Ez nagyobb „bankrablás”, mint a Matolcsy-féle – így lett Mészárosé az MBH

Adat Érték
Törzs

Itt zajlott a szemünk előtt, de észre sem vettük. Eddig. Most igazoljuk, hogy Mészáros Lőrinc szinte „aprópénzért” lett a legnagyobb hazai fiókhálózattal rendelkező – az MKB-ból, a Budapest Bankból és a Takarék-körből összegyúrt – MBH ura. A magyar állam viszont jócskán tett ezért. A Budapest Bankot eleve a kormány hozta az integrációs buliba, az MKB-t pedig korábban célzottan a felcsúti klubnak privatizálta. A frissen észlelt tény továbbá az, hogy a harmadikként beterelt Takarék-csoport tőkéjének tetemes része is a közkasszából származott. Ennek megfelelően az MBH 55 százaléka az adófizetőket illetné – ehhez képest az állam már csak nyomokban van jelen a pénzintézetben, miközben a Mészáros-csapat közel 70 százalékos részesedésnél jár.

Hivatkozás
Forrás
Rovat
Megjelenés helye
Hírlevél