Libretto hírei III-102 (2013-12-01)

Fókuszban

Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam

[Budai Liberális Klub] Dátum: 2013. december 2., 19:00
Helyszín: 1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendég:
  • Magyar Bálint

Házigazda:

  • Krekó Péter, a Political Capital igazgatója

Magyar Bálint 2001-ben „Magyar polip – a szervezett felvilág” címmel írt cikket az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért. Akkor még sokan vitatták az új fogalmi megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a „szervezett felvilág”, a „maffiamódszereket alkalmazó állam” és a „politikai családtagok” voltak. A kritikusok e kategóriákat inkább metaforának, mintsem a rendszert leíró koherens fogalmi apparátus elemeinek tekintették. A Fidesz 2002-es választási bukása részben levette a napirendről a kérdést. 2010-ben azonban a kétharmados parlamenti többséggel jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai. A párt után az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítés Fideszen belül alkalmazott technikáit már a társadalom egészén alkalmazza. Már a boltokban a Magyar Bálint által szerkesztett könyv, mely a helyszínen kedvezményes áron lesz megvehető.

Hírek

Jönnek a lépcsőházi győzelmi jelentések – a semmiről

[hvg.hu] A társasházkezelő cégeknek házanként több ezer forintos veszteséget okoznak a rezsihirdetmények, amelyeket kötelező lesz kitenniük a lépcsőházakba jövő évtől. Ráadásul sok esetben ez a költség arra megy majd el, hogy havi pár száz forintos spórolásokról számoljanak be a lakóknak.

Visszaszólt az EKB Matolcsynak

[Index] Nem hagyták szó nélkül a tegnapi beszólását.

Matolcsy lemondásra szólította fel Olli Rehnt

[Napi Gazdaság] Az MNB elnöke felminősítési tárgyalásokra szólította fel a hitelminősítőket a Napi.hu makrokonferenciáján.

Ez sem lesz egyszerű: vasárnaptól nyilatkozhatunk az ingyenes készpénzfelvételről

[Hírhatár Online] Űrlapok, büntetés, korlátozás és ellenőrzés: ilyen keretek között indul vasárnaptól a regisztráció az ingyenes készpénzfelvételre.

Még ennél is durvább elvándorlás jön

[FN24] Ha beindul a gazdaság, a nagyvállalatoknál dolgozó emberek is csomagolni fognak egy kutatás szerint.

Lenézett közmunkások

[Népszava — Muhari Judit] Köszönni tanulnak, elsajátítják, hogy vita akkor alakul ki, ha két vagy több ember nem ért egyet, illetve leírják a számokat egytől ötig. Egyebek mellett ezeket tanulják majd azok, akik a kormány téli közmunkaprogramjának képzésében vesznek részt, és legfeljebb az általános iskolát végeztek el. Ez csaknem 48 ezer embert, a képzésben részt vevők felét jelenti. Nekik — „az értékteremtés jegyében“ — óvodásoknak, vagy legfeljebb elsős kisiskolásoknak való feladatokat kell megoldaniuk az iskolapadban április végéig. A képzésre összesen 24 milliárd forintot fordít a kormány.

Szénszünetre kényszerül az Óbudai Egyetem

[Index — Joób Sándor] Bár a tárca szerint az egyetemek pénzének zárolása nullszaldós, van, ahol nagyon meglepődtek.

Vélemény

Az Egyenes Beszéd vendége: Magyar Bálint

[atv.hu — Egyenes Beszéd] A felcsúti VIP páholy gyakorlatilag leképezi a mai magyar hatalmi rendszert — ezt Magyar Bálint mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt szabaddemokrata politikus szerint a mai magyar politikában az adja a legitimációt egy pozícióhoz, hogy annak betöltője milyen viszonyban van Orbán Viktorral.

Levél Ady Endre szerkesztő úrhoz

[Népszabadság — Kácsor Zsolt] A maga imádott és átkozott Magyarországa végre esélyt kapott az Európai Uniótól, de ezt az esélyt, mint valami zsetont, folyton megjátssza ruletten, s reménykedik benne, hogy ha szerencséje lesz, kijön a piros. Ezer éve már, hogy általában nem jön ki a piros. De sebaj. Ha vesztünk, úgyse mi vagyunk a hibásak, hanem az idegenszívű rulettgolyó.

