Fókuszban
![]() |
Halálhír és trombitaszó[Beszélő — Petőcz György] Ennyi jött ki a korábban oly hangos értelmiségi osztályból. Két komoly teljesítmény, amit a közeg nem tudott átvenni és nyelvezetté bővíteni. Két teljesítmény, és köröttük a nagy hallgatás. Eközben az ellenzéki politizálás elképzelések és koncepciók nélkül dadog: szinte nem is létezik. A tömegek pedig egyéniségekre és útmutatókra várva masíroznak az utcán. Bárkit hősükké tesznek, akár egy perces néma vigyáz erejéig, akár egy szónoklat idejére, akár pár tüntetésen át, mert szükség van nevekre, ikonokra. S bárki hős lesz, mert a médiának kellenek az arcok és interjúalanyok.
2014. december 27., 18:23 |
Hírek
![]() |
A magyarok egyre többet politizálnak, a románok pedig nagyon rózsásan látják a jövőt[!!444!!! — Magyari Péter] Az Európai Bizottság minden évben kétszer készíttet közvélemény-kutatást a tagállamok lakóinak hangulatáról. Itt a legfrissebb, aminek adatait 2014 novemberében vették fel. Válság, stagnálás, munkanélküliség meg minden ilyesmi ellenére nem olyan vészes az európaiak hangulata, bár általában inkább romlik a kedvük.
2014. december 27., 18:35 |
![]() |
Orbán magának köszönheti a tüntetéseket[NOL.hu — Pető Péter] A tüntetők elsősorban az Orbán-kormányt bírálják, nem pedig a huszonöt évet, most vasárnap is tudnának választani, azaz nem új pártokra vágynak – legalábbis ez derül ki az MTA Politikatudományi Intézetének idehaza szokatlan módszertan alapján, a Nincs hova hátrálnunk! elnevezésű demonstráción készült kutatásából. A kutatásról készült gyorsjelentés itt olvasható.
2014. december 22., 18:58 |
![]() |
Akik a Blahán kapják meg a karácsonyi menüt[Index — Fiantok Dániel, Kakuk Sára] Több, mint 30 tonna ételt oszt szét a Krisna-tudatú Hívők Közössége a karácsonyi ünnepek alatt. Szerdán ezerötszáz adagért álltak sorba a rászorulók, de így se jutott mindenkinek.
2014. december 24., 00:00 |
![]() |
Mit gondol, mit tett a köcsögmentesítő polgármester a fa alá?[Index — Thüringer Barbara] Öt tonna saját termesztésű krumplit és hagymát! Cserdi polgármestere, Bogdán László a Budapest Bike Maffia segítségével juttatja el az élelmiszereket a 7. és 8. kerületi rászorulóknak.
2014. december 23., 00:00 |
![]() |
Korrupcióról beszélt, és József Attilától idézett a váci püspök[!!444!!!] Szókimondó, nem hívőknek is érdekfeszítő szentbeszédet mondott Beer Miklós váci püspök szenteste. A beszédet közvetítette ugyan az M1, de csak most került fel mindannyiunk közmédiájára, a YouTube-ra.
2014. december 27., 09:58 |
![]() |
Orbán: Magyarországon tipikus amerikai titkosszolgálati befolyásszerző akció zajlik[!!444!!!] Orbán Viktor világértelmező interjút adott a köztévének.
Semmi újat nem mondott, szinte minden megszólalásában olyan frázisokat vett elő, amiket vezető fideszes politikusok hetek óta próbálgatnak. Ez viszont mégis fontosabb, hiszen a miniszterelnök szájából hangoztak el. 2014. december 23., 00:00 |
![]() |
Kövér: Zajlik a negyedik világháború[Index] Az amerikaiak létre akarnak hozni egy új SZDSZ-t. A házelnök szerint ha az USA nem szeret, máshol kell szövetségeseket találnunk.
2014. december 27., 20:48 |
![]() |
Az ügyészség André Goodfriend diplomáciai mentességének felfüggesztését kéri[Index] az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét Vida Ildikó NAV-elnök jelentette föl.
2014. december 22., 12:10 |
![]() |
Januártól már nem Goodfriend csatázik a magyar kormánnyal[VS.hu — Rovó Attila] Januárban Magyarországra érkezik az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, Colleen Bell — közölte Facebook-oldalán az amerikai nagykövetség.
