Fókuszban
|
444 • Zöldi Blanka |
Magyar cégek is érintettek a nagy európai áfarablásban — 444Becslések szerint évente 50 milliárd eurónyi kárt okoznak a körhintacsalásnak hívott áfavisszaélések. Egy nemzetközi tényfeltáró projektből kiderül, hogy többször fennakadtak magyar cégek is a hatósági vizsgálatokban. A Direkt36 korábban is részt vett már több nemzetközi projektekben, például a Panama és a Paradise iratok feldolgozásában, és ezekhez az együttműködésekhez hasonlóan zajlott az áfacsalásokkal kapcsolatos nyomozás is. A projektben részt vevő több tucat újságíróval egy erre létrehozott, biztonságos felületen kommunikáltunk napi rendszereséggel, és többször személyesen is találkoztunk a CORRECTIV berlini irodájában. Míg az első találkozón még csak közösen próbáltuk megérteni az úgynevezett körhintacsalások mechanizmusának részleteit, és azt, hogy az egyes országokban milyen trükköket alkalmaznak az áfacsalók, az elmúlt hónapok során mindenki egyre jobban elmélyült a témában, és egyre több értékes információt dobott be a közösbe. A ma reggeli az első olyan nap, amikor az összes európai országban jelennek meg sztorik, dokumentumfilmek és podcastok erről a hatalmas csalássorozatról. |
|
Csurgó Dénes, Brückner Gergő |
Túlnőtte magát a Mészáros-birodalom?A Hol a Pénz? legújabb adásában azt mutatjuk be, hogy lett Mészáros Lőrinc neve fizetőeszköz és hogy milyen egyedülálló módon működik a körülötte kialakult cégbirodalom. |
Hírek
|
Index • Kolozsi Ádám |
A Momentum az első az egyetemisták körébenDe jön fel a Kétfarkú is. A fiatalok kritikusak a magyar demokráciával szemben, de a politizálás főleg lájkokban merül ki náluk. |
|
hvg․hu |
Orbán Bernard-Henri Lévynek: Jó egészséget kívánok Soros GyörgynekBernard-Henri Lévy francia filozófus budapesti látogatása után a Le Point című hetilapnak írta le beszélgetését Orbán Viktorral. A miniszterelnök ebben mesél arról, hogyan tanította politikára Silvio Berlusconit, miért nem akar társulni Marine Le Pennel, és miért tiszteli Matteo Salvinit. |
|
Index • Kolozsi Ádám |
Az akadémikusok nemet mondtak Palkovicsnak, az MTA nem adja magától az intézeteketA Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése hétfőn egyértelmű többséggel elutasította a minisztérium tervét: az akadémikusok nem adják át a kutatóintézet-hálózatot, és azt sem fogadják el, hogy a kormánynak gyakorlati többsége legyen a magyar tudomány felügyeletében. Ezzel elbukott Palkovics László IT-miniszter terve, hogy megegyezéssel kényszerítse bele az Akadémiát a kutatók nagy többsége által elutasított megegyezésbe. |
|
Index • Stubnya Bence |
Tiborcz István 35 milliárdos vagyonnal bekerült a 100 leggazdagabb magyar közé32. helyen debütált a miniszterelnök veje. |
|
Index • Biró Marianna |
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a Fidesz megbüntetésétAlkotmányellenesen büntette meg a Fideszt a Kúria megtévesztő aláírásgyűjtés miatt. |
|
444 • erdelyip |
Handó Tünde eltávolításának érdekében az Országgyűléshez fordul az Országos Bírói TanácsEz a legdurvább eszköz a Handót törvény szerint ellenőrző testület arzenáljában. |
|
hvg․hu • Gergely Zsófia |
