Libretto hírei III-70 (2013-04-28)

Fókuszban

Elindult az összefogás: négy pontban állapodott meg az MSZP és az Együtt 2014-PM

[atv.hu] 1. A 2014-es parlamenti választásokon a választókerületekben egyetlen közös jelöltet állítanak. (A „közös lista“ ugyanakkor nem került szóba.) 2. Az időközi választásokon egyeztetett módon zajlik a jelöltállítás, a kampány. 3. Nem gyengítik egymást a felek.  Egyik párt sem gyengíti a másikat sem nyilatkozatokkal, sem más módon. Ennek érdekében Bajnai Gordon és Mesterházy Attila a jövőben „forródróton“ tartja kapcsolatot egymással. 4. A pártok tiszteletben tartják egymás aktivista-hálózatát is, és ezzel is az összefogást erősítik.

A nemzeti dohány súlyosan károsítja Önt

[hvg.hu — W] Lezárult a trafikpályázat, és csodák csodája, megint a nemzeti együttműködés barátai jártak jól.

Hírek

Példátlan döntés felé tart Magyarország — itt a javaslat a monitoring eljárás elindítására

[Napi Gazdaság] Az Európa Tanács (ET) monitoring bizottsága 21:20 arányban javaslatot tett arra, hogy a szervezet parlamenti közgyűlése júniusi plenáris ülésén vegye napirendre a Magyarországgal szembeni monitoring eljárás megindítását. Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint több ok miatt sem vehető biztosra, hogy a testület egyértelmű döntést hozhat ebben az ügyben.

Így szakad be a forint egy elütéstől

[index.hu ] Egy álhír miatt gyengült a forint az MNB-kamatdöntés után. A piac jobban bízik egy hírügynökségben, mint az új MNB-vezetésben.

Tényleg a Fidesz-alapítvány pénzeli a békemeneteseket

[hvg.hu] Közzétette gazdálkodási adatainak egy részét a békemeneteket is szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), amely e szerint 46,5 milliós évi bevételéből 40 milliót a Fidesz pártalapítványtól kapott adományként.

Az ombudsman megsemmisíttetné az alaptörvény módosításait

[FN24] Az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult a negyedik alaptörvény-módosítás miatt, és kérte, hogy az általa kifogásolt szabályokat a testület semmisítse meg.

Kiderült: a Fidesz helyi vezérei döntötték el, ki nyithat trafikot

[hvg.hu] A kormánypárt helyi potentátjai osztották el a dohányboltok üzemeltetésének jogát – tudta meg a hvg.hu több fideszes forrásból. A listát a választókerületi elnökök véleményezték, de volt olyan város is, ahol a kormánypárti frakcióval szavaztatták meg, ki nyithat trafikot. A kormánypárti politikusok több esetben a saját rokonaikat juttatták e lehetőséghez.

Lázár régi barátja lesz az ország trafikosa?

[Index] Ő segített megírni a törvényt, az ő cége jár vele a legjobban, és még a koncessziók egy része is a környékén landolt. A hódmezővásárhelyi Continental dohánycég is nyert a trafiktörvénnyel.

Történelmi csúcson a magyar munkanélküliségi ráta

[Portfolio.hu] Az idén az első negyedévben 11,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Ez pontosan megegyezik a három évvel ezelőtti történelmi csúccsal, ahová az utóbbi hónapok folyamatosan romló munkapiaci folyamatai vezettek el. 

Közös jelölteket állít az MSZP és az Együtt 2014

[Népszabadság] Az MSZP és az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetői szombaton megállapodtak arról, hogy a jövő évi parlamenti választásokon minden választókerületben közös jelöltet állítanak. A miniszterelnök-jelölésről egyelőre nem volt szó. A konfliktusok kezelésére „forródrót“ jön létre Bajnai és Mesterházy között.

Milliárdok stadionra, templomra — itt a kormány listája

[Napi Gazdaság] Április végéig a kormány 24,5 milliárd forintot költött el a költségvetés általános tartalékából. A pénz nagy része olyan tételekre ment el, amelyekre elvileg pontosabb költségvetési tervezéssel nem a tartalékot kellene használni.

Ángyán tetemrehívása és a bedarált mintagazdaság

[hvg.hu] A Legfőbb Ügyésznél tesznek feljelentést a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ alapítói miután 21 éves ökológiai gazdaságuk területei áldozatul estek az orbáni birtokpolitikának. A földbérleti visszásságok feltárásában rendkívül agilis Ángyán József exállamtitkár ennek kapcsán nyílt vitára hívta az agrártárca vezetőit.

Feltörték a gépét: tangában rúdtáncol az Adj gázt! főszervezője

[Képviselő Funky] Maga a Nemzeti Érzelmű Motorosok elnöke, Jeszenszky Sándor rúdtáncol és nyúl magához a számítógépén talált fotókat közlő a Anonymus szerint . A pornós gárdistalány  munkássága után most végre a hölgyeknek is jut valami!

Orbán: Nem minden diploma ér fel egy jó szakmával

[Világgazdaság] A munkaalapú gazdaság lehet Magyarország jövőjének, a magyarok sikerességének és életszínvonal-emelkedésének kulcsa a miniszterelnök szerint.

