Librettó hírei VIII-28 (2018-07-15)

Hírek

hvg․hu • Windisch Judit,Tóth Richárd

A KSH forintra váltotta a szomorú magyar valóságot

Annak a kevésnek, amit megkeresünk, közel negyedét elköltjük ételre, az alapvető szükségletek kifizetése után pedig alig marad valamennyink. A magyarság egyre csak fogy és öregszik, az itt élőknek pedig százezer forintjuk sem jut arra, hogy kihúzzanak egy hónapot. Vannak pozitívumok is, de csak a legszegényebbek elégedettebbek valamelyest. Itt vannak a Központi Statisztikai Hivatal Magyarország 2017 jelentésének legfőbb megállapításai.

hvg․hu

Szijjártó: Magyarországnak ki kell lépnie az ENSZ migrációs csomagjából

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ENSZ globális migrációs csomagjának végleges szövege „teljesen ellentétes a józan ésszel, Magyarország érdekével és az európai biztonság helyreállításának szándékával“. Ezért szerdán arra tesz előterjesztést a kormánynak, hogy lépjen ki az elfogadás folyamatából.

Portfolio․hu

180 lépéssel újítaná meg az országot a jegybank

A sikeres hosszú távú felzárkózáshoz a versenyképesség célzott javítására van szükség. A kormány munkáját támogatandó a Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Versenyképességi Tanács meghívására a mai napon átadta a versenyképesség javítására fókuszáló 180 pontos javaslatát — közölte kedd reggel a Magyar Nemzeti Bank. Röviden bemutatjuk, miből is áll a jegybanki dokumentum. 

Klubrádió

Új, szexi és populista kultúrát hirdet az országnak Orbán híve

Nem az Esterházy vagy Jancsó képviselte kulturális mércére van szüksége az új Magyarországnak, a sztenderdeket a plebejusabb értékek alapján kell meghatározni, amelyek összhangban vannak a Fidesz-szavazó VIII. kerületiek világával is – erről beszélt a Klubrádióban Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója. Szerinte populista, jobboldali világot kell teremteni a magyar kultúrában, a nemzeti erőknek használatba kell venniük az Akadémiát, az egyetemeket, a színházakat és a zenei életet is.

Vélemény

Mozgó Világ Online • Mihályi Péter

Ők a relatív többség – a nyolc fő ok (részlet a duplaszámból)

Pár héttel az áprilisi választás után sok tízezer budapesti tüntetőnek jó volt hallania, amikor a tömeg azt skandálta, hogy „mi vagyunk a többség”. Ez azonban egy percig sem volt igaz, sem a választás napján, sem hat héttel előtte vagy utána.

MTA․hu • Lovász László

Alapkutatási kiskáté

Miben különbözik az alap- és célzott kutatás? Ha az alapkutatások eredményei nemzetközileg is szabadon elérhetők, miért kell nekünk, egy kis és nem túl gazdag országnak ebben részt vennünk? A Magyar Tudományos Akadémia elnökének írása.

Privátbankár • Káncz Csaba

Orbán a darázsfészekben – kiutasították az orosz diplomatákat

Brüsszel teljes ambíciótlanságával ellentétben Moszkva határozottan avatkozik be a balkáni térség törékeny egyensúlyába. Athén a napokban több orosz diplomatát kiutasított, mivel Moszkva megpróbálja aláásni a Görögország és Macedónia között az utóbbi új hivatalos elnevezéséről a múlt hónapban megszületett megállapodást. Több, mint feltűnő ebben a feszült nemzetközi játszmában a magyar miniszterelnök kérdéses felhatalmazású és legitimitású beavatkozása.

hvg․hu

Csupán 6 ezer sikeres cég viszi vállain a magyar gazdaságot

Mindössze 5 ezer körüli KKV és ezer nagyvállalat adja a magyar gazdasági teljesítmény 70-80 százalékát. Azaz hiába vagyunk a „vállalkozók országa” 700 ezres cégszámmal, a legtöbben nem működnek elég hatékonyan, hogy húzzák a gazdaságot. A pályázatok útján érkező ingyenpénzekről, a digitalizáció fontosságáról, a szektor helyzetéről és a lehetséges megoldásokról beszélgettünk Szerb László vállalkozáskutatóval, a Pécsi Tudományegyetem tanárával.

Magyar Narancs • Király Dávid

Magyar buszok Budapesten: kincs, ami nincs

Megbukott a kormány buszgyártási stratégiája, miután az általuk tolt cég két év alatt összesen 10 darab, csapnivaló minőségű járművet tudott legyártani.

parameter • Széky János

Nem párhuzamos életrajzok

Parragh László 1962-ben született, egy osztrák határ menti kis faluban. 1988-ban, Pécsen megkapta jogászdiplomáját, és ezzel a képzettséggel először egy osztrák kereskedelmi cégnél kapott állást. A következő évben, már mint vállalkozó, a jogi doktor  megnyitotta Budapesten első fürdőszobafelszerelés-boltját, és cégének vagyona hamarosan értékes ingatlanokkal bővült a Gelka nevű háztartásigép-javító vállalat privatizációja során.