Káslerék milliárdokkal kitömött erőközpontba centralizálnák a kultúrátA jövőben nyugodtan politizáljon, „álljon bele az európai és magyar értékek védelmébe“ a Petőfi Irodalmi Múzeum, amelyet nemzeti jelentőségű irodalmi erőközponttá kell fejleszteni – ezt irányozza elő a hvg.hu birtokába került kormányzati előterjesztés. Az Emmi titkos javaslata ösztöndíjat és képzést biztosítana a „magyar érdekeket szem előtt tartó“ újságíróknak, a pezsgőbb kulturális élet érdekében előírná a támogatott szerzők kötelező fellépését, és szakítana az „író ír írónak” elitista gyakorlatával. Milliárdokat szánnak arra, hogy az irodalmi múzeum „a magyar mátrix kiemelt és vonzó erőterévé“ váljon, az ingatlana pedig az írószövetségek és a kultúra centrális székhelyévé. |
|
Index • Kolozsi Ádám |
Újabb 410 milliót kap a láthatatlan Magyarságkutató IntézetKásler őstörténeti intézete papíron januárban indult, de a gyakorlatban még nem sokat csinált. Palkovicséknál öt témával is nyertek támogatást. |
|
Népszava • Hargitai Miklós |
Nem tett le a kormány az újságírókamarárólA Magyar Sportújságírók Szövetsége múlt heti közgyűlésén olyan elképzelésként említették a szervezetet, amely hamarosan megvalósul. |
|
Media1 • Szalay Dániel |
A magyar kormányhoz közeli új hírügynökségről ír a The GuardianAzt írják, diplomáciai aggályokat is okoz a kormányközeli V4 News Agency neve. A lap bemutatta azt is, hogyan köthető a migráció ügyében provokatív anyagokat közlő hírügynökség a magyar kormányhoz. |
|
G7․hu • Fabók Bálint |
Csalóknak üzent hadat a kormány, de másokat tart fél éve bizonytalanságbanÁtláthatatlanság, megkülönböztetés és fejetlenség — leginkább ezekkel jellemezhető a színházak finanszírozását meghatározó, döcögősen induló új rendszer. |
|
444 • Ács Dániel |
Párizsban, Londonban már vége a dalnak, de Farmos és Nagykáta még tartja magátLáthatatlan migránsok, gendersemleges oroszlánok, házastársi hűtlenségből fakadó stressz. Összeomlik az iskola? Nem kellene félrelépni! Prof. Kásler életvezetési tanácsai a farmosiaknak. |
|
444 • Urfi Péter |
A Fidesz először felháborodott, hogy Botka László beígért 10 ezer forintot a nyugdíjasoknak, most már a támogatás emelését követeliNehogy már populizmusban akarja valaki megszorítani a kormánypártokat! |
|
Magyar Hang • Katona Mariann |
„A pápa véleménye itt nem annyira meghatározó“ – interjút adott Orbán ViktorBár a legutóbbi népszámláláskor háromszor annyian vallották magukat katolikusnak, mint valamely protestáns egyház tagjának, Orbán Viktor szerint azért nem meghatározó, mit mond Ferenc pápa, mert Magyarország nem katolikus ország. A migráció, Salvini, kereszténydemokrácia és a néppárti tagság is szóba került az osztrák Kleine Zeitung által készített interjúban. |
|
mfor․hu • Baka F․ Zoltán |
Miközben ön a Trónok harcát nézte, Varga Mihály megállapodott a paksi hitelszerződés módosításárólA szerződés felülvizsgálata csak a törlesztés ütemezésére terjed ki, a kamatfizetésre nem. |
|
Index • Bohus Péter |
Állami kocsival érkeztek megszerezni az OrangewaystA fapados busztársaság működését sorozatos botrányok kísérték, de volt a háttérben egy másik szál is: még egy volt miniszteri biztost is elítélt a bíróság abban az ügyben, amelyben megzsarolták a buszos céget. Aztán elvettek tőlük egy 17 milliárdos közbeszerzést. |
|
Medical Online • Tarcza Orsolya |
Menesztették Ádány RózátMájus 10-ével valamennyi egyetemi munkája és feladata alól felmentették a Debreceni Egyetemen a nemzetközileg is ismert és elismert népegészségügyi szakembert, prof. dr. Ádány Rózát – értesült a MedicalOnline. |
|
Index • Nyilas Gergely |
Helsinki Bizottság: Jogszerűtlen volt az afgánok kitoloncolása SzerbiábaLegális menedékkérők voltak, éheztetés után a kerítés túloldalán találták magukat. |
|
mfor․hu |