2014. december 26., 19:42 |
![]() |
Kína egyelőre nem ad pénzt a vasúti körgyűrűre[FN24] Bizonytalanná vált a fővárost délről elkerülő új villamos vasútvonal építése, amelyre a pénzt a Kínai Fejlesztési Bank adja.
2014. december 27., 18:40 |
![]() |
Szijjártó a Déli Áramlatról tárgyalt Moszkvában[hvg.hu] A gázhelyzetről tárgyalt Szijjártó Péter külügyminiszter Moszkvában.
2014. december 22., 00:00 |
![]() |
Újabb kormányközeli kancellárok jönnek[NÉPSZAVA online — Simon Zoltán] Ismét a Fideszhez közelálló személyeket, sőt, Kupper András esetében a kormánypárt — ma nem aktív — politikusát nevezte ki Orbán Viktor a felsőoktatási intézmények kancellárjainak. A nyolc eddig betöltetlen kancellári posztra kiválasztottak között van jelenlegi államtitkár, Fidesz közeli vállalkozó, de a pályázatot lebonyolító erőforrás tárca felsőoktatási államtitkárságának főosztályvezetője is.
2014. december 27., 10:03 |
![]() |
Százötven embert rúgnak ki az egészségügyből[NOL.hu — Danó Anna] Saját háttérintézményeit is kényszerű fogyókúrára fogja az egészségügyi kormányzat. Az elbocsátásokkal is járó átszervezéstől mintegy félmilliárd forintnyi megtakarítást remélnek – értesült a Népszabadság.
2014. december 25., 09:36 |
Még hamarabb lehúzhatja a rolót az Auchan és a Tesco[hvg.hu] Szigorúbb szabályokkal és kioktatással vág vissza a kormánypárt Áder Jánosnak, amiért visszadobta a hipermarketekre kihegyezett, nemrég elfogadott új törvényeket. A veszteséges működés tilalmát az árbevétel leszállításával kiterjesztik a kisebb cégekre is, ami már néhány CBA-cégnek is fájhat. A kifogásolt 2018-as határidőre azzal replikáznak, hogy egy évvel előrébb hozzák a tiltást, már a 2015-2016-os üzleti év alapján, 2017-től indulhat a buldózer a kiskereskedelmi szektorban.
2014. december 23., 13:00 |
![]() |
Vitézy Dávid összehangolja a Volánt a MÁV-val[Index] Most már biztos, hogy a volt BKK vezér a kormányhoz igazol.
2014. december 22., 00:00 |
Vélemény
![]() |
Ki tudja, hol áll meg?[Index — Tölgyessy Péter] Alig néhány hét alatt megingott az Orbán-rendszer gránitszilárdsága. Az állampolgárok most kezdik igazán felmérni, mit jelenthet saját jövőjükre nézve a Fidesz tartós berendezkedése. és váratlanul elképzelhetővé vált a hosszú évtizedekre berendezkedni kívánó rezsim visszafordíthatatlan megroppanása.
2014. december 22., 07:14 |
![]() |
Rajtunk múlik[Index — Tölgyessy Péter] Egy rendszert el lehet mozdítani tömeges tiltakozásokkal, ám kormányozni az utcáról már lehetetlen. Az elmúlt hetek tüntetői nem érhetik be kevesebbel, mint az új Magyarország reményével. De ebből is könnyen tévút lehet. Tölgyessy Péter írása, 2. rész.
2014. december 23., 11:03 |
![]() |
A diktatúra bőre – II[Galamus — Csillag István] Itt nem a nagyapák, hanem maguk Orbán maffiaállamának „keresztapái” tömik magukba – ahogy a tüntetők gyerekeinek képét viselő csokoládépapírok licitje bizonyítja – a gyerekek elől a csokoládét, a szülők elől a mindennapi falatot. Éppen ezért a ebben a cikkben arról írok, hogy lehet az, hogy nem sül le a bőr a diktatúra urainak arcáról, amikor céljaikat és állításaikat megfogalmazzák.
2014. december 23., 12:10 |
Esterházy Péter: A vereség[hvg.hu] Nem csak a hazugság az, ami miatt annyira fölháborító a harácsolás és az urizálás, a sokmilliós Porsche, a kormány Várba költözése, a gyerek nevére íratott ingatlanok, a „széles körű családi összefogás”. A gőg, az arrogancia, a dölyf és a pökhendiség az erő képzetét kelti, pedig csak bizonytalanságból és gyávaságból fakad – helyezi tágabb dimenzióba a politikusok parvenü életmódját „amúgy magyar író, republikánus” szerzőnk.
