Az Orbán-kormány, úgy tűnik, hogy valóban kitalált valamit a februárra beharangozott reformprogram kapcsán, az eddigi jelek azonban nemcsak a kiadáscsökkentési szándék, hanem az infláció felpörgetése irányába is mutatnak – hívja fel a figyelmet a Portfolio.hu-nak küldött véleményében két közgazdász, Csillag István és Mihályi Péter. A szerzőpáros szerint az infláció felpörgetésén keresztüli gazdasági növekedésélénkítési stratégia aligha lehet sikeres, miközben néhány százezer embert munkára késztethet az életszínvonal romlásának megakadályozására törekvés miatt.
Üzenet két irányba
Az elmúlt hét fejleményei azt mutatják, hogy Brüsszelnek és Budapestnek valamit nagyon meg akart üzenni az Orbán-kormány. Egyfelől időt kértek, másfelől pedig azt üzenték, hogy „isten bizony van koncepciónk“. Mi is úgy látjuk, az Orbán-kormány kitalált valamit. S ha nincs is becsületesen végiggondolva, még kevésbé végigszámolva, a döntéshozók fejében tényleg összeállt egy hihetően hangzó vízió. A sort a Matolcsy-féle minisztérium bejelentése nyitotta meg január 12-én, egy nappal megelőzve a miniszterelnök Wall Street Journal-ban megjelent nagyinterjúját, illetve két nappal az Új Széchenyi Terv (USZT) díszbemutatóját. Miután a Fidesz vezetői évek óta kettős beszédet használnak — mást mondanak külföldön és idehaza -, Orbán kétségtelenül nehéz mutatványra vállalkozott.
Ha a héten elhangzott különféle nyilatkozatokat — mint egy kirakós játék darabjait — megpróbáljuk összeilleszteni, akkor ezekből egyelőre csak az világos, hogy a Kormány nem utasítja el a mainál is, még inkább az MNB által kívánatosnak tartottnál magasabb inflációt.
Üzenet Brüsszelnek
A Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-n keresztül kiadott közleménye hivatalosan is megerősítette azt a korábbi, Szíjjártó Pétertől származó kijelentést, miszerint a kormány a Növekedési és Stabilitási Program elnevezést választotta az új gazdaságpolitikai stratégia címéül. Nehéz ebben nem észrevenni a Brüsszelnek szóló fricskát! Ha az Unió minden tagországára kötelező szerződését Stabilitási és Növekedési Paktumnak hívják, akkor mi magyarok, hazai használatra csak azért is fordítva fogjuk használni ezt a szópárt. Olyan ez, mint ha egy kezdő regényíró azzal próbálná betörni az orosz könyvpiacra, hogy vaskos művének a „Béke és háború“ címet adja, azután még meg is ideologizálja, mondván, hogy békeszerető ember más sorrendet nem is választhat.
A különállást Orbán két kijelentése még konkretizálta is:
1.) Az amerikai lapnak úgy fogalmazott, hogy „a legszigorúbb kiadási szabályok csak azokra az országokra alkalmazandók, amelyek eurót használnak, akiknek saját valutájuk van, mint Magyarország, azokra nem“. Mi ez, ha nem a maastrichti kritériumok visszautasítása?
2.) Nemet mondott a nemzeti költségvetések harmonizációjára, mondván, hogy ez a „mi országunk versenyképességének ártana“. Amikor Párizs, Berlin és az euró megmentéséért küzdő Bizottság aktuális jelszava a „harmonizáció“, akkor azzal előállni, amit Orbán mondott („Harmonization no, Coordination yes“), meglehetősen otromba kötözködés egy sima tagországtól is, hát még az unió soros elnökétől!
Üzenet haza
Véleményünk szerint az interjú legfontosabb külföldre és otthonra szóló kommunikációs üzenete egy dátum volt: február 15. Ha lehet, akkor addig várjanak a minősítő intézetek, a piaci elemzők, a brüsszeli bizottság, és azok az otthoni aggodalmaskodók, akik már fejükbe vették, hogy Bécs és Pozsony felé fogják kimenteni megtakarításaikat. Ekkor fogja ugyanis tárgyalni a kormány a Matolcsy-féle minisztérium javaslatait a nyugdíjrendszer és a munkanélküli segélyek átalakítására, továbbá hozzányúlnak a gyógyszerkasszához és lefaragnak a tömegközlekedés működési költségeiből is.
A külföld felé ennyi hívó szó bedobása elegendő is volt. A forint azonnal erősödött, a heti államkötvény kibocsátás is sikeres volt. Figyelemre méltó azonban, hogy a miniszterelnök az interjúban gondosan kerülte a „strukturális reform“ kifejezést, mint ahogyan nem szerepel ez a szóösszetétel a több mint 300 oldalas Új Széchenyi Terv dokumentumában sem. Ám a szerkezeti reformokra utalás hiánya a hazai kontextusban mégis csak meglepő, hiszen az elmúlt hetekben folyamatosan ezt ígérte több kormányoldali megszólaló is, és ezt készpénznek vette a hazai média is.
