Librettó hírei VIII-21 (2018-05-27)

Hírek

Nyugatinak hiszi magát a magyar nép, és háromnegyede az EU-ban maradna

[Portfolio.hu] A visegrádi négyek közül a magyar lakosságon belül a legmagasabb azok aránya, akik szerint az ország a Nyugathoz tartozik és így az emberek háromegyede az EU-tagság megtartása mellett voksolna egy népszavazáson — derült ki a Globsec biztonságpolitikai cég minap közzétett kutatásából. Az adatokból kitűnik, hogy míg Magyarországon egy év alatt kissé csökkent az uniós orientációval kapcsolatos elkötelezettség, addig Csehországban drasztikusan javult. 

Putyin a legnépszerűbb Magyarországon

[Index — Kolozsi Ádám] És nálunk a legnagyobb az 1989 előtti nosztalgia. A zsidó világösszeesküvésben a szlovákok hisznek leginkább. Mennyire nyugatbarátok a visegrádiak?

Váratlanul eljárást indított Magyarország ellen az EU

[Portfolio.hu — Csiki Gergely] Kedden figyelmeztetést adott az Európai Bizottság Magyarországnak, amiért tartósan megsérti a középtávú költségvetési hiánycélhoz való közeledés szabályát, ezzel új uniós eljárás indult hazánk ellen. Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa ezek alapján hamarosan intést küld hazánknak, melynek értelmében a magyar kormánynak költségvetési kiigazítást kellene végrehajtania. 

Kitiltották a sajtót a kormány konferenciájáról, elmaradt az ígért élő közvetítés is

[Index — Tóth Gergely] A politikai kekeckedés után most a YouTube csapott le Schmidt Máriáékra.

Rögtön két nemzeti konzultációt is belengetett a Fidesz

[hvg.hu] Demográfiai kérdésekről, családpolitikáról, valamint az EP-választások előtt európai kérdésekről tartanának konzultációt.

Megszorítások jöhetnek, mert a kormány túlköltekezett a választások előtt

[G7.hu — Wiedemann Tamás] Az Európai Bizottságnak nagyon nem tetszik, hogy dupla annyit költekezett a kormány, mint amit az EU-nak ígért.
Varga Mihály a bajnok a választás előtti példátlan pénzosztásban (24.hu - Vitéz F. Ibolya)
A pénzügyminiszter átlagban 4,5 millió forint jutalmat adott a dolgozóinak. De lehetett az akár 18 millió is.
 

LMP-s fegyelmi: Hadházy maga kéri, hogy súlyosabb büntetést kapjon

[Zoom.hu — Lengyel Tibor] Két évre eltiltották bármilyen párttisztségtől. Hadházy azt mondta, ő maga kéri, súlyosbítsák a büntetését 4 évre.
Öt évre eltiltották az LMP-st, aki visszalépett Kunhalminak (Index- Dull Szabolcs)
Az LMP-s büntetőgyár nem áll le, ezúttal egy visszalépő jelöltre szabtak ki büntetést.

Fodor Gábor biztos befutó helyet kért pártjának az európai parlamenti választásokon

[Index — Fábián Tamás] Legalább a harmadik helyet kérte a 0 és 1 százalék közötti párt elnöke.

Kerecsend nyert négyszázmillió forintot felzárkóztatásra, de inkább visszamondták, nehogy a rászorulók elriasszák a turistákat

[444 — Albert Ákos] Ha a cigány családok behordanák a gyerekeiket a faluban lévő gyerekházba, az ártana a turizmusnak.

Lerombolják azt a különleges óvodát, ahol a kínai és a vietnami gyerekeket megtanították magyarul

[444 — Ács Dániel] A Mocorgó Óvoda pedagógusai maguktól kidolgozták az ázsiai gyerekek integrációs módszerét, de útban vannak a Közlekedési Múzeumnak.

304 millióból épül iskola Felcsúton, ha sikerül tartani a határidőt

[mfor.hu — Baka F. Zoltán] Május 22-én tartja következő ülését a Felcsúti Önkormányzat képviselő testülete. Az egyik napirendi pont a településen létesítendő új oktatási célú beruházásnak az előkészítéséről szól. Az előterjesztésből kiderül, igencsak csipkedniük kell magukat, ha tartani akarják a határidőt.