2014. december 26., 10:29 |
![]() |
És akkor Orbán szembetalálta magát az eddigi legkeményebb ellenfelével[VS.hu — Kósa András] Kitiltási botrány, fej- és személycsere a külügyben, lefagyott V4, apróbb csaták az EU-val. Ez volt 2014 a külpolitikában.
2014. december 27., 18:41 |
Orbán és a közjó[hvg.hu — Andor Mihály] Annak ellenére, hogy – szerintem – kiindulópontja téves, Horn Gábor kitűnő leírását adja a Magyarországot romlásba taszító orbáni rendszernek, és annak a regressziónak, amelynek hatásait még Orbán bukása után is évtizedekig érezni fogjuk. (Ha egyáltalán ki tudunk keveredni belőle.)
Horn Gábor szerint annak, amit Orbán az országgal művel, az a magyarázata, hogy „megszállott misszionárius”, aki a közjót akarja, csak rosszul. Én viszont osztom „kiváló barátjának, Magyar Bálintnak” a véleményét, amely szerint „a Fidesz egy sötét üzleti vállalkozás, cinikusak, valójában egy maffiaállam fenntartásában és üzemeltetésében érdekeltek, no meg a profit maximalizálásában”. 2014. december 23., 17:08 |
![]() |
Orbán karácsonyi üzenete – Magyarok, tehettek egy szívességet![Magyar Narancs] Tegnap este Orbánnak egyetlen olyan mondatot sem sikerült kinyögnie, ami legalább azt a látszatot keltette volna, hogy ez az ember Magyarország miniszterelnöke, vagyis egy olyan felelős politikus, aki a hazája érdekeit képviseli.
2014. december 27., 18:31 |
![]() |
„Az Egyesült Államok nagyon figyel” — interjú M. André Goodfrienddel[Magyar Narancs — Rényi Pál Dániel] A követségi ügyvivőt ezúttal nem a napi politikai adok-kapokról, hanem a magyar–orosz viszonyról és a globális energiajátszmáról kérdeztük.
2014. december 25., 21:14 |
![]() |
Röpül-e Szijjártó? – mármint a külügy éléről[Magyar Narancs — Rényi Pál Dániel] Minap a tévében Orbán Viktor azt mondta, hogy nem áll szándékában minisztereket kirugdosni, de ki tudja, mit hoz a holnap. Tudomásunk szerint Szijjártó helye egyáltalán nem betonbiztos a külügy élén. Karácsonyi számunkban olvashatják a cikket, amelyből többek között az derül ki, hogy Orbán a nyugati irányú diplomáciai munkában már nem számít Szijjártóra. Egy részlet a cikkből.
2014. december 25., 18:37 |
![]() |
Példátlanul durva lépésre készülnek Orbánék[NOL.hu — Lencsés Károly] A saját kormányának álláspontját tolmácsoló ideiglenes amerikai ügyvivő, André Goodfriend magyarországi felelősségre vonásához Washington biztosan nem járul hozzá, hiába kéri azt a Legfőbb Ügyészség és a magyar külügy.
2014. december 23., 07:55 |
![]() |
Menekül a tőke Magyarországról[Világgazdaság — Várkonyi Iván] Minden idők legrosszabb tőkevonzási eredményét produkálhatja az idén Magyarország. A második után a harmadik negyedévben is szinte ágazattól és hovatartozástól függetlenül talicskázták kifelé a pénzüket a befektetők, csak a sokszor átkozott külföldi bankok hoztak ide tőkét. Úgy néz ki, a helyzet nem sokat javult: a járműgyártásból is távozik a tőke.
2014. december 23., 15:30 |
![]() |
És akkor a kormány hirtelen belecsapott az orosz atombizniszbe (TOP 10 sztori — 7.)[Portfolio.hu] Erősen kezdte 2014-et az éppen újraválasztására készülő Orbán-kormány, január 14-én a kabinet Moszkvában megállapodást kötött két új atomreaktor felépítéséről Oroszországgal, ami várhatóan az évszázad legnagyobb beruházása lesz hazánkban. A projekt teljes költségvetése kb. 12,5 milliárd euró, hozzávetőlegesen 3900 milliárd forint. Az arányok érzékeltetése céljából: Magyarország 2013-as GDP-je folyó áron 29 ezer milliárd forint volt. Az év…. Az évszázad egyik legnagyobb sztorija Paks II.!