De ennek az ellentmondásnak a lehetséges magyarázatát is megkaptuk az elmúlt héten. A kormány ügyesen kiszivárogtatott egy mondatot, ami január 14-én, „kormányközeli forrás“ megjelöléssel a Népszabadság címoldalára is rákerült: „Régi, rossz szemlélet ágazati reformok szintjén gondolkodni. (…) Az, hogy átfogó lesz a reformprogram és egységes, nem jelenti azt, hogy hosszú távon nem valósul meg az egészségügy, az oktatás terén a nagy változás.“ Bizonyára nem véletlen, hogy ugyanez a szöveg köszön vissza a héten nyilvánosságra került Új Széchenyi Terv bevezető oldalain is: „2011-ben és 2012-ben átfogó és átütő reformok valósulnak meg“. Hogy valójában mire készül a kormány, azt Orbán Viktor az ÚSZT bemutatásakor végül is egészen konkrétan elmondta a honi közönségnek: „Nem lehet elmenekülni a munka elől.“
Infláció három éven át
Gyanúnk szerint a kormány valóban nem ágazati reformokat akar kierőszakolni, mert komolyan hiszi, hogy az átfogó és átütő változás, az ország „újjászervezése“ a heves ellenállást kiprovokáló szerkezeti reformok helyett másképp is elérhető. Tény, hogy az 1. Orbán kormány is tartózkodott attól, hogy — a miniszterelnök mostani szavait idézve — egyeseknek „kéjes kielégülést“ okozó megszorításokkal hívja ki maga ellen az ágazati struktúrában megszervezett társadalmi csoportokat, a nyugdíjasokat, az orvosokat, a tanárokat, az egyetemi professzorokat, a vasutasokat stb. Az ilyen, szerzett jogokat megvonó szerkezeti átalakítások csak úgy tudnak kiadás-csökkentést eredményezni, ha csökken az államilag finanszírozott munkahelyek száma. De hogy lenne majd ebből 1 millió új munkahely? Márpedig ez egy olyan cél, amit minden jel szerint Orbán és közvetlen munkatársai tényleg komolyan gondolnak.
Ha jobban belegondolunk, könnyű belátni, hogy itt és most a kormánynak két eszköze van arra, hogy a ma — sem feketén, sem legálisan — nem dolgozókat munkára kényszerítse. Az egyik a szociális kiadások törvényben megszabott mértékeinek nyíltan felvállalt csökkentése, a másik pedig az infláció. Ha sikerül felpörgetni az inflációt — a mostani 4-5 százalékról 6-8-10 százalékra, és ezzel egyidejűleg megszabadulni az indexálási kötelezettségtől, akkor két-három év kumulált hatása nyomán valóban el lehet azt érni, hogy sokan kényszerüljenek visszatérni a munka világába. Reálértéken számolva húsz-harminc százalékkal kevesebb nyugdíjból, GYES-ből, munkanélküli és szociális segélyből tényleg nem lehet fenntartani a megszokott életszínvonalat. Ha a kormány nem menti meg az újonnan épült házak és lakások nyakig eladósodott tulajdonosait, ha tehát így is, úgy is el kell adni az ingatlant, akkor már nem is olyan nagy áldozat oda költözni, ahol van remény állást találni. Ha egymillió munkahely nem is, de 7-8 év alatt talán pár százezer létrejöhet a kényszer hatására.
Hogy ez az inflációs terv megvalósulhasson, ahhoz nyilvánvalóan el kellett söpörni az útból a Költségvetési Tanács középtávú kontroll-funkcióját (megtörtént), hátra van még a Magyar Nemzeti Bank és a Monetáris Tanács ellenállásának megtörése. Ez utóbbi akadályok legyűrésén már jó ideje dolgozik a kormány, és közelednek a számára kellemes határidők is. Igaz, az átfogó és átütő inflációs átalakítás miatt legalább 10 évig nem lesz eurónk sem, de hát ezt a mostani interjúban Orbán kerek-perec meg is mondta. És ez nyilvánvalóan szembe megy az Unió antiinflációs célkitűzéseivel is. Nos, Orbán erre is világosan megmondta: konzultálni hajlandók vagyunk, harmonizálni nem.
Jó kérdés, persze, hogy a valóságban működhet-e ez a gazdaságpolitikai stratégia. Véleményünk szerint aligha. Olyat már láttunk, hogy a növekedés kellemetlen mellékhatása lehet az infláció, olyat azonban még sohasem hallottunk, hogy az infláció „kellemes“ mellékhatása a növekedés felpörgése lesz. Az is várható, hogy az infláció a forint árfolyamát gyorsabban fogja erodálni, semmint hogy a munkaerőpiac reagálni tudna. De ezek a gondolatok már egy másik cikk témái lennének.
Csillag István, Mihályi Péter