Robbant a kórházak adósságállománya — ez már a legrosszabb időket idézi

[Napi.hu — Szepesi Anita] Áprilisban csaknem 6 milliárd forinttal, a szokásos közel kétszeresével gyarapodva 32,4 milliárd forintra ugrott a magyar kórházak adósságállománya a Magyar Államkincstár legfrissebb adatait szerint. A fizetési hajlandóság ilyen mértékű megtorpanása a legrosszabb időket idézi.

Mellár Tamás megmenti a Párbeszéd-frakciót: beül

[444 — Herczeg Márk] A Századvég egykori alapítója függetlenként került be a Parlamentbe, de mióta fény derült az MSZP és a Liberálisok alkujára, új helyzet adódott.
Mellár Tamás: most nem pártokat kell építeni (Sztárklikk - Nagy András)
A Párbeszéd-frakció „megmentője” szerint nem az a baj a pártokkal, hogy pártként funkcionálnak, hanem, hogy pártelitekké váltak. Ezért most nem új pártokat kell csinálni, és nem a pártoknak kell összefogni, hanem a pártok és a civil társadalom egymásra találására van szükség. Interjú.

Vélemény

A diktatúrához nem kell hitlerbajusz és karlendítés

[FüHü — Kardos Ernő]  „Hitler bűnöző óriás volt, törpe szellemiséggel és semmi moralitással” – írja a náci vezérről szóló könyvében Ormos Mária történész. A Magyar Tudományos Akadémia tagja azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy azért támogatta a Kossuth Kiadó gondozásában a diktátorról szóló könyve ismételt megjelentetését, mert az tapasztalja, hogy a világban megerősödő populizmus újra a hatalom csúcsára repíti a diktátorokat. A tömegek pedig a legritkább esetben ismerik fel a diktátort, aki nem mindig visel bajuszt, s a karlendítés sem előírás.

Ez durva: az Egyesült Államok volt külügyminisztere Mussolinihez hasonló ideológiai kaméleonnak tarja Orbánt

[Magyar Narancs — Gera Márton] Madeleine Albright szerint a Fidesz utat nyitott az oligarchák új generációja és a korrupció számára.

HRW-igazgató: Orbán hatása globális, eljött az idő megküzdeni vele

[hvg.hu] Ez a támadás fájhat a magyar kormánypártnak. A Human Rights Watch a német konzervatívok körében lobbizik mostantól azért, hogy az Európai Néppárt zárja ki sorai közül a Fideszt. A nemzetközi kampány indulását belejelentő Wenzel Michalski a hvg.hu kérdésére szerdán azt mondta: most kell mindenkinek eldöntenie, melyik oldalon áll a populizmus által okozott politikai válságban. A HRW németországi igazgatója azt mondja: lát esélyt a Fidesz kizárására, mert sokak számára kellemetlenné vált az európai értékek magyarországi megsértése.

Két kutató elemezte a magyar kormány válaszát a LIBE-jelentésre: „Csúsztatások, tudatos mellébeszélés, hazugságok”

[444 — Rényi Pál Dániel] Megdöbbentette az elemzőket, hogy egy ilyen súlyú ügyben a kormány ilyen elképesztő hazugságokkal próbálkozik.

Hagyjuk már a kamudumát a Nyugat lehagyásáról, jöjjenek a tények

[Paraméter — Gál Zsolt] „Tudom, hogy sokan ma hihetetlennek tartják, hogy Magyarország 2030-ra az EU 5 legjobb országa közé emelkedjen” – mondta miniszterelnöki eskütételét követően Orbán Viktor, aki legújabban 2030-ig tervez, amikorra azt szeretné elérni, hogy Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.

Nem látszik, hogy megszületne az Orbán-kormány megoldása a népességcsökkenés ellen

[hvg.hu — Farkas Zoltán] Ha több a támogatás, előbb-utóbb több gyermek születik – eddig nagyjából erre egyszerűsítette le családpolitikáját az Orbán-kormány, amivel még a régiós versenytársak többségétől is leszakadt az ország.

A gyereknapi buli küszöbén van itt lesújtó jelentés a magyar gyerekekről

[hvg.hu — Windisch Judit] A régi, halmozódó problémák lefoglalnak minden erőt, így sok olyan fontos kérdés itthon nincs terítéken, amellyel Nyugat-Európában kiemelt helyen foglalkoznak. Sokat kellene tenni a gyerekek mentálhigiénés állapotának javításáért is, hiszen – hogy elöljáróban csak egy adatot emeljünk ki – minden második héten öngyilkos lesz egy kamasz.

