| Adat | Érték |
|---|---|
| Törzs |
Geert Wilders ugyan bedöntötte a kormányt, amelynek saját pártja is tagja volt, ám kérdés, mire megy vele, hiszen a holland választók azt látják, hogy jobbratolódás ide vagy oda, alapkérdésekben nem történt semmi változás a koalíció csaknem egyéves működése során. A politikus alighanem azért határozott az együttműködés felmondása mellett, mert nem tudta megemészteni, hogy nem ő a miniszterelnök – fejtette ki a jobboldali konzervatív lap szerkesztője. A szélsőjobb vezére az eltelt időben még a saját minisztereit is bírálta. Tudta, hogy ha új választásokat kényszerít ki, a két partnerre feltehetőleg sanyarú sors vár. Olyannyira, hogy azok még a kisebbségi kormányzást is vállalták volna. Most minden tekintet Rutte pártjára irányul, de nem valószínű, hogy az összeállna Wildersékkel. Azaz nagyon úgy fest, hogy túlzott követeléseivel a politikus saját magát szigetelte el, és így akaratlanul is a közép új összefogásának szálláscsinálója lehet |
| Hivatkozás | |
| Forrás | |
| Rovat | |
| Megjelenés helye |
Hírlevél
|