Hírek
|
24․hu • Medvegy Gábor |
EBESZ: Korlátozták az érdemi vita terét a választási kampánybanA megfélemlítő retorika mellett az szúrt szemet, hogy nem nagyon lehetett megkülönböztetni a kormányzati tájékoztatást a Fidesz-KDNP kampányától. |
|
hvg․hu |
Brüsszel helyteleníti a bevándorlási különadót, és vizsgálja a beavatkozás lehetőségétA magyar kormány újabb jogi csatára készülhet az Európai Bizottsággal – értesült a hvg.hu. A testület ugyanis vizsgálja, hogy a bevándorlási különadó összeegyeztethető-e ez uniós joggal. A lapunknak megküldött állásfoglalás szerint az nem is kérdés, hogy a jogszabály célja számukra elfogadhatatlan. |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Egykori főmentős lehet Zacher Gábor utódjaA Népszava értesülései szerint Burány Béla, a mentőszolgálat korábbi főigazgatója lehet a Honvédkorház sürgősségi osztályának új vezetője. |
|
444 • Magyari Péter |
Orbán: Segítünk az olaszoknak visszavinni Afrikába a bevándorlókatAz EP-választás előtt már nem alakítanak új pártszövetséget, de utána a maguk képére szabnák, és jobbra tolnák a néppártot. Orbán szerint Macron is új európai párt alapítására készül, és vele szemben kell építkezniük. Macron szerint Orbánnak és Salvininek igaza van, amikor őt a fő ellenfelüknek tartják (444 — Herczeg Márk) |
|
444 • Horváth Bence |
Szijjártó bekérette a svéd nagykövetetMert szerinte a svéd kormány újabb támadást indított Magyarország ellen. |
|
hvg․hu • Gergely Márton |
A CEU aláveti magát a kormány akaratának, nem tanít szeptembertől menekültetBajban vagyok – írja a hvg.hu-nak Ananya Azad, aki Budapestre készült, hogy a CEU segítségével folytathassa félbeszakadt újságírói tanulmányait. A hazájában halállal fenyegetett, Hamburgban menedéket talált bangladesi férfi ösztöndíjat kapott 54 további diákkal együtt, és szeptembertől kezdte volna az Európai Unió által társfinanszírozott tanulmányait. Ebből nem lesz semmi, mert a CEU utolsó pillanatban a bevándorlási különadóra hivatkozva törölte az OLIve programot. Ananya most nulláról kezdheti újra életét. |
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Gigantikus központi médiaholdingot építenek Orbán embereiA miniszterelnök megunta, hogy már a háta mögött is lopnak a fideszes médiában, úgyhogy minden megy Mészáros Lőrinc és Liszkay Gábor ernyője alá. Vissza a Kádár-korszakba: utoljára a szocializmusban volt olyan média, mint amit a Fidesz tervez (Magyar Narancs — Gera Márton) |
|
Index • Kalas Györgyi |
Nem adja fel a kormány az újságírói kamara ötletétA tervek szerint csak olyan kiadó nevezhetné magát országos médiumnak, amely tagja a kamarának. |
|
Index • Fábián Tamás |
Elismertek néhány súlyos hazugságotA választások után több olyan állítást is helyreigazítottak a fideszes médiában, amelyek lényeges elemei voltak a Fidesz kampányának. Tudatosan használtak ki egy komoly joghézagot. |
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Fidesz: Rendbe tettük az oktatást, pótoltuk a pénzeketStabillá tették az iskolák működését, mindent megoldottak. |
|
444 • Czinkóczi Sándor |
Feltűnően sok korszerű elem került az új alaptanterv tervezetébe, a kormány már jelezte is, hogy komolyan belenyúlMégsem lehet az, hogy a hazafias nevelés egyszer sem kerül elő, a tudásalkalmazás pedig többször is. |
|
hvg․hu |
Csaknem minden második, gyermeket nevelő család a létminimum alatt tengődikA sokkoló adatok arra világítanak rá, hogy a létminimum szempontjából ez a társadalmi réteg a legkiszolgáltatottabb. A legfrissebb becslés szerint 750 ezer gyerek érintett. |