Tóta W.: Ne szülj robotot, te szűz

[hvg.hu] Semmi sem igazolja, hogy baj lenne, ha kevesebben leszünk.

Zavar a migráció? Őrjöngsz, hogy afrikai kannibálok árasszák el Európát? Akkor SZÜLJÉL!

[444 — Urfi Péter] Megnézed ezt a videót, és már készíted is az őshonos magyar méhedet.

Az állam és az egyház elérte, hogy a gyerekek már nem is köszönnek egymásnak az utcán

[444 — Albert Ákos] Egyre több a gettóiskola Magyarországon, nő a szegregáció, és ebben így vagy úgy, de részt vesz az állam, részt vesznek a szülők, és részt vesznek az egyre több vidéki iskolát átvevő egyházak is.

Éljen Eötvös József!

[Élet és Irodalom — Széky János] Karl Marx születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a kínai kormány megajándékozta Trier városát egy négy és fél méteres bronzszoborral. Az ókeresztény eredetű dómjáról is híres város az Európai Unió, röviden Európa szívében fekszik, a sem liberálisnak, sem demokratának nem nevezhető kínai kormány pedig igyekszik minél erősebb pozíciókra szert tenni az Európai Unióban, éreztetvén, hogy ő az erősebb, és ereje marxizmusának is köszönhető. A gesztusnak tehát volt mélyebb jelentése, mondván, a történelem nekünk ad igazat, mert nem törődünk a liberális demokráciának nevezett körülményeskedéssel, ellenben kitartunk a marxi recept mellett, miszerint a tőke uralmát és a vele járó erkölcsi-pszichológiai romladékot diktatúra útján a legcélszerűbb megdönteni (nevezzük a proletariátus diktatúrájának), hulljon a férgese. A kínai befolyásszerző kísérleteket Brüsszel általában érzékeli, sőt különféle megelőző lépéseket is tesz, már csak ezért is furcsa, hogy az Európai Bizottság kereszténydemokrata elnöke, Jean-Claude Juncker elment az emlékmű avatására, ahol lendületes beszédben védte meg a szerinte igaztalanul támadott Marxot. Nyilván nem a kínai kormány nemzetközi propagandaműveletét akarta igazolni, hanem úgy gondolta, az EU sok politikusa és más polgára nagyra tartja Marxot, munkássága tehát az európai szellemi örökség fontos és pozitív része, azaz megér egy elismerő beszédet.

Csendben visszatér Kádár „langypisa“ diktatúrája

[24.hu — Farkas György] Dés László elmeséli, miként zabálja fel a lelket a rendszer.

Kivérezteti Iványiékat a kormány

[NÉPSZAVA online — Czene Gábor] Legalább 3 milliárd forinttal tartozik az állam a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek.

Tarlóst kerülgeti a guta: berendelt egy vizsgálatot a Városligetről, amiben a Ligetvédőknek adtak igazat

[B1 BLOGCSALÁD] Kínos: 90 oldalas tanulmány készült arról, hogy teszi tönkre az építkezés a Városligetet. Az a Budapest Főváros Önkormányzata rendelte meg, amelyik végigasszisztálta az egész ámokfutást az ötlettől a megvalósításig.

Számon kérjük Baán Lászlót

[Ligetvédők Lapja —  Bardóczi Sándor] A Liget projektért felelős miniszteri biztos állításainak tételes cáfolata
Ma Baán László, a Liget projektért felelős miniszteri biztos hosszú interjút adott a Klubrádió Reggeli Személy című műsorában Rózsa Péter műsorvezetőnek, amelyben többek közt kijelentette, hogy az állításai most is, később is számon kérhetőek.

Még nem tudta Mészáros Lőrinc Felcsútja a futballmúltat végképp eltörölni

[24.hu — Pető Péter] Egyelőre nem jött el a futball utáni politika kora: az Újpest büntetőkkel nyerte a Magyar Kupát, amelynek döntőjében a 68. percben hangzott fel először hallhatóan, hogy Hajrá, Puskás!

Ennek a fele sem tréfa

[Index — Dezső András] Ha az unalommal ölni lehetne, a demokrácia már halott lenne. Kormányinfó színikritika.

Hogyan hallgathatták ezrek a nem létező Vajna-rádiót?

[24.hu — Szalay Dániel] Újabb megmagyarázhatatlannak tűnő részlet a médiahatóság rádióhallgatottság-mérése körül.

