Fókuszban
![]() |
Elindultam szép hazámból, énekli Molnár Piroska a Kossuth téren[YouTube — Csillag Ádám] Elindultam szép hazámból Molnár Piroska a Kossuth téren menekültek az országúton
2016. október 1., 22:15 |
Hírek
![]() |
Egyre kevesebben hajlandóak elmenni a vasárnapi népszavazásra, akik viszont igen, főleg nemmel szavaznának[444 — Kulcsár Rebeka] Egy hét alatt 8 százalékkal csökkent a részvételi hajlandóság, a népszavazás érvényességéhez több mint négymillió érvényes szavazat kellene.
2016. október 1., 12:25 |
![]() |
„A félelem és a gyűlölet fogságában élünk, pedig békében és szeretetben szeretnénk”[Magyar Narancs — Gera Márton] A Kossuth téren demonstráltak művészek és civilek a gyűlölet ellen, valamint egy emberséges Magyarországért.
2016. október 1., 15:18 |
![]() |
Orbán Viktor írt egy nagyon hosszú eligazítást a népszavazás elé[444 — Haszán Zoltán] A házi lapjában jelent meg. Minden mondatát elmondta már valahol, ezt az egyet kivéve, ami remekül passzol a süllyesszük el a menekültek hajóit gondalatmenetbe: „Az sem puszta jóslat, hogy ha egy baromfiudvarba rókákat eresztenek be, az senkinek sem lesz jó, mert a rókák meg fogják enni a csirkéket, a gazda pedig ezért le fogja lőni a rókákat.”
2016. október 1., 18:43 |
Orbán nem véletlenül köntörfalaz[hvg.hu — Joó Hajnalka] Sem a pontos szövegét, sem a megfelelő helyét nem találta még meg a kormány annak a várható (alap)törvény-módosításnak, amelyet az október 2-i kvótaellenes népszavazás után fogadtatna el az Országgyűléssel – értesült a hvg.hu. A lehetőséget egyelőre a kormány jogászai vizsgálják, az alaptörvény mellett egyéb – feles – jogszabályok is módosulhatnak.
2016. szeptember 27., 12:10 |
![]() |
Vasárnap fotózgatna Felcsúton? Az NVB megtiltja[Index — Nyilas Gergely] Vasárnap fotózgatna Felcsúton? Az NVB megtiltja — A Nemzeti Választási Bizottság a Kétfarkút is megrótta egy appért, de a TV2 rendben van.
2016. szeptember 30., 22:33 |
![]() |
Minisztériumi közhivatalnokoknak munkaidőben kellene fideszes útmutatóval végigtelefonálni a Kubatov-listát[444 — Kasnyik Márton] Telefonokat is kiosztottak nekik. Nézd meg, milyen jó kis praktikus útmutatóval segíti a Fidesz a telefonálgató közhivatalnokokat!
2016. szeptember 28., 10:20 |
![]() |
Gödöllő megint nem szavazta meg a kormány ukázát[Index — Nyilas Gergely] Gémesi polgármester és Vécsey fideszes képviselő elképesztő párbeszédet rögtönzött.
2016. szeptember 26., 16:48 |
![]() |
Magyar háttéralku Berlinnel?[mno.hu — Buzna Viktor] Engedékenységet remél a kormány a népszavazás utáni stílusváltásért cserébe.
2016. szeptember 30., 11:35 |
![]() |
Magyarország csúnyán leszerepelt a versenyképességi rangsorban[Portfolio.hu] Magyarország hat helyet rontott a globális versenyképességi ranglistán, így jelenleg a világ 69. legversenyképesebb gazdasága és a 28 tagú Európai Unió 25. legversenyképesebb tagállama — derül ki a World Economic Forum (WEF) szerdán megjelent felméréséből. Hazánk versenyképességi pontszáma 4,2 pont, ami minden idők legrosszabb eredménye. Kelet-európai versenytársaink közül Magyarország versenyképessége romlott a legjobban. Szerkezetileg a magyar versenyképesség leginkább a bolgár-román pároshoz hasonlít, de közel áll hozzánk a horvát struktúra is. Ezekre a tagállamokra általában a rossz versenyképességi alapok jellemzőek: intézményrendszer, infrastruktúra és egészségügy.