|
Portfolio․hu |
Bajba kerülsz, ha nem fizetsz: nagyon beindultak a kilakoltatásokAz idei első félévben 1486 kilakoltatás történt Magyarországon, ami a kilakoltatási moratórium április 30-áig történt meghosszabbítása miatt 22,5%-os csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A második negyedév adatai azonban jelentős növekedést mutatnak. A kilakoltatások 60%-át előzte meg árverés. |
|
hvg․hu • HVG Kiadó Zrt․ |
Márki-Zay kérte, de a kormány nem segít a vásárhelyi rászorulókonHódmezővásárhely korábban megegyezett Orbán Viktorral, hogy valamikor bontani fogják a szalagházat, így nem engedélyezik a városnak, hogy a már megürült lakásokat bérbe adja az önkormányzat. Ezt Márki-Zay Péter polgármester szerette volna elérni, a Miniszterelnökség most válaszolt neki. KINEK JÓ, HA ÉVEKIG ÜRESEN ÁLLNAK A LAKÁSOK, FIATAL CSALÁDOK BOLDOGULÁSÁT AKADÁLYOZVA? (Facebook - Márki-Zay Péter) |
|
Zoom․hu • Kovács Gábor |
Levettek egy kellemetlen belső elemzést a kormány honlapjárólEgy belügyminisztériumi jogszabálytervezet mellékletében meglepő megállapítások vannak a közmunkáról. A dokumentum a kormany.hu-n már nem elérhető, a Zoom.hu-n még elolvashatja! A belügy szerint az elemzést adminisztratív hiba miatt hozták nyilvánosságra. |
|
hvg․hu |
A Kutyapárt megelőzte a Párbeszédet, behozta az LMP-tA Fidesz pedig folyamatosan erősödik az április választások óta, most a választókorú népesség körében 35 százalékon állnak. Ugyanekkora embertömegnek nincs pártja. |
|
hvg․hu • Pálmai Erika |
Handó Tünde parancsa: mindenki írja le bírósági ellenzékének három bűnétAz előmenetel szempontjából előnynek számít a besúgás és a feljelentés – ez is állhatna mostantól Handó Tünde bíróságoknak kiküldött kalauzában. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke ugyanis újabb frontot nyitott az Országos Bírói Tanács elleni harcában: az általa kinevezett elnökök feladatává tette, hogy törvénysértésen érjék az OBT-t. Közben szolgálati titkok megszellőztetésével is támadják Handó belső ellenzékét. |
|
444 • Herczeg Márk |
A kormány kérésére a Századvég kikérdezné az összes pedagógust, milyen Facebook-csoportokban vannak benneA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete felméréssel vizsgálta volna a tanárok munkaterhelését. Ez lett belőle. |
|
444 • Ács Dániel |
A minisztérium kiállt a hitleres videók miatt hajtóvadászatot indító igazgatónő mellettIsmét úgy vizsgálták a Szekszárdi Garay János Gimnázium botrányát, hogy sem a szülőket, sem a videók készítésével vádolt diákot nem hallgatták meg. |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Kritikus helyzet a sürgősségin — Nemet mondott 112 orvos a HonvédkórházbanSzeptembertől meglehetősen nehéz lesz megszervezni a műtéteket a főváros egyik legnagyobb sürgősségi centrumában. Zacher Gábor: „A mai nappal beadtam felmondásom“ (hvg.hu) |
|
Zoom․hu • Kovács István |
Nem bontják ki a betömött kátyúkat, inkább fizet a Kétfarkú Kutya PártMészárosnak, pedig búcsút mondhatunk. |
|
24․hu • Vitéz F․ Ibolya, Bita Dániel |
Gulyás a felét vallotta be, de minisztériumokban 40 százalékos leépítésről tudnakTöbb tárcánál 40 százalékos leépítést készítenek elő. |
|
hvg․hu • Joó Hajnalka |