A nők helyzete semmilyen szempontból nem jó

[NÉPSZAVA online — Varga Dóra] Nem a munkahelyi zaklatás vagy a szexuális kizsákmányolás a magyar nők legfőbb gondja, hanem a megélhetés — derült ki a Nőügyek 2018 címmel összegzett felmérésből.

„Pornót is beküldhetnénk az adattrezorba” – mi lett Orbánék informatikai gigaberuházásából?

[hvg.hu — Gergely Zsófia] Megvalósult a központi Kormányzati Adattrezor csak „magyar módra“: mivel még nem épült ki a rendszer és nem lehet simán online feltölteni az adatokat, a rendőrség kötelékébe tartozó, fegyveres Állami Futárszolgálat rohangál az adathordozókkal. Sikerült beszélnünk olyan állami szervezetnél dolgozó informatikussal, aki szerint ennek a fapados, offline adattrezor-imitációnak nem sok értelme van, viszont egy csomó munkával, adminisztrációval és költséggel jár. Hogy mennyi (köz)pénzbe fáj mindez, arra a Belügyminisztérium nem válaszolt.

Megállíthatatlanul piacosodik és kétsebességes lesz a magyar egészségügy

[G7.hu — Szentkirályi Balázs] A Csányi család megjelenése fordulópont lehet a hazai magánegészségügyben, megkezdődhet a piaci konszolidáció. Több millió magánbiztosított kell a komplexebb ellátásokhoz.

A magyar idősek függnek legjobban az államtól az egész OECD-ben

[Zoom.hu — Kovács Gábor] És a magyar állam szedi a legtöbb sápot a nyugdíjakra.

Nemzetközi

Brüsszel új szabályokat javasol, hogy az OLAF hatékonyabban léphessen fel az Európai Ügyészséggel együtt

[444 — Herczeg Márk] Ez főleg az ellenőrzésekre és vizsgálatokra, a bankszámla-információkhoz való hozzáférésre és az áfacsalás elleni küzdelmet szolgáló eszközökre terjed ki.

Балинт Мадьяр: «Мафиозное государство Россия уже прошло точку невозврата»

[Colta.ru — Arnold Khachaturov] Балинт Мадьяр — известный венгерский политолог и бывший министр образования Венгрии (в 1996—1998 гг. и 2002—2006 гг.). В 2013 году Мадьяр написал книгу «Анатомия посткоммунистического мафиозного государства», ставшую бестселлером во многих западных странах. В ней Мадьяр предлагает новую модель интерпретации, которая позволяет лучше понять природу современных посткоммунистических режимов, избегая привычной шкалы «демократия/диктатура». Мадьяр приезжал в Москву с лекцией, которая открыла лекционный цикл «Поверх барьеров — Европа без границ» в «Мемориале», организованный при поддержке проекта «Общественная дипломатия. ЕС и Россия». С Мадьяром поговорил Арнольд Хачатуров.

Iohannis a magánnyugdíjakról: El a kezekkel az emberek pénzétől!

[foter.ro] Az államfőnek nem túl hízelgő a véleménye arról, hogy a kormány szemet vetett az emberek megtakarításaira.

Olaszország épp megvalósítja Európa rémálmát

[Index — Mészáros Tamás] A viccpárt és a szélsőjobb fog kormányt alakítani az EU negyedik legnagyobb gazdaságában. Euroszkeptikusok, oroszbarátok, a szabályokra magasról tesznek, és még a forintot is megcibálják.

Gyanús pénzszóró trükkel zúzná szét az eurozónát az olasz operettkoalíció

[G7.hu — Kasnyik Márton] A populista koalíció egészen kreatív módszerrel oldaná meg, hogy egyszerre többet költsön, kevesebb adót szedjen, és az államadósság se nőjön.

Kim Dzsongun okosabb annál, minthogy Trump fogást találjon rajta

[24.hu — Vaskor Máté] Az amerikai elnöknek nincs kiépített stratégiája arra, hogyan kellene kezelnie az észak-koreai diktátort, aki mindeközben hasznot húz a felhajtásból.

„Készülj fel a háborúra“ című, háborús útmutatót küldtek ki a svéd háztartásoknak

[euronews — Noemi Mrav] Svédországban „Készülj fel a háborúra “ címmel osztanak útmutatót a háztartásoknak. A svéd kormány 4,8 milliónyi svéd háztartásnak postázta ki a tájékoztató füzetet, melyben arról írnak, hogyan készüljünk fel a háborúra.

Események

Tényleg ennyire hülyék lennénk?

