Libretto hírei III-74 (2013-05-26)

Fókuszban

„Ki játszik ilyet, majd megmondom, milyet”

[Mozgó Világ — Rádai Eszter interjúja Magyar Bálinttal] „Az ’50-es évek végén Duna utcai óvodásként a Március 15. térre vittek délelőttönként bennünket. Ott – nem lévén semmilyen hagyományos játszótéri alkalmatosság – négyen-öten átfogtuk egymás vállát, s le-föl masírozva néhány órán át azt skandáltuk, hogy ’ki játszik ilyet, majd megmondom, milyet’. Mikor a játék ideje letelt, az óvó nénik visszavittek bennünket az óvodába. Akaratlanul is ez a kép idéződik fel bennem a mai demokratikus ellenzék pártjainak játékait szemlélve.”

Hírek

Jó hírre számíthat jövő héten Magyarország

[BruxInfo] Bizonyosra vehető, hogy a Magyarországgal szemben a túlzott mértékű hiány miatt folyó eljárás megszüntetését fogja javasolni jövő szerdán az Európai Bizottság – értesült a BruxInfo. A legutóbbi magyar intézkedéscsomag úgy tűnik, hogy Brüsszelben eloszlatta a maradék kételyeket a 3 százalék alatti deficit fenntarthatóságával kapcsolatban.

Egy évre előzetesbe zárhatják a 12 éves gyerekeket is

[hvg.hu] Idén nyártól már a 12 éves gyerekek is büntethetők lesznek bizonyos súlyos bűncselekmények miatt, ezért felmerül az előzetes letartóztatás kérdése. Ezt az alkotmányügyi bizottság úgy oldaná meg, hogy a 14 évesnél fiatalabbakat legfeljebb egy évre, az ennél idősebbeket két évre lehetne bírói ítélet nélkül fogva tartanai.

Ilyen lesz Orbán új adója?

[Portfolio.hu] Szerda este — az Európai Bizottság felé megfogalmazott egyértelmű üzenete keretében — új adó bevezetését helyezte kilátásba Orbán Viktor Brüsszelben.

Rezsicsökkentés: Vennék a kalapjukat a külföldi szolgáltatók?

[Népszabadság] Egyes külföldi közműszolgáltatók tulajdonosai felkínálnák hazai érdekeltségeiket az államnak, ha valóra válik a kormány elképzelése, miszerint újabb tíz-, de akár harmincszázalékos rezsicsökkentésre is sor kerülhet. Erről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter nyilatkozott.

Alkut akarunk Brüsszellel !!444!!!

[!!444!!!] A befagyasztott EU-s pénzek ügyében a magyar kormány alkura készül. Néhány tízmilliárddal akarjuk megúszni a titkos háborút.

Pedig Orbán meg is kínozhatta volna őket

[!!444!!!] A miniszterelnök most a német ZDF tévében volt műsoron.

Kerényi Imre kijelentéseiről — Elvenné a Színművészeti támogatását

[Színház.hu — Magyar Színházi Portál]
Nemrég felhívtuk a figyelmet Vidnyánszky Attila és Kerényi Imre beszélgetésére, melyet áprilisban tartottak a Belvárosi Polgári Szalonban. Olvasóink jelezték, hogy Kerényi Imre a beszélgetés végén minősíthetetlen stílusban kritizálta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, illetve a Nemzeti Színházat.

Ferenczi Gábor korábban kiborult egy halálos gázolás miatt most

[!!444!!!] Ferenczi Gábor törvénymódosítást is akart kezdeményezni a 2009-es halálos gázolás utáni eljárás miatt.

Vélemény

Párhuzamos liberalizmusok

[Republikon] A magyar társadalom mintegy harminc százaléka tekinthető valamilyen szempont szerint liberálisnak, ám ez a harminc százalék három, jobbára egymás mellett létező, ráadásul politikailag megosztott liberális tábort jelent – derül ki a Republikon Intézet legfrissebb elemzéséből, melyben a liberális szavazókat vizsgálta. Az elemzés a liberális önbevallású, valamint a válaszaik, értékválasztásaik alapján kapitalistaként, illetve emberi jogi liberálisként azonosított szavazókat vizsgálta.

Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen

[origo — Dull Szabolcs] Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt években Mesterházy Attila, aki eleinte azért küzdött, hogy egyáltalán meghallgassák, aztán azért harcolt, hogy ne darálja be a saját pártja, most pedig attól retteg a leginkább, hogy elárulják vagy faképnél hagyják. Az MSZP irányítását vasmarokkal vette át, de ezzel együtt be is zárta, népszerűbbé tenni pedig nem tudta a pártot. Hol tart, és milyen messze van Orbán Viktortól a legnagyobb ellenzéki párt vezetője?

Konrád: Túlságosan hasonlítanak az MSZP-sek és a fideszesek

[Népszabadság] Konrád György ma indul Berlinbe, hogy eleget tegyen Joachim Gauck német államfő invitálásának, aki nyolcvanadik születésnapja alkalmából teázni hívta. A Kossuth-díjas íróval elutazása előtt budai lakásán, egy társasház második emeletén beszélgettünk. Például arról, tartja-e még korábbi állítását, hogy Orbán Viktor „kigúnyolt vesztesként fogja befejezni a játszmát”.

Elkötelezett jobboldalinak kell lenni – itt a hangfelvétel a trafikmutyiról

[hvg.hu] Már az ügyészségnél van az a hangfelvétel, amely bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról. A hatóságnak a hét végéig kell döntenie, elindítja-e a nyomozást a trafikmutyi ügyében. A hangfelvételből bemutatunk néhány részletet, az érzékeny személyes adatok nélkül.

Piactalanítás – Mérték blog

[Mérték blog — Polyák Gábor] A TV2-re újra szemet vetett az Infocenter, az Antenna Hungáriát visszavenné az állam, Fidesz-közeli vállalkozáshoz kerülhetnek az Axel-Springer megyei lapjai. Mindez egy héten belül, hát csoda, hogy Simicska Lajos a harmadik legbefolyásosabb médiaszemélyiség? Sőt jut ő még följebb is.

Rászabadítják a titkosszolgálatot a közszolgákra

[Index — Dezső András] Ezentúl a bizalmi pozícióban lévő közszolgákat és a családtagjaikat is folyamatosan megfigyelhetik. Aki nem egyezik bele, azt kirúghatják. A szakértők szerint könnyen a visszájára sülhet el.

Miért kell nekünk adóemelés?

[Portfolio.hu — Madár István] A túlzott deficit eljárás alól kikerülnénk a kisebb Varga-csomaggal is, és feltehetően ezt a kormány is tudja. A miniszterelnök mégis a nagyobb csomag mellett érvel. A megfontolás emögött egyrészt az lehet, hogy Orbán Viktor bizalmatlan az EU-val szemben, és attól tart, hogy végül a számok ellenére kedvezőtlen politikai döntés születik. Másrészt az sem kizárt, hogy a kormány tovább alkalmazza a már jól bevált receptet: az unióra fogva hajtja végre a költségvetési kiigazítást. Ezúttal azonban már nem a túlzott deficit eljárás alóli kikerülés a mozgatórugó. 

Chikán: külföldön nem értik, mi folyik Magyarországon

[hvg.hu] A kormánynak vissza kell szereznie a partnereink bizalmát Angela Merkeltől kezdve a balmazújvárosi kisvállalkozóig – mondta Chikán Attila egy budapesti rendezvényen. A közgazdász szerint külföldön nem értik, mi folyik Magyarországon, és figyelmeztetett: fel kellene hagyni az EU és a bankok ellen folytatott szabadságharccal.

Az újraiparosítás kudarca, avagy a tündérmese vége

[Kapitalizmus blog] Ami a legjobban hiányzik: a remény, hogy érdemes új dologba belevágni, ehhez hitelt felvenni, mert az erőfeszítések haszna a vállalkozónál marad.

Tippelésben az NGM sem jobb a brüsszeli technokratáknál

[Világgazdaság — Csaba Ferenc] Tippelésben az NGM sem jobb a brüsszeli technokratáknál.

A futballbíró bátorsága

[FN24 — Parti Nagy Lajos] Van egy bátor ember. Nógrádsápon.Szeressük.

Pártfinanszírozás: Maradunk ott, ahol a part szakad

[Átlátszó blog] Ennyi lenne, most múlik el az elmúlt évtized legnagyobb lehetősége arra, hogy Magyarországból működő demokrácia legyen. A Fidesz-KDNP ezúttal nem mutogathat másra: most kompromisszumkényszer nélkül, még saját vitális érdekeit megóvva is megtehetné, mégsem alkot komolyan vehető pártfinanszírozási szabályokat.