Megugrott az infláció3,9 százalékkal nőttek az árak az előző hónapban, rengeteget drágult például a zöldség, a liszt és a cigi egy év alatt. 2012 decemberében mértek utoljára ekkora áremelkedést. |
EU
|
euronews |
Orbán: Weber megsértette a magyarokat, nem támogatjukA miniszterelnök az osztrák alkancellár társaságában vonta meg bizalmát a német csúcsjelölttől. |
Vélemény
|
hvg․hu • Tóth Richárd |
Heller Ágnes: A zsarnokok mindig elbuknakA zsarnokság, ami Európa szívében születik – ez volt Heller Ágnes spanyol nyelvű írásának a címe, ami az El País nyomtatott kiadásában jelent meg néhány napja. Online az írás már azzal a címmel jelent meg: „Miért adta meg magát Magyarország Orbánnak?” |
|
Népszava • Kósa András |
„Orbán Viktor agyafúrt diktatúrát épített”Huszonöt év után felszámolja budapesti lakását Kende Péter és feleségével újra visszaköltözik Párizsba – erről maga a történész beszélt a Népszavának, mikor felkerestük a fővárosban. |
|
Népszava • Lendvai Ildikó |
Sej, a mi DNS-ünk…Sej, a mi DNS-ünk fényes szellők fújják… Kiderült, hogy lobogónk, vezérlő csillagunk, a nemzet Első Embere, akire tekintetünket függesztjük, egy dezoxiribonukleinsav. |
|
168ora․hu • Ceglédi Zoltán |
Van önök közt orvos?Amíg 2013-ban 187 üres fogorvosi praxis volt, mostanra a statisztikából eltüntetett iskolafogászatokkal együtt több mint háromszáz” – írta múlt héten a 168 Óra. És azóta történtek is fontos lépések, a miniszterelnök újabb 112 334 alkalommal ígérte meg, hogy küzd a migránsok ellen. |
|
parameter․sk • Széky János |
Csodadoktorok összeborulásaBudapesten járt Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, Itália erős embere. Ebből az alkalomból ő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem mulasztotta el, hogy kifejezze kölcsönös szimpátiáját és tiszteletét, bár a rajongás mintha Orbán részéről lett volna erősebb, ő nevezte Salvinit „Európa legfontosabb emberének” a torinói La Stampának adott interjúban, és nem fordítva. |
|
444 • Magyari Péter |
Fáj Webernek, hogy Orbán már nem támogatja?A választási logika alapján nem igazán, valószínűbbnek látszik most, hogy Orbánnak és a Fidesznek lenne nehezebb a néppárt nélkül. De előállhat olyan váratlan helyzet, amiben a magyar kormányfő hazárdjátéka kifizetődik. |
|
444 • Panyi Szabolcs (DIREKT36) |
Orbán és Trump milliárd dolláros fegyverüzletre készül, de ennek magyar civilek láthatják kárátTöbb jelentős energetikai és hadiipari megállapodás is küszöbön áll a magyar és az amerikai kormány között. Bár Kína ügyében nem értünk egyet, a közeledés egyértelmű. Előzetes a hétfői Orbán-Trump találkozóhoz. |
|
Privátbankár • Káncz Csaba |
Orbán, Lenín és a korrupt kínai nagyberuházásokMagyarország és Ecuador értékrendjében közel áll egymáshoz, a közös összekötő kapocs pedig a kínaiak államcsőd felé taszigáló óriás infrastrukturális projektjei. Peking ellopott hitelei miatt Ecuador februárban IMF hitel felvételére kényszerült, 10 ezer közalkalmazottat tettek az utcára és a korábbi alelnök már börtönben ül. |
|
24․hu • Nagy József |
Csaba László: A magyar gazdaság lemarad a saját ligájában focizóktólAz uniós források pörgetik a magyar gazdaságot? Mit pörget a négyes metró, s mit pörget a területalapú támogatás, főleg, ha parlagoltatásra fizetik? – kérdezi interjúnkban a CEU egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Orbán Viktor korábbi tanácsadója. |
|
Válasz Online • Stumpf András |
