Emlékezünk
YEO CartoonsYEO Cartoons – Damien Luke és további 12 ember társaságában. |
Fókuszban
VakmajomÖrökre 1989 március 15-e marad a legemlékezetesebb március idusa. Ott a Margithídon vonulva a Szabadság térre, és azt skandálva kórusban a Fehér Ház, a Pártház, mellett, hogy ruszkik haza, és közben a rendőrök csak néztek, mint rozi a moziban, esett le, hogy a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás, amiről úgy tűnt, hogy örökké tart és az embernek ebben a hazug, elnyomó, kisstílú, pitiáner, periférikus világban, a vasfüggöny mögötti rabságban kell leélni az életét, kártyavárként összeomlott.
|
Hírek
|
hvg․hu • HVG Kiadó Zrt․ |
Letiltotta a MÚOSZ sajtószabadság napi közleményét az MTIAz állami hírügynökség szerint a közlés a szabályzatukba ütközne. |
|
Dull Szabolcs |
Orbán visszafogta magát, az ellenzék összefogva gyalázta őtRengeteg lengyel érkezett az idei ünnepségre, amelyen volt még pár újdonság: Orbán ezúttal senkibe nem szállt bele, a teljes ellenzék pedig közös kiáltványt fogadott el. Az idei március 15. összefoglalója. |
|
Momentum Mozgalom |
Egy ország akkor szabad, ha a kiszámítható jövő nem csak a hatalmasok kiváltságaÉn a szabadságot csak békében tudom elképzelni. Akkor vagy szabad, ha nem kell folyamatosan az ellenségektől tartanunk, ha nyugodtan élhetjük az életünket: tanulhatunk, szerethetünk, dolgozhatunk, családot alapíthatunk, utazhatunk. És egy ország akkor szabad, ha ez nem csak a gazdagok és hatalmasok kiváltsága, hanem mindenkié: azé is, aki szegény családba született, azé is, aki nem a többséghez tartozik, és azé is, aki nem a hatalom embere. Magyarországon ma nem ropognak a fegyverek, de nincs béke sem. Egy erőszakos kisebbség sajátítja ki az országot, elveszi sokaktól, hogy szétossza keveseknek. Új arisztokráciát csinálnak, visznek mindent, amit látnak: cégeket, újságokat, épületeket, iskolákat, kórházakat és gyárakat. Ha úgy tartja érdekük, idegen hatalmakat szolgálnak ki, oroszokat, németeket és kínaiakat. |
|
Világgazdaság |
Ők kapták az állami kitüntetéseket március 15. alkalmábólAz emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából adta át az elismeréseket. Szerintem ezek a március 15. alkalmából kiosztott kormány kitüntetések teljesen rendben vannak! Hosszú idő óta az egyetlen becsületes döntés a kormány részéről. Amikor állami kitüntetésben részesít nyíltan zsidózó, homofób, rasszista — egyébként többségében középszerű és teljesen érdektelen életművet maguk mögött tudó — embereket, akkor ezzel végre saját értékrendjét is nyíltan vállalja. Hiszen nyilvánvaló, hogy ezek a döntések nem az érintettek munkásságról, alkotótevékenységéről szólnak, hanem ideológiai, erkölcsi meggyőződésükről és ezek nyílt hangoztatásáról. Annak meg külön örülök, hogy eddig egyetlen olyan nevet sem olvastam a kitüntettetek listáján, ami komoly csalódást okozott volna számomra; egyetlen általam nagyra tartott művész, alkotó sem tartozik azok közé, akikkel ez a kormány szellemi közösséget vállal. S hogy ezek a díjak így hosszú távon is leértékelődnek? Egye fene! Én eddig is azt gondoltam, hogy az állam ne osztogasson díjakat művészi teljesítmények elismerésére. Mert abból mindig csak baj van és mert az ide vezet. -írta Vásárhelyi Mária a facebookon |
|
artportal․hu |