A politikai hittröszt

[168 Óra — Sándor Zsuzsanna] A napokban jelent meg Magyar Bálint és Vásárhelyi Júlia szerkesztésében a Magyar polip – A posztkommunista maffiaállam című kötet, amelynek a vallásról és az egyházakról szóló fejezetét Gábor György vallásfilozófus írta. A professzor szerint a jelenlegi rezsim a szakralitást politikai erőforrásként használja.

A fülkefor ára

[hvg.hu — Farkas Zoltán] Bőkezűnek mutatja magát a kormány, holott a jövőre szolidan növekvő jóléti kiadások nem ellensúlyozzák a korábbi elvonásokat – derül ki a büdzsé tervezetéből. Az utóbbi években az állam nem lett kisebb, csak erőszakosabb.

Veszteni csak pontosan, szépen

[hvg.hu — Gomperz Tamás] El kell indulni, mert az nem lehet, hogy a Fidesz újabb négy évet kapjon. Ez volt az érv. Abból, hogy mi lenne helyes, nem lehet következtetni arra, hogy mi lesz – mondaná erre Hume, de mivel ő nem tagja a választmánynak, nem kell törődni vele.

Kádár miatt van ilyen jobboldalunk

[Index] Egymást figyelő ügynökök, tönkretett emberek és hétköznapi antiszemitizmus jellemezte a jobboldalt az államszocializmusban. Mi történt a jobboldallal az előző rendszerben? Ungváry Krisztián történész elmondta.

A terrorelhárítás és a szabadság — Az Eötvös Károly Intézet nem hagyja

[Ekint.org] Az Alkotmánybíróság szerint nem sérti jogunkat a magánszférához a Terrorelhárítási Központ (TEK) azzal, hogy bírói jóváhagyás nélkül, csupán miniszteri engedély birtokában bárkit titokban megfigyelhet. Szerintünk viszont ez alkotmánysértő hatalmaskodás.

Széljegyzetek egy bukástörténethez – Vitában Révész Sándorral

[Mozgó Világ — Ripp Zoltán] A köztársaság alkotmányos alapjai mai felszámolásához vezető bukás ténye igazolni látszik Kis János Kasszandra-jóslatát. Nem kétséges a morális kisiklások okozta megrendülés pusztító hatása. De vajon teljes-e és – ha szabad ilyet mondani – „igazságos-e” a kudarc okainak ilyetén feltárása? Nem bonyolultabb, sokrétűbb-e a kérdés, nincsenek-e olyan meghatározó tényezők, amelyeket hiba volna másodlagosnak tekinteni?

Magyarország sodródik

[ATV — Mészáros Antónia] A Szabad Szemmel vendége Király Júlia közgazdász, az MNB volt alelnöke.

Betelt a pohár

[SZEMA-blog — Szüdi János] Húsz év kellett ahhoz, hogy az országban élők túlnyomó többségénél beteljen a pohár, s 2010-ben elkeseredett lépésre szánják el magukat, megbuktassák a köztársaságot, megbuktassák a jogállamot, megbuktassák a demokráciát. Nem tudatos cselekedet volt ez nagyon sokaknál, hanem reflexió mindarra, ami a rendszerváltás óta történt vagy nem történt meg ebben az országban.

Rohadunk, csak csendben rohadunk

[!!444!!!] Horváth András egykori adóhivatali dolgozó november elején azzal állt elő, hogy évente több mint ezermilliárd forint adót csalnak el Magyarországon. És ezt az adóhivatal tudatosan elnézi.

Mi kerül 29 kilométeren 110 milliárdba?

[Index] Kezdődik a kelet-magyarországi M4-es autópálya 29 kilométeres szakaszának építése. Az utolsó pillanatban hívták le a támogatást. Az út kilométerenként 3,8 milliárd forintból készül. Ezzel ez lesz a legdrágább szakasz a magyar autópálya-építés történetében. A költségek jóval magasabbak, mint a botrányos és szintén nagyon drága völgyhídnál, de Németh Lászlóné fejlesztési miniszter szerint a projekten nem kell semmit vizsgálni.

A dohánypiac újra-újra-újra-újrafelosztása

[A morgás joga] A magyar dohányosok és dohányboltosok ha eddig csak sejtették, ma már tudhatják is, bizony tud még meglepetéssel szolgálni kormányunk. Nem is akármilyennel.

Dolgozz jól, megszűnsz?

[A morgás joga] Nem lehetnek elég hálásak a mostanában online pénztárgépet beüzemelő kereskedők a hiperes-benzinkutas dohányboltosoknak: különben honnan tudnának időben felkészülni arra, mi várhat rájuk?