Mégis az Akadémiánál marad a kutatóhálózat? Exkluzív interjú Lovász László MTA-elnökkelHétfői közgyűlésén úgy döntött a Magyar Tudományos Akadémia, hogy kutatóintézet-hálózatát, amelyet a kormány tavaly nyár óta le akar választani róla, inkább megtartaná. A végső szó a kormányé és a parlamenté, Lovász László MTA-elnök viszont szerdán találkozott Palkovics Lászlóval. A Válasz Online-nak pedig most azt mondja: tapasztalt nyitottságot a miniszter részéről. A „civilben” nemzetközi hírű matematikus Lovász szerint a kormánynak van olyan nagy többsége, hogy egy kis kritikát el kell tudnia viselni. |
|
hvg․hu • Windisch Judit |
„Oké, állva halunk meg, de attól még meghalunk!“Szokatlanul hosszan teszi próbára a NER türelmét a Magyar Tudományos Akadémia, a harcnak azonban hamarosan vége lehet. Hiába döntött a testület a kutatóhálózatok megtartása mellett, Palkovics László miniszter utolsó szava egészen más. Végigvettük, milyen forgatókönyvek jöhetnek ezután. |
|
Klubrádió • Reggeli gyors |
Hiába hajt a kormány a nagy MTA-s pénzekre22-es csapdája: a kormány a Magyar Tudományos Akadémián keresztül az európai uniós kutatási pénzeket akarhatja megszerezni, de ha befolyást szerez az MTA kutatóintézeteiben, a külföldi partnerek megszakíthatják az együttműködést. Így elúszhatnak a tudományos célokra igényelhető uniós pénzek – véli Lőrincz Viktor, az Akadémiai Dolgozók Fórumának tagja. |
|
atlatszo․hu |
Utánajártunk: így szabotálta el a nyomozóhatóság és az ügyészség az Elios-ügy felderítésétLassan elülnek a botrány hullámai a Tiborcz István cégének többmilliárdos bevételt hozó Elios-ügy körül[1], főhősünk vagyona pedig a polgári jog előírásainak is megfelelni látszó ingatlanbefektetések formájában halad a kifehéredés útján. Mielőtt végképp a feledés homálya borítaná be e sajátosan magyar eredeti tőkefelhalmozás történetét, szögezzük le: jó okunk van azt gondolni, hogy a miniszterelnök vejének vagyona |
|
Magyar Narancs • Zsidai Péter |
Luxembourgig érő, milliókat elnyelő Fidesz-közeli pénzszivattyúra bukkantunkEltűnő, vissza nem fizetett hitelek, köddé váló cégek, óriási veszteség, rendőrségi feljelentés. Államilag támogatott, fideszes hátterű pénznyelő Heves megyében. |
|
hvg․hu • Oroszi Babett |
A legfontosabb ponton a tao mégiscsak elveszti közpénz jellegétEz történhetett a Mészáros család egyik építőipari vállalatánál is. |
|
Index • Domschitz Mátyás |
Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokraRáadásul ők megszűrhetik a jelentkezőket is, és nem kötelezőek az állami tankönyvek sem. Ide menekül, aki csak tud, az államiban meg maradnak a hátrányos helyzetűek. |
|
Magyar Kurír • Baranyai Béla |
Vecsei Miklós: A nyomorban élők felzárkóztatása az egész társadalom ügyeÁprilis közepén Vecsei Miklóst nevezték ki a diagnózisalapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztosává. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét új feladatáról kérdeztük. |
|
Veszpresszó |
Mit üzen az amerikai külügy Márki-Zay Péter és Kész Zoltán meghívásával?Tegnap robbant a hír, hogy pont aznap fogadja az amerikai külügy Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökét és Kész Zoltánt, a mozgalom elnökségi tagját Washingtonban, mint amikor Donald Trump amerikai elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a Fehér Házban. Véletlen egybeesés? – kérdeztük Kész Zoltánt, Veszprém korábbi független országgyűlési képviselőjét. |
|
Index • Márton Balázs |
Titkos favorit miatt esett Orbán Webernek?Meglepő húzás Orbántól, hogy a kampányhajrában alkalmatlanozta le Manfred Webert. Hacsak nem arra játszik, hogy más lesz a jelölt az Európai Bizottság élére. Egyre többször előkerül egy olyan néppárti jelölt neve, aki még Macronnak is megfelel. |