[Budai Liberális Klub]
Dátum: 2018. június 4., 18:00

Helyszín: 1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet

Vendégek: Krémer Balázs szociológus, egyetemi docens

Házigazda: Ónódy-Molnár Dóra újságíró, 168 óra

Megtévesztett szavazók, torz világképek
A felvilágosodás eszmevilágának örökösei, a ráció és a joguralom hívei szerte a világon megdöbbenve tapasztalják az etnicizmus, a populizmus, a vezérelvűség térhódítását. Szinte hihetetlen számukra, hogy az eddig érvényes és széles körben elfogadott normák szerint mulatságosnak-hibbantnak tűnő figurák nem csak gondokkal küszködő, friss demokráciákban, hanem még konszolidált, jómódú, eddig normálisan működő országokban is képesek demokratikus választásokon korábban elképzelhetetlen társadalmi támogatottságot elérni. Szavazók tömegei hoznak érdekeikkel ellentétesnek látszó döntéseket. Úgy tűnik, hogy a válságban megkeseredett emberek hajlamosak elveszíteni józan ítélőképességűket, s könnyű kézzel szavaznak olyanokra, akik perspektíva helyett csodavárást kínálnak követőiknek. Vendégünk, Krémer Balázs a behavioral economics fogalmi rendszerét használva bemutatja, hogy a társadalmi és gazdasági válságokban elbizonytalanodott emberek hogyan válnak könnyen manipulálhatóvá, s milyen eszközöket vetnek be a gátlástalanul hatalomra törő politikusok. De szó lesz arról is, hogy hogyan lehet mindez ellen harcolni. Érdemes meghallgatni!
Tényleg ennyire hülyék lennénk? Gondolatok a behavioral economics-ról Richard Thaler 2017-es közgazdasági Nobel-díja kapcsán (Munkaügyi Szemle - Krémer Balázs)
Richard H. Thaler amerikai tudós lett a 2017-es közgazdasági Nobel-díjas. Szakterülete a jelentős részben általa létrehozott szemlélet, a behavioral economics, amely az emberek rendszerszerűen irracionális döntéseit vizsgálja. A behavioral economics alapvetése az, hogy a „haszonmaximalizáló automata” emberképnek, az ECON-ok létezésének feltételezése fikció, az emberek döntő többsége mégiscsak emberi aggyal gondolkodó és döntéseket hozó: HUMAN.
A behavioral economics története régi és izgalmas történet, amely történet fontos epizódjait felvállaltan sztori-mesélős bestsellerekből ismerhettük meg. A már elég régóta komoly érdeklődéssel és számos elismeréssel körülvett tudományág vizsgálatai, megállapításai alapján be kell látnunk, nem is vagyunk annyira racionálisak, mint amennyire szeretnénk hinni magunkról.
Kísérlet csőlátásunk oldására. További gondolatok a behavioral economics-ról (Munkaügyi Szemle - Krémer Balázs)
A már elég régóta komoly érdeklődéssel és számos elismeréssel körülvett tudományág vizsgálatai, megállapításai alapján be kell látnunk például, hogy a természetes, vagy mesterséges módon keletkező csőlátás jelentős intellektuális teljesítményvesztést eredményez. A tanulmány szakirodalmi példák alapján mutatja be, hogyan lehet(ne) a csőlátást oldani.

Magyarország és az európai integráció

[Facebook — Eötvös József Csoport] Előadást tart Király Miklós, jogász, és Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
Időpont: 2018. június 6. (szerda) 17:00
Helyszín: Párbeszéd Háza, 1085 Budapest, Horánszky u. 20. Pázmány terem
A rendezvényt moderálja: Csaba László és Jakab András

Nekünk tetszett

Az év európai vezetői: magyart is díjaztak

[euronews] Az idén először átadott European Leadership Awards azokat a meghatározó személyiségeket értékelte, akikre az európaiak példaképként tekinthetnek. Ki az, aki a leginkább inspiráló személyiség az európai politikusok, kutatók, fejlesztők és vállalkozók között? A European Leadership Awards ezeket a kiemelkedő képességű embereket kívánja elismerni.

Kötelező sorszurkolói szolgálatot vezet be a kormány

[HírCsárda] Sajnos nem teljesítjük a FIFA-ban vállalt kötelezettségeket, nincs elég szurkoló és pirotechnika a pályákon, ezért már a focistáknak kell beállni szurkolni is. Ezen változtatna most a kormány.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.