Cifra palota: nem vesződik a PM tenderekkel, okosba“ tervezteti új, várbeli székhelyétKis magyar abszurd, amelyben 40 milliárd forintból az építészszakma tiltakozása mellett szétvernek egy pár éve felújított épületet, hogy az úgy nézzen ki, mint 1905-ben, amikor senkinek se tetszett. Közel egy éve kész kellene lennie, de ha minden jól megy, jövő hónapban már elkezdhetik végre a tervezését – egy milliárdos közbeszerzést átugorva. |
|
Index • Brückner Gergő |
Súlyos következményei lettek az MVM körüli auditorbalhénakA KPMG nem volt hajlandó aláírni az állami óriáscég beszámolóját, gyorsan könyvvizsgálót cseréltek, majd hamarosan gyakorlatilag a teljes vezetés távozott. |
|
Magyar Narancs • Gera Márton |
Orbán Kirgizisztánban: a magyar miniszterelnök a leghírhedtebb autokratákkal fog parolázniA Nomád Világjátékokra utazik a kormányfő, ahol autokratákkal nézi majd a versenyeket. De mi ez az esemény? |
|
Portfolio․hu |
Budapest köré gyűlnek a magyarokMagyarország északnyugati és északkeleti végében, illetve Budapest közvetlen környékén egyre többen laknak, az ország többi része viszont folyamatosan ürül — állapítható meg a települési szintű lakossági adatokból. Az ezredforduló óta a demográfiai és a migrációs folyamatok meglehetősen nagy regionális átrendeződést mutatnak. |
Vélemény
|
444 • Herczeg Márk |
Csak eljátsszuk, hogy ez egy országHa ez egy felelős társadalom lenne, ami kicsit is komolyan veszi a saját szabályait, ezek külön-külön sem történhetnének meg, nemhogy egyszerre. Bábszínház lett az ország. |
|
168ora․hu • Szabó Brigitta |
A kormány drámai gyorsasággal hülyíti el a magyarokatA kormány drámai gyorsasággal hülyíti el a magyarokat, miközben a 21. században nyitott, szolidáris, a világot megértő, ahhoz alkalmazkodó társadalomra van szükség – mondja lapunknak Inotai András közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Intézetének volt igazgatója. Szerinte már nemcsak szellemi, de bizonyos értelemben fizikai népirtás is folyik, hiszen egyre többeket üldöz el külföldre a rendszer. A gazdaságban és a társadalomban meglévő feszültségeket egyelőre elrejti, hogy látszólag pörög a magyar gazdaság, de mivel a növekedés főleg külső forrásokra támaszkodik, nem pedig javuló és fenntartható versenyképességre, valamint erősödő társadalmi kohézióra, ezért bármikor megroppanhat. |
|
parameter․sk • Széky János |
Mint régen vótA Művelt Ellenzéki Politizáló Közönség döbbenten értesült Orbán legújabb beszédének erről a gondolatfutamáról: „Ha magyarnak születtél, akkor egyedi, sőt különleges fajtához tartozol. Olyan nyelven beszélsz, olyan rugóra jár az agyad, olyan észjárás igazságai és törvényei szerint rendezed be az életed immár ezer éve ugyanazon a helyen, amely csak ránk jellemző. A magyar kivételes, de mivel ritka egyede az emberi fajnak, hát szükségszerűen veszélyeztetett is.” |
|
168ora․hu • Lakner Zoltán |
Ennek a kárát nem lehet visszacsinálniA létező ellenzék fontossága minden korábbinál kisebb. Mégsem mindegy, hogy a betagozódást, vagy azt a cselekvést választjuk, amire erőnkből itt és most futja. |
|
24․hu • Krémer Balázs |
Hibrid-e a meghekkelt és elfajzott korcs?Filippov Gábor felvetéseit gondolja tovább a szociológus az Orbán-rendszer természetéről. |
|
13․ emelet |
A tekintély kultúrája, vagy a kultúra tekintélye.A tekintély teremti a kultúrát, vagy a kultúra a tekintélyt? Lehet-e kultúrát teremteni a kultúra nélküliségből? Magyarország 2018. |