15 ország, amiről nem gondolnád, hogy versenyképesebb nálunk (Portfolio.hu) Minden idők legrosszabb helyezését szerezte meg Magyarország a World Economic Forum versenyképességi rangsorában. A teljes rangsort alaposabban megnézve akadnak olyan országok, amelyek nálunk jobb szereplése sokak számára meglepetés lehet. 2016. szeptember 28., 11:34 |
Lesújtó adatok derültek ki a magyar állami cégekről[hvg.hu] Az állami cégek döntő többsége még mindig veszteséges – közölte a cégadatok alapján az Opten. A nagy állami cégeknél dolgozó átlagos alkalmazottak ötödével kevesebb árbevételt termelnek egy hasonló méretű magáncég dolgozóinál.
2016. szeptember 29., 15:44 |
![]() |
Nincsenek biztonságban a személyes adataink a kormány előtt[Index — Földes András] A kormány olyan adatbázisból szerzi kampányához a címeket, ami törvényileg nem lehetséges, és az ellenzék sem igen férhet hozzá. Az NVB szerint mindez rendben van.
2016. szeptember 26., 15:41 |
![]() |
Orbán sunyi rendeletet írt alá a népszavazás árnyékában[Magyar Narancs — Magyar Krisztián] Október közepétől horribilis összeget kérhetnek Orbánék, ha meg akarjuk tudni, mire költik az adóforintjainkat. Egy-egy adatigénylés teljesítéséért akár 4400 forintos órabért is felszámolhatnak a közintézmények.
2016. október 1., 12:58 |
![]() |
Bell átverve érzi magát Bayer kitüntetése miatt[mno.hu — Kósa András] „Féléves munkáját rombolta le a magyar kormány” – mondta egy zárt fórumon az amerikai nagykövet.
2016. szeptember 30., 20:29 |
Vizsgálhatják a fűtőelemek szállítását[RTL Híradó] Veszélyes volt a polgárháborús Ukrajnán keresztül szállítani a megsérült paksi fűtőelemeket — ezt állítja a Párbeszéd Magyarországért párt európai parlamenti képviselője. Az esetet az Európai Bizottság is vizsgálja. A Népszabadság szerint nem volt európai engedély arra, hogy a 2003-ban történt paksi balesetben megsérült nukleáris fűtőelemeket Oroszországba szállítsák. A paksi atomerőmű a hírt pánikkeltésnek nevezte. A Nemzeti fejlesztési Minisztérium szerint minden engedély megvolt a szállításhoz, amely teljes biztonságban zajlott.
2016. október 1., 14:58 |
![]() |
Brüsszel megállította a magyar kormány által kért KEHOP-módosítást[ENERGIAKLUB] A levél tartalma nem nyilvános, de információink szerint a Bizottság azért aggódik, hogy ha a támogatási forrásokat nem a lakóépületek felújítására fordítja a magyar állam, akkor nem fognak teljesülni a KEHOP-ban meghatározott energiamegtakarítási célok.
2016. szeptember 29., 15:59 |
![]() |
Rendőrökkel lakoltatnák ki Iványi Gáborékat[NÉPSZAVA online] Hétfő délelőtt mindenki szemtanúja lehet annak, hogyan bánik a NER a szegényekkel és segítőikkel.
2016. október 1., 14:34 |
![]() |
Nyolchónapos terhesként hívták be a határvadász-tájékoztatóra[SONLINE] Nyolc hónapos terhesen hívtak be rendőrségi határvadász-tájékoztatóra egy kaposvári kismamát, aki hiába jelezte, hogy hamarosan szülni fog, ezért nem buszozna oda-vissza száz kilométert, közölték vele: ha nem jelenik meg, törlik a közmunka-programból.