„Úgy éreztem, megfulladok, ha nem mondom el“A Munkácsy-díj bizottság egyik tagja kemény levelet írt az EMMI miniszterének s egyben lemondott a tagságáról. Mint mondja, olyan nevek kerültek a díjazottak listájára, akikért nem vállalja a felelősséget. |
|
Kugyela Tamás |
Március 20-án dönteni kell a FideszrőlA Néppárt frakcióvezetője be akarja bizonyítani, hogy Orbánnal szót lehet érteni. A párt elnöke viszont jövő héten már szavazna kizárásról vagy felfüggesztésről. |
Egyetlen kép, ami tökéletesen összefoglalja Orbán politikájátTöbbet elárul, mint bármely szakértői elemzés. |
|
YouTube |
Rendszerváltás „30 Gulyáskommunizmustól a maffiaállamig Sajtóvisszhang: https://444.hu/2019/03/12/magyar-balint-ha-szaros-a-gatyam-azt-is-levaltom-nem-varom-meg-mig-kitisztul-a-seggem |
|
Magyar Hang |
A Jobbik is beáll Puzsér Róbert mögéA Jobbik is támogatja Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségét. A tájékoztatón részt vett a publicista mellett a Jobbik elnöke és elnökhelyettese, Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton, illetve a nemrég budapesti elnökké választott Bencsik János. A Puzsér Róbert mögé korábban már felsorakozott LMP részéről pedig a két társelnök, Demeter Márta és Keresztes László Lóránt, illetve fővárosi elnökük, Moldován László képviselteti magát. |
|
Nyilas Gergely |
Óriási iparág rendeződhet át egy csendben áttolt törvénnyelEgy salátatörvénybe decemberben bekerült, hogy az önkormányzatoknak is beleszólásuk lesz a bányák engedélyezésébe. A szakma gyanakvóbb része szerint így politikai erővel lehet majd ellehetetleníteni bányákat. Aztán újraindítani őket, ha gazdát cseréltek. De az optimistábbak sem üdvözlik a változást. |
|
hvg․hu • HVG Kiadó Zrt․ |
„Magyarázhatják a fideszes gazdáiknak” – az ügyészség visszavenné Czeglédy szabadságátTovábbra is korlátozná Czeglédy Csaba szabadságát az ügyészség, ezért fellebbezett a bírósági döntés ellen, amely pár napja megszüntette a baloldali politikus-jogász házi őrizetét. Czeglédy szerint bizonyára kínos számukra, hogy „fideszes gazdáiknak” meg kell magyarázni, miért védekezhet mostantól szabadlábon. Mint megjegyezte, az első szabad hétvégéjén a Balatonhoz ment, nem pedig Mexikóba. |
|
ATV․hu • ATV |
24.hu: Palkovics kirívóan olcsón bérelhet lakást a VárbanHavi 32 ezer forintért bérelhet egy 67 négyzetméteres lakást a Budai Várban Palkovics László – tudta meg a 24.hu. Ez például egy igazi innováció: hogyan lehet a piaci ár tizedéért lakást bérelni a várban. A know-how-t levédette a Fidesz, hogy csak a „család“ tagjai használhassàk. |
|
168ora․hu |
Kabaréba fulladt az egyszemélyes sztrájk Kaposváron, de nem csak emiatt volt kínos a közszolgálati szakszervezet munkabeszüntetéseA rabszolgatörvény elleni tüntetéshullám után sokan nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy végre egységesen lépnek fel a közszféra érdekképviseletei. A csütörtöki sztrájk azonban szomorú tanulságokkal szolgált. |
|
atlatszo․hu |
Nehéz ügy lesz visszafizettetni Kocsisékkal az MVM milliárdos „alkotmányos költségét”Február végén másodfokon, nem jogerősen öt év börtönre ítélte, és társaival együtt mintegy kétmilliárd forint visszafizetésére kötelezte a Pécsi Ítélőtábla Kocsis Istvánt, az MVM Magyar Villamos Művek 2005-2008 közötti vezérigazgatóját az állami vállalattól obskúrus offshore cégek közbeiktatásával meglovasított euró-tízmilliók hűtlen kezeléséért. Feleségét, Kocsis Istvánnét a bírói tanács orgazdaságban és pénzmosásban találta bűnösnek, felfüggesztettet kapott, egykori |