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Az ELTE Pedagógiai Karának docense szerint károsabb az új alaptanterv-tervezet, mint elsőre látszikNahalka István szerint a Nat-tervezet hű maradt a centralizációs törekvésekhez, továbbra is részletesen előíró, merev. |
|
hvg․hu • Tóta W․ |
Az Élet Iskolája, ahol Isten a tanárHa jó az új alaptanterv, akkor rendszerellenes. |
|
WMN • Dr․ Gyurkó Szilvia |
„Sosem volt akkora szükség az iskolás gyerekek érzelmi támogatására, mint most” – Ezzel a hat kihívással megy neki a magyar iskola az új tanévnekA tanárhiánytól a kontraszelekción át a felelősség rendszerszintű hárításáig nagyon komoly kihívásokkal kell szembenéznie az iskoláknak a 2018-as tanévkezdéskor. A gyerekeknek sosem volt szüksége akkora szülői támogatásra, az intézményeknek pedig minőségi, elhivatott, „valódi” pedagógusokra, mint most. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember veszi sorra az idei iskolakezdés legnagyobb kihívásait. |
|
Jávor Benedek blogja |
Irányított szerencseKevésen múlt, hogy a nagy meleg és az alacsony dunai vízállás miatt nem kellett leállítani a Paksi Atomerőművet — írja szinte a teljes független sajtó a G7 cikkére hivatkozva (a kormánypárti propagandatermékekben még ezt az óvatos problémamegközelítést se keressük: a paksi szent tehén számukra teljes mértékben érinthetetlen, ha súlyos baleset volna, azt sem írnák meg). |
|
G7․hu • Jandó Zoltán |
Sokat lépett vissza az elmúlt egy hétben a paksi bővítésAlapból is csúszik kissé a projekt, de a múlt héten elbukott egy közbeszerzés és egy már meglévő engedély is veszélybe került. |
|
hvg․hu • Joó Hajnalka |
„Higgye el, nekünk se kellemes!“ – a NAV-ban is vakarják a fejüket a bevándorlási különadónMi alapján szűri ki vajon a NAV a több ezer hazai civil szervezet közül a bevándorlási különadó fizetésére kötelezetteket? Az alapító okiratban szereplő tevékenységeket veszi alapul? Akkor aligha jár jól. A számlákat nézi át, hol bukkan fel egy „bevándorlás előmozdítására irányuló médiakampányról” kiállított számla? Vagy kaptak a valamilyen útmutatót a kormánytól – adott esetben a konkrét szervezetek listáját –, hogy kiket kell adóalanynak tekinteni? Kis magyar abszurd egy hatályos adóteherről, amelyről még az adóhatóság sem igazán tudja, hogy kire és hogyan vonatkozik. |
|
Index • Joób Sándor |
Belső levél szól a kínzó orvoshiányról a Honvédkórház sürgősségi osztályánVolt olyan orvos, akinek fonendoszkóp legutóbb az egyetemen volt a zsebében, azóta nem használta — áll a parancsnokhoz írt levélben. |
|
444 • Szily László |
Miért vette Mészáros Lőrinc nyíltan a nevére az MKB-t?Félhivatalosan eddig is tudni lehetett, hogy ő a meghatározó tulajdonos a bankban, de most minden bizonnyal egy banki szabály miatt tette hivatalossá a dolgot. |
|
hvg․hu • Gergely Zsófia |
Baki a NER-médiában: Zuschlag véletlenül lebuktatta a Tv2 hírigazgatójátA Czeglédy Csabáról több lejárató riportot készítő Tv2 a börtönviselt exszocialistával akarta bizonyítani az igazát, ami duplán elbaltázott ötletnek tűnik. A szerdai tárgyaláson tanúvallomást tevő Zuschlag ugyanis vagy nem emlékezett a Czeglédyre, illetve Gyurcsány Ferencre nézve negatív információkra, vagy csak úgy „hallott“ dolgokat, de a konkrét részleteket firtató kérdéseknél is inkább csak mellébeszélt. A legszebb viszont az volt, amikor véletlenül a hvg.hu újságírója előtt hívta fel a Tv2 hírigazgatóját, hogy elmesélje neki, mi történt egy másik perben – ami nem is Andy Vajna csatornája, hanem az elvileg független Origo ellen zajlott. |