2016. szeptember 28., 11:31 |
![]() |
Ezzel zsákmányolja ki a magyart a munkahelye — meghökkentő jelentés került napvilágra[Napi.hu — Dzindzisz Sztefan] Idén július vége és július eleje között ellenőrizte a munkaügyi hatóság, hogy a magyar cégek mennyire tartják be a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokat. Az eredményeket látva kijelenthetjük: nagyjából semennyire.
2016. szeptember 29., 20:07 |
![]() |
Nagyon kellhet Vajnának a pénz, gyorsan hoztak egy törvényt, hogy kaszálhasson[NOL.hu — Ábrahám Ambrus] Minden jel szerint Andy Vajna új szerencsejáték-bizniszének helyzetbe hozása áll a parlamentben kedden elfogadott törvénymódosítás mögött.
2016. szeptember 28., 13:10 |
![]() |
Pukli István otthagyja a Tanítanék Mozgalmat, mert a szervezet kiállt a menekültek mellett[444 — Czinkóczi Sándor] Nem akar a baloldal messiása lenni, és úgy érzi, az eredeti céljaik közül semmit sem értek el.
2016. szeptember 28., 12:28 |
![]() |
Itt a nagy hír: a teljes Pest megyei keretet eloszthatja 2018-ig a kormány[Portfolio.hu — Weinhardt Attila] Ha az EU pénzéről van szó, akkor azt elképesztő sebességgel akarja kifizetni a kormány a következő években, ha viszont tisztán a magyar büdzsé terhére megy a támogatás, akkor már jóval óvatosabb az ütemezést illetően — ezt írtuk júniusban arról a kormányhatározatról, amely a kevés EU-pénz miatti 80 milliárd forintos Pest megyei kompenzáció kifizetési ütemezését rögzítette 2016-2021 közöttre. Ehhez képest a napokban teljesen átírta a kormány ezt az ütemezést és így lehetőséget kapott arra a nemzetgazdasági tárca, hogy immár 2018-ig teljes mértékben elossza ezt a 80 milliárdos keretet. Ezt az értelmezésünket meg is erősítette a Portfolio-nak Rákossy Balázs, a tárca uniós forrásokért felelős államtitkára.
2016. szeptember 28., 10:02 |
![]() |
Felfüggesztették a metrópótlóbusz-tendert[Index — Tenczer Gábor] Seszták Miklós miniszter leállíttatta azt a kiszervezési tendert, amit a buszvásárlás helyett a kormány a BKK-ra erőltetett.
2016. szeptember 26., 21:32 |
Uniós feketelistára kerülhetett volna a parlagfű, de mi nem akartuk[hvg.hu — Gergely Zsófia] Közös, uniós feketelistára kerülhetett volna a parlagfű, viszont „sikeresen megakadályoztuk“ egy rejtélyesen eltüntetett nyilatkozat szerint. A Földművelésügyi Minisztérium szerint szakmai okokból nem került fel a listára, de a hvg.hu-nak nyilatkozó szakértők szerint inkább túl sok munkával járt volna, ha szigorú EU-s szabályok vonatkoznának az allergén gyomnövényre.
2016. szeptember 26., 15:46 |
Vélemény
Magyarország „menekült-népszavazása” egy népszavazás Európa túléléséről[Budapest Beacon] Jan-Werner Müller szerint történelmi fontosság szempontjából a vasárnapi népszavazás nem mérhető a Brexithez, de még a Brexitnél is sokkal egyértelműebben mutatja, hogyan nézhet ki egy sötétebb, illiberális Európa a jövőben. Az alábbiakban minimális szerkesztéssel, teljes egészében közöljük az amerikai Princeton Egyetem politológiaprofesszorának a Foreign Policy nevű lapban csütörtökön megjelent írását.