Itt most elolvashatja Orbán Viktor pénteki rádióinterjújának magyar fordítását

[hvg.hu — Tokfalvi] Bár a németek e nélkül is értették.

A “kegyetlen” nagytőke természetéről

[Kapitalizmus blog] Az éhhalálnál még a rendkívül alacsony bér is jobb (ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne magasabb). A magunk kegyetlenségét viszont csak mi magunk foghatjuk vissza.

Tetszettünk volna forradalmat csinálni

[hvg.hu — Lakner Zoltán] Választás lesz egy év múlva – legalábbis valami, amit választásnak neveznek majd. 2013 mindeddig a Fidesz versenyelőnyének gátlástalan megerősítéséről szólt, nem az ellenzékről. Az egységes Fidesz-tábor–széttagolt ellenzék–apatikus tömegek-alaphelyzet nem módosult. 2014-hez közelebb vagyunk, a változáshoz nem.

Orbán? Cameron? Klaus? – elszigetelődtek

[Alapblog — Zentai Péter interjúja Simon Tilforddal] … a friss felmérések is jelzik, hogy az európai emberek többsége ragaszkodik az Unióhoz, illetve az euróhoz.
A nagy dél-európai országokban nincs nyoma komoly nacionalista vonulatnak, valamiféle anti-Európa hozzáállásnak. Ez alól Nagy-Britannia, Csehország és Magyarország képez kivételt, viszont egymástól nagyon eltérő motívumok mentén. Ezen országok eurószkeptikus vezetői mind elszigetelődnek.

„Helyetted szégyellem magam“ — Kulka János nyílt levele Kerényi Imrének

[Színház.hu] Kulka János nyílt levelet írt Kerényi Imrének. Ezt tesszük közzé.

„Cigánybűnözés”: egy hazugság evolúciója

[hvg.hu — Bársony János] A „cigánybűnözés” kifejezést egyes körökben magától értetődő természetességgel használják, mások próbálják megfejteni, hogy miként is terjedt el a szóösszetétel. Nemrég a Közszolgálati Egyetemen még kerekasztal-beszélgetést is szerveztek „A cigánybűnözés-fogalom evolúciója” címmel. Kisebbségkutató, jogász szerzőnk a szókapcsolat megszületésének és elterjedésének eredt nyomába.

A Margitsziget elcsatolása – veszélyes precedens

[Egyenlítő Blog] A polgármester nem titkolta, hogy a „földmutyival“ való hasonlóságot vél felfedezni az önkormányzati autonómiát csorbító ötletben. Attól tart, hogy a lépés veszélyes precedenst teremthet: ezen az elven az állam például „maga alá vonhatná“ a Hősök terét, a debreceni Nagyerdőt, vagy a pécsi Tettye Forrásház Zrt.-t.

Döntő érv az atomenergia mellett

[Népszabadság — Vay Márton ] A megújulók évről évre gazdaságosabbak, a mai napelemek már bármiféle támogatás nélkül olcsóbban termelnek, mint egy új építésű atomerőmű. A megújulók rohamosan terjednek és hiába nyilvánvaló, hogy az atom nem lehet biztonságos, van egy nagyon súlyos érv, ami örökké mellette fog szólni. A korrupció.

Már megint értelmetlenül szóltunk be a németeknek

[Kitekintő.hu] Hétfőn viszont ismét Orbán Viktor arcképével volt tele a német online sajtó. Az aktuális botrány most nem a magyar demokrácia és a jogállam állapota, vagy az Alaptörvény módosítása volt, hanem egy kevésbé átgondolt elszólás.

Budai és a Rokonok

[Népszabadság — Ferenczi Krisztina:] Az a kellemetlenség érte egy lakossági fórumon, hogy valaki átnyújtotta neki „Mikszáth Kálmán Rokonok” című könyvét – mondta néhány nappal ezelőtt a bíróságon szegény Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár. Biztosan túlpörgött, miközben perli lapunkat. A tét ugyanis nem kicsi. Eddig már maga a perrel való puszta fenyegetés is féken tartotta a legtöbb orgánumot és óvatosabbá tette a politikusokat. És akkor jön ez a Mikszáth, aki persze Móricz…
 
 

Nemzetközi

Hungary: Towards the Abyss

[Al Jaazera — Glenn Ellis filmje] Investigating why critics of Hungary’s authoritarian government believe it is leading the country towards fascism.