435 fát vágnak ki a Római-parton

[Index] De áldozatul eshet további ezer – derül ki egy civilek által megszerzett friss fővárosi tervből.

Tombolnak Orbán emberei: magyar konzul botránya Németországban — Külföld

[STOP] Bálba volt hivatalos a magyar főkonzul a Baden-Württemberg tartománybeli Gerlingenben. A bál azóta is áll — az egyik helyettese ment oda, és botrányt csinált, amit valószínűleg nem úszunk meg diplomáciai bonyodalmak nélkül — számolt be a 168 óra.

Gurmai Zita letérdelve puszilta Ion Iliescut

[hvg.hu] Gurmai Zita magyar szocialista EP-képviselő volt a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) hétvégi kongresszusának egyik vendége. Beszéde után után Gurmai virággal akarta köszönteni a párt alapító elnökét, Ion Iliescu korábbi államfőt, de a színpad és a nézőtér közötti szintkülönbség miatt le kellett térdelnie ahhoz, hogy puszit is adni tudjon. A román kormánypárt küldöttei nagy tapssal és derültséggel fogadták a magyar vendég produkcióját, amely után Victor Ponta kormányfő is virággal köszöntötte a képviselőnőt.

Egykulcsos a rezsicsökkentés is, országjárásba kezdett Bajnai

[SONLINE] Gyere haza vagy maradj itthon! – gazdasági programjának fiatalokat megszólító fejezetét Kaposváron ismertette keddi sajtótájékoztatóján, majd ezt követően lakossági fórumon az Együtt 2014 — PM választási szövetség vezetője. Bajnai Gordon országjárásának első állomásán beszélt erről.

Medián: az emberek kétharmada a hajléktalanok mellett áll

[hvg.hu] A Medián közvélemény-kutató szerint a lakosság 69 százaléka szerint büntetés helyett inkább segíteni kellene a hajléktalanokat, és a megkérdezettek erről alkotott véleményét lényegesen nem befolyásolja a pártszimpátiájuk — közölte a Menhely Alapítvány hétfőn az MTI-vel.

Vélemény

Kornai: Magyarországon piaci szocializmus jött létre

[Privátbankár] A magyar gazdaság évtizedekig kisebb-nagyobb lépésekkel ugyan, de folyamatosan a gazdasági decentralizáció irányába haladt, ez a folyamat 2010-ben megfordult — mondta Kornai János közgazdász professzor. Jelenleg a piaci szocializmus időszakát éljük.
Kornai János: Központosítás és piaci reform (könyvismertető)

Vlagyimir Vlagymirovics Majakovszkij: Válasz az Akadémiának

[Örülünk, Vincent?] Valójában, tulajdonképpen, ha belegondolunk                   mérsékelten bár, de előre mutattál,                             szerényen a Journal of East German                                       Philosophyban, és más világlapokban, majd                                                           széked elfoglaltad a nagyteremben.

MTA Történelemhamisító Intézet

[hvg.hu — Tokfalvi Elek ] Bartók és Kodály maradhat utcanév, mert az Akadémia ostoba; Wass és Nyírő nem aggályos, mert az Akadémia gerinctelen.

Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe

[Véleményvezér]

Azt pedig még most sem tudjuk, hogy végül is hány kézben összpontosul majd a forgalom, mert gőzünk sincs, hogy a nyertesek között 10 vagy 1000 a stróman.

Trafikügy: a Pártbizottság visszatér

[A KARD] Ez a Nemzeti Együttműködés Rendszere: aki beszáll, annak csurran-cseppen a húsosfazékból, de ezért lojálisnak kell lenni az első titkárhoz, vagy most a Kedves Vezetőhöz.

Együttvérző liberalizmus

[hvg.hu — ha ] Fodor Gábor pártot alapított, nem teljesen világos, hogy miért.

A folyamat, ahogy recesszióba süllyedünk

[Magyar Narancs — Felcsuti Péter] A kormány harmadik alkalommal tette közzé gördülő konvergenciaprogramját, amely ezúttal a 2013–16-os időszakot fedi le. A három dokumentum összehasonlítása nyomán az érdeklődő szemei előtt kibontakozik a folyamat, ahogy egy ország recesszióba kerül.

Az állam szerint ilyen az ideális család

[Nők Lapja Cafe] Az átlagos apa 100 kiló, az átlagos nagymama sokat keringőzik, és persze az egész család rengeteg barna kenyeret eszik. Tanulságos energiatáblázatot állított össze a Magyar Kormánytisztviselői Kar az egészségre vágyó magyar családoknak! Böngésszétek!

Orbán korszakalkotó tévedése

[FN24 — Balla István] Könnyen munkanélküliek tömegét onthatja az oktatási rendszer a „munkaalapú gazdaság megteremtése” nevében.

Rezsicsökkentés és méltóság

[Szuverén — Sík Domonkos ] A rezsicsökkentéssel messze nem gazdasági irracionalitása a legnagyobb probléma. Egy megtört társadalomnak engesztelésül odavetett koncként magát a méltóságot veszélyezteti.