2016. október 1., 15:15 |
![]() |
Mi így szállunk le a bicikliről[Amerikai Népszava — Para-Kovács Imre] A maffiaállam magasabb szintre emelte a szervezett bűnözést, nincs szükség magánhadseregre, mert a hadsereg eleve magánhadsereg, nincs szükség lefizetett bírókra, mivel a fizetés a lefizetés, rendőrség, ügyészség, Állami Számvevőszék, adóhatóság, ellenzék – mind-mind a rendszeren belül működnek, így aztán csak külső erők lennének képesek függetlenül beleavatkozni a folyamatokba, ha képesek lennének.
2016. szeptember 29., 14:56 |
![]() |
Tölgyessy: Orbán megütötte a főnyereményt[InfoRádió — Aréna] A Fidesz a vasárnapi kvótareferendumon is demonstrálhatja itthoni erőfölényét, emellett Orbán Viktor miniszterelnök külföldön is erősítheti pozícióját – fejtette ki Tölgyessy Péter politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. Arról is beszélt, hogy a kormánypárt óriási energiával mozgósít, míg a baloldali ellenzék meddő pozícióban van, beleesett az érvénytelenség csapdájába.
2016. szeptember 28., 12:33 |
![]() |
Nagy munka lesz helyrehozni a gyerekekben tett kárt – Törley Katalin, Nyáry Krisztián és Márton András a kvótanépszavazásról[Librarius — L. Horváth Katalin] Olyan brutális a kormány gyűlöletkampánya, és olyan régóta tart, hogy senki nem mentesülhetett a hatása alól. Főleg a fiatalok nem, mert elsősorban ők érzékenyek a vizuális kommunikációra.
2016. szeptember 28., 12:26 |
![]() |
Keményen bírálja Orbánt a NY Timesban az ET emberi jogi biztosa[Index] Máshol szélsőséges pártok, nálunk maga a kormány folytat rágalomhadjáratot az idegenek ellen, írja.
Hungary’s Duty to Refugees (The New York Times - Nils Muižnieks) At the recent European Union summit meeting in Bratislava, Slovakia, the divergent approaches of member countries on how to handle the influx of migrants exposed deep divisions. Among the countries most hostile to the European Union proposals on migration was Hungary. This comes as no surprise. 2016. szeptember 29., 13:58 |
![]() |
Magyar lyuk tátong a schengeni határon[Napi.hu] Orbán Viktor nem finomkodik, ha migránsokról van szó, miközben a kormány csendben letelepedési kötvényeket és ezzel vízummentes belépést kínál az EU-ba az unión kívüli gazdag jelentkezőknek – írta a Politico európai kiadása.
Hungarian hole in the Schengen fence (Politico.eu — Harry Cooper) Budapest takes a tough stance on migrants but quietly sells access to the EU. 2016. szeptember 29., 13:55 |
![]() |
A menedékkérőkkel szembeni szörnyű magyar bánásmód egy tudatos játszma része[Amnesty International] Több ezer menedékkérő, köztük kísérő nélküli kiskorúak szenvednek a magyar hatóságok és a távol tartásukra kitalált rendszer erőszakosságától, illegális visszaküldéseitől és jogellenes fogva tartásától – áll az Amnesty International mai jelentésében.
2016. szeptember 27., 21:37 |
![]() |
Magyarország jobb hely lesz, ha érvénytelen a népszavazás[444 — Magyari Péter] Félelmet és undort gerjesztenek, rossz érzéseket keltenek milliókban, egyetlen céllal: hogy erősebbnek tűnjenek.
2016. szeptember 29., 15:20 |
Megtörténhetne ma is[hvg.hu — Stark Tamás] Olyan ez a kampány, mint antiszemitizmus zsidók nélkül — állítja publicisztikájában a történész, aki a Bayer-ügy miatt mondott le a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnökségéről.
2016. szeptember 29., 20:27 |
![]() |
Van egy probléma, ami még Teréz körúti robbantásnál is nagyobb baj[B1 blog] Már a robbantás is elég nagy baj, de még nagyobb az a bizalmi válság, amelybe a Fidesz kormány tartós gyűlöletpolitikája taszította az országot. Az, hogy a köz intézményeit, folyamatosan a saját, pitiáner politikai céljaikra használják.