|
Index • Szabó Péter |
Elmeséljük röviden, hogy áll most a Mi kis falunk vs. Morvai-sztoriVolt az a hír múlt héten, hogy Morvai Krisztina fideszes jobbikos EP-képviselő nekiment az RTL Klubnak és a nemsokára harmadik évadát kezdő A mi kis falunk című sorozatnak – mindezt a Pesti srácok című kormánylapban. A fikciós sorozatot, ami a kitalált Pajkaszegen játszódik, Pilisszentlelken forgatják, Morvai szerint pedig ez óriási terheket ró a falura, ellehetetleníti az ott élők mindennapjait. |
|
Agrárszektor․hu • Gönczi Krisztina |
Ez áll a 13 forintos alma hátterében: Nagyon elbaltáztuk!Kína és az USA után Lengyelország a világ harmadik legnagyobb almatermelője, idén pedig különösen nagy termést szüretelnek. Elég baj ez nekünk. Az elmúlt 14 évben minden lehetőséget elpuskáztunk az ültetvények és a feldolgozóipar korszerűsítésére, és ennek most isszuk az (alma)levét… |
Nemzetközi
|
The New York Times • Paul Krugman |
Why It Can Happen HereWe’re very close to becoming another Poland or Hungary. Sötét jóslat a New York Timestól: az Egyesült Államok lehet az új Magyarország (Magyar Narancs) |
|
B1 BLOGCSALÁD • Szelestey Lajos |
Orbán és Salvini több százezer ember deportálásáról beszéltÖsszenő, ami összetartozik: Orbán és Salvini minden ellentét dacára a közös pontokra helyezte a hangsúlyt és deportálni kívánja a menekülteket, de az olasz miniszter azért még sokat tanulhat a populizmus európai atyamesterétől; |
|
B1 BLOGCSALÁD • Szelestey Lajos |
Franciaország közölte: Magyarország lesheti, hogy mikor kap pénzt Párizstól, ha továbbra is átgázol az uniós normákonMacron nem csinált a nadrágjába, amiért Orbán és Salvini az öklét rázza. |
|
Francia politika |
Orbán vs. Macron: a kampány (h)arca?Alakul az Orbán vs. Macron összecsapás, ami a 2019-es európai parlamenti kampány szimbolikus harca lehet. És ezt most mindketten meg is üzenték. Okkal. |
|
parameter․sk • Gál Zsolt |
Atombiztos, hogy bukta leszSzlovákiában Mohi átadása csak halasztódik és egyre drágul, és borítékolható, hogy Magyarországra is ez vár Paks II-vel kapcsolatban. |
|
ContextUs • Rácz Laura Rebecca |
Juncker az óraátállításról: „Az emberek ezt akarják, mi pedig végrehajtjuk“Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker kijelentette, az EU megszüntetni tervezi a téli és a nyári időszámítás közötti óraátállítás gyakorlatát. |
Események
|
Facebook • Örökség Kultúrpolitikai Intézet |
Állammal vagy állam nélkül? — Kerekasztal-beszélgetésKerekasztal-beszélgetés a könyvkiadásról és könyvkereskedelemről |
|
Facebook • Republikon Intézet |
A magyar felsőoktatás – Korlátok és lehetőségekIdőpont: 2018. szeptember 6-án, csütörtök 16:00 óra, A magyar felsőoktatás az elmúlt években számos változáson ment keresztül, gondolhatunk itt a keretszámok változására, a finanszírozás kérdései, a kancellári rendszerre. Nagy vitát váltott ki az úgy nevezett „termelési rendeltetésű szakok“ súlyának növelésére irányuló szándék. |
|
Facebook • Eötvös József Csoport |
Politika és katolicizmusIdőpont: 2018. szeptember 12., 17:00–19:00 |
|
Facebook • Szabadság és Reform Intézet |
Tündérmese vagy délibáb? A magyar gazdaság valódi helyzeteIdőpont: 2018. szeptember 21., 15:00–18:00 |
|
Facebook • Hermann Zsuzsa és Laszlo Ropolyi |