2014. december 27., 18:32 |
![]() |
Százmilliárdot vesznek el a szegényektől[NOL.hu — Ónody Molnár Dóra] „Lépéseink a szegényebbeknek teremtenek esélyt a felzárkózásra“ — nyilatkozta Lázár János a Magyar Hírlapnak. Ehhez képest a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közzétett jelentésből az derül ki: Magyarországon a válság utáni években a GDP százalékában jelentősen csökkentek a szociális kiadások, most rosszabb a helyzet, mint 2007-ben volt, de még mindig „jobb“, mint amilyennek 2015 ígérkezik.
2014. december 23., 12:24 |
![]() |
Segély helyett adó: márciusban derül ki, kinek nem marad ennivalóra[VS.hu — Szabó Yvette] Zsákutcába lavírozták az elmúlt években a településeket: most éppen ott kellene új adókat kivetni, ahol a legtöbben támogatásra szorulnak.
2014. december 21., 18:01 |
![]() |
Itt a bizonyíték a közbeszerzési mutyira[Index — Defacto] Még soha nem látta ilyen tisztán, hogy mi folyik itt, mint ezekből az ábrákból. Több év adatsorait elemezve mutatjuk meg, hogyan nyúlhatják a haverok a közpénzeket.
2014. december 22., 11:32 |
![]() |
Az egyházak hallgatnak[NOL.hu — Ónody Molnár Dóra] Komoly feltűnést keltett a napokban, hogy a magyarországi katolikus egyház vezetője a kormányt bírálta. Így hirtelen, e kormányt tekintve nem is jut eszembe más ilyen eset.
2014. december 25., 18:36 |
![]() |
A rendszerbe van kódolva, hogy halálra ver a magyar rendőr[NOL.hu — Fekete Gy. Attila] Amíg a „rend” érdekében az emberek szemet hunynak a rendőri túlkapások felett, sőt, olykor pártolják is a törvénytelen erőszakot, a hatalom pedig a politikai propaganda eszközeként kezeli a közbiztonság ügyét, bármikor megismétlődhet, ami Izsákon történt – mondta lapunknak nyilatkozva Finszter Géza kriminológus.
2014. december 27., 18:27 |
Események
Új országot építünk![Facebook — MostMi] A 2012. január 2-ai, az önkényes alkotmányozás elleni tiltakozó tömegtüntetés harmadik évfordulóján demonstrációt szervezünk az Operaház elé.
Időpont: 2015. január 2.18:00 Helyszín: Operaház (Andrássy út 22., Budapest, 1061) A tüntetés bejelentője és főszervezője: Várady Zsolt A felszólalók listáján és a pontos tartalmon folyamatosan dolgozunk, kérjük a türelmeteket, amint tudunk, jövünk a részletekkel. 2014 végére tagadhatatlanná vált, hogy a magyarországi politikai, gazdasági és értelmiségi elit nem rendelkezik azzal a tudással, látással és eréllyel, ami a kiút záloga lehetne, praktizáló és véleményformáló többségük gondolattalansága, reflektálatlansága és felelőtlensége kiábrándító. A társadalom elfordult a közügyektől, kiábrándult a politikából, az együttműködés és az egymásért tevés értékei elvétve mutatkoznak csak, az atomizálódás és izolálódás folyamatai zajlanak. Az idei három választást kísérő és követő társadalmi és politikai apátia és letargia azonban idén ősszel váratlanul megtört: soha nem látott demonstrációs hullám söpört végig az országon. Október 23-án csendes párezer emberrel kezdődött, négy napra rá az internetadó ellen tüntető tízezrekkel folytatódott. Azóta az amerikai kitiltási botrányba keveredett adóhatósági vezetők ellen, a súlyos korrupció, az oktatás problémái, a jövő évi költségvetés embertelensége ellen is tiltakozó tömegek vonulnak az utcára hétről hétre. Szeretnénk azt a felszabadító élményt a téli ünnepek után is újra megélni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy sokan és egyre többen vagyunk, akik ki merünk állni, fel merjük emelni a szavunkat a jelenlegi álságos rendszer ellenében, sőt, azt is tudjuk, milyen országban szeretnénk élni helyette: szabad és szolidáris országban. MostMi! Most, mert ha most nem, félő, hogy nem éljük már meg, hogy az ország megváltozzon. És mi, azaz mindannyian, akik ezt a változást szeretnénk, mert 25 éve hiába várjuk ennek a munkának az elvégzését azoktól, akik a képviseletünkre jelentkeztek. 2014. december 27., 20:03 |
Nekünk tetszett
![]() |
Orbán Viktor begyújtotta a karácsonyi mémgyár rakétáit[Kettős Mérce] Orbán Viktor tegnap kikandikált a Karácsonyfa mögül és ezzel felrobbant az Internet a miniszterelnök furcsa karácsonyi üzenete, számtalan modern képzőművészeti alkotás létrejöttét eredményezte az elmúlt órákban. Ezek közül válogatunk és kívánunk ezzel is Boldog Karácsonyt!