2016. szeptember 28., 10:16 |
![]() |
Hány menyét ér egy plakátot?[Mérték blog — Urbán Ágnes] Nem kérdés, hogy a magyar közéletet a népszavazási kampány uralta az elmúlt időszakban, már most rengeteg cikk született annak társadalmi és politikai hatásairól. Érthető módon kevesebb szó esik arról, hogy a médiapiacra miként hatott minden idők legdrágább politikai kampánya, pedig emellett sem érdemes szó nélkül elmenni.
2016. október 1., 15:19 |
![]() |
Többe kerül a kvótakampány, mint amennyit a britek összesen költöttek a Brexit-kampányban[Így írnánk mi] Ha a migrációs válsággal, a ‘betelepítési’ kvótával és a népszavazással összefüggő kormányzati kommunikációs kiadások összesen 15 milliárd forint környékén állhatnak jelenleg. Ez több, mint amit Nagy-Britanniában a júniusi Brexit-szavazás előtt kampányra költöttek. Nem csak a Leave és a Remain kampány költségeit haladja meg külön-külön, hanem azok együttes kiadásait is.
2016. szeptember 28., 10:23 |
![]() |
Így nyerte meg a röszkei csatát a kormány a médiában is[Index — Földes András] Kutatók összehasonlították az osztrák és magyar média menekültes tudósításait. Orbán Viktor örülne, ha látná.
2016. október 1., 13:05 |
![]() |
Fleck Zoltán: A magyar jogállamnak hivatalosan is vége van[24.hu — Ember Zoltán] A kormány a népszavazás árnyékában, szinte suttyomban, új különbíróságot hozna létre, melyet saját embereikkel töltenének fel. Ide kerülnének a hatalomnak kényes témák, választási, közbeszerzési, energiaügyi, médiával kapcsolatos ügyek. Úgy tűnik, vége van a jogállamnak.
2016. szeptember 30., 19:23 |
![]() |
Széky János beszélgetése Varga Júlia oktatásközgazdásszal[Tilos Rádió — Sznobok órája] Azt mindenki tudja, hogy „baj van az oktatásüggyel“, és „gyermekeink jövője a tét“? De mekkora a baj, mekkora a tét, és ha valaki tudatosan vesztésre játszik, azt hogyan minősítsük? Erről beszélgetünk Varga Júlia közgazdásszal, az oktatás és a munkaerőpiac szakértőjével.
2016. október 1., 15:10 |
![]() |
Örömmel értesítem, hogy pályázatát elutasítottuk[Roma Sajtóközpont] Ötmilliárd forintos uniós keret volt a hátrányos helyzetű gyerekek tanodai programjára. Most kiderült, mennyi jut a nagy roma tanodáknak.
Miért baj, ha jól működő tanodák támogatást kapnak? (Roma Sajtóközpont - Kadét Ernő) A kérdésre nem tudjuk a választ. Ép ésszel ugyanis felfoghatatlan, hogy pont azok a civilek nem kapnak támogatást, akik évek óta sikeresen kompenzálják a roma gyerekek hátrányait. Nem politizálnak, nem tüntetnek, nem ugrálnak, csak teszik a dolgukat. Mégis kinek ártanak? 2016. szeptember 27., 12:12 |
![]() |
Túlterjeszkedik az állam a magyar gazdaságban[Kapitalizmus blog] A gazdasági szabadság nem növeli, hanem csökkenti a jövedelmi és az életkörülmények közötti egyenlőtlenségeket. Ennyit a protekcionizmus és a bezárkózás nemzetgazdasági hatásairól.
2016. szeptember 30., 12:02 |
![]() |
Pukli István 5 tévedése, leendő mozgalmárok okulására![http://slejmshow.tumblr.com/] Nagy hibának és felelőtlenségnek tartom, hogy Pukli most úgy kapitulál, hogy az utolsó, júniusi tüntetésen ígéretet tett a támogatóknak/szimpatizánsoknak: őszre stratégiával áll elő a mozgalom, és radikalizálódni fog. Pukli ősszel nem stratégiával és tervekkel állt elő, hanem egy Magyar Idők interjúval, amelyben bejelentette a teljes hátraarcot a tavasszal megfogalmazottakhoz képest. Pukli nem végezte el a maga által vállalt feladatokat — most pedig lelép, és személyes brandet épít.