Tóta W.: Jövőre, Együtt, Ugyanoda

[hvg.hu] Fű, melegházasság, villamosítás. Minden másra ott az MSZP.

A Puskás Ferenc-projekt lesz az Orbán-kormány négyes metrója?

[Világgazdaság —  Újvári Miklós] Tekintsük ezt a stadiont ajándéknak cserébe, helyezzük el a nice to have-kategóriába, és legyünk optimisták. 2017-re egy fair beruházó jóvoltából megépül az új stadion, magyar csapat játssza benne a BL-döntőt, és a kivilágított futópályáról jól látszanak majd a négyes metró utolsó simításai. 
A Puskás Stadion belsejébe épül be az új Nemzeti Aréna! + videó

Pártok egy évvel a választás előtt

[Republikon]
A 2012-ben közzétett, „Pártok félidőben” című elemzés után a Republikon Intézet ismét arra vállalkozott, hogy – némileg a havi pártpreferencia adatok „mögé” nézve – a pártok szavazótáborát mélyrehatóan vizsgálja és bemutassa. Elemzésünk az Ipsos nagymintás közvélemény-kutatási adatbázisán alapul.

Bostoni fényevők, magyar tanulságok

[Magyar Narancs — Ara-Kovács Attila] A civil társadalom láthatóan kész elhinni önmagáról, hogy civilsége már magában politikai profizmusnak számít. Megjelenése a közösségi médiában pedig képes hatékony véleménnyé formálni bármilyen szándékot, a társadalmi igazságosság vágyától egészen a fényevésig.

Bomlás

[hvg.hu — nyüzsi] Egy párt jó, több párt rossz – véli a Magyar Nemzet cikkírója, ha jól értjük.

Portik-Laborc: mit szól az MSZP?

[Véleményvezér] Akik ebből a régi csapatból most azt gondolják, hogy az Orbán-kormány szörnyű teljesítményének hátán visszakapaszkodhatnak a politikába, vagy éppen újra elfogadott közszereplők lehetnek, azok csak a Fidesz újraválasztásának ágyaznak meg.

Nemzetközi

Crisis for Europe as trust hits record low

[the Guardian] Poll in European Union’s six biggest countries finds Euroscepticism is soaring amid bailouts and spending cuts

Publication: Is Central Europe fertile soil for liberal ideas?

[ALDE Party] Following the fall of the Soviet Union, Central and Eastern Europe seemed like fertile soil for liberal ideas of freedom and human rights. Many years of direct or indirect oppression from Moscow was no longer on the cards, and Europe was back on track for a process of re-unification and prosperity.

Zukunft der EU — Hoffen auf ein Zeichen der Solidarität — Politik

[Süddeutsche.de] Die Bundesrepublik steht in der Kritik. Bei den Griechen, den Italienern, den Belgiern, ja sogar den Franzosen. Wenn uns die Europäische Union nicht um die Ohren fliegen soll, muss Deutschland ein Zeichen setzen. Sechs Milliarden Euro für arbeitslose Jugendliche wären ein Anfang.

Spain’s jobless rate soars to a record high of 27.16 per cent

[The Independent] For the first time since modern statistics began, Spain reached the landmark figure of more than six million unemployed – or 27.16 per cent of the working population. And it did so with a vengeance, with a jump of 237,400 in the first quarter of 2013 to a record high of 6,202,700.

Letta in post

[The Economist] An old president, a new prime minister—but the same troubles for Italy

Marktwirtschaft spiegelt die freie Gesellschaft

[portal liberal] Am Mittwoch hat Gabor Steingart die 7. Berliner Rede zur Freiheit am Brandenburger Tor gehalten. Das Allianz Forum am Pariser Platz war bis auf den letzten Platz gefüllt. In seinem Vortrag, „Unsere Marktwirtschaft und ihre Feinde“, kritisierte Steingart die Entwicklung eines Wirtschaftsmodells, das Risiko und Verantwortung voneinander entkoppelt, sowie den „skandalösen“ Verlauf der europäischen Bankrettungen.

ALDE Party President welcomes new same-sex marriage law in France

[ALDE Party] France becomes only the fourteenth country in the world to adopt such a law and only the seventh country in the EU following the Netherlands (April 2001), Belgium (June 2003), Spain (July 2005), Sweden (May 2009), Portugal (June 2010) and Denmark (June 2012).

Nekünk tetszett

Mit mondanak a csehek a trafikosokról?

[Cink] Különösen akkor ha a csehek nem jelentenek mást, mint Bohumil Hrabalt és Jirí Menzelt. Olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a Sörgyári capriccio egyik jelenetében olyat mondanak a császárról és egy századossá lett trafikosról, ami különösen vicces az egyre jobban burjánzó trafiktörvény-sztori miatt.

Rekettyéseket telepítenek a kormányhivatalok köré

[Hírcsárda ] Elkobozzák a fiókból a nasit, kötelező lesz a közös reggeli torna, a felsővezetők pedig szolgálati rollert kapnak az egészségük védelme érdekében.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.