Belvárosi SzabadegyetemA magyar privatizáció fő jellemzői és máig ható következményei Tömpe István előadása a Belvárosi Szabadegyetem 2019. március 11-i rendezvényén |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Érintetlenül hagyja az egészségügyet a reformcunamiNincs kormányzati konszenzus arról, hogy miként kellene átalakítani az egészségügyet — legalábbis ezt jelzi, hogy rövid időn belül három program is megjelent az ágazat átalakítására. A jelek szerint egyikből sem lesz semmi. |
MTA
|
hvg․hu |
Pálinkás József: Véget érhet egy méltatlan huzavona?Az Akadémia volt elnökének véleménye az MTA és az Innovációs Minisztérium között aláírt szándéknyilatkozatról. |
|
168ora․hu |
Itt a levél, Palkovics László tényleg megzsarolta az MTA-tA miniszter kilátásba helyezte, hogy ha kell, az Orbán-kormány egy törvénymódosítással az MTA egyetértése nélkül is átveszi a kutatóintézeteket. |
Vélemény
|
parameter․sk |
A“ véleményszabadság eltörléseA tegnapi ellenzéki tüntetés megmutatta az összefogás hatékonyságát. |
|
168ora․hu |
Az volt a legérdekesebb Orbán beszédében, ami nem hangzott elA Weber-látogatás után és a Fidesz tagságát tárgyaló európai néppárti frakcióülés előtt tartott ünnepi beszéd célja elsősorban a hívek lelkesítése volt. Bárhogy lesz, Orbán lesz. A miniszterelnök március 15-i beszédének a legérdekesebb része az volt, amit nem tartalmazott. Nem váltak be a jóslatok, miszerint Orbán a nemzeti ünnepen a Néppárt arcába vágja a Fidesz kilépését és csatlakozását valamelyik populista pártcsaládhoz. Fékezett habzású brüsszelezés nélkül azért, persze, nem múlhatott el a ritka rövid beszéd. |
|
Portfolio․hu |
Orbán Viktor negyedik célja: beköszönt a kifektetés korszaka MagyarországonNe csak menjen, jöjjön is a profit. |
|
G7․hu |
Csaba László: Nagyjából úgy vezetik a gazdaságot, mint a hetvenes évekbenG7 podcast! Mostani vendégünk Csaba László közgazdász, akit a gazdaságpolitika mellett bevándorlásról, az akadémiáról és az új könyvéről is kérdezünk. |
Orbán és az orosz kémek – lopakodó megszállás?Sz. Bíró Zoltán szerint a Putyin bankjaként emlegetett Nemzetközi Beruházási Bank egyszerre szolgálhat hírszerző- és pénzügyi központként. Ez utóbbi funkciója legalább annyira kockázatos, mint a kémkedés, hiszen az orosz bankrendszer áttekinthetetlen és a Moszkvából kiinduló nemzetközi pénzmosási ügyekben az orosz hatóságok nem hajlandók vizsgálatot folytatni. Káncz Csaba jegyzete. |
|
168ora․hu |
A populisták sikeréből tanulhatna az önmagát kereső európai baloldalKrízisük szerepet játszik abban, hogy a bal- és jobboldali középpártok megszokott váltógazdálkodása helyébe korábban elképzelhetetlen összetételű kormánykoalíciók léptek sok helyütt a kontinensen, a választópolgárok pedig újabb és újabb pártneveket tanulnak meg az aktuális voksolásokra készülve. |
|
Népszava • F․ Szabó Kata |
Joseph P. Forgas: „Bizonyos értelemben tudati népirtás folyik“Menekültek híján a végletekig felszított soviniszta érzelmek és az agresszió előbb-utóbb más csoportok felé fordul. |
|
Népszava |
„Magyarországon egy nyolcszáz-ezer fős szűk csoport kezében összpontosul a vagyon“ — Pitti Zoltán közgazdászAz igazán gazdag magyarok műkincsekbe fektetik be vagyonukat – emelte ki Pitti Zoltán közgazdász a húszéves múltra visszatekintő Európa Klub kedd esti fővárosi rendezvényén. |