2016. október 1., 15:03 |
![]() |
„Jöttek az egyre abszurdabb ötletek” — kitálal a Fidesz kiugrott kampánymenedzsere[NOL.hu — M. László Ferenc] Tomanovics Gergely öt évig dolgozott a Fidesz kommunikációs stábjában, főszerepet játszott a Gyurcsány Ferenc elleni karaktergyilkosságban.
2016. október 1., 14:39 |
![]() |
Az NGM államtitkára beismerte, hogy fenntarthatatlan az állami nyugdíjrendszer, és erősíteni kellene az önkéntes pillért[444 — Kasnyik Márton] De az MTI résen volt, hogy és órákon belül javították a nyilatkozatot.
2016. szeptember 30., 17:33 |
Nemzetközi
![]() |
Putyin tervez, ki végez?[Paraméter — Széky János] Egy évvel ezelőtt kezdődött az Orosz Föderáció katonai beavatkozása Szíriában.
2016. október 1., 08:42 |
![]() |
Az aleppóiak már csak a halált várják[euronews] „Sehová nem tudnak elbújni a szíriai civilek Aleppóban. Csak ülnek az otthonaikban, arra várva, hogy meghaljanak. Nincs semmilyen megoldás az emberek számára.“
2016. szeptember 28., 11:36 |
![]() |
Egy szíriai fotós utolsó levele a világhoz[Global Voices Magyarul] Shamel Al-Ahmad szíriai fotós volt, aki úgy döntött, Aleppóban marad, hogy elmesélhesse a városának történetét a világnak. Ez volt az utolsó levele.
2016. szeptember 28., 10:41 |
![]() |
A világot elönti a nacionalizmus, visszatérünk a 19. századba[Index — Mészáros Tamás] Európa pedig megfeneklik a realitások és az idealizmus között — véli egy japán professzor, aki szerint világszerte felébredt az erő sötét oldala, a birodalmak visszavágásra készülnek, baljós árnyak lepik el a bolygót.
2016. október 1., 18:31 |
Események
Népszavazás 2016 – Az eredmények értékelése[Facebook — Republikon Intézet] Konferencia a Republikon Intézet szervezésében
Időpont: 2016. október 5., szerda, 17:00 óra Helyszín: Mozsár Kávézó, Budapest, Nagymező utca 21. Program: 17:00 – 17:15 Megnyitó beszéd Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke 17:15 – 19:00 Kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Király Dávid 2016. szeptember 28., 12:37 |
Népszavazástól Választásig — Ökopódium, Budapest[Facebook — Ökopolisz] Időpont: október 6.–október 7.