Elhelyezkedési esély nulla? Abszurditások a felnőttképzésben

[hvg.hu — G. Tóth Ilda] Utólag megszerzett jogosultsággal állami szakiskolák oktathatják a téli hónapokban a közmunkásokat, olykor használhatatlan ismeretekre. Úgy tűnik, az a fő, hogy a foglalkoztatottsági statisztika javuljon.

Alsók, filkók

[Magyar Narancs — A szerk.] Kitüntették Schmitt Pált, az Állami Számvevőszék 2013. október 28-án megküldte a Hagelmayer István-díjjal.

A Híradó jobban teljesít!

[Magyar Narancs — Pálos György] Az alábbiakban a Magyar Televízió egyes csatornája 2013. november 15-i esti Híradójának tartalmát ismertetem. A műsor 17 részre tagolt, a bejátszásokat a súgógépről olvasó, a nézők szemébe néző bemondó köti össze. A bemondó nem újságíró, feladata kizárólag az előre megírt szöveg tisztán artikulált felolvasása.

Kettős állampolgárság és székely autonómia

[Szuverén — Zala Miklós] A magyar politikai életben ritkán tapasztalható egységet kovácsolt a székely autonómia ügye, ha óvatosan is, de lényegében mind a hazai kormánypárt és a jelentősebb ellenzéki pártok, mind a romániai magyar pártok/szervezetek a Székelyek Nagy Menetelése elnevezésű demonstráció mögé álltak.

Egy napom Baracskán: Tóth úr börtönnaplója

[!!444!!!] Végre szabadlábon van az elvhű erdőkertesi tanár, aki inkább leülte az igazságtalan közlekedési bírságot. Fagyoskodott a hóban, szétégette a száját főzelékkel, cellán osztozott egy Dudajev nevű hajléktalan rabbal, és Rejtő-könyvekből szerzett börtönműveltséggel vívott ki magának elismerést a rács mögött.

Tudományosnak álcázva – Történészek a Veritas Intézetről

[Magyar Narancs — Teczár Szilárd] Kurzus-történetírás, agitprop, pártállami tudományszervezés, ideológiai megrendelések – a szakmabeliek nem finomkodtak, amikor a Veritas Intézetről kérdeztük őket.

FELTŰRT INGUJJ, MÉLYSZÁNTÁS

[Jereváni Rádió]  „Fel kell tűrni az ingujjat és fel kell szántani az országot. Ez most a feladat” – nyilatkozta Mesterházy Attila a pénteken egy Népszabadság-interjúban. Lássuk be, ez nem túl erős politikai bonmot, de szántás idején nem a jó mondatok a fontosak, hanem az elvégzendő dolog. Szántáskor az ekére figyel a jó gazda, meg a parcellára, a föld lejtésére, a jószágra, a járom szigorúságára, és persze a feltűrésre.

Lesétálok, és elmerülök a Dunában

[hvg.hu — Fekete Norbert] Megkezdődött a dolgozók elbocsátása a Dunaferrnél. A vállalat első körben 158 embert küld el, esélyük új munkahelyet találni nagyon kicsi. Van köztük olyan asszony, akinek alig több mint két év kellett volna ahhoz, hogy meglegyen a 40 esztendőnyi munkaviszonya. Most azonban mennie kell neki is, és a szintén a cégnél dolgozó férjének is. De ez csak egy megrázó történet a vállalatnál, amelyet a leépítések hírének megjelenése után a kormány még megvenni próbált, ám az üzletből nem lett semmi. A következő hetekben jöhet az újabb lista és az újabb „elbocsátó értekezlet“. Munkatársunk szerdán Dunaújvárosban járt. Videoriport.

Fontos változás jön vízóra- és közvilágítás-fronton

[Napi Gazdaság — Major András] Változhat a vízórák elhelyezésére vonatkozó törvény, szabályt alkotna a közvilágítás kimaradása esetére, valamint Nemzeti Víziközmű Nyilvántartást hozna létre a Rogán Antal elnökölte gazdasági és informatikai bizottság, amely újabb, energetikai tárgyú módosító javaslatokat nyújtott be a tíz napja benyújtott tervezethez.