A nacionalizmus ellen az egységes EurópáértIdőpont: 2018. október 13., 14:00–17:00 Azt szeretnénk, ha 2018. október 13-án szombaton, közép-európai idő szerint 14.00 órakor Európa nagyvárosaiban egyszerre, egyidőben 5 millió nő és férfi tüntetne az utcákon és a tereken, hogy emelje fel hangját a nacionalizmus ellen egy egységes, demokratikus és szolidáris Európáért. |
Nekünk tetszett
|
Index • Miklósi Gábor |
London lehidalt a cigányzenészekkel jammelő FesztiválzenekartólA dugig telt Royal Albert Hall közönsége megszólalni nem, csak vigyorogni tudott, miután olyat hallottak, amit maguk sem hittek volna. |
|
444 • Szily László |
Bejutottunk Budapest új, közösségi finanszírozásból épült, hatcsillagos, négymilliárdos, überluxus magánklubjába, amihez hasonló talán Londonban sem létezikA magánklub neve Magyar Művészeti Akadémia és te finanszíroztad, bár be nem mehetsz. Odabent jáde asztalkák, márványok, míves stukkó és domborított réz fogadnak. Az avatón kiderült, hogy Kásler miniszter vagy pap, vagy próféta vagy mindkettő. |
|
hvg․hu • Németh András |
Meghalt John McCain, elment a szenátus lelkiismerete82 éves korában meghalt John McCain republikánus szenátor, akiről tisztelői úgy tartották, ő volt a szenátus lelkiismerete. A katonacsaládba született, elnökjelöltségig jutott politikus a trumpi és a vele rokon orbáni hatalomgyakorlás ellenfele volt. A több mint öt évet hadifogságban töltött politikusnál tavaly állapítottak meg gyógyíthatatlan agydaganatot. Néhány napja ő kérte, hogy ne kezeljék tovább, akkor már sejteni lehetett, hogy nagyon kevés ideje maradt hátra. |
|
MTA․hu |
Kiemelt projekt az Akadémián: megjelent az Emberi jogi enciklopédiaAz emberi jogok kialakulásának története, vitatott alapjogok, az állati jogok kérdése – néhány azon témakörök közül, melyekről a most megjelent, 102 tanulmányt tartalmazó, több mint 60 szerző közreműködésével készült kötetben olvashat. Az Emberi jogi enciklopédia című kötet Lamm Vanda szerkesztésében az MTA TK Jogtudományi Intézet kiemelt projektjeként készült el, magyar nyelven először. |
|
Index • Hanula Zsolt |
Kell nekünk szólásszabadság?A közösségi média óriásai a Facebooktól a YouTube-ig kezdik úgy gondolni, hogy nekik bizony nem kell. És úgy néz ki, ezzel rövid távon mindenki jól jár. Na de mi lesz utána? |
|
atlatszo․hu • Papp László Tamás |
Pablo Escobar, John Gotti, és a posztkommunista magyar maffiaállam – összehasonlító elemzésIdén a szervezett bűnözés két olyan figurájáról is vetítettek mozifilmet, akik a maguk korában – a saját országukban, illetve nemzetközileg is – a maffiavilág celebjei és politikusai egyben. Pablo Escobar és John Gotti nem a sötétben bujkáló gengszterek voltak, hanem közszereplők és sztárok, akik hazájuk, közösségük, népük jótevőjének szerepében igyekeztek feltűnni. A két filmalkotást megnézve, valamint Pablo Escobar fiának, az Átlátszón már bemutatott emlékiratait újraolvasva eléggé nyilvánvalónak látszanak bizonyos analógiák a szervezett bűnözés, illetve egyes, mostanság illiberálisnak, unortodoxnak hívott rezsimek populista, autokrata vezetőivel. |
|
444 • Herczeg Márk |
Az MTA keményebb törvényeket sürget az álgyógyítók ellenAz MTA Orvosi Tudományok Osztálya közölte: az állásfoglalás szerint az „alternatív medicina” alkalmazása most egyet jelenthet a bizonyítékok nélküli gyógyászattal, ez pedig súlyos kockázatot jelenthet a betegeknek. |
|
Index • AKTÁK • Hermann Ildi |
„43-ban születtem, elvileg túlélőnek számítokFolytatódik Hermann Ildi sorozata, a Hiányzó történetek: New York-i magyar zsidók mesélik el életüket az otthonukban. 5. rész, Lujzi. |