|
168ora․hu |
Ónody-Molnár Dóra: Balog Zoltán, a jobbikosMi nem azokat szeretnénk támogatni, akik a gyerekeikből élnének meg, hanem azokat, akik a gyerekeikért élnek.” Az idézett mondatot nem a Jobbik egyik politikusa mondta pár évvel ezelőtt, hanem Balog Zoltán, méghozzá néhány napja egy, a roma népesség demográfiai adataira vonatkozó újságírói kérdésre válaszul. Szögezzük le: ez a kijelentés épp ugyanúgy rasszista, ha egy fideszes exminiszter szájából hangzik el napjainkban, mintha egy mezei jobbikostól hallottuk volna évekkel korábban. |
Nemzetközi
|
hvg․hu • HVG Kiadó Zrt․ |
Leszavazta a brit parlament az újabb Brexit-népszavazásról szóló javaslatotIsmét a Brexitről szavaz a brit alsóház. |
|
POLITICO |
Brexit delay vote gives whip hand to EU leadersHowever, as yet there is no indication that countries plan to use the UK’s predicament to make national demands. |
|
Social Europe |
European Parliament elections: new responses in dangerous times • Social EuropeThe European Parliament elections could see a large populist bloc emerge, foiling progress for the next mandate. A big mobilisation is needed to prevent that. |
|
|
Wouter Beke on TwitterORBÀN IS SORRY (THAT HE QUOTED LENIN): Hungarian Prime Minister Viktor Orbán has a similar approach to saying sorry. He wrote to the heads of all 13 EPP parties which have called for his Fidesz to be kicked out of the family at a meeting next week, according to the group’s officials, to apologize for calling his EPP-internal critics “useful idiots of the left.” (He explained “this is in fact a quote from Lenin.”) Someone get us some tissues: “I would hereby like to express my apologies, if you found my quote personally offensive,” Orbán wrote, concluding “I wish you good health.” Here’s a sample letter, sent to Wouter Beke, president of Flemish CD&V. Orbán’s argument against expulsion: He insisted the dispute is over “the issue of migration” (so not about the rule of law). Beke, unimpressed, accepted the apology but noted that for his party, nothing has changed, and there’s “no place for Fidesz in EPP.” Orbán didn’t apologize to … Commission President Jean-Claude Juncker, a spokesperson told us when we asked. |
|
Hungarian Spectrum |
Media reaction to the Weber-Orbán encounterHungarian journalists are often criticized for reporting on events when they don’t have enough facts to say anything meaningful. In response to yesterday’s meeting between Manfred Weber and Viktor … |
|
POLITICO |
How European ideas motivated Christchurch killerThe self-described ‘fascist’ may have picked up ideas during a trip to France in 2017. |
|
the Guardian • Frans de Waal |
What animals can teach us about politicsThe long read: Decades of studying primates has convinced me that animal politics are not so different from our own – and even in the wild, leadership is about much more than being a bully |
|
parameter․sk |
Kočner a Penta főnökének beszélhetett arról, hogy egy férfi likvidálásán dolgozikJán Kuciak oknyomozó újságírót és kedvesét, Martina Kušnírovát 2018. február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi otthonukban. Az üggyel kapcsolatban négy személyt vettek őrizetbe, köztük Alena Zsuzsovát, akit ezidáig szintén a gyilkosság megrendelésével gyanúsítottak.Tavaly októberben az egyik gyanúsított, Andruskó Zoltán vallomásában azt állította, hogy a gyilkosságot Marian Kočner rendelte meg. |