Napi․hu • Szepesi Anita

Nem a rendelet hiányzik a kórházakból, hanem a szappan és a fertőtlenítő

A kórházi fertőzések kapcsán eddig sem a jogszabályokkal, hanem azok végrehajtásának hiányosságaival volt a probléma — hívja fel a figyelmet a kézmosást előíró rendelettervezet apropóján közleményében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A szervezet ugyan üdvözli a lépést, azonban rámutat, a kérdés az, hogy a kormányzati szervek elkezdik-e alkalmazni a jogszabályokat.

Amerikai Népszava

Nem a magyar állam segített a kétéves magyar kisfiúnak

Semmit nem tett a magyar állam képviselete, a New York-i magyar főkonzulátus addig, míg a szüleitől elszakított 2 éves magyar kisfiú nővére meg nem érkezett New Yorkba – mondta el Rónai Péter, magyar származású New York-i ügyvéd, aki Laura utazását és kinti szállását fizette. Még az eljárás során szükségessé vált fordításokat sem a főkonzulátus intézte, azok díját is Rónai Péter fedezte.

Pénzcentrum • Veres Dóra

Megdöbbentő jelentés: ezért elégedetlenek életükkel a magyar nők

Modern gazdaságpszichológiai kutatások kimutatták, hogy a pénz bizony boldogabbá teheti az embert. Persze önmagától a pénztől nem leszünk boldogabbak, hanem a hétköznapi életünkben betöltött szerepe miatt, hiszen azt számunkra kedvezően használva érezzük magunkat elégedettebbnek. De vajon milyen hatása van a pénznek a kapcsolatainkra? Mennyire határozza meg a szubjektív jóllétünket az, hogy a férfi vagy a nő keres jobban?

168ora․hu • Ónody-Molnár Dóra

A cserkészszövetségnél a romáknak megmondták, hogy sem a hitük, sem a származásuk miatt nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé

A Magyar Cserkészszövetség mondvacsinált indokokkal elutasította egy borsodi roma fiatalokból álló cserkészcsapat megalakulását. Még a cserkész név használatát is megtagadták tőlük. Minden egy cserkésztáborral kezdődött, amelynek kapcsán rövid úton kiderült: a borsodi roma fiatalok „sem származásuk, sem hitük alapján nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé”.

Nemzetközi

Zoom․hu • Feledy Botond

Ideje lenne saját kezébe vennie a sorsát Európának

Ne csak Trumpra figyeljünk, ha a valódi irányváltást szeretnénk lemérni a szövetségesek között, muszáj lesz a NATO-csúcs szájkaratéján túllépni és megnézni, hogy az operatív döntések mit mutatnak a következő napokban, hónapokban.

Verfassungsblog • Andrew Duff

New Paradigms for the European Parliament

Without strong leadership Europe’s right-wing movements will remain a disparate band at next year’s European Parliament elections. There is one man who knows this: Viktor Orbán. The real battle next year will not be centred on Potemkin-like Spitzenkandidaten, but will polarise around Emmanuel Macron and Viktor Orbán.

Kapitalizmus blog • Tóth András

A Nyugat pánikja és a populizmus térnyerése

Európa és az Egyesült Államok egyaránt pánikhangulatban van. A hangulat oka, hogy egyre nő a szakadék az állampolgárok állammal szembeni elvárásai és az államok tényleges cselekvési lehetősége között. A pánikhangulat jele a populizmus térnyerése.

Bruegel • Shivali Pandya, Simone Tagliapietra

China’s strategic investments in Europe: The case of maritime ports

The EU is currently working on a new framework for screening foreign direct investments (FDI). Maritime ports represent the cornerstone of the EU trade infrastructure, as 70% of goods crossing European borders travel by sea. This blog post seeks to inform this debate by looking at recent Chinese involvement in EU ports.

Nekünk tetszett

azonnali․hu • Techet Péter

Tíz orbáni igazság a fociról

Keményen EU-párti politikai vezetés, antifasizmus, katolicizmus, diverzitás, erős korrupcióellenes fellépés: az orbáni-bayeri logika alapján elemeztük a francia és a horvát futballsiker titkát.

hvg․hu • Dercsényi Dávid

Veszélybe került a jótékony tévészerelő missziója

Egy fél ország szurkol Ellenbacher Attila tévészerelőnek, aki 2012-ben kezdett el használt és használható tévékészülékeket felajánlani kórházaknak, gyerekotthonoknak, börtönöknek, rászoruló közintézményeknek. A jótékony akciónak híre ment, egyre többen ajánlják fel tévéjüket és egyre több helyen jelzik, befogadnák azokat. Most azonban problémásnak látszik a folytatás.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.