„Több lett a kevesebb“

[ATV] Az atv.hu-t megkereste egy Budapest X. kerületi, Előd utcai társasház közös képviselője a héten megjelent, a rezsicsökkentés hatásának kihirdetésével kapcsolatos hírek miatt.
A közös képviselő elmesélte, hogy voltak továbbképzésen, ahol Németh Szilárd 1,5 órán keresztül papolt nekik a rezsicsökkentésről.
A társasházukban a szemétdíjjal kapcsolatban már el is készítette a kimutatást, melybe összehasonlításképpen a 2012-es díjakat is belevette. A kimutatás szerint tavaly társasházuk 421 366 forintot fizetett a szemétszállításért, idén pedig 423 155 forintot, ami 1789 forinttal magasabb a tavalyi összegnél.
Ezt ki is függesztette a lépcsőházban :-)
(Vastagbőr)

RezsiWars: Közös képviselők, lépcsőházak, Arial betűtípus

[Vastagbőr] Németh Szilárd rezsitábornok egy csokornyi törvénymódosítást nyújtott be a rezsiháborúval kapcsolatban.
1. Máris módosítanák a két hete (!) megszavazott rezsitörvényt.
A szolgáltatóknak a számlákon a címzést nem Times New Roman betűtípussal kell kinyomtatni, hanem Arial fonttal. Az indoklás szerint azért, mert a Magyar Posta karakterfelismerő rendszere nem kompatibilis a Times New Romannal …

Kormányrendelettel szüntették meg a NAV elitcsapatát – újabb ex-adóellenőr beszélt

[Átlátszó] Újabb informátorok jelentkeztek az Átlátszónál a hálózatos áfacsalások Horváth András által kirobbantott ügyével kapcsolatban. Egyikük, mint a mellékelt dokumentumból is kikövetkeztethető, vezető beosztásban dolgozott a NAV egyik ellenőrzéssel foglalkozó szervezeti egységénél. Nevét egyelőre nem vállalja, de ő is azt állítja hogy akadályozták, ellehetetlenítették a munkáját, azért hagyta ott az adóhivatalt.

Nemzetközi

Ungarns Linke will Viktor Orbán rechts überholen

[DIE WELT] Die Opposition in Ungarn vollzieht eine nationale Kehrtwende, um bei den Wahlen nächstes Jahr nicht unterzugehen. Die Linke orientiert sich am Erfolg und den Themen des rechtsnationalen Premier.

Események

GOETHE RÁÉR / MIÉRT KLASSZIKUSAK A KLASSZIKUSOK?

[Facebook — Fábri Péter] Időpont: 2013. december 9. hétfő 19.00
Helyszín: Mozsár Kávézó (Budapest, VI. kerület, Mozsár utca 2. (Nagymező utca sarok))
Fábri Péter beszélgetései a Mozsár Kávézóban
A következő téma: SHAKESPEARE
Beszélgetőtárs: SPIRÓ GYÖRGY
További beszélgetések: Leonardo — Orosz István;
Goethe — Radnóti Sándor; Euripidész – Karsai György
(Korábbi beszélgetés: Dante – Nádasdy Ádám )
Belépődíj: 1000 Ft.
 

Identitáskeresés és narratívák a baloldalon

[XXI. Század Társaság] Időpont: 2013. december 11-én (szerdán) 18 óra
Helyszín: Pallas Páholy (Bp., V. Alkotmány u. 15.)
Vendégeink:
  • Romsics Ignác
  • Csepeli György

BÚVÓPATAKOK – MÉLYFÚRÁSOK. MAGYAR JOBBOLDAL – 1945 UTÁN

[ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 1956-OS INTÉZET ÉS ORAL HISTORY ARCHÍVUM] Időpont: 2013. december 11. szerda 9:30
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, VI. em. Díszterem
Az OSZK 1956-os Intézet – Oral History Archívum és az 1956-os Intézet Alapítvány tudományos konferenciája

Nekünk tetszett

Hajléktalant fogadtak örökbe a Pozsonyi úti ház lakói

[!!444!!!] Sándor tavasz óta a Pozsonyi úton egy kapualjban üldögélt napközben, ott ismerkedett meg a ház lakóival. A lakók november közepén befogadták, most ágyat és ebédet adnak neki.

Sűrű szürke ködbe fojtja Magyarországot a múlt

[!!444!!!] Dezső Tamás évek óta járja azokat a magyar tájakat, ahova nem tette be még lábát a rendszerváltozás. Fényképein egy múltjába ragadt, helyét kereső ország képe köszön vissza.

Jobb a békesség

[Vasárnapi hírek — Grecsó Krisztián] Nagyapám mondta mindig, hogy nem jó, ha jó, utána rossz jön.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.