Események
MÁRC.19.Elhagyatva? Rendszerváltás, pártok és társadalom Nyilvános · Politikatörténeti Alapítvány és Intézet szervezésébenA Politikatörténeti Intézet és annak Társadalomelméleti Műhelye 2019-ben egy rendszerváltásról szóló évadot szervez, amelynek nyitó rendezvénye – az MSZMP Központi Bizottságának a többpártrendszerre vonatkozó határozata évfordulójához időzítve – a rendszerváltás utáni magyar pártokkal, pártrendszerrel és politika kultúra kérdéseivel foglalkozik. |
|
Magyar Kétfarkú Kutya Párt |
Legyen minden jobb! / Redemokrácia! 2.Elindult a Magyar Kétfarkú Kutya Párt újabb beszélgetéssorozata, hogy most már tényleg legyen minden jobb. MÁRCIUS 21-én politikai kommunikációról beszélgetünk. Ha arra jutnak szakértőink, hogy van hova fejlődni, akkor átdumáljuk annak lehetőségeit is. |
Nekünk tetszett
Council of the European UnionKöszöntjük Magyarországot nemzeti ünnepe alkalmából! ???????????????? Happy national day, Hungary! Tudta Ön, hogy az EU Tanácsával kapcsolatos információk magyar nyelven is elérhetők?????https://europa.eu/!xy97nu |
|
POLITICO |
World’s cartoonists on this week’s eventsDrawing the top stories around the globe. |
A kormány véletlenül azzal a párral hirdeti a babaváró támogatást, amelynek férfi tagja a világhírű mémen egy másik nő után nézNem tett jót a kapkodás a családvédelmi akcióterv promóciójának. |
|
Revizor |
A FÉL DISZNÓ KULTÚRÁJA / A fecsegő potyautas 65.„Inkább a bonyolultabb utat választja tehát a tulajdonos, amikor ad. Amire én azt mondom, a pénz olyan dolog, hogy már megjárta a maga rögös, kalandos útját, és tiszta, mint kishúgunk alsóneműje a hipózás után, a disznóhús pedig lehet mindenféle külön egyezmények, árukapcsolások révén olcsóbb, mint amennyit ér máskülönben…“ SZÍV ERNŐ ÍRÁSA. |
|
NLCafé • https://plus․google․com/+n%C5%91klapjacaf%C3%A9 |
Százezereket fizetnek a hajléktalan festő képeiértA csodával határos módon befutott hajléktalan festő az elmúlt hetekben többet keresett, mint valaha is életében. Állítja, a hajléktalanságnak is ezer arca van, és az idejutók legtöbbje a közeg reménytelensége miatt nem tud már kilábalni a helyzetéből. Ezekből az emberi történetekből és saját élményeiből merít a művészetében. „Nem stílusok után megyek, nem iskolák szerint, csak ami magamból jön” – hangsúlyozza Gábor, aki a szállón egy műteremként funkcionáló pincében dolgozik. |
Hirdetünk
|
Direkt36 • Direkt36 |
FEKTESS BE A DEMOKRÁCIÁBA! 2019Magyarországon egyre kevesebb szerkesztőség ellenőrzi a hatalmon lévőket, mi a Direkt36-nál azonban erre fordítjuk minden energiánkat. Éppen két héttel ezelőtt indítottuk el új támogatói kampányunkat, és szerencsére már eddig is nagyon sokan csatlakoztak. Közel 8 millió forint gyűlt össze, ennél azonban többre van szükségünk a folytatáshoz. Mögöttünk ugyanis nem állnak nagybefektetők — az állami milliárdokról nem is beszélve -, hanem elsősorban az olvasóink támogatására számítunk, akik cserébe betekintést kapnak ebbe az izgalmas munkába. Ez biztosítja a legnagyobb függetlenséget és szabadságot az egyre nehezedő körülmények között. Így tudtunk részleteket kideríteni az Orbán család állami üzleteiről, az orosz-magyar kapcsolat titkairól, a letelepedésikötvény-programról, Simicska Lajos látványos bukásáról, és sok más ügyről. Csak akkor tudjuk folytatni ezt a munkát, ha vannak támogatóink.
|