Ungarn und Deutschland: Schon wieder die Kavallerie

[FAZ] Ungarns Ministerpräsident Orbán nutzt ein Streitgespräch von Merkel und Steinbrück, um zu zeigen, dass er es auch mit Berlin aufnehmen kann.

Események

Hé, uraim, melyik út megyen itt Európába?

[Budai Liberális Klub] Időpont: 2013. június 3., hétfő, 19:00
Helyszín: Budai Liberális Klub (Margit körút 48., 1027 Budapest)
Vendégek:
  • Kolosi Tamás szociológus
  • Magyar Bálint szociológus, expolitikus
  • Széky János újságíró

A beszélgetést Baló György újságíró vezeti
Orbán Viktor három évi botránykormányzása után is magabiztosan vezet a Fidesz, az ellenzék egy jottányit sem erősödött. A szocialisták ugyanott tartanak, ahol Gyurcsány lemondásánál, az LMP, a baloldali protesztpárt lassan elenyészik, a megváltóként várt Bajnai-féle Együtt2014 lendületes kezdés után nem találja partnereit. Mindenki összefogást hirdet, de a progresszív értelmiséget egyik csapatnak sem akaródzik befogadni. Mi lehet ennek az oka? Miért szűkül be a tere a tényekre alapozott politikacsinálásnak, s nő a populizmus tábora? Tényleg nem lehet racionálisan belátható értékrendszert érzelmileg is vonzóvá tenni? Miért nem találja meg a saját hangját az ellenzék, miért játszik fideszes kottából? A szereplőkkel vagy a mondanivalójukkal van baj?

„Közös ország, közös iskola!“ — tüntetés az iskolai szegregáció ellen

[Facebook — Az alkotmány nem játék] Időpont: 2013. május 26., vasárnap 15:00
Helyszín: az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt (1055 Budapest Szalay Utca 10-14.)
Azért kell kiállnunk az iskolai integráció mellett, mert egy befogadó, szolidáris társadalmat szeretnénk, amelyben tényleg mindenki lehetőséget kap a képességei kibontakoztatására.
Eljött az ideje, hogy egyértelművé tegyük a kormány számára: hogy nem csak a diákok, de az egész társadalom számára nélkülözhetetlen, hogy testvéreink, gyerekeink és unokáink együtt — és ezáltal egymásról és egymástól is — tanulhassanak.
A tüntetéshez csatlakozó szervezetek (bővítés alatt):
Amnesty International Magyarország
Amrita OBK Egyesület
Cigány Hallgatók Hálózata (Hallgatói Hálózat)
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet
Hallgatói Hálózat
Hálózat a Tanszabadságért
Humán Platform
Igazgyöngy Alapítvány
Középiskolai Hálózat
Magyartanárok Egyesülete
Migráns Szolidaritás Csoport
Oktatói Hálózat
Társaság A Szabadságjogokért
TETT, Társaság Egy Tudatos Társadalomért

Csepeli György: A hatalom anatómiája — könyvbemutató

[Kossuth Kiadói Csoport] Időpont: június 4. kedd, 16:30
Helyszín: Örkény Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.)
Bemutatja: A. Gergely András
A könyv célja a politikai hatalom filozófiai antropológiai alapjainak a feltárása. A szerző áttekinti a hatalom megszerzésének és megtartásának a praktikáit, részletesen kitér a hatalom és az ember viszonyára, a politikai mező és a poli tikai cselekvés lehetőségeire, taglalja a politikus személyiségét, szerepét és szerepkészletét, továbbá a politikai kommunikációt, amely felhasználja a mani puláció és propaganda egész eszköztárát, beleértve a botrányt, a hajszát, a kampányt és a kormányzati kommunikációt is.

Nekünk tetszett

Ennyi trollt már nem bír elviselni az állam

[!!444!!!] Egy olvasónktól megkaptuk, miért kellett felfüggeszteni a kommentelést az állami randioldalon.

A bambaság szürreális kora

[Világ Ma] Egy-két-há’…indul a zene, útra kelünk, katatón kattog, kalapál a szívünk, s alattunk a vonatkerekek, utunkat szürreális képek kísérik.

Énekeljük együtt az Összetartozás dalát!

[Index] Elkészítettük a minisztérium dalának karaoke-verzióját, amivel nemcsak begyakorolhatja a jövő slágerét, de megtudhatja azt is, hogy miről szól!

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.