
Foreign reactions to Orbán’s “enabling law”Just as I suspected. While the western media has been writing about “the coronavirus that kills its first democracy,” European Commission President Ursula von der Leyen proved unable to rise to the occasion. Her short statement on “emergency measures in Member States” was what I expected from the woman who, perhaps out of gratitude for the alleged votes Viktor Orbán’s people in the European Parliament provided to ensure her slim victory, has been steadfastly refusing to face the growing danger Viktor Orbán poses to the European Union, which VDL is supposedly desperate to defend in these trying times. |
|
24․hu • Inotai Edit |
A demokrácia is nagyot harcol a koronavírussalAhány ország, annyi reakció a koronavírusra, ám korlátlan hatalmat sehol nem adnak a kormánynak. Összegyűjtöttük, hogy hol, miképp küzdenek a járványügyi és demokratikus kihívásokkal. |
|
Forbes Magyarország • Zsiborás Gergő |
Az EU kifizetné a kieső béreket, csak ne rúgjanak ki senkit – Magyarország is hozzáférhet a forrásokhozAz Európai Unió 100 milliárd eurót biztosít hitelből a munkahelyek és vállalkozások fenntartása érdekében – a forrásból kérhet Magyarország is. |
|
24․hu • Ignácz Péter |
Így sodorta az egész világot veszélybe a kínai kormány koronavírusos titkolózásaKína heteken át mindent megtett, hogy eltitkolja az új koronavírus megjelenését, és ezzel nagyban hozzájárulhatott a világméretű járvány kialakulásához. |
|
alapblog • Zentai Péter (Zentuccio) |
Deglobalizálódunk. De nagyonA tömegek alulról érkező egyre erősebb nyomásának engedni kényszerülnek egy-két hónapon belül a nemzeti kormányok és várhatóan újraindítják a nemzetgazdaságokat. Az újonnan kialakuló világrend lényege: a diktatúrák szaporodása, a kormányok nemcsak politikai, hanem gazdasági túlhatalmának kialakulása, általános befelé fordulás, a globalizáció teljes trónfosztása. A világ egyik legbefolyásosabb kockázatelemző és politikai tanácsadó agytrösztje, az Eurasia Group elnöke, Ian Bremmer arról is magabiztosan nyilatkozik, hogy Kína hamarosan csaknem minden nemzetállam nem csupán gazdasági, hanem politikai példaképévé növi ki magát. Aztán? Aztán meglátjuk…. |
|
444 • Horváth Bence |
A természet pusztításában kódolva volt egy veszedelmes világjárványRégóta próbáltak figyelmeztetni kutatók, hogy a természetes élőhelyek felszámolásának súlyos következményei lehetnek. Most a koronavírus mutatja meg, hogy mitől tartottak. |
Nekünk tetszett
|
HírCsárda |
A koronavírus elleni harcra ajánlják fel erőforrásaikat és vagyonuk egy részét a NER oligarchákKórházi blokkokat, hajléktalanszállókat építenek, párkapcsolati erőszak áldozatait segítik, valamint cégeikkel pedig átállnak fertőtlenítő, maszk és orvosi berendezések gyártására. A munka nélkül maradt országgyűlési képviselők is besegítenek. |
|
Magyar Hang |
Olyan népszerű az operatív törzses kifestő, hogy egy időre leállt az oldalIdegnyugtató időtöltés az operatív törzs virágcserepek mögött áldogáló tagjaival. |
|
24․hu |
Ha a koronavírus-járvány egy film lenne, Orbán játszhatná Michael Corleone szerepétFeszültségoldó gyűjtés a Politicotól arról, hogy egyes politikusok reakciója melyik hollywoodi filmbe illik. |
|
hvg․hu • Marabu Féknyúz |
|
Színház․org |
Kis suttogás — 168 művész közreműködésével készült dalSzemenyei János és Horgas Ádám 168 művész közreműködésével készített egy dalt, reflektálva a jelenlegi helyzetre, szorongásra, reményre. |
|
Facebook • TASZ |
Itt vannak az új SZABAD. pólókItt vannak az új SZABAD. pólók, amiket már a JUDAS-ban is lehet kapni! Menj oda, vedd meg, támogass és viseld büszkén, mert a #SZABAD emberek, mint te, mozgatják a világot! |
|
Qubit • Vajna Tamás |
Idén lenne 250 éves a magyarországi tisztiorvosi szolgálat, ha nem darálják be 5 évvel ezelőtt„Mi Mária Terézia, gondoskodásaink között, amellyel országaink és örökös tartományaink épsége fölött őrködünk, legfőbb gondunk alattvalóink egészségének megőrzése” – írta a magyar királynő 1770-ben. A tisztiorvosi rendszer 245 évig működött, egészen addig, amíg 2015. április 1-én a területi intézetek egy kormányrendelettel be nem kerültek a nagy közigazgatási darálóba. |
|
Facebook • Tényleg |
Az álhírterjedés hogyanjára világít rá …Az álhírterjedés hogyanjára világít rá egy különös ál-álhír sikere. A tréfás kedvű mémgyártó kormányzati propagandának álcázva sorolja fel a Fidesz-korban épített „kórházakat“, első helyen rögtön a Puskás Ferenc Kórházat, 67000 ággyal, és így tovább, a kisebb „kórházak“ felé haladva. Az iróniát kormánypartiak büszkén osztották (kormánypropaganda oldal is kitette), de a reakciókból az sem világos, hogy az ellenzéki olvasók mindegyike értette-e… |
|
Válasz Online • Nényei Pál |
A NAT kapuja, avagy egy „írófejedelem” leleplezéseKevés írás szól úgy az új Nemzeti Alaptanterv „mélyrétegeiről”, mint a most következő. Nényei Pál magyartanár, író – akit nemrég az egyházi iskolák pedagógusainak állásfoglalásáról kérdeztünk – nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy boncasztalra teszi a kultúrharcban írófejedelemnek kikiáltott Herczeg Ferenc frissen kötelező olvasmánnyá tett művét, Az élet kapuját. Esszéje mégsem (csak) műelemzés: giccsanatómia, a nemzeti önsajnáltatás leleplezése, az „új irodalmi kánon” kulcsfigurájának ízekre szedése. |