|
hvg․hu • Fokasz Nikosz |
MigránsriogatókMigránskaraván nem létezik, de ha létezne, akkor sem kellene tőle tartani. A „migránskártyákat” pedig éppen Orbán Viktornak kellene a leghangosabban követelnie, ha tényleg a bevándorlás megállítása a célja. Ne dőljünk be a cinikus hatalmasok riogatásának! – figyelmeztet szociológus szerzőnk. |
Nemzetközi
|
CapX • Dalibor Rohac |
Viktor Orbán and the corruption of conservatismIf conservatism applies similar double standards to autocrats paying lip service to conservative values, it deserves (and eventually will be confined to) a place in the dustbin of history alongside Jeremy Corbyn’s regressive left. |
|
Hungarian Spectrum |
Viktor Orbán is abandoning his “Christian Democratic” pastThere seems to be no end to the drama of the impending departure of Fidesz from the European People’s Party, the largest conglomerate of right-of-center parties in the European Parliament. I have b… |
|
444 • Czinkóczi Sándor |
Trump külügyminisztere már várja, hogy elolvadjon a sarkköri jégtakaró, mert azzal nagyszerű kereskedelmi útvonalak nyílhatnak megVégül az Északi-sarkvidéki Tanács záródokumentumát sem fogadták el, mert szerepelt volna benne a klímaváltozás. |
|
444 • Rényi Pál Dániel |
Harari a 444-nek: A klímaváltozással foglalkozzanak többet, ne a migrációvalAz izraeli sztártörténészt a globális együttműködések buktatóiról, a mesterséges intelligencia és a biotechnológia veszedelmeiről kérdeztük. Villáminterjú. |
|
Demokrata • Sayfo Omar |
Afrika gazdát cserélJönnének Európába mind, bár fontos nekik a család. Helyszíni riport, I. rész. |
|
444 • Czinkóczi Sándor |
Több mint 180 ország támogatta az egyezményt, ami korlátozza a műanyag szemét terítésétEddig a gazdagabbak a szegényebb országokba szállították, hogy otthon ne legyen szem előtt. |
Események
|
Facebook • Republikon Intézet |
Kire szavazzanak a liberálisok az európai választáson?Időpont: 2019. május 16., csütörtök, 10:00 óra, |
|
Eötvös Csoport |
Nemzetközi nagyvállalatok és nemzetállamokEvent by Eötvös Csoport on szerda, június 12 2019 |
Nekünk tetszett
|
Az élet, meg minden |
Ungváry Krisztián – Történész pergőtűzbenAz nem rendkívüli, ha valakinek van kedvenc cukrászdája. Az már kevésbé szokványos, ha arról is ismert ez a cukrászda, hogy innen lőttek ki egy harckocsit. Egy páncélost, amelyről ez a valaki annyi mindent tud, hogy a benne ülők nevét is ismeri. Ungváry Krisztián gyakori vendég a budapesti Auguszt cukrászdában. De ebben az epizódban természetesen nem csak törzshelyéről és arról a híres-neves budapesti Párduc harckocsiról esik szó, hanem még nagyon sok minden másról. Egyebek mellett a történész tőzsdei kalandjairól a rendszerváltás hajnalán, nagyapjáról, aki ötezer kilométert lovagolt a II. világháborúban, valamint arról is, a magyar államnak miféle és milyen régi hagyománya az einstand, azaz amikor elveszi saját polgárai tulajdonát, és másokat ültet bele. Ungváry Krisztián: „Magyarország, ha esetleg a lakosai megőrülnek, mert megőrjítették őket felelőtlen politikusok, és kiléptetik az Európai Unióból, akkor ez az ország egy második Trianont és Mohácsot fog elszenvedni.” |
|
Szüts Miklós |
Miklos SzutsSzüts Miklós akvarelljei |
|
Index • Grecsó Krisztián |
Negyvenkét év, huszonhat nap, tíz óra és harminchét percTárcák az Indexen, első rész, Grecsó Krisztián. |