2014. december 27., 19:14 |
![]() |
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének idei éve 10 képben[!!444!!! — Ács Dani]
2014. december 27., 18:39 |
![]() |
„Apu, én mostantól szívesen tanulom a románt”[NOL.hu — Markó Béla] Ha azt kérdezné tőlem valaki, hogy eddigi sok-sok karácsonyomból mi volt a legemlékezetesebb ajándék, habozás nélkül azt felelném: egy üveg ribizlibefőtt ezelőtt huszonöt esztendővel. Pedig találtam én is kisgyerekkoromban a fenyőfa alatt mindenféle áhított játékot, ruhát, könyvet, bár, ahogy mondani szokás, toronyórát láncostul mégsem.
2014. december 25., 18:39 |
Bajcsy-Zsilinszky Endre 1886-1944[hvg.hu — Szegő Péter] Éppen hetven éve végezték ki Sopronkőhidán. Nyirő József segítségével.
2014. december 25., 11:32 |
![]() |
Rosszabb, mint Sztálingrád – I. rész[VS.hu — Kiss Ádám] 70 éve kezdődött Budapest ostroma. A II. világháború egyik legpusztítóbb, katonailag értelmetlen csatájában 38 ezer budapesti veszett oda.
2014. december 27., 06:32 |
Top 10: 2014 közéleti csúcseseményei[Page not found] A Page Not Found szerkesztőségének karácsonyi ajándéka, hogy emlékeztet a politikai, celebügyi és gazdasági elit 2014-es csúcsteljesítményeire. Ahogyan a múlt évben, az idén is szinte mission impossible-be ojtott Drábik János volt bekerülni a Top 10-be. Jellemző, hogy a rendőrségnek nem volt elég komolyabb terrorakció leleplezéséhez elegendő erőforrást megmozgató, tán TEK-kétéltűekkel is támogatott Orbán Ráhel telefonja utáni nyomozása a bravúrhoz, de még Pintér Attila, a Palóc Pelé sem tudott felkerülni a listára, ahogyan Szijjártó Péter külügyi előmenetelét is lehagytuk, pedig alighanem apuci kedvence az első topdiplomata, akinek faterja zsebpénzt ad a tárca mellé. Így vagyunk mi magyarok, mind erősödő mezőnnyel, ahogyan korábban is említettük: Széchenyi István és Deák Ferenc nyilván erről álmodott. Mármint például Berki Krisztián herevasalásának közüggyé nemesedéséről és a felcsúti Camp Nou katedrális fölépítéséről.
2014. december 21., 17:58 |
Hirdetünk
![]() |
Repara[Repara] www.repara.hu — Közösségi portál a jó választáshoz.
Szolgáltató vagy? Regisztrálj, és mondd el, mit tudsz! Halljuk! Referenciák? Akciók? Ajánlatok? Értékelések? Fogyasztó vagy? Mondd el, milyen volt! Nos? Azt kaptad, amit ígértek? Minőség rendben? És a pontosság? Na és az ár? Megfelelő cégek és megfelelő emberek a megfelelő helyen: www.repara.hu 2014. december 27., 00:00 |
![]() |
Tramontána Kötöde[Tramontána Kötöde] Álmodjon meg bármit, én megkötöm. Igényes kézi munka rendelésre.
www.kotode.hu — Jahn Ágnes 2014. december 27., 00:00 |










(2).jpg)
