Helyszín: MagNet Közösségi Ház (Andrássy út 98., Budapest, 1062) Az október 2-i népszavazás a tartalmi megfontolásokon túl erőpróba is a pártoknak a 2018-as választás előtt. Mire enged következtetni a részvételi arány? Kit erősítenek az érvénytelenül szavazók? Konvertálható-e potenciális választóra az ellenzéki oldalról érkező nem szavazat? Egyáltalán, miről fognak beszélni a pártok a választásokig hátralevő alig másfél évben? Vendégeink: Magyar Kornélia igazgató, Magyar Progresszív Intézet Boros Tamás stratégiai igazgató, Policy Solutions Kiszelly Zoltán politológus Moderátor: Ungár Péter elnökségi tag, EGP 2016. október 1., 15:14 |
Pénz és politika 2. rész — az osztrák és a neo-keynesiánus iskola felfogása pénzről és államról[Facebook — Hayek Klub] Időpont: 2016. október 4., 18:00–20:00
Helyszín: Mozsár Kávézó (Nagymező utca 21, Budapest, 1061) Vendégünk: Tóth András szociológus, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A moderátor Hajba Máté, a Szabad Piac Alapítvány igazgatója. 2016. szeptember 30., 11:45 |
Emlékezetkiesés, avagy demokratikus hagyományainkról[Facebook — Történelemtanárok Egylete] Történelemtanárok (26.) Országos Konferenciája
„Nincs magyar demokratikus történeti hagyomány” – ezt sugallja a magyar történelemoktatási kánon, mely egyes 1900 és 1948 közötti irányzatokat (pl. Vázsonyi Vilmos, Rassay Károly, Peyer Károly nevével fémjelzettek, vagy legitimisták) feledésre ítélt… Időpont: 2016. október 8., 10:00–17:00 Helyszín: Történelemtanárok Egylete (Múzeum u. 7., Budapest, 1088) TTE Konferencia: előadás-előzetesek 2016. október 1., 00:00 |
![]() |
Az 1956-os magyar forradalom és az értelmiség (Lázadó értelmiség)[Bibó István Közéleti Társaság] A Bibó István Közéleti Társaság nyilvános konferenciát rendez az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából
Időpont: 2016. október 16-án, vasárnap 14 órakor Helyszín: Hotel Hungaria City Center (1074 Budapest Rákóczi út 90.) Előadók:
2016. október 1., 00:00 |
Erős Ferenc és Ungváry Rudolf vitája a migrációról[Facebook — Civil Csoport Klub] A Civil Csoport Klub a MACSOPE és a CCC közös szervezése.
Időpont: 2016. október 11., 18:00–21:00 Helyszín: RS9+ „Vallai kert“ (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 9.) A beszélgetést rendhagyó módon nem vita követi, hanem a közönség átalakul önismereti csoporttá. 2016. október 1., 00:00 |
Nekünk tetszett
![]() |
Vérvörös sikoly a Kossuth téren[NOL.hu — Szemere Katalin] Együtt guggolt, térdelt és vörös cérnával varrta egymáshoz harminc művész a saját vérvörös festményét a Kossuth téren, a Lásd meg az embert! című demonstráció előtt.
2016. október 1., 15:17 |
![]() |
Puskák vagy galambok[Index — Dragomán György] „Édesapa azt mondta, legjobban tenném, ha szépen letolnám a gatyámat, és odakakálnék a szavazófülke padlójára, és aztán a cédulával kitörölném a seggem” – novella egy népszavazásról, és arról: van, amikor a választás csak illúzió.
2016. október 1., 16:16 |
![]() |
A bringások vagy nigránsok el akarják foglalni az országunkat :([gorilla videós] A bringások vagy nigránsok el akarják foglalni az országunkat :(
2016. szeptember 29., 20:05 |
![]() |
Városrészt kapott Angyalföldön Göncz Árpád — Fotók[NÉPSZAVA online] Tóth József: az elnevezéssel a kerület a volt államfő szellemisége, felfogása, életútja előtt tiszteleg.
2016. október 1., 15:21 |
![]() |
Fehér embernek tart Ön engem? — 10 fontos regény a bevándorlásról[unikornis.hu] Mennyire dühösek azok, akikkel alaposan elbánt a történelem? Ha átmegyünk egy másik kontinensre, jönnek velünk az istenek is, akikhez imádkozunk? Mihez kezdjünk a költővel, aki szadista gyilkossá lett a diktatúrában? Volna néhány kérdésünk a bevándorlásról, hontalanságról, emigrációról, ebben a tíz remek regényben pedig talán ott a válasz.
2016. október 1., 10:48 |
![]() |
Így néz ki a magyarok egy átlagos napja[444 — Horváth Bence] A KSH nagyon látványos interaktív időtáblán dolgozta fel, mikor mit csinál a magyar egy nap.
2016. szeptember 28., 